Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Bloglottó

Ez az oldal a blog sorsolásos változata. Öt véletlenszerűen kiválasztott cikkünk jelenik meg minden alkalommal. Ha az oldal alján levő lapozót használja az olvasó, mindig újabb öt cikket sorsolunk ki.

Magyar hangja: Alveoláris Frikatíva

Az IPA egyes konkrét hangjaival való ismerkedést legjobb azokkal a hangokkal kezdeni, amiket legjobban ismerünk: az anyanyelvünk hangjaival.

zöngétlen bilabiális plozíva
zöngétlen alveoláris plozíva
zöngétlen veláris plozíva

  Jobbra láthat hármat közülük az olvasó. Ilyen táblákon fogom bemutatni az IPA jeleit. Minden tábla három információt tartalmaz: az IPA-jelet jó nagyban, képként, alatta a „műszaki leírást”, valamint egy MP3-as hangfelvételt, amit rákattintással kap meg az olvasó. A hangfile-ok a University of Victoria honlapján levő Linguistics IPA Labből valók. A mássalhangzókat így ejti: „pa apa”, „ta ata” stb., hogy szókezdő és magánhangzók közötti helyzetben is halljuk.
  Három mássalhangzót tehát már láttunk, ezek a magyar nyelv zöngétlen plozívái. Ezekkel könnyű dolgunk van, mert a magyar helyesírás ugyanazokkal a betűkkel jelöli őket, mint az IPA.
  Ha az olvasó néhányszor egymás után elmondogatja, hogy akkor megfigyelheti, hogy egyre hátrébb kattan a szájában. A -t úgy ejti, hogy két ajkát összezárja, aztán szétnyitja. A -t úgy, hogy nyelve hegyét a felső fogsora mögé illeszti, aztán elveszi onnan. A -t pedig úgy, hogy valahol a szája hátsó részében egy kattanó hangot kelt. Ez az, amit úgy hívunk, hogy a képzés helye. A bilabiális, a alveoláris, a pedig veláris.
zöngétlen labiodentális frikatíva
zöngétlen alveoláris frikatíva
zöngétlen posztalveoláris frikatíva

  Nézzünk még három hangot, hasonlítsuk őket össze egymással és a fenti három hanggal. Magyarok, vigyázat: az IPA az betűt a magyar sz hang (mint szösz) jelölésére használja. A magyar s hangot (mint sós) az IPA-ban egy nyújtott S képviseli: Ha sárgával írok, az mindig IPA szerint olvasandó.
  Ha az olvasó most az hangokat mondogatja, megfigyelheti, hogy hol áramlik ki a levegő. Az -nél a felső fogsor és az alsó ajak között (labiodentális), az -nél ugyanott, ahol az imént a -t képezte az olvasó (alveoláris), az nél pedig egy kicsivel hátrébb (posztalveoláris). Ez tehát megint a képzés helye.
  Ha viszont a sorozatot az sorozattal hasonlítjuk össze, akkor megfigyelhetjük, hogy az első sorozat kattan, a második viszont folyamatosan engedi ki a levegőt. Ez tehát a képzés módja: az első csoport három plozíva, a második csoport három frikatíva.
zöngés bilabiális plozíva
zöngés alveoláris plozíva
zöngés veláris plozíva

  A harmadik csoport a zöngétlenek és zöngések közötti különbséget mutatja. A hangok mondogatásával az olvasó ugyanazt fogja észlelni, mint a esetében, egyre hátrébb kattan – ha viszont a két csoportot hasonlítja össze, akkor érzékelni fogja, mit jelent a zöngésség.
  
zöngés labiodentális frikatíva
zöngés alveoláris frikatíva
zöngés posztalveoláris frikatíva

  De lehet, hogy az összehasonlítás könnyebb a frikatíváknál, ezért az ő zöngés párjaikat is mutatom. Az IPA jele a magyar zs mint zsír hangot jelenti. Ezek az zöngés párjai, érdemes felváltva mondogatni a pár tagjait és figyelni a különbséget.
  
zöngés bilabiális nazális
zöngés alveoláris nazális
zöngés palatális nazális

  A harmadik csoport a nazálisok. Mindhármat érezhető orrhangon ejtjük, egyébként viszont nem nagyon különböznek a plozíváktól. Az IPA a magyar ny mint nyanya hangot betűvel jelöli: az n bal oldali lába kifelé görbül.
zöngétlen palatális plozíva
zöngés palatális plozíva
zöngés palatális approximáns

