KÉZFOGÓ - megint
Mondám ForrestGump-ul. Ugye. Mert ugye, épp egy éve is már voltam oly szerencsés, hogy ott lehettem, s az eltelt időben komoly szerelemre lobbantam StereoAkt irányába... de ezt nem boncolgatom tovább, hiszen szerint
em érthető, s a Rumcájsz vonal csak kicsiny adalék a teljes képhez... de ezt amúgy is csak spamként vetem közbe... Szóval ekkor esett meg e mese:
*Szolgálati közleményként mondám, hogy a remek akciótól nekem tökéletesen végem lett, így egy percet sem tudtam aludni, ellenben görcsbe szorult a merev bokától a merev lábujjakig tartó talpam, mely lábujjak külön-külön is sikoltoztak, néha túlkiabálva a verseny-huhogó, utoljára féléve műtött bokámat, ám mindezeket semmibe véve kitartóan dübögött a kétszer műtött, most már működő -de érezhetően gyengébb, mint az ezer darabba robbant de "csak" egyszer műtött másik-, bal csípőm, s ezek így együtt a permanens hányinger szintig hergelték a fájdalommércémet. Tehát agyamat a 10% teljes grafthoz képest, most annyira sem tudom használni... s lám, e mondat remek illusztráció ehhez...*
Szóval, ott tartok, hogy nagyon szeretem a StereoAkt-ot, mert a projektjeik azt a vonalat viszik, amit szerintem a_normális ember képvisel. S teszik ezt ötletekkel telve, emberként és még az ilyen macerás öreg rokinéninek is segítve, hogy kiélhessem exhibicionista hajlamaim, vagy elmondhassam az aktuális vagy éppen állandóan jelen lévő fontos dolgaim -PÉLDÁUL-, és ezt én szeretem, na.
És köszönöm most is Magdának, hogy elkísért, és köszönöm Dorkának, Egyeskének illetve Siminek, hogy lelkesen pátyoltak a gyülekezőig, mert szokás szerint a logisztika okán órákkal hamarabb érkeztem, de nem hagytak sem elvesznem, sem egy sarokban búsulva fagyoskodnom...
Martin beengedett a terembe már jóval a gyülekező előtt, így végig figyelhettem, ahogy egyre többen leszünk, s olyan félháznál -jaj, beugrott a TRÓNÖRÖKÖS..., pedig örülnék, ha ez a métely legalább néhanap békén hagyna...-, tehát olyan félig telt a terem, mikor kattintottam egyet, s még egyet, a mellettünk igen érdeklődő, aktív figyelemmel várakozó Fanni kutyát is megörökítendő (gazditól engedélyt is kértem).
Odajött hozzám Boross Martin is és -nincs agyam, pótolom, de most tudatosan nem megyek fel a portálra, mert elvesznék az infókban, így nem tudok rákeresni a névre.... de ami késik az később van, ugye...- egy nagyon kedves, és nagyon szép lány/ifjú hölgy is és megnyugtattak, hogy biztonságban leszek, nem a tömeggel kell majd útnak erednem és a helyemet keresgélnem, hanem odavezetnek majd.
Erre nem számítottam. Komolyan. Elmondhatatlanul jól esett és csakannyira meg is nyugtatott.
Dugig lett a terem, fogalmam sincs, hogy hányan voltunk -majd ha felmerészkedem, teszek ide adatot is-, Martin elmondta a forgatókönyvet, mi, akik voltunk tavaly is egy öblös "HELLO!"-val jelezhettük visszatérésünket, majd indulhatott ki-ki a kis térképen kijelölt ikszéhez, ahol is a pillanatfelvételt kellett alakítani.
Még a kiírás elfogadásánál írtam a szervezőknek egy levelet, melyben kérdeztem, hogy most nem kerekesszékkel mennék -mint tavaly-, ettől még mehetek, vagy mindenkinek jobb lesz, ha most kihagyom ezt. Ők pedig -ahogy vártam ezt és ilyenkor azt érzem, hogy erősödik a bizalmam, mert lám, nem hiába szerettem én már jó ideje ezt a "népséget"- válaszoltak, hogy menjek nyugodtan, figyelnek rám.
