Bloglottó
Ez az oldal a blog sorsolásos változata. Öt véletlenszerűen kiválasztott cikkünk jelenik meg minden alkalommal. Ha az oldal alján levő lapozót használja az olvasó, mindig újabb öt cikket sorsolunk ki.
Nem kár a fogyaték
„A fogyatékosnak született gyermeknek esélye sincs arra, hogy ép emberként élje életét. Így az ő esetükben a fogyaték nem kár. Így nem jár kártérítés.”
Tetszenek érteni? Elég nehéz feladat, de ha az ember keményen harcol saját agya ellen, akkor van esélye, hogy felfogja a bírósági döntést. A bíróság, amely egyébként legfelsőbb, azt mondja, hogy az államnak kellene gondoskodnia a „sérültekről”.
Arról van szó, hogy ha a gyerek úgy születik fogyatékosan, hogy az orvos felismerhette volna, hogy mi várható, akkor a szülő követelhet kártérítést, a gyerek nem. Most már tudjuk, miért. Mert esélye sincsen arra, hogy ép emberként élje életét, tehát nem szenvedett kárt.
Analóg példák. Jön Bunkós Botond és egy hatalmas acéldurunggal palacsintává püföli a Legfelsőbb Bíróság bírájának autóját. A szakértő megállapítja, hogy az autó végérvényesen tönkrement, többé nem használható. Így nem jár kártérítés, mert a bírának esélye sincs, hogy még egyszer használhassa azt az autót.
Jön Lángoló Gyufás és ízzé-porrá hamusztja a Legfelsőbb Bíróság bírájának házát. Az üszk alatt semmi használható nem marad. Így nem jár kártérítés, mert a bírának esélye sincs, hogy még egyszer beköltözhessen a házba.
Jön Szad István és addig veri a Legfelsőbb Bíróság bíráját, amíg összes végtagjai hasznavehetetlenné válnak. Így nem jár kártérítés, mert a bírának esélye sincs, hogy újra ép ember legyen.
Ez utóbbi a mi esetünk. Magyarországon demokrácia van, ezért mindegy, hogy valaki egy undorító nyomorék vagy őexcellenciája a Legfelsőbb Bíhóság bíhája. Ha nincs már esélye arra, hogy az elszenvedett kár helyrejöjjön, akkor így járt, egész pontosan pórul.
Már csak az a kérdés, hogy mi van, ha van neki még esélye, hogy ép ember legyen megint. Akkor, ugye, nem jár kártérítés, hiszen a gyerek újra ép lesz, méltó régi nagy híréhez, csak ki kell várni és hepik leszünk.
A következtetés: fogyatékosnak ebbéli mivoltáért kártérítés, az összes körülményektől függetlenül, nem jár. A kártérítés egy olyan intézmény, amit arra találtak ki, hogy ha az egyik politikus azt mondja a másiknak, hogy „elnézést, ön talán téved”, akkor az bevasaljon rajta tízmilliót.
Visszavonulásunk
Névtelen megkérdezte, hogy miért vonultunk vissza mi, akik olyan sokat harcoltunk. Erre érdemes részletesebb választ adni.
Igazából vissza is vonultunk meg nem is. Továbbra is harcolunk, de másképpen és részben más célokért. Mert mit akartunk mi eredetileg? Bemenni egy-egy üzletbe, intézménybe, elvégezni, amiért odamentünk, egyszóval élni, mint akárki más. Harcolni kellett, hogy megtehessük. Eközben összeakadtunk emberekkel, akik azt állították magukról, hogy ők is hasonló célokért akarnak harcolni. Hát összefogtunk velük. Úgy gondoltuk, hogy akkor harcolunk hatékonyan mondjuk a nagyáruház ügyéért, ha azért harcolunk, hogy minden mozgássérült mindenhová bemehessen. És elfogadtuk, hogy ezért pedig úgy lehet harcolni, ha azért harcolunk, hogy minden fogyatékos megkapja az őt megillető jogokat. Olyan ügyekért is harcolnunk kellett – és elismerten jól csináltuk –, amik nekünk nem voltak saját ügyeink, amik minket nem érintettek.