  Az rokonsága, a többi palatális következik. A két palatális plozívát az IPA furcsán jelöli: -vel írja a magyar ty mint tyúk hangot, és -vel, vagyis fordított f-fel a magyar gy mint gyógyul hangot. „Kárpótlásul” viszont a harmadik palatálist ugyanúgy írja, mint mi, holott ez szokatlan az angoloknak (akik dzs-nek olvasnák), a franciáknak (akik zs-nek), a spanyoloknak (akik h-nak) stb.
zöngés alveoláris trill
zöngés alveoláris laterális approximáns
zöngétlen glottális frikatíva

  Az utolsó három mássalhangzó következik. Ezeknek is ugyanaz az írásmódja IPA-ban, mint magyarul, nagy gondot tehát nem jelenthetnek.
  Persze az olvasó most felfigyel: utolsó három? Ez nem volt az összes magyar mássalhangzó. Tényleg nem, de a maradék már nem tartozik az IPA táblázatába. Ezek a c, cs, dz és dzs hangok, amik affrikáták.
  Az affrikáta a plozíva és a frikatíva összekapcsolása, ebben a sorrendben. Először teljes zárat képezünk, például a c esetében egy hanghoz való alveoláris zárat. Aztán ezt megszüntetjük, de nem hirtelen (mert akkor lenne ), hanem fokozatosan, hagyva a levegőt kiáramolni, s így létrejön egy frikatíva. Az IPA ezért az affrikátákat két hangnak tekinti. Tehát c = vagy (az összefüggést jelölve) cs = vagy dz = vagy és dzs = vagy A kapcsolójelet szabad kitenni vagy elhagyni, lehet alul vagy felül, ahogy tetszik. Én el fogom hagyni.
  Az, amivel itt foglalkoztunk, már nem fonetika, hanem fonológia: az a tudomány, ami egy adott nyelv (vagy nyelvcsalád, nyelvcsoport) hangtanát tanulmányozza. A magyar nyelv hangtanát vizsgáltuk. Ezt pedig úgy célszerű, ha még két fogalmat megbeszélünk: a fonémát és az allofónt.
  Fonéma az, amit a nyelv egyetlen hangnak tekint. Például a magyar nyelvben egyetlen fonéma van (a fonémákat perjelek közé tesszük). Ez nem azt jelenti, hogy minden hangot egyformán ejtünk – nem ejtjük mindet egyformán, de a magyar beszélő egyformának érzi őket.
  Allofón az, amikor egy adott fonémának többféle kiejtése van. A magyar fonémának például két allofónja van: máshogy ejtjük a német és máshogy a csenget szóban. Az IPA más-más jellel írja le a kétféle n-allofónt, de mi magyarok egyformának tekintjük őket. Ugyanezt a kétféle n-et az angol két különböző fonémának tekinti, és rájuk bízza, hogy például a sin (bűn) és sing (énekel) szavak között különbséget tegyenek.
  A magyar mássalhangzó-fonémákat tehát most megismertük. Ábécérendben, IPA-val leírva: (Az ly ma már fonémát jelöl a köznyelvben.) Az allofónokkal később találkozunk, amikor az őket jelentő IPA-betűkkel megismerkedünk.

»»»»»»

 

Folyóiratkötegszkenneléstechnika-leírás

Mostanában sok folyóirat jön ki a szkennerből (amibe nem én rakom őket, hanem Zsófi). Nem egyenként mosom őket ScanTailorban, hanem típusonként. Például a Tudomány tizenkilenc számát egyetlen, több mint kilencszáz oldalas kötet gyanánt.
  Egy könyvtárba vannak berakva, darabonként mindegyik egy-egy könyvtár, vagyis tudomany/198502, tudomany/198503 stb. Total Commanderrel végzem a szervezést. A tudomany könyvtárban nyomok egy Ctrl-B-t, az egészet kijelölöm és átnevezem (Ctrl-M), névnek azt kapják, hogy [C]_[=shelldetails.Folder name], ugyanis van benne ShellDetails plugin. Innentől a file-jaimat úgy hívják, hogy 001_198502, 017_198503, 127_199102 stb. Egy könyvtáron, azaz lapszámon belül sorban lesznek, de nem okvetlenül az egész kötegen belül, az mindegy. Így összerakom egy könyvtárba és ezt etetem meg a ScanTailorral. Amikor kész, az eredményt úgy kapom (ha kétoldalas szkennelés volt), hogy 001_198502_1L, 001_198502_2R, ezeket átnevezem úgy, hogy [N5-10]_[N1-3]_[N12], vagyis 198502_001_1, rendes sorrendben lesznek. Szétrakom őket könyvtárakba megint, és mehetnek pdf-be.

