Luca hasznos tippjei

1.

Luca hatéves volt, amikor az apja hozzákezdett, hogy szexuális játékszert csináljon belőle. Hogy miért pont ekkor, azt nem tudja. De egy idő múlva már biztosan tudhatta, hogy amikor anyja elmegy hazulról, apja nyomban elkezd vele szórakozni. Évekbe telt, mire felfogta, hogy ez rossz, majd még tovább tartott felfognia, hogy nem ő a bűnös, ez nem az ő hibája. Vagy talán még fel se fogta. Valószínűleg csak felnőtt fejjel érti meg teljesen.
  De védekezni már elkezdett. Két fontos módszere van: megakadályozni, hogy az apja bejusson a szobájába, illetve ha mégis bejut, akkor eltűnni előle, láthatatlanná válni. Mindenféle módszerekkel ki tudja ékelni a szoba ajtaját, és van egy rész a szekrényben, amit belülről magára csuk és eltűnik benne.
  Hogy ezek nem jó megoldások? Hogy az apjának elég, ha egyszer véletlenül elköhinti magát a szekrényben, és onnantól mindig ott fogja keresni? Hogy az apja egyszer megelégeli a kinyithatatlan ajtót, és a saját felnőtt módszereivel oldja meg a problémát, betöri, vagy egyszerűen nem ad időt Lucának, hogy elbarikádozza magát? De hát Luca még mindig csak tizenkét éves. Gyerek, tehát csak gyerekmegoldásai vannak.
  De mégis van egyetlen megoldása, ami felnőttnek is becsületére válna. Készített egy videót, amiben elmondja és bemutatja, hogyan zárkózz be kulcs nélkül – ez a videó címe, és hasznos tanácsokat oszt meg benne sorstársaival, azokkal a gyerekekkel, akiknek az apjuk szintén… hát igen.
  És nem Luca az egyetlen. Eddig három ilyen videóról tudunk, a másik kettőt olyan gyerekek készítették, akiknek az apja nem gyerekmolesztáló, hanem gyerekverő, aki nem tudja, hogy a verés célja még régen, törvényi betiltása előtt is az volt, hogy fegyelmezzük a gyereket, és nem az, hogy végezzünk vele.

2.

Luca helyzete annyival mégis jobb, hogy ő nem létezik. A helyzete igen, az létezik, gyerekek millióit, tízmillióit bántalmazzák világszerte, de konkrétan Luca nem létezik. A fényképen nem ő van, hanem egy kislány, akit egész biztosan nem molesztált senki, bizonyára nem is hívják Lucának, hanem eljátszott egy szerepet az UNICEF egyik kampányvideójában. Hasznos túlélési tanácsok arra az esetre, ha az apád egy szörnyeteg. Miért, a hatvanas években arra az esetre osztogattak hasznos túlélési tanácsokat, ha a politikusaink netán szörnyetegek és atomháborút robbantanak ki. Kirobbantottak? Szerencsére nem. Molesztálnak?
  Molesztálnak. Itt veszti el hasznát az összes létező tiltakozás. Én konkrétan arról tudok, hogy apák tiltakoznak, mert a kampányvideók apákról szólnak, pedig nemcsak apák molesztálnak. Valamint férfiak is tiltakoznak, pedig nem is csak férfiak molesztálnak. Hát egyrészt a molesztálók elsöprő többsége férfi, és azon belül még mindig jókora többséget képviselnek az apák. Bár kétségtelen, hogy akadnak nő molesztálók is, és azok között még véletlenül sincsenek apák. Másrészt az is tény, hogy a videókban a legkisebb jelentősége sincsen annak, hogy konkrétan ki molesztál. Csak annak, hogy bármikor megteheti, vagyis családtag, bármikor bejuthat a szobánkba és azt csinál velünk, amit akar.
  Harmadrészt, amit legfontosabbnak tartok, van itt egy elég nagy félreértés. Méghozzá kétélű.
  Egyfelől (úgy látszik) sokan elhitték, hogy ezeket a videókat gyerekeknek szánták, olyannyira, hogy itt-ott fölbukkant gyerekeknek való tartalom társaságában, és ez sokaknál kiverte a biztosítékot. Úgy látszik, nem mindenki értette meg, hogy bár ezekben a videókban gyerekek szólnak gyerekekhez, az ő nyelvükön, az ő stílusukban, valójában ezek felnőtteknek való videók. Tényleg gond, ha gyerekek elé kerül, holott nem nekik való. Az állatmesék se az állatkölyköknek szólnak.
  Másfelől (úgy látszik) még ennél is többen elhitték, hogy ezek felnőtteknek való videók. Pedig gyerekeknek is.