De hamar kiderült a MEOSZ-ról is, a pártalapító csapatról is, hogy őket nem ugyanazok a célok vezetik. Ők hatalmat akartak, és zavarta őket olyanok jelenléte, akik szerint nem az a problémák megoldása, ha először is az ő kezükbe tesszük a hatalmat, aztán megnézzük, hogy ők mit óhajtanak csinálni vele. (Az idő azt mutatja, hogy semmit. A csoport, amelyet Manyika megzsarolt, hogy kitagadja őket, ha nem zárják ki Kriszt, később mégiscsak önálló egyesületté alakult, és nem csinál semmit. A párt honlapja még mindig büszkén hirdeti azt a programot, amivel több mint egy évvel ezelőtt nem indultak el a választásokon.) Mi más dolgokat akartunk: cselekvést és törvényességet. Zavarosban halászni akaró embereknek egyik se kenyerük.
Ezekből a csoportosulásokból visszavonultunk, ha akarunk se maradhattunk volna, hisz kizártak minket. És visszavonultunk a különféle fogyatékosügyi levelezőlistákról is. Azokról is kizártak, és azoknak még annyi értelme se volt, mint a szervezeteknek. Annyi hasznuk volt, hogy általuk még többet tanultunk a fogyatékosokról.
De arról szó sincsen, hogy ne harcolnánk. Csak visszatértünk a kiindulópontunkhoz: a saját ügyeinkben harcolunk, a minket magunkat érő diszkrimináció ellen, mások ügyeivel nem foglalkozunk. Sosem állt szándékunkban polgárjogi harcosokká lenni, akikhez bárki fordulhat panaszával és szövetségesekre talál. Vállaltuk volna ezt a szerepet, ha ez kell ahhoz, hogy békében élhessünk. Egy ideig vittünk volna különböző ügyeket, aztán visszavonulunk, most már csinálja más. (Goldner valószínűleg már maga is elhiszi, hogy én követeltem a megyei elnöki címet, nem ő parancsolt rám: „pedig az leszel”. De nekem ez púp lett volna a hátamon, kényszerből vállaltam volna, mert valakinek muszáj, ha eredményeket akarunk.) Most csak a saját ügyeinket visszük – ez kevesebb munkát jelent, de kevesebb a haszna is, mert minden egyes ügyet külön-külön kell megvívni. Ha egy szervezet lennénk, akkor rögtön az ügy legelején azt mondhatnánk: kérem, mi az XYZ-től jöttünk, tessék vigyázni, mert nálunk az ilyen ügyeket meg szokták nyerni. Így is mondhatom persze, hogy tessék vigyázni, én vagyok Attila, aki nyert már ilyen ügyet, de ahhoz előbb meg kell nyerni nekem magamnak egy olyan ügyet.
Ami pedig az ügyeket illeti. A nagyáruház EBH elleni perében hamarosan tárgyalás lesz. Az ápolási díj ügyében érdekes levelezést folytatunk, majd egyszer talán közzéteszem. Két perben teljes csönd van, a bíróságok hallgatnak, mint kukac az aktában. Egy harmadik pert nemrég adtunk be, ez nem diszkriminációs, de ha az történik, amit sejtek, hogy történni fog, akkor azzá változhat. Az OTP-ügyben az EBH elutasított, most írtam meg a felülvizsgálati kérelmet. Lidl-ügy pedig egyelőre nem lesz, sőt remélhetőleg egyáltalán nem lesz, mert megcsinálják az áruházaikat. Persze munkánk attól még lesz vele.
Most összeszámoltam: hét ügy, és ketten vagyunk rá. Hogy mi visszavonultunk volna?…
Postássztrájk
Sztrájkolnak a postások, amiért sorsjegyeket kell árulniuk és biztosításokat ajánlaniuk.
Csatlakozom a sztrájkhoz, ámbár nem vagyok postás. De felháborít a gondolat, hogy a postásunkat, aki egyébként egy rokonszenves fiatalember, arra kényszerítsék, hogy árusításreklámozási marketingpromóciót folytasson az otthonomban, azon a felfedezésen fölbuzdulva, hogy őt beengedem. Akkor majd nem engedem be. És ha jön a két rendőr, hogy előállítson, mert nem jelentem meg a harmadik idézésre sem, akkor közlöm velük kaputelefonon, hogy persze hogy nem, a postás marketinget akart promocionálni. Erre ők felelik, hogy visznek a börtönbe, én pedig felelem, hogy szó sincs róla, nem engedem őket be, mert a rendőrség is visszaél azzal, hogy őket beengedik az otthonokba, és a rendőröknek letartóztatás közben mosóporreklámokat kell rám zúdítaniuk.
