Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






Folyik az idő

A NANDO kislányok nemcsak azzal vívtak ki szívemben főhelyet, hogy úgy énekelnek, hogy a harmónia fogalmát róluk kell elnevezni, hanem hogy akkora dramaturgiai érzékük van, mint Szabó Magdának. Ha az ember néhányszor megnézi a Tā diena paietet, akkor már nemcsak azt látja, hogyan zajlik a történet, hanem érti is miért éppen úgy.
  Hárman nem mozdulnak, hárman látszólag igen, háromféleképpen. De abból is csak az egyik mozog, és ő sem mozog.
  Terēze a film elején lecsüccsen a kanapéra és nem kel föl többet. Amanda egy forgószékben ül egész idő alatt, talán a konyhában. Alise az ablakpárkányon.
  Patrīcija az egyetlen, aki végig áll, sőt táncol is, de nem lép ki a kamera látószögéből. Agnese a kocsijában ül, ő az egyetlen, aki kimozdult otthonról, de ha kinézünk az ablakon, látjuk, hogy a kocsi nem mozdul, egyhelyben áll. Ezzel Agnese megtartja különállását az együttestől – ők otthon maradtak, ő nem –, de a dramaturgiával marad, vele sem történik semmi, csak folyik az idő.
  Egyedül Keita mozog folyton, fölkel, elindul a mobiljával, megint leül, de persze hogy nem mozog ő sem, hiszen nem hagyja el a házat.
  Azazhogy mozognak a többiek is. Patrīcija táncol, Amanda forog a székével, Terēze sminkel, még leginkább Alise és Agnese van egyhelyben, de Alise a függönyt rángatja, Agnese a kamerát mozgatja.
  Mindez együtt ábrázolja annak az embernek a nyugtalanságát, aki nem mehet szabadon bárhová, egyhelyben kell maradnia és várni valamire. Mint a kórházak műtőfolyosóin a rettegő hozzátartozók, akik leülnek, fölkelnek, téblábolnak, az ablakhoz mennek, visszajönnek.
  Az egész klipből árad a szöveg és a víruskarantén kettős nyugtalansága – ezért volt telitalálat ezt választani pont most, pedig amikor közzétették, hogy ez lesz az új daluk, még nem lehetett tudni, hogy a járványveszély mivé fajul –, s ugyanakkor az a hamisítatlanul édes, magabiztos NANDO-nyugalom, amiből a legritkább esetekben van kitérés. Egy-egy lehet közülük feszült, mint Amanda a valkai vonaton, de a többiek ott vannak és kifeszítik a lelki fogóhálót.
  Egyetlenegy eset van a csapat történelmében, amikor egyszerre zuhantak ki a vonal mögé – a Dailes színházban három évvel ezelőtt. De akkor is együtt rántották vissza magukat, mindannyian az összes többit.
  A hatást erősíti az enyhe homályosítás, a kép szemcséssége és a villogó fehér vonalkák, amik mutatják, hogy ez az egész nagyon régen volt, de most van, hiszen ők amúgy most élnek, mert nincsen idő, csak folyamat van, és a percek elfutnak, mint a pénz. Loreta Reide az elsők között lájkolta a klipet – ő igazán érti, miről szól és miért szól. Úristen, ha ezek egyszer együtt énekelnének!…

Laimīgu dzimšanas dienu Amandai.

»»»»»»

 



Világunk sorstragédiája

Azt gondolom, hogy ezen a kis földgolyón elég sok baj van. Vannak természeti katasztrófák, háborúk, szegénység, bűnözés, MÁS ORSZÁGOKBAN vannak diktátorok is, nem sorolom, szóval elég sok baj van a világban. És akkor van ez.

