Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






Második rész

A munka 627. napján, 258 ezer szó után lezártam az első részt és elkezdtem a másodikat.
  Egyszerű, száraz tényközlés. De sok minden van mögötte.
  Az első részben végül is hat fejezet van, pedig hetet terveztem, de meggondoltam magam. El is kezdtem a hetediket, aztán átalakítottam a második rész első fejezetévé, és egyúttal persze megváltoztattam az időzítését. Az volt a terv, hogy a hetedik fejezet végén ugrunk harminchat évet az időben, de ezt inkább most tettük meg. Még soha nem csináltam ilyet, én mindig csak napokat hagyok ki, de hát most erre volt szükség. Ugye eleve képtelenség, hogy legfeljebb néhány napos kihagyásokkal megírjam Ninda egész életét, másrészt a cselekmény sem ezt kívánja. És el kellett jutnom a második részbe.
  Sok minden megváltozott, és sok minden ugyanaz maradt. Ninda harminchat évvel idősebb lett, de nem sokat változott. Nagyobb lett a családja, azazhogy kvázi van neki családja, ámbár „hivatalosan” nincs. És hát épül az a mű, ami miatt ő lesz – Ninda.

»»»»»»

 



A Kovács Feri apukájának a felesége

Most nem írnék cikket, ha nem lett volna az a körhinta. Nem lenne kiről, és talán nem lenne kinek. De volt a körhinta, amire egy nap Kriszt fölültették, de nem érezte ott jól magát, félt rajta, rosszul volt. Ezt észrevette a Kovács Feri apukája, levette őt onnan, a karjába vette, megnyugtatta.
  Nem tudni, hány éves volt akkor Krisz. Óvodás vagy talán elsős. Óvodába is együtt járt a Kovács Ferivel, iskolába is. Két hét múlva lenne ötvenegy éves, ez a történet tehát negyvenegynéhány évre megy vissza.
  Ettől kezdve a mindene volt a Kovács Feri apukája. Akárhol meglátta, szaladt hozzá. Senki más nem számított. Ha említve lett a Kovács Feri anyukája, akkor kijavította, hogy az a Kovács Feri apukájának a felesége. Egyébként tudta, hogy ő ezzel egyidejűleg a Kovács Feri anyukája is, de ez lényegtelen mellékkörülmény volt. A Kovács Feri apukájának a felesége.
  Aztán elteltek az évtizedek. Krisz felnőtt, a szeretet a Kovács Feri apukája iránt talán némileg megkopott, de megmaradt belőle a vonzalom a szakállas férfiakhoz, mert a Kovács Feri apukájának szakálla volt. Tőlem is elég hamar megkérdezte, hogy van-e szakállam (hiszen mi telefonban ismerkedtünk meg), és nagyon örült a válasznak.
  2006-ban a Kovács Feri apukája meghalt autóbalesetben. Én csak egyszer találkoztam vele. Valamivel később volt, hogy először elmentünk a Kovács Feri apukájának a feleségéhez, jártunk ott többször is, jól elbeszélgettünk. Amikor pedig a temetőben jártunk Krisz családtagjainál, mindig vittünk virágot a Kovács Feri apukájának is. Kovács Ferenc Gusztáv. Csak pár lépésre volt attól a helytől, ahol 1989 óta Krisz Nagyija volt eltemetve, 2008-tól pedig Zsolt.
  2010 óta már csak Krisz nélkül mehettem a Kovács Feri apukájának a feleségéhez, aki egyébként nagyon jól mulatott azon, hogy nálunk ő nem Széll Klári, hanem a Kovács Feri apukájának a felesége. De azért elmentem néhányszor, eldumáltunk, meg telefonon is sokszor.
  A rengeteg bajával – egészségi, családi, anyagi, amikről nem fogok szólni – együtt is, a Kovács Feri apukája miatti múlhatatlan gyászával együtt egy vidám, minden iránt érdeklődő asszony volt, jóval túl a hetvenen, akit fizikailag megtört az élet, de lelkileg nem, szellemileg pedig még kevésbé. Jókat tudtunk dumálni.
  És most meghalt a Kovács Feri apukájának a felesége.