»»»»»»

 

Libaszőrös kéld kalapom, sej

Érdekes dolog, mennyire máshová teszik a nyelvek a jelentéshatárokat. Magyarul például az állatok bőrén növő külső takaró lehet haj, szőr vagy toll. A madárnak tolla van, az állatnak szőre, az embernek haja is meg szőre is. Angolul a madár ruhája feather, az emberé és az állaté viszont egyaránt hair. Kínaiul Mao Ce-tung családneve, a mindhármat jelenti, például émáo libatoll; „szőr” és „haj” jelentését korábban már láttuk.
  Egyik régi kedvenc példám az eltérő jelentéstartományokra a fa és az ország összevetése. Ami magyarul fa, az angolul lehet tree, ha lábon áll, wood, ha ki van vágva, és wooden, ha anyagnévi jelző. Itt tehát az angolnak van három olyan szava, aminek a pontos jelentéstartományát a magyar nem tudja kifejezni, mármint egyetlen szóval. Ugyanakkor a magyar ország olyan szó, amire az angolnak nincs pontos kifejezése. A szótárban ezeket találjuk: country, land, state, nation. De mindegyik jelent valami mást is. A country vidék, „rural area”, a land jelent földet is (a láthatáron), a state lehet állam (úgy is, mint „a magyar állam”, és úgy is, hogy bizonyos ország részét alkotó, bizonyos mértékig autonóm terület, amilyenek az USA-ban, Németországban, Indiában stb. vannak), a nation pedig elsősorban nemzet, az országban élő emberek összessége, de Amerikában „ország” értelemben is használják. Ez problémát jelenthet olyan amerikaiakkal való érintkezésben, akik nem ismerik Magyarországot, Hungary, what’s that? – úgy értve, hogy város vagy sziget vagy mifene. Én is találkoztam ilyennel. És nehéz nekik megmondani, hogy micsoda, mert a nation csak akkor jó, ha tudjuk, hogy az illető amerikai; amennyire tudom, az angol nyelvterület más részein a nation nem ezt jelenti, ellenben a state alkalmas Amerikán kívül, Amerikában nem, mert Kentuckyval helyezi egy rangba az országot.
  Szóval bonyolult. De még mindig nem olyan bonyolult, mint a rokonsági viszonyok. Azokra az emberekre, akiknek ugyanazok a szüleik, mint a mieink, az angol és több más nyelv három szót használ: brother a hímneműekre, sister a nőneműekre és sibling(s) az összességükre. A magyarban ezek megfelelői rendre fivér, nővér és testvér, de van egy garnitúra a kor plusz nem szerinti megjelölésre is: öcs, báty, húg. Az idősebb lánytestvérre érdekes módon csak az általánosan lánytestvért is jelentő nővér van.
  Az Ausztrália középső részén beszélt pitjantjatjara (ejtsd pigyanygyagyara vagy pityanytyatyara) nyelvben az eggyel idősebb generációra van sajátos rendszer. Mama egyaránt jelent apát és az apa fivérét. Az anya és az anya nővére egyaránt ngunytju. Az anya bátyja kamuru, az apa nővére kurntili. Ugyanaz a szó jelöli tehát a szülőt és a vele azonos nemű testvérét, az ellenkező neműt viszont másik. A magyarban az angollal azonos apa – anya – nagynéni – nagybácsi rendszer van, de az egyezések csak idáig tartanak, mert a testvérünk gyereke angolul nephew vagy niece, magyarul viszont lehet unokaöcs és unokahúg, de egyrészt az unokát el is lehet hagyni, és akkor ugyanazt a szót használjuk, mint a saját fiatalabb testvérünkre, másrészt viszont ha valakit az unokaöcsémnek nevezek, arról nem lehet tudni, hogy az illetőnek én a nagybátyja vagyok vagy az unokabátyja (mely esetben a szüleink testvérek, és a két szó különbsége a köztünk levő korkülönbséget jelenti). Egy magyarnak és egy pitjantjatjarának tehát, akik feltehetően az angol nyelv közvetítésével érintkeznek, elég nehéz lehet pontosan tisztázni a családi viszonyokat.
