Bloglottó
Ez az oldal a blog sorsolásos változata. Öt véletlenszerűen kiválasztott cikkünk jelenik meg minden alkalommal. Ha az oldal alján levő lapozót használja az olvasó, mindig újabb öt cikket sorsolunk ki.
Késő este egy pasi érkezik a szállodába.
– Sajnálom, uram – mondja a portás –, minden szobánk foglalt. Egyetlen üres helyünk van, egy kétágyas szobában, de…
– De? Mi a baj vele?
– A szobatársa szörnyen horkol.
– Semmi gond! Kérem a kulcsot.
Reggel a pasi frissen, kipihenve jön le a lépcsőn. A portás meglepve nézi:
– Jó reggelt, uram. Jól aludt?
– Mint a bunda!
– Nem zavarta a horkolás?
– Á! Amikor kijött a fürdőszobából, adtam egy puszit a seggére. Egész éjjel nem merte lehunyni a szemét.
Most kaptuk a hírt, hogy Visy Zsolt címe, miszerint a Római Birodalom határai – A dunai limes magyarországi szakasza elnevezésű világörökségi várományos helyszínnek a Világörökség Jegyzékébe történő jelölésével összefüggő teendők ellátásáért és a Hajógyári-szigeten fekvő helytartói palotának, a magyarországi limes egyik legjelentősebb elemének bemutatásával összefüggő feladatok koordinációjáért felelős miniszteri biztos, röviden ARBHADLMSZEVVHAVJTJÖTEÉAHSZFHPAMLELEBÖFKF miniszteri biztos, teljes búskomorságba taszította Sarkantyús Ebugattát, akinek teljes címe ugyan a torompárhöszpényi möcörékek rókafarkúfűrésznyél-rögzítő süllyesztettfejűanyacsavar-gyártó kisszövetkezetének és a csarangóhompárosi elektromoskéshal-alakúakat nevelő halastavak zsiliprendszerének biztosítószegecshuzalozás-rögzítőcsavargyártó műhelyének munkavédelmi felelőse és a munkában megsérült csavarmegmunkáló szakmunkások miltonkapocsgyártásra való átképzésének központi koordinátora, valamint a felsődargonyai Rendkívüli és Vészhelyzeti Kúposcsavar- és Hengerescsavarmenetesítő Központi Intézet főigazgatója és helyettes igazgatója mellé kinevezett kettes számú kisegítő sofőr, de a hétköznapokban egyszerűen annyit mondanak neki, hogy jó napot.
Tegnap kétszeresen is megdöbbentem. Megtudtam, hogy a felkiáltójel alakja az io latin örömkiáltásból származik, az I betű alá írták az O-t. Mindenre gondoltam volna, csak erre nem.
A megdöbbenés másik oka az, hogy én ezt a Wikipedia occitán nyelvű címlapjáról tudtam meg, pedig nem is tudok occitánul. De annyira világosan érthető:
La forma del punt d’exclamacion ven de l’exclamacion de jòia « io » en latin, qu’es estada abreujada d’un i al dessús d’un o.
Rejtély, hogy én ezt mitől értem, amikor tényleg nem tudok occitánul. No persze nagyon hasonlít a franciára és a spanyolra. De hát se franciául, se spanyolul nem tudok…
Elkészültem az első rész fölcímkézésével, végre-valahára. Sajnos ezzel csak a könyv jelenlegi terjedelmének csak 62%-a van felcímkézve, mert a második részből már megvan százhetven sómir, most épp kereken, vagyis ez is már nagyobb szövegmennyiség, mint a négy Jane Carson-regényem. (A Ninda teljes terjedelme már meghaladja Clavell Sógunjáét, és közelít a Monte Cristo grófjához, mindkettőnek az angol változatát nézve.)
Az első rész végéig e pillanatban (hiszen történhetnek még változtatások) 2864 címkét számlálunk, amik összesen 37 894 példányban fordulnak elő, és 73 kategóriába vannak sorolva. A kategóriák listájáról csináltam egy képernyőfotót. A leírások nem hosszúak, de harminchatezer szót azok is kitesznek (vagyis egy címkének átlag 12 szónyi leírása van, de nem minden előforduláshoz jut belőlük). Ami akkor is elég sok, ha sok címkeleírás úgy jött létre, hogy egyszerűen bemásoltam a könyv szövegének vonatkozó részletét.