Tessék ezt kontextusba helyezni. Ma kereken kétszáz napja, hogy ezt a videót föltették a Youtube-ra. Százhuszonkilencen látták. Átlag harminchét óránként nézte meg egy-egy ember.
  Stella Ristioja, akiben iszonyatos érzelmek dúlnak, de sziklakemény és rendíthetetlen; Stella Ristioja, akinek minden rétege mögött van egy másik és mindegyikben egy egész világ, de semmit sem mutat meg belőle kifelé; Stella Ristioja, aki vidámság és bolondozás mögé rejti mindazt, ami benne tombol; Stella Ristioja, aki ha nem vigyorog, szinte eltűnni látszik – – –
  Stella Ristioja egyszer az életben kiereszt valamit a benne dúló érzelmekből, mert Airi Liivának sikerült olyat írnia, ami már őbelőle is kihozza – és nem látta senki.
  Mert csak egy gyerek.
  Van itt baj, több is.

»»»»»»

 



Bagoly litván módra

Magyar módra úgy készül a bagoly, hogy nincs is benne bagoly. Az egész menüben nincs egyetlen főnév sem, amiből kiderülne, hogy mi a menü, de azért olvasóim tudják folytatni az első három szó után:
  Ez elment vadászni,
  ez meglőtte,
  ez hazavitte,
  ez megsütötte,
  s ez az icike-picike mind megette!

  De hogy mit, azt nem tudjuk meg.

No, a litván menüben konkrétan bagoly van, sütve. Éspedig nem is csak mondogatjuk és közben számolgatjuk a baba ujjait, a magyar változatnak kétségkívül nincs más célja, mint hogy a baba tisztába jöjjön vele, hány ujja van – a litvánok annak rendje-módja szerint megsütik és megeszik a baglyot. Először mondom a szöveget.

Išėjo tėvelis į mišką,Kiment apuka a mezőre,
Išėjo motinėlė į mišką,Kiment anyuka a mezőre,
Išėjo tėvelis, išėjo motinėlė,Kiment apuka, kiment anyuka,
Išėjo visi vaikai į mišką.Kiment az összes gyerek a mezőre.

A többi versszak is pont ilyen, csak į mišką, a mezőre helyett pelėdą van, baglyot, és az ige is változik, išėjo helyett sorban

PamatėMeglátta
NušovėMeglőtte
ParnešėHazavitte
NupešėMegkopasztotta
IškepėMegsütötte
SuvalgėMegette

Van pedig mindez egy népdal.
  Találtam egy csomó változatot, ne tessék haragudni, egyik sem tetszett, maradok annál, amelyiket legelsőként találtam, a Džimba džimbai lendülettel előadott feldolgozásánál. Ebből kimarad a hazavitel, a megkopasztás és a sütés is, de cserében a többi versszak két utolsó sora kétszer szól, először ahogy leírtam, másodszor az igekötőt levágják és a főigét kétszer éneklik, pamatė helyett matė-matė, vitte-vitte.
  De azért nem ették nyersen a džimbák sem.

»»»»»»

 



Szenilitás


  
  – Ezt lehetetlen megcsinálni. Hogy is jutott eszedbe?
  – De két perce még ment!
  – Hogyhogy? Én nem emlékszem ilyesmire.
  – Szenilis vagy?!
  – Mondom, hogy lehetetlen megcsinálni.
  – Félórája ezt hajtogatod.
  – Mert lehetetlen!
  – Eddig nem volt probléma!
  – Soha nem voltam képes lehetetlent csinálni!
  – Egy órája még nem volt vele gondod!
  – Tessék?
  – Na, most meg sikerült?!
  – Miért ne sikerült volna? Soha nem volt vele problémám.
  – Két óra hosszat hisztiztél, hogy nem tudod megcsinálni.
  – Hogy éééén?!

Hálózatkezelési problémákra Ön is adjon Windowsának – Cavintont!