»»»»»»

 



Áthosz

Találtam egy közös vonást Nindával. Az idegen nyelvű szöveget azonnal megjegyzi. Rapcsányi László Áthosz című könyvében olvastam, hogy da pu ikitho: szikvdili raj arsz, anu risz arsze biszagani arsz, me githra seu: szikvdili, vitharca, araraj arsz da ganmakarveli karvedeli: csveni arsz, aztán hataköbön évvel később valahonnét a semmiből eszömbe villant, nem egyszerre, úgy kellett szilánkonként visszaidézni, a könyv rég nem volt meg és azóta sincs. Leírtam a Facebookon, ennek is jó pár éve, valaki elment a könyvtárba és megkereste, stimmelt. Egyébként valami imaszöveg, a jelentése totál nem érdekelt. De megmaradt.
  Hát Ninda is ilyen, csak neki hallásra is megy. Persze nekem csak gyerekkoromban működött.

»»»»»»

 



Pszichiátria

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy május elseje. Akkor még eljártunk ünnepségekre, erre különösen, mert aláírásokat gyűjtöttünk azért, hogy az ápolási díjat tegyék munkaviszonnyá (össze is gyűlt a szükséges számú aláírás, aztán a parlament lesöpörte az ügyet az asztalról) – de most nem ez a fontos. Sétálgattunk ott a parkban az emberek között, beszélgettünk néha ezzel-azzal, éppen szünetet tartottam az aláírásgyűjtésben, amikor összeakadtam a kislánnyal.
  Három-négy éves lehetett, és óriási szemekkel nézte a tolókocsis nénit meg a tolókocsis bácsit. Mondtuk neki, hogy szia, meg hát amiket egy ekkora gyereknek mondani lehet, mintha a szüleivel is váltottunk volna egy-két mondatot, ő meg csak nézett óriási szemekkel, az egész gyerek csupa szem volt, aztán megsimogatta a lábamat a takaró alatt és szaladt a szüleihez.
  A simogatásról tudom, hogy ez mikor volt. Mert nem a lábamat simogatta meg, hanem a rajta levő csipeszes táblát, clipboardot, amire az aláírásgyűjtő ívek voltak csíptetve. Tehát akkor volt, amikor az aláírásgyűjtés. 2005. május elseje.

Eltelt tizenöt év, véletlenül összeakadtam vele Facebookon, hogy miért pont most, nem tudom, az anyuja száz éve ismerősöm, nyilván a gyerek nevét is láttam már azóta, de hát nem úgy élem napjaimat, hogy hetente erre a találkozásra gondolok vissza. No, küldtem neki egy üdvözletet. Emlékszik, felelte, de nem tudja, mikor volt. Megmondtam a dátumot és megkérdeztem, mire emlékszik. Gondoltam, elmeséli, milyen fura volt a tolókocsis néni meg a bácsi.
  Válaszul visszakézből letiltott.

Én nem tudok azzal mihez kezdeni, hogy őneki milyen pszichiátriai problémája van. Jártam már így pár éve, egy akkor kábé tizenhat évesnek küldtem egy üdvözletet, mert némileg vicces módon rokonok vagyunk, az is visszakézből letiltott. Na ja. Neki van egy cukrászdája. Hogy ennek a kislánynak mije van, nem tudom, de különösebben nem is érdekel. Ha valakinek valamiért üzenetet küldök, általában válaszolni szokott, aztán valameddig beszélgetünk, elköszönünk, aztán vagy beszélünk máskor is, vagy nem. Hisztériás reakciókhoz annyira nem vagyok szokva, hogy tessék, az eddigi egyetlenegyet is föl tudom idézni. Ezt a mostanit is föl tudom majd idézni pár év múlva, nem mintha fontos lenne, hogy ez az egyetemista kislány milyen problémákkal küzd, csak itten az én oldalamon ez elég ritka. Velem az emberek vagy barátságosak, vagy közönyösek. Ellenségesek csak nagyon ritkán.
  Úgyhogy ő nyilván általában az idegenekkel ellenséges, ez pedig nem az én problémám.

»»»»»»

 



Pár apró zizzenet

„Köszönet a könyvekért, sok boldog percet szerzett az Uránia sorozattal”

Ezzel a megjegyzéssel kaptam a LAttilaD.org perselymalacos gombján keresztül egy pénzösszeget egy olvasómtól. Meg vagyok lepve és nagyon örülök neki. Köszönöm.

*

A két vívó szembeáll egymással, Zson fölemeli kardját és üdvözli ellenfelét, aki viszonozza. Zson döf. Az ellenfél átváltozik tojássárgájává.