Kötőjel
„Ez igaz, hat kötőjel tízszeresére nőttek ezek a díjak”, mondja illetékes elvtárs a híradóban, pont. Valószínűleg korábban nyomdászként dolgozott, vessző, ezért diktálja le a sajtónak az írásjeleket, pont.
Egy baj van, pont. Az „ez igaz” után vesszőt kellett volna mondani, pont. Bekezdés vége.
The UEAPTTS
Are you using software* in English? Then you don’t know the Unmarked English Accusative Problem of Translating Text* in Software. This is one of the numerous problems that made me* to stick to using software* in English, however most developers began to issue Hungarian translations* some 20 years ago.
The problem is simple. English doesn’t mark the accusative*. In this article, I will append asterisks* to all the words that need the accusative* in Hungarian and in many other languages. Hungarian shows it* with a -t appended to the end of the word. As you can see, accusatives are required frequently. In many languages, people are using it* all the time. Actually, English does, too. The only difference is that is has no sign*, nothing shows it*, so native speakers aren’t aware of it.
Where to look for accusatives in English? When there’s a verb and a noun, the verb is doing something* with the noun, and there is no other relation between them; relations are specified with prepositions. Let’s see some* of the cases appeared in this article so far.
Using software*. Using what? The software*. The noun is belonging to the verb, but there’s no preposition. In Hungarian, we put it* in accusative: szoftvert használ.
Know a problem*. Know what? The problem*. The case is the same, they are related but there’s no preposition. In Hungarian: ismer egy problémát.
Made me*. In this case, English actually does mark the accusative*, changing from I to me. Unfortunately, this is the form used with prepositions, too: with me, for me, to me, so, you can’t tell accusative nouns* apart from the others by replacing them* with a pronoun.
The problem is simple. No accusative: the verb “to be” doesn’t imply any accusative*, in any tense. In Hungarian: a probléma egyszerű.
Doing something* – let’s see some*. Yes, pronouns take the accusative* naturally. In Hungarian: tesz valamit – lássunk néhányat.
As you can see. No accusative: there’s a pronoun (“you”), but it isn’t the object of the verb (“see”), the pronoun is the active performer of the action. An accusative would appear only to another word, the object being seen. You see the house* – látod a házat.
Why do I call this problem* UEAPTTS? When translating a text* from English to Hungarian (or to any language that marks the accusative*), it’s normally no problem. We translate it* with adding the required accusative marks* or use other methods*, as the grammar requires it*.
Except for software.
When translating software*, in most cases, the strings are given in forms like “today is %1” – and when the program displays it*, it replaces the placeholder* with the appropriate word, e.g. Monday. In this case, it’s really easy to translate: “ma %1 van”.
But with phrases containing accusatives*, it’s very complicated. You can’t add the accusative mark* to a placeholder like “%1 is eating %2” → “%1 eszik %2t”, because this would be rendered to nonsense, for example: Alice eszik kenyért. This is the results when the program takes the nouns* from a list of words in nominative (for example, because they’re used at other places, too), and there’s no separate list of accusative forms. The accusative of kenyér (bread) is kenyeret. And there can be no such separate list since this would require an extension* for the program itself, to handle it*, but translators can’t make such modifications*.
Let’s see an example* from Facebook.
“Person #1 felvette a(z) GroupName csoportba a következőt: Person #2.”
Literally, “Person #1 took up into the group GroupName the following*: Person #2.”
On English Facebook, this reads “Person #2 was added to GroupName by Person #1.” But many other forms would do (say, Person #1 added Person #2 to GroupName). In Hungarian, it’s impossible to find a way* to say “added X” without requiring an accusative* for the name. And we can’t turn names* into accusatives without a special conjugating subroutine, but translators aren’t allowed to expand programs*, of course. So, they are following. I mean, they write this*: “following: Person #2”, what’s very ugly, but it really doesn’t require an accusative* for the name. Következőt, this is in accusative, problem solved.
You can notice another interesting feature*: “a(z)”. The definite article “the” has two forms* in Hungarian, just like the indefinite article in English: “a” and “an”, and the rule is the same, too: the shorter form before consonants, the longer one before vowels. A kutya – az ágy. But of course, the translators can’t add a subroutine* to handle this difference* either, so they write this*: “a(z)”. Ugly as well, but there’s no better way.
There’s no easy solution for such problems. Maybe once developers invent a way* to add plugins* to handle translation issues*.