»»»»»»

 



NEMOD–TAKÕL

Ez a cikk nem itt kezdődik, hanem a lenti két videó után. De rögtön az ötödik szavával gomba kerültem. Milyen hangrendű az a név, hogy Zvonkutė? Az ė betű hangértéke [e:] volna, de valójában [æ]-ként realizálódik, tehát milyen hangrendű az [æ] hang? Mert kiejtve megegyezik a lett széles, platais ȩ hanggal, de a lettből ezt nem tudjuk meg; megegyezik az észt ä hanggal, de az észtben nincs magánhangzó-harmónia, tehát onnan se tudjuk meg; viszont a finn ä hanggal is megegyezik, és akkor célhoz értünk, a finnben van magánhangzó-harmónia, tehát kell egy megfelelő finn szó. Hän – hänen, hänessa, hänellä, ez tehát egy magas hangrendű szó, vagyis az ė magas hangrendű. Zvonkutėvel.

Nekem a litván nyelv Elena Zvonkutėvel és a Džimbával kezdődött, már úgy közelebbről. Lauris Reiniks is elénekli a dalait litvánul, szeretem is őket, de azok fordítások, értem az eredetit, a fordításra nincs effektív szükségem.
  Mindkét nyelvvel évtizedek hosszú sora óta jó viszonyban voltam, úgy távolról imádtam őket, tényleg csodaszépek már úgy ránézésre is. Az első kapcsolat, amire vissza tudok emlékezni, kilencéves korom körül lehetett, amikor ebben az atlaszban elolvastam egy feliratot. Meg tudom mutatni, be van szkennelve.
  rigasjuraslicis.jpg
  

Rīgas jūras līcis.

  Arról, hogy ez milyen élmény volt, hadd adjam át a szót Janikovszky Évának.

„– Apu, hogy hívják azt a szemüveges hegedűst, balra az utolsó előtti sorban?
  Apu elgondolkodott, közben rendületlenül evett. – Balra az utolsó előtti sorban? Várj csak… Fabriciusz Tamás. Debrecenből jött. Nagyon tehetséges fiú.
  Fabriciusz Tamás!
  Alig három perce, hogy Juli kijelentette, ő nem is akar szebbet hallani, mint azt, hogy »Tosca, drágám…« S most be kellett látnia, hogy valóban van ennél szebb.
  Fabriciusz Tamás! Hogy is lehet élő embernek ilyen gyönyörűséges neve!
  Így kezdődött hát a szerelem. December 17-én, délután fél hat és hat között.”

Ezt Jó napot… Tamás! című írásából idézem, az 1982-es Tízen túliak könyve 207. oldaláról.
  Szóval – így kezdődött a szerelem a lett és a litván nyelvvel, azzal, hogy Rīgas jūras līcis. Ez harmincvalahány éven át abban merült ki, hogy ha láttam valamit lettül vagy litvánul, természetesen elolvastam és nagyon tetszett. Hosszú sor van egyébként ilyen nyelvekből, amiken ha látok valamit, elolvasom és nagyon tetszik.
  Azaz volt még egy vonalon közünk egymáshoz. 1992-ben elkezdtem egy fantasztikus regényt, amit aztán többször elrontottam, végül sose lett belőle igazán semmi, de volt benne egy civilizáció, amit a Földről elmenekült emberek alapítottak egy távoli bolygón. Soknemzetiségű csoport volt, ezért útközben kidolgoztak egy saját nyelvet, s a munkálatokat egy litván nyelvész vezette, ezért a nyelv hangzása a litvánra és a lettre hasonlít. A nyelvtana már csak azért sem, mert a nyelvtanukról nem tudtam semmit (és amikor ezen dolgoztam, 1994-ben, net nélkül, semmiféle esélyem nem volt megtudni róla bármit). Egyébként ez a nyelv majd átkerül a Nindába, hamarosan ott fogok tartani, amikor színre léphet.