3.

Kétélű videók, kétélű félreértés. Igen, ezek kampányvideók felnőttek számára. Ugyanakkor – ugye tudja az olvasó, kik a megcélozandó közönség mindenféle gyerekmolesztálással kapcsolatos közlendő számára? Hát persze hogy a gyerekek. Hiszen a gyerekmolesztálóknak is ők a célpontjai. Ezeknek a videóknak nem az a gyakorlati mondandójuk, hogyan bújjunk el a szekrényben, ha apa molesztálni akar, és nem is az, hogy csak apa vagy csak egy férfi tud molesztálni, hanem az, hogy molesztálók márpedig léteznek, és jogunk van védekezni ellenük. Az a gyerek, akit már elkezdtek molesztálni, értőn fogja fogadni ezt és látja, hogy van kiút. Ha megtalálja a videót, onnan (amikor apa alszik) eljut az UNICEF-hez, a HelpAPP alkalmazáshoz, majd a segélyvonalakig és a gyermekvédelemhez.
  Sokan dolgoznak azon, hogy a gyerekek segítséget kérhessenek, ha bántják őket – talán egy nap majd azon is dolgozhatnak majd, hogy azt a segítséget a gyerekek meg is kapják. Jelenleg bekerülnek egy lélektelen darálóba, ahol untalan el kell ismételniük egy részben közönyös, részben ellenséges hangulatú tömeg előtt, hogy pontosan mi történt, és nem lehetséges-e, hogy apa nem egészen arra gondolt, amikor azt mondta, hogy letépi a bugyidat, hiszen csak negyvenkilenc perccel később tépte le valójában, tehát az előre megfontolt szándék itt már el is esik, tisztelt bíróság, kérem védencem felmentését, elvégre példás családapa és aranyérmes hörcsögtenyésztő – és ez megy éveken át, akár hosszabban, mint ameddig maga a bántalmazás tartott, akár még felnőtt korukban is tarthat. És amint Anoni Mara nemrég megállapította, jelenleg az is fenyegeti őket, hogy miután a nagykorúsággal megszabadultak a bántalmazótól – esetleg úgy, hogy elindultak hazulról a semmibe, aztán hajléktalan, kisiklott egzisztencia lett belőlük –, néhány évtized múlva újra feltépi a sebeiket az állam, arra kényszerítve őket, hogy idős, magatehetetlen exbántalmazójukat most már ők tartsák el, sőt adott esetben még gondozzák, mosdassák, pelenkázzák is. Nekem nincs gyerekem, és nem bántalmaztam volna, ha lenne, de ha lenne és bántalmaztam volna, akkor mindent inkább kérnék, mint hogy ő gondoskodjon rólam öregségemre. Ha szeretem, azért. Ha gyűlölöm, akkor meg azért.

4.