Mint többször állítottam, nem gondolom, hogy az a szenzációs gyerekzene, amibe véletlenül belecsöppentem három évvel ezelőtt, Lettország sajátos különlegessége lenne. Csak én velük akadtam össze. Most megvan a bizonyíték rá. Despacito-feldolgozások között nézelődve akadtam rá az egyik dalra, és onnan rögtön megvolt a másik, hiszen ugyanazok alkották. Tavaly szeptemberben jelent meg az első és idén májusban a második. Az első címe Valahol a világban, a másodiké Jövőnk. Az első dallamát természetesen Luis Fonsi írta, a szövegét Roman Sztahniv, aki a második dalnak zenéjét is szerezte és szövegét írta. Előadja a Majbutnye (Майбутнє, Jövő) együttes, a lvivi régió drohobicsi rajonjába való gyerekek, név szerint Anasztaszija Jurcsak, Anna-Marija Ivanocsko, Anna és Marija Kubiv, Valentin Javorszkij, Veronika Macihin, Viktorija Jafur, Marta Mihac, Olja Herman, Olja Timisin és Osztap Sztaroszta.
Valahol a világban, az ukránul úgy van, hogy desz po szvitu.
Előadják. No de hogyan? A Despacito eredetiben is szenzáció, mondom én, aki nem annyira rajongok a latin zenéért, de ezért a dalért totál odavagyok, már ismerek egy halom feldolgozást, ezt nem lehet elrontani, és itt egészen másképpen szikrázik, ezek a gyerekek a ridna Ukrajina szépségeit megörökítő szöveggel új magasságokba emelik. Minden tisztán érthető, pedig életemben egy mondatot nem hallottam ukránul, oroszul se tudok, a csehvel kudarcot vallottam, egyetlen szláv nyelven sem értek, csak nekik is megvan az a megjelenítő erejük, ami a szöveget átemeli a nyelvi korlátokon, megnéztem ugyan pár szót a szótárban, de nem ez kellett hozzá. Az simán lehetséges, hogy ha három évvel ezelőtt jelennek meg ezek a dalok és akkor találok rájuk, akkor most ukránul tanulnék ugyanolyan szenvedéllyel, mert kizártnak tartom, hogy félóra kattingatással ne találnék ugyanúgy egy halom fantasztikus zenészt, mint Lettországban, és alkalomadtán meg is fogom tenni és megismerkedek a zenéjükkel. Csak nyelvtanulás nem lesz belőle, mert én már hátralevő életemet a lettel akarom tölteni.
S még két Despacito-feldolgozás hozzá. Az elsőt jóval régebben ismerem, a másikat szintén mostanában találtam.
A kaliforniai Karolina Protsenko hegedűváltozata megint egy teljesen másik mű. Ez a legsikeresebb alkotása, százezrek, milliók látják a felvételeit, ezt hétmilliószor nézték meg kilenc hónap alatt, és én nem vagyok benne legalább százzal, mert a saját itthoni gyűjteményemben szoktam lejátszani.
Elég logikus, hogy a lényegi témát, a szexet ő is totálisan kipárolta a dalból, akárcsak Sztahniv, hiszen csak kilencéves volt, nem lett volna hiteles. Más témát kellett választani, és ő talált is. Ez különbözteti meg a művészt az utánzótól: hogy ezt meg tudja csinálni.
És egy egészen másféle megint Ukrajnából, de magyarul. Pedagógusnapi köszöntő. Ez nem műalkotás, ez játék, poénkodás, nem is szánták másnak, nem is lett más. Csakhogy akkor is ott van benne az a bizonyos spiritusz, az a kicsi szikra, amiből „még lehet eső, lehet hó”, ahogy Tordai Gyuszi bácsi egészen más jelentésben mondta. Akkor is kileng a mutató, mert élet van a dalban, azaz nem is, nem a dalban, már megint nem a dalban van az élet, hanem akik megalkották.
Természetesen Keita szeme csillanásáért változatlanul mindent, de nem, nem a NANDO kislányok azok. Nem a lett gyerekek azok. A gyerekek azok. Az ő századukba léptünk, már ők alkotják meg azt, ami fontos. A világ gömbölyű és visszatér önmagába, nincsenek lett, ukrán, magyar, román gyerekek, csak gyerekek vannak. Tizennyolc éven alul mindenki gyerek – ha hagyják annak lenni. Tizennyolc éven felül úgyszintén. Tessék egy tizennyolc éven felüli gyerek úgyszólván találomra.