Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools


De meg kell írnom mégiscsak

Regényt írni sokrétű és összetett felelősség. Felelősek vagyunk hőseink sorsáért is, de ezen a ponton nem ez a lényeg. Felelősek vagyunk a történeteinkért és azokért, akiktől a történeteinket kaptuk. Tessék elgondolni Moldova esetét Erka Gyulával, azazhogy a barátjáét, mert mint elmondja, az ominózus történet egy barátjával esett meg.
  Én is felelős vagyok Nindáért. Mindkettőért. Amelyik benne van a regényben, és amelyik most otthon alszik az ágyában. Persze nem egyformán – a regénybeli Ninda azonban kihatással van vagy lehet az elevenre, akár akarom, akár nem. De ha már ezen múlik, akkor inkább akarom, mert ez a hatás összegződve sokkal pozitívabb lehet, mint amekkora – tagadhatatlanul létező – kockázata van annak, hogy negatív hatással lesz rá. Persze csak nagyon közvetve, ezek nem is lélektani, hanem egyfajta pszeudolélektani folyamatok, afféle mentális biliárd, a meglökött golyó nem maga gyakorol hatást, hanem más golyókat lök meg, azok megint másikakat stb.
  Ha jól írom meg a könyvet, persze. De ha jól írom meg a könyvet, azzal kiadom a titkát. Mármint nem a titkát, azt a bizonyosat, amelyikre gondolna, ha olvasná ezeket a sorokat, hanem a másikat, amelyikről nem tudja, hogy tudom. Nem mintha ez le lenne írva a könyvben, dehogy.
  Csakhogy formát kell adnom az ürességnek, Sáriputra! A két Ninda a tizenkét nidána kétszeri kettős spirális lépcsősora, olyan viszonyban vannak, mint öntőforma és lenyomat, átman és anátman. Valahol le van ez írva a szíanokban.
  (Miközben, teszem hozzá, a Nindáról, e félig mitikus lényről szóló könyvben egyetlen gramm vallásos halandzsának sem szabad lennie.)
  De akkor hogyan? Csak egyet tehetek. Megírom a könyvet – és elzárom. Nem publikálom, sehol, semmiféleképpen, mert mélységesen tisztelem és mérhetetlenül szeretem Nindát és nem vagyok hajlandó ártani neki. A veszély valós. Létezik a hely, ahová csak a Kwisatz Haderach tekinthet be. Dzsudihar manténe: de nem, nem ám holmi alam al-mitalban, ezt a helyet nem védi Szúnahaum Sínisuálja – semmi, csak a Kwisatz Haderach látja és érzi, hogy miért kell mégis megírni és mégsem publikálni, amíg el nem jön a pillanat. Hogy megméressék és megszámláltassék, mert akkor már lehet.
  Én vagyok a Kwisatz Haderach.

Mindent látott, hallott, tapasztalt – jelenvalót és régenvoltat;
mély kútforrása bölcsességnek: mindent tudott, mindent megértett,
átallátott minden homályon, a titkok sűrű takaróján,
átallátott hétszer hét burkon, mely elfödi a bölcsességet.1

Vagyis a pradzsnyápáramitá, teszem én hozzá. A Kwisatz Haderach a pradzsnyápáramitá manifesztációja, és ekként én vagyok Avalókitésvara bódhiszattva.
  Akkor pedig ő Késes Szent Alia.

»»»»»»

1 Gilgames. Rákos Sándor fordítása. Idézi Zsoldos Péter Ellenpont című regényében.