Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






A szemébe

Milliók rajonganak érte és nézik csillogó szemmel a szerepléseit, ahol több száz öltönyös nagyemberen kéri számon sírva, hogy hogyan merészelik elvenni a fiataloktól a jövőt, meg hasonló beszédeket tart.
  De nem néznek bele a szemébe.
  Letöltöttem a filmjét. Másfél óra kizárólag őróla és arról, amit tesz. És minden egyes képkockán, ahol nem másokat mutatnak vagy őt hátulról vagy messziről, minden egyes képkockán, ahol rendesen az arca látható, minden egyes ilyen képkockán ott van a szemében. Világít belőle.
  Valójában teljesen mindegy lenne, hogy miről beszél. A környezetszennyezésről vagy a kutyáiról, vagy elsorolja a periódusos rendszer elemeit, vagy az autóban ül és eszik menet közben. Az is mindegy lett volna, hogy a környezetvédelem az az ügy, ami felkelti a figyelmét, vagy bármi más. Ő ettől még ugyanaz az ember.
  Greta Thunberg.
  Nekem ez a négy kicsi szótag (úgy kell ejteni: gréta tűmberj) nem egy környezetvédelmi aktivista, ámbár persze nekem is fontos a környezetvédelem, de életemben összesen nem foglalkoztam vele annyit, mint ő egy átlagos órában. Nekem ő Greta Thunberg, az ember, akiről ahogy az idő telik, egyre tisztábban látom, hogy egyike a legnindább embereknek, akik ma élnek Földünkön. Nem ahogy őrajta vagy énrajtam telik az idő, hanem ahogy Nindán. Nindát én találtam ki, ámbár lényét Tüncire alapítottam, akit nem én találtam ki, még csak nem is én nemzettem, csak szerettem volna fölnevelni – és Loreta Reidére, aki éppen a legjobb pillanatban mutatta meg, hogy egyike a legnagyobb és legeredetibb gondolkodóknak mai világunkban. De Greta legalább annyira Ninda, mint ők. Vagy mondjuk úgy, hogy neki süt a legjobban a tekintetéből.

Azt gondolom, gyerekek, hogy a világ általában totálisan nem arra figyel, amire kellene. Jönnek emberek és beszélnek valamilyen iszonyú fontos dologról, de nem arra figyelnek, ami a fontos, hanem arra, hogy milyen a bőrük színe, az arcuk formája, a nemi életük, a házasságuk, az öltözékük. Pedig lehet, hogy tényleg fontos dologról beszélnek. Erre nem mondok példát, milliószor megtörtént már a történelemben.
  Aztán jön egy kislány, elkezd ő is beszélni valamilyen iszonyú fontos dologról, és megint nem arra figyelnek, ami a fontos. Mert arra figyelnek, hogy aspergeres, amit persze szándékosan összekevernek az autistával és az értelmi fogyatékossal, hogy lehessen mocskolni. Arra figyelnek, hogy svéd, amiből persze szándékosan vonják le a következtetést, hogy északi germán európai fehérfehér, gyarmatosító, elnyomó, hogy lehessen mocskolni. És kivételesen őneki arra is figyelnek, amit mond. Persze a többség azért, hogy amiatt is lehessen mocskolni, de szerencsére nagyon sokan értelmesen, értelemmel hallgatják.
  De ők sem arra figyelnek, ami igazán fontos.
  
  Tényleg én vagyok az egyetlen, aki amúgy igazából belenézett a szemébe?
  Tényleg én vagyok az egyetlen, aki bele mert nézni a szemébe?

Nézzétek. Nekem ez a hivatásom és egyben életformám. Belenézni az emberek szemébe, és elolvasni a történeteiket abból, amit ott látok. Ezek a történetek néha érdekesek, nagy ritkán pedig nagyon is érdekfeszítőek.