Amikor egy gyereket bántalmaznak, két ember van jelen, illetve mindkettőből több is lehet egyszerre: a bántalmazó és a gyerek. A bántalmazó nem fog fellépni saját maga ellen, legfeljebb egymás ellen; ha többen vannak, össze is verekedhetnek azon, hogy ki kezdje vagy ki meddig csinálhassa. Bár Cseh Tamás dalában már létezett a kultúremberhez illő megoldás: tizenkét fiú sorsot húzott, ki légyen első és ki légyen utolsó, ki légyen első és ki légyen utolsó. A hatóságok, a hihetetlenül felkészült és rátermett apparátus nem lesz ott. Az UNICEF sem lesz ott, sőt az olvasó és én sem leszünk ott. Egyvalaki lesz ott, akinek az az érdeke, hogy a bántalmazás ne történjen meg: a gyerek.
  Egy bűntettet háromféleképpen lehet kezelni. Megelőzéssel; az áldozat védekezési képességének fokozásával; utólagos megtorlással.
  A megelőzés a gyermekbántalmazásnál nem jön szóba, egyelőre egyetlen válfaja ismeretes, amikor a légitársaság az egyedül utazó kislányt elülteti a férfi mellől és inkább nő mellé ülteti. Ez viszont tényleg férfiellenes előítélet, sőt az illető férfivel szembeni személyes előítélet, aki perelhet és meg is nyeri. Nemcsak azt feltételezték róla, hogy gyerekbántalmazó, hanem azt is, hogy elmeháborodott, konkrétan hülye, hiszen a repülőgép utasterének kellős közepén képes ilyesminek nekiállni, tucatnyi idegen látó- és hallótávolságában, holott nincs is nála ejtőernyő.
  Az utólagos megtorlás klassz, de a súlyosabb büntetés még soha nem csökkentette a bűnelkövetések számát. A nagyobb arányú lefülelés az, ami csökkenti. Vagyis ha sok a zsebtolvaj, és a büntetést fölemelik fél évről ötven évre, attól még ugyanannyi lesz a zsebtolvaj – ellenben ha föltalálnak egy zsebben hordható készüléket, ami szirénázik és világító festékkel lefröcsköli a tolvajt, akkor hirtelen drasztikusan csökkenni fog a zsebtolvajok száma, egy részük börtönbe kerül, a többi felhagy ezzel.
  Marad tehát az áldozat védekezési képességeinek fokozása.
  Az áldozat azonban ez esetben gyerek. Bármennyi idős, sokkal gyengébb az elkövetőnél, máskülönben az nem is próbálkozna. Kiss Lászlóék áldozata felnőtt volt már, de egy negyvenkilós nő, ők meg kisportolt, erős férfiak, és még így is hárman támadtak egyre, nehogy kapálóztában véletlenül megüsse az orrocskájukat. Ilyen bátor legények.
  A valóban gyerek áldozat bármekkora lehet. Ha az olvasóban olyan képzet támad, hogy a molesztált gyerekek úgy néznek ki, mint némelyik felnőtt, sok felnőtt nőnél már magasabbak, festik magukat és úgy öltöznek, mint egy rüfke, akkor adja el a számítógépét, nem veszi hasznát annak, amit olvas rajta. Vagy inkább írja be a gugli képkeresőjébe, hogy „gyerek”, esetleg „kislány” vagy „kisfiú”. Akiket látni fog, azokat feltehetően nem molesztálták, de akiket molesztáltak, azok is így néznek ki. Gyerekek. Mindenféle korosztályból, csecsemőkortól kezdve. Többnyire lányok, de fiúk is.
  Hogy mit lehet föltenni a netre vagy bárhová, ami egy hathónapost vagy kétévest fölkészít arra, hogy védekezzen a molesztálás ellen, azt tudom. Semmit. Nem értené meg és nem is tudná alkalmazni. A testi ereje egy felnőttel szemben nulla, hasznosítható intelligenciája nulla, helyzetfelismerő képessége nulla. Még elszaladni se tud.
  Hogy mit lehet írni, ami egy tíz-tizenkét évest fölkészít, azt már nem tudom. Mi a magunk módján a Kissyvel próbálkozunk, jól tudva, hogy éppen a gyermekbántalmazásnak az a módja marad ki, ami a legnagyobb probléma, a családon belüli; de itt és így csak a neten (és néha máshol) támadó idegen, magányos farkasok ellen tudunk fellépni.

5.

Aki lehülyézi az UNICEF-et, mint Miklósi Gábor az Indexnél, minket is lehülyéz. Az Anoni Mara Társaságot is, és mindenkit, aki fellép a gyermekbántalmazás ellen. Mert ennek nem az a módja, hogy klassz kampányvideókat készítünk a felnőttek számára, hogy adják nekünk az adójuk egy százalékát – senki se gondolja, hogy ettől kevesebb lesz a molesztált gyerek, vagy hatékonyabb segítséget kapnak. Az a módja, hogy klassz kampányvideókat készítünk a gyerekek számára, hogy tudjanak róla, hogy létezik molesztálás és létezik segítség.

6.

Feltéve, hogy tényleg létezik segítség.

»»»»»»