  Polinéziában minden nagynéni „az anyám”, meg persze az anyám is. Ugyanígy a férfiakkal. Az unokatestvéreim is csak fivérek meg nővérek. Szudánban viszont megkülönböztetik az anya és az apa fivérét-nővérét, és eszerint számon tartanak nyolcféle unokatestvért.
  (A mama használata „apa” jelentésben nem a pitjantjatjarák egyéni találmánya. Más ausztrál nyelvek is jelölnek férfirokont ezzel a szóval, koreaiul pedig többek között „felséged” vagy „őfelsége” a mama.)
  A másik érdekes társaság a színnevek. Köztudott, hogy ami magyarul kék, az oroszul lehet синий (sötétkék) vagy голубой (világoskék). A magyar bíbor és lila angolul egyaránt purple.
  A legismertebb ilyen jelenség a kék és a zöld összevonása egyetlen színné, amire az angolok a csak nyelvészeti célból kitalált grue (green+blue) színnevet használják; magyarul e pillanattól fogva kéld. Kéld színt jelent a kínai qīng írásjegy (japán kiejtése ao, vietnamiul xanh), a gael gorm és a walesi glas. De glas jelent szürkét is, a gorm pedig használatos a daoine gorm kifejezésben, ahol fekete embereket jelent. A kazahban kök (a magyar kék rokona) jelenti a kéld színt, de az ember alkotta zöld dolgok színe jasâl. A lakota sziúban tĥo jelenti a kéldet.
  A nyelvészek sokat foglalkoztak a nyelvek színnévkészletével, és érdekes eredményekre jutottak. Csak azokról a szavakról beszélve, amik alapszínt jelölnek, tehát nem tartalmaznak melléknevet (világoszöld) vagy tárgy, anyag nevét (égszínkék), gyakran használatosak és a nyelv nem tekinti őket egy másik szín árnyalatának – a következők jönnek ki. Minden nyelvben van szó a feketére és a fehérre, de megesik, hogy csak erre a kettőre; Új-Guinea néhány nyelvénél ez a helyzet. Ami nem azt jelenti, hogy az ottaniak fekete-fehérben látnak, csak azt, hogy nekik a zöld „fűfehér”, a kék „égfehér” vagy hasonlók. Ha elkezdünk sétálni a több színnevet ismerő nyelvek felé, akkor harmadikként a piros jelenik meg, negyedikként a zöld vagy a sárga, ötödikként a zöld és a sárga közül a másik. Hatodikként a kék, hetedikként a barna, és ha a nyelvben legalább nyolc színnév van, akkor a lila, a rózsaszín, a narancs, a szürke vagy ezek valamely kombinációja biztosan szerepel közöttük.
  A magyar a „színnévgazdag” nyelvek közé tartozik, mert a készlet 10 darabos: fehér, fekete, piros, zöld, sárga, kék, barna, lila, szürke, bíbor. A vörös valószínűleg nem tartozik ide, mert csak a piros egy alternatív megjelölése. A lila és a bíbor egyértelmű felosztást jelent az angol purple tartományával szemben: a bíbor sötétpiros, ami nem kelt különösebb kékes hatást, a lila viszont kékes hatást kelt és nem feltétlenül sötét.