Egyszer belenéztem egy nyolcéves kislány szemébe, ahonnan ragyogó, jégkék hidegség áradt felém, és megállapítottam olyan dolgokat, amik többségéhez még nem találták föl a megfelelő szavakat, de attól a pillanattól a lányomként szeretem, ámbár az azóta eltelt tíz évből hatban szóba sem hajlandó állni velem, és ez már nyilván életünk végéig így marad – de az a hatás is megmarad életem végéig, amit munkásságomra és világnézetemre gyakorolt.
  Egy másik alkalommal belenéztem ötnek a szemébe, akik akkor tíz-tizenkét évesek voltak, és olyan történeteket láttam, amik rímeltek a lányoméra – akiről éppen akkor remélhettem rövidke ideig, hogy tényleg a lányom lesz –, majd pedig egy ötvenegy éves férfiéba, akinek a szemében láttam a folytatását azoknak a dalszövegeknek, amiket annak az öt kislánynak írt – és amiket persze alig értettem, ezért eldöntöttem, hogy nekem meg kell tanulnom lettül. S ha alapfokon is, de megtanultam lettül az ő dalaikból és másokéból, és megnyílt előttem egy egész világ.
  Két évre rá pedig belenéztem az ő szemébe. Egy tizenöt éves, apró, törékeny kamaszlány, akinek pszichés problémái vannak, és a vállára veszi a világ sorsát – nem ennek ellenére, hanem éppen ezért. És előtte is megnyílik egy egész világ, szárnyára kapja a világhír, sokmilliós tömegmozgalmat alapít és elnökökkel parolázik.
  
  – Miért sztrájkolsz? Iskolába kell járnod.
  – Mi szükségem oktatásra, ha nincs jövő?
  – Ha kapsz oktatást, befolyásolhatod a jövőt. Ezt kell tennetek, nektek, gyerekeknek és fiataloknak. Nekünk öregeknek már késő.
  – Nem késő.

»»»»»»

 



Száműzetés

Ez a poszt elsősorban azoknak szól, akik látják ma este az RTL Klubon a Fókusz műsorát és benne csekélységemet, és a nevemet beírva a gugliba megtalálják kis blogomat és rajta ezt a cikket.
  A riporthoz annyit tudok hozzátenni, hogy az egy hét alatt, amióta leforgattuk, annyiszor változott a helyzet, hogy már fogalmunk sincs, ki az ellenfél. Talán az önkormányzat. Talán másvalaki. De nem Klárika.

Ettől függetlenül rendeznünk kell a ház jogi helyzetét, amihez kelleni fog egy halom pénz. Még nincsen infó arról, hogy pontosan mennyire lesz szükség, s még kevésbé arról, hogy mikorra. De nem lesz kevesebb hárommilliónál. Úgyhogy gyűjtést kell rendeznünk. Ezért tisztelettel azt kérem, hogy aki tud, adakozzon avégett, hogy továbbra is az otthonunkban élhessünk.

Láng Attila Dávid
11773353-91914194
IBAN: HU61 11773353-91914194-00000000

»»»»»»

 



Monumentalizmus

Egy ideje azon tűnődöm, mi a különbség aközött, ha egy regény monumentális, és aközött, ha csak hosszú. Beírtam a gugliba, hogy monumentális regények, és ezt kaptam.
  No igen, csakhogy ezek közül én egyedül A sógunt olvastam, és az Elfújta a szelet láttam filmen. Ebből nem tudom. Azt gondolom, hogy Clavell Ázsia-sagájának többi része is monumentális, továbbá itt nem említett műk közül tudom mondani még A nyomorultakat, A sárkány halálát (ami annyira nem is hosszú, a magyar kiadás alig hatszáz oldal), az Eredendő bűnöket Lisa Althertől, most így kapásból.
  Azt gondolom, hogy monumentális regény az, amelyik jelentősebb időtávlatot fog át, nagyszámú szereplő sorsáról tudósít, és/vagy nagy jelentőségű eseményekről számol be. De nem vagyok elégedett a definíciómmal.
  Azért törpölök ezen, mert azzal megelégszem, hogy a Kissy a több mint egymillió szavával csak hosszú – hét évet fog át, részletesebben csak a csapat tagjainak sorsáról számol be, és nem számol be nagy jelentőségű eseményekről –, de azt szeretném, ha a Ninda monumentális lenne. Megérdemli. Ez is meglesz egymillió szó, nagyjából hasonló időtávlatot fog majd át, részletesen ez is csak néhány ember sorsáról számol be, de olyan jelentőségű eseményeket mesél el, amik párjukat ritkítják. De nem vagyok meggyőződve róla, hogy ettől már monumentális.

»»»»»»

 



Angolna

Ha emlős volna
az angolna,
réteken csatangolna,
erdőkben barangolna,
akár zongorát hangolna,
tavasszal farsangolna.
De hal.

»»»»»»

 



Haḍḍaṛi

Megint képzőművészkedtem egy kicsit: ez Haḍḍaṛi zászlójának új változata, népszavazás döntött róla. A színek a hegyeket, a gabonamezőket, a réteket és az ásványkincseket jelképezik, és most rátették a fehér kört, a sugárgát jelképét.

»»»»»»

 

↞korábbi cikkek

A blog mérete: 2028 cikk, 9 381 987 betű, 1 888 438 szó