De ennél több közünk nem volt egymáshoz a lett nyelvvel, amíg 2016. július 22-én az az öt kislány bele nem robbant az életembe. Mindjárt négy éve. És mindjárt három éve és négy hónapja, hogy bejelentettem: az ULAS-nak vége. Elég jól megtanultam lettül, ahhoz képest, hogy milyen tehetségtelen nyelvtanuló vagyok. A beszélt nyelvből is sokat megértek, nemcsak az írottból, és hát haladok.
  Csak közben az élet megy tovább. Dzīve turpinās. Gyvenimas tęsiasi. Rábukkantam a Laulupesa és a Taisi Laululapsed munkásságára Észtországban, a Majbutnyére Ukrajnában, Kriszija Todorovára Bulgáriában, majd pedig, mint említettem, Elena Zvonkutėre és a Džimbára Litvániában. S persze nincs kizárva, hogy találok más országokban is dalokat, amik beleillenek a koncepcicómba (hogy az mi, arról majd akkor beszélnék, ha összeállt a rá alapított mű), azazhogy valójában találtam ilyeneket már régen, hiszen ideillik minimum a Prikrásznoje daljóka, a Les mondes engloutis, természetesen Alan Walker egész életműve, valahol Karolina Protsenko is, most nem kutatok, hogy még mi minden. Határok nincsenek, csak emberek, érzelmek, gondolatok vannak. S ezen a síkon nyelvek sincsenek, hiszen értek mindent, amit énekelnek, még akkor is, ha sejtelmem sincs, miről szól. Azt értem, hogy miért szól.
  Materialistább síkon viszont nyelvek igenis vannak, és amióta úgy döntöttem, hogy nekem nem elég pszicho-metafizikailag érteni Keita Krūmiņa szemében a csillanást, értenem kell a hozzá tartozó gondolatot is, és ehhez meg kell tanulnom a nyelvét – azóta többet nyertem, mint valaha gondoltam volna. Csak a Lettországból származó rengeteg nagyszerű zenével, amik aztán elvezettek a többi országba. A történetekkel, amiket olvastam lettül, láttam lettül, írok lettül… azazhogy nem lettül, de a Lauma nem született volna meg őnélkülük. És még rengeteg mindennel.
  Nekem ez kell Litvániából és Észtországból is. Akárcsak Süsünek, nekem is csak egy fejem van, ezért a rendes nyelvtanuló fejem továbbra a lettnek van fenntartva, de ULAS elkezdem a litvánt és az észtet is. Csak ULAS, mert negyvenkilenc éves vagyok és szenilis, nem akarok többet vállalni, mint amire képesnek tartom magamat. Soha nem fogok rendesen megtanulni se litvánul, se észtül – miért, azt tudhattam 2017. január 23-án, amikor a lett ULAS nyelvtanulást valóságosra cseréltem, hogy meg fogom tanulni csakugyan, igaziból? Most se tudhatom. Még nagyon messze vagyok attól, hogy azt mondhassam, igen, én tudok lettül, ha rám szakadna a Nemzeti Bank és elrepülnék Rīgába, akkor be tudnék ülni egy restorānsba és tudnék rendelni cepti kartupeļiket, samaksāt, és mondani érte paldiest. (De, ezt meg tudnám tenni most is. Csak ennél többet nem.)
  Ami a másik két nyelvet illeti, rögzítsük a kiinduló állapotot. Zéró. Pár tucat szót ismerek litvánul is, észtül is. Lomb Kató elve szerint nekem egy erősen haladó kurzusra kellene beiratkoznom.

„– Sose fáradjon – mondtam a tanfolyam vezetőjének, amikor próbált meggyőződni ismereteim színvonaláról –, nem tudok egy árva szót se lengyelül.
  – Hát akkor miért akar az erősen haladó kurzusra járni? – csodálkozott.
  – Mert erősen haladni annak kell, aki semmit sem tud.”