»»»»»»

 

Föld a folyók között

Nézzünk meg közelebbről néhány jelet, amik előfordultak az eddigiekben, de még nem ismerkedtünk meg velük.
  A jobbra látható jel áll a blogkönyv címlapján. A szarvas jeléből származik, amit a „két dolog” jelentésű jel alá tesznek. A jel ejtése lì, akárcsak a -é, vagyis fonetikai célokat szolgál. (A „gyönyörű” jele az egyszerűsített írásban csak , szarvas nélkül.) A Shūo wén jiě zì szótár fonetikus kapcsolatnak ( xíngshēngzì) nevezi az olyan jeleket, amik egy jelentésre utaló és egy fonetikai szerepű jelből állnak. A szótárban levő kínai írásjegyek 82%-a ilyen fonetikus kapcsolat; az eddig látottak közül is több az volt. Persze a kínaiak okosan választják ki a fonetikai elemet is, a jelekből kis mondásokat lehet létrehozni (ezeket nevezem a jel etimológiájának), amikben a tartalmi és a fonetikai elem szerepel: „párosával szökellő szarvasok”, „gyerekek a tető alatt”, „föld a folyók között” stb. Blogkönyvem fejezetcímeit egy-egy írásjegy etimológiái adják, s alattuk az illető írásjegy áll.
  Nem fonetikai kapcsolat az első fejezet elején álló jel, a történelem jele, de etimológiai mondóka („töltőtollat tartó kéz”) belőle is készíthető. Azt ábrázolja, hogy a jobb kéz töltőtollat tart, ami a jelre hasonlít.
  A második fejezet írásjegye sokkal bonyolultabban áll össze, mint az eddig tanulmányozott jelek. Nekem egyébként ez az írásjegy a kedvencem. Fonetikus kapcsolat, amely két fonetikus kapcsolatból áll össze, amik maguk is gyakori, fontos szavak.
   A szó jelének tartalmi eleme a száj, fonetikai része pedig a bűn egy régi jeléből ered, amit qiānnak ejtenek, tehát aránylag nem nagyon hasonlít a yán ejtésre. A szó tehát „a száj bűne”. Ami logikus. Maga a bűn is kapcsolat egyébként, azt jelenti, megsérteni a törvényt magunk fölött. A nyelv jelében az én jele képviseli a fonetikai részt (ámbár a és a ejtések megint csak nem nagyon hasonlítanak, valószínű, hogy a jelentés itt is fontosabb volt). Ennek alapja is a száj, mert a szájam kapcsolatban áll énvelem, fonetikai részét pedig az öt (wǔ) adja.
  A jel alkalmat ad arra is, hogy megjegyezzük az írásjegyek méretének fontosságát. Minden írásjegy ugyanakkora négyzetet tölt ki. Nem mindegy, hogy mit írunk: vagy . Előbbi azt jelenti: nyelv, a második viszont csak azt, hogy „szó én”. A környező írásjegyek méretéből lehet tudni, hogy két önmagában is előforduló jel most külön van-e vagy egy jelet alkotnak.
  A szám jelének bal fele () pihenést jelent: középen nem csinál semmit. Ez a fonetikai rész, bár az ejtése lóu. A jobb fele egy botot tartó jobb kezet ábrázol, jelentése: ütni.
  A villám jele azt ábrázolja, hogy az esőfelhőkből ereszkedik le. Az esőfelhő jele piktogram, nem fonetikai kapcsolat: a felhőn áthulló esőcseppeket ábrázolja. A leereszkedés jele a fonetikai elem a villám jelében, ámbár ejtése shēn.
  Ez a fejezet a tartomány jelét viseli, ahol a folyók () között elhelyezkedő földdarabot pontok jelképezik. Ez sem fonetikai kapcsolat, hanem piktogram.
  Ha már a fonetikai kapcsolatokkal ismeretséget kötöttünk, nézzük meg, milyen jelek léteznek még. A Shūo wén jiě zì hat csoportra osztja a jeleket.
  1. Piktogramok ( xiàngxíngzì), amik egyszerűen ábrázolnak valamit, például fa, ló, madár vagy éppen a csoport jelölésére használt elefánt. (A xiàngxíngzì név „elefánt-forma-jel” gyanánt is fordítható, de mivel az elefánt írásjegye képet is jelent, a helyes fordítás „kép-forma-jel”). Ezek a szókincs 4%-át teszik ki.
  2. Egyszerű fogalomjelek ( zhǐshìzì, „mutatásra szolgáló jel”). Mindössze 1%-ot képviselnek.
  Ennek a két csoportnak a kombinálásából két további csoport jön létre:
  3. Logikai kapcsolatok ( hùiyìzì, „megértés-jel”). Ezek két jel jelentését kapcsolják össze, például a nőnemű gyermek jó. 13%-át képviselik a szókincsnek.
  4. Fonetikai kapcsolatok, ezeket már láttuk. (A név fordítása „forma-hang-jel”.)
  A maradék két csoport már nem is jelent külön írásjegyeket, hiszen a fent mutatott arányok összeadva kiteszik a száz százalékot.
  5. Asszociatív transzformációk ( zhuǎnzhù, „továbbított koncentrálás”): egy jel jelentésének kiterjesztése más kapcsolódó fogalmakra.
  6. Kölcsönzések ( jiǎjiè – mindkét írásjegy kölcsönzést jelent): a beszédben meglevő, de írásjegy nélkül maradt szóra olyan jel használata, aminek tartalmilag semmi köze hozzá, de ugyanúgy ejtik.

»»»»»»

 

Virágok és békák

Ma lefényképeztük őket.
  
  
  
  Virágcserepes béka:
  
  Ezek pedig a többiek. Az egész polc a tegnap kapott békákkal van tele. Az urnán ülő és a csokrokban lapuló békák persze nincsenek itt.
  
  Brekeke!

»»»»»»

 

<< újabb cikkek | korábbi cikkek >>