Engem -és Magdát, ugye- a kimentés/segítés okán elsőként elkísértek anemtommilyen nagy-nagy út és a nemtommilyen másik nagy-nagy út sarkához, ahol is megálltunk s beálltunk az általam kitalált szoborként... mármint izé, na...
Szóval, tavaly fülembe sugdosás volt, melyet nagyon egyszerűen megvalósíthattunk, hisz én ültem. Most két mankóval ácsorogtam, ami eleve nem kis kihívás nekem, s ezt a nem megkerülhető körülményt kellett beépíteni a "kompozícióba". Nem véletlenül kockás sálat viseltem, s azt "játszottuk el", hogy a szél lekapta a nyakamból, Magda pedig ügyesen, mint egy gazella -bár nem tudom, hogy a gazella mennyire kapkod sálak után...-, elkapta azt... A háztömb falának dőltem, de így is csillagokat láttam, mire a "szoborállás" ideje letelt, amikor is nekem nem a megbeszélt jelre -biciklis csengetés, dudálás... a SzemtőlSzembe pólós emberkéktől-, a többiekkel, hanem a tömeg előtt, nyugisan kellett elbattyognom az Operához, ahol is idén is készült egy közös fotó... (Juteszembe... ITT A VILÁG VÉGÉN CSINÁLNÁNK EGY NAGY FOTÓT...)
Nekem annyira jókedvem lesz ilyenkor! Nem tudom kellőképpen megköszönni, hogy részt vehetek ilyenekben. Tudom, hogy ezekben -nagyon sarkítva fogalmazva- ha nem veszek részt, nincs is... -már nem én, hanem a_mindenki, az_akárki...-, de ezzel együtt is végtelenül jó az én öreg lelkemnek, hogy ilyenekben részt vehetek.
Akkor is, ha az útkeresés nem volt ideális most sem, akkor is ha a fájdalom miatt össze-vissza beszéltem már ahogy kiértünk az Etelére -Magda odáig kísért, ezt is köszönöm-, ha, mert a "nagyfotó" után mindenki ment vissza az ANKER'T-be -s mint kiderült engem Egyeske várt is-, de én örültem, hogy még elbírnak a lábaim, így hazafelé vettem az irányt, így is tíz óra volt mire hazavergődtem, s fájdalomcsillapító harmadik felvonás ellenére sem tudtam egy percet sem aludni...
És bár a villamoson vagy haccásszor elmondtam Magdának, hogy "...at az egészbe, hogy nekem mindig ilyen marhaságokat kell csinálnom! Soha a büdös életbe többet nem megyek sehova!" ... de érdekes mód egy szavamat sem hitte....
Ja, de szerencsére a buszsofőr -akinek most is, természetesen szóltam s tudja is, hogy nem tudok menet közben biztonságosan felállni, de itt és itt szállok le, ahogy szoktam...- tovább ment... én kétségbeesve feltornáztam magam, majd mikor szóltam neki, ő nagyon pironkodva -ahogy én sem különben, hisz tudom, csak a macera van velem- letett az út szélén, így közelebb -"vihettem a medencét a házhoz".... jaj, annyira kivagyok... Fletch- hozott vagy félszáz méterrel, tehát ennyivel könnyebben bandukolhattam haza....
Huh... de összevissza lett ez. Na, majd talán délután gatyába rázom, de ma Erik névnap van és megyek Énonokámhoz, ám ezt semmiképpen sem akartam lejegyezetlenül hagyni -ahogy mostanában nagyon sok dologgal tettem ezt-, és tuti, hogy a mai nap el fog nyomni minden mást. Szóval, délután rákeresek képekre is és -nagyon egy tálatos banya vagyok, tehát- megkeresem a segítségem nevét is és bocsi valamint köszi sugarak tömkelegét küldöm majd felé...
Felé is.
................................
Szmolka Orsolya, és köszönöm!
És..:
2016.05.18., 06:47
~~DISCUSSION~~
| ← "Lelőni mindet!" | Renegades → |