*

Most pedig letiltottam a polgármesterünket, mielőtt még meg találnám neki mondani a véleményemet. Kivittem a szemetet, de a postaládában is találtam. Ő írta alá. Még soha semmit nem kaptunk tőle, csak dörgedelmeket meg parrrrrrancsokat, hogy azonnal nyírrrrrrjuk le a gazt, különben irrrrrrgumburrrrrrgum. Egyetlen szóból áll a szókincse: közterület, közterület, khösszzterrrrrület! De nyírni nem a köznek kell, hanem nekem. A fűnyírónk rég megdöglött, újra nem telik, nem is veszek, hiszen nem tudom kezelni. Klárika fölkelni is alig tud. Lenyírva a gaz akkor lesz, amikor meg tudok fizetni fűnyírós embert, az pedig akkor lesz, amikor ki tudok venni pénzt a számlámról. Van rajta, az özvegyimet is oda utalják, ugyanis volt közben egy vírus, ami miatt ezt kértem, hogy ne kelljen találkozni a postással se.
  Leszarja. Khösszterrrrület, khössssszterrrrület! Még nem hallottam tőle mást.
  Az előző polgármester egy kegyes pillanatában megparancsolta, hogy a Krisztináéknak nehogy valaki segíteni merjen. Azóta ezt tartják. Krisz tíz éve meghalt. Már az előző polgármester is. De az öröksége elevenen él.
  Azoknak van igazuk, akik elmennek innen. Itt nem lehet élni. Sajnos nekem itt kell élnem, még egypár évig.

*

Zavaros a Tisza, nem akar apadni.
Az a hírös Bogár Imre átal akar mönni.
Átal akar mönni, füvet akar nyírni,
Polgári mestörnek nem akar fizetni.
Elapadt a Tisza, csak a habja maratt.
Möghótt szögény Bogár Imre, csak a bírság maratt.

*

Égszakadás-földindulás,
ömlik az eső;
jön már a bírságcédulás,
nyírni, az a fő!

*

Józsiéknak most lesz az esküvőjük. Nyomtattak hárommillió meghívót, repülőre rakták, elkezdtek körözni Pest fölött, és két kézzel szórták őket az ablakon. Vidékre a postával küldtek szét másik nyolcmilliót, szórólapként.
  Feriéknek is most lesz az esküvőjük. Írtak egy listát a rokonaikról és a barátaikról, aztán fölhívogatták őket, pontosan hetvennégy embert.
  Csak harmincketten mentek el. Józsiék esküvőjére viszont egy lélek se.

Tehát lehet azt kérni, hogy ha meg akartok hívni egy Facebook-csoportba, akkor kattintsatok rá arra a bánatos karikára, amiben van egy hasraesett villám, keressétek meg a nevemet, és írjatok valamit, hogy mi a szentkurutty keresnivalóm van nekem abban a csoportban, ahelyett hogy végigkattintgatjátok az összes ismerősötöket, mint egy kilencvenes évekbeli spambot?
  Köszöntem.

*

Arra jöttem rá, hogy különféle állatfajok több milliárd éve tojnak tojást, de a rántott húst csak pár száz éve találták föl. Tehát természetellenes, hogy a húst beleforgassuk a tojásba, lisztbe és zsemlemorzsába. A szakácsok betegek és fuuuuujjjj.

*

  
  Halottakról jót vagy semmit.
  Te is, fiam, Brutus?
  Luke! Én vagyok az apád.
  Te mondd, hogy bankrablás, a te hangod mélyebb.
  Játszd újra, Sam!

Idézetek, amikre valamennyien hibásan emlékszünk.

*

  
  – Jó napot, mennyi a retek?
  – Négy forint egy kiló, mennyit adhatok?
  – Négy forint? Egy egész kiló?! Mi baja ennek a reteknek?
  – Semmi az égvilágon. Négy forint kilója, csak ma, csak helybeli lakosoknak, ha a konyhaasztalnál fogják elfogyasztani piros kockás abroszon, vajas kenyérrel, családi vagy baráti körben, legkésőbb délelőtt tizenegyig. Feltéve, hogy teát is isznak hozzá. Egyébként csomója hatszáz.
  – Hm. Mondja, nem volt maga azelőtt telefonszolgáltató?

»»»»»»

 

↞korábbi cikkek

A blog mérete: 1821 cikk, 8 815 141 betű, 1 775 845 szó