Ezt az Így tanulok nyelveketben írta. Hát én viszont nem így tanulok nyelveket. Nem is lesz belőlem tizenhat nyelvű tolmács – még egy sem. Egyszer próbáltam tolmácsolni életemben, egy holland fiatalembernek, aki azért jött, hogy tolókocsik átalakítását tervezze meg nekünk. Hollandul nem kellett tudni hozzá, angolul kellett, csak egyrészt nem ismertem a tolókocsiológiai szaknyelvet, másrészt senki sem szólt, hogy a holland fiatalember nemcsak holland akcentussal beszél, de selypít is, és hiába mondta, hogy sheet, sheet, amíg egyszer csak rá nem világoltam, hogy seatről, a kocsi üléséről beszél.
  No de az angol egyébként is más. Huszonöt éve vakogok angolul, de a beszélt nyelvet még mindig nem értem, szerintem ők sem, a feliratokat olvassák, mint az Önkéntesekben. Vagy előzőleg megbeszélik valami földi nyelven, hogy mit akarnak mondani.
  A lettet egyszerűen értem és kész. Nincsen semmi boszorkányság. Ha azt a szót nem ismerem, akkor is jó eséllyel kiértem, hogy mit hallottam és meg tudom keresni a szótárban. A litvánnal és az észttel nem ilyen jó a helyzet, a litván fejreesett a gyakran e-nek hangzik (ezzel a csehnél is megszenvedtem, pedig az ő a-juk nem is esik fejre), a féllágyított mássalhangzókat pedig nem mindig ismerem föl halfüllomásból, pedig nem mindegy, hogy kela vagy kelia. Hazudok, soha nem ismerem föl őket, csak ha egyébként ismerem már a szót. Az észtnél a millióféle diftongus okoz gondot, nehéz szétválasztani olyanokat, mint äe meg äi, teszem azt, és a fokváltakozással már a finnél is meggyűlt a bajom. (Nem gyűlt meg, egyszerűen föl se fogtam, hogy miről magyaráz Papp István.)

Még adós vagyok a válasszal, hogy ha ennyi nyelven találtam dalokat, miért éppen a litvánt és az észtet választottam. Miért csak ezt a kettőt? A többi nyelven az eddig megtalált zenei anyag is jóval kevesebb, és ami fontos, a Laulupesában és a Taisiban megvan az a bizonyos valami, amit négy éve megtaláltam abban az öt rīgai kislányban, és azóta még néhány lett művészben – másképpen, mert mindenkiben másképpen, de megvan. A Džimba zenéje meg egyszerűen frenetikus. Őbennük nincs meg. Vagyis nem tudom, hogy megvan-e, mert ezen a síkon ez már audiovizuális, nekem bele kell néznem a szemükbe, hogy értsem, mi zajlik, és a Džimba legtöbb felvételén ők maguk nem láthatók, csak egy rajz és esetleg a dalszöveg.
  Persze Ninda most csak rám nézne és nem mondaná, hogy dehogynem, mert megvan a Galaxis minden egyes emberében. Csak keresni kell. Nem mondaná, mert tudnom kell magamtól is.


ULAS Unintentional Language Acquisition from Songs
ANYÉD Akaratlan Nyelvtanulás Énekelt Dalokból
SALK Senintenca Akiro de Lingvo el Kantoj
NEVIDZ Negribēta Valodas Iegūšana no Dziesmas
NEMOD Netyčinis Kalbos Mokymasis nuo Dainų
TAKÕL Tahtmatu Keele Õppimine Lauludest
NEJUP Neúmyslný Jazyka Učení z Písní
NEJUP Neúmyselný Jazyka Učenie z Piesní
INÎLC Involuntară Învăţătură Limbi din Cânturi
OSGL Oavsiktlig Språkinlärning Genom Låtar
NUJP Nenam(j)erno Usvajanje Jezika iz P(j)esama
СЕУП Случайно Език Учене от Песни
ΠΓΔΤ Περιστασιακός Γλώσσας Διάβασμα από Τραγούδια
USL Unbeabsichtiges Sprachenlernen durch Lieder
AILxC Adquisición Involuntaria del Lenguaje a través de Canciones

»»»»»»

 

↞korábbi cikkek

A blog mérete: 1808 cikk, 8 685 335 betű, 1 751 271 szó