...gondolj!...gondolj!...
Bontsunk kordont!
1000x elcsépelt gondolatok pörögnek a fejemben. Képek villannak fel, Viktor elszánt arca, Feri gondterhelt tekintete... elõbbi a kordon rácsain át látszik, utóbbi a Parlament folyosóján a mikrofonok hada mögött.
FIDESZék sokáig gondolták úgy, hogy nem kell bemenni a munkahelyükre, most pedig azt gondolták, hogy lebothatják a szerintük jogellenesen felállított, s fenn is tartott kordont. Majd ebédszünetben, az általuk is immáron ismét látogatott ülésterembõl kisétálva meg is tették azt.
Gyurcsány egy órával késõbb mondta a véleményét a sajtónak, majd újabb két óra elteltével megjelentek a téren a tüntetõk.
Szijjártó ma reggel erre azt mondta Havasnak, hogy (mea culpa... nem tudom szó szerint idézni, de a lényeg ez volt) demokráciában el kell fogadni, hogy ha valaki tüntetni akar, azt meg is teheti, bárhol, bármikor.
Csak csendesen kérdezném: ha valamit LEHET megtennem, akkor meg is KELL azt tennem?
Egyik kedvenc vesszõparipám a könnyûdrogok legalizációja. Szinte azonnal be is ugrott az ezzel a magatartással párhuzamos üzenete.
Vagyis akkor, a jobb oldal azért tiltakozik oly vehemensen a drogliberalizáció ellen, mert nem ismerik az önkontroll fogalmát.
Mert ha lehet tüntetni, akkor õk már ott is vannak... kemping, kifõzde, s minden egyéb kiszolgálóegység is (már, ha lehet a bokrokat így aposztrofálni...felkészülve akár a hosszúra nyúló polgári engedetlenségre); analógia: (feltéve de nem megengedve... egyelõre) lehet könnyûdrogot forgalmazni, fogyasztani szabályozott kereteken belül, akkor onnantól minden élõ ember, az ovistól az üknagyiig jointot fog szívni úton, útfélen, sõt, midenkibõl azon nyomban kemény függõ lesz...
Hisz ha valamit szabad, akkor azt meg is teszik...
Amúgy megint itt motoszkál, hogy nem tudnak jobbat, mint amit a regnáló kormány csinál... de õk az ellenzék, tehát, örülnek annak, hogy nem nekik kell lenyeletni a békát az országgal, segíteni nem segítenek, mert az milyen képet vetne rájuk??!! Viszont a cirkuszt képesek biztosítani a "népüknek", ebédszünetben kimennek a térre (mentelmi joggal takarózva, majd arról azonnal lemondva, mikor az utolsó elemet is eltávolították... na, most kezdjetek velünk valamit, ha tudtok!!...), s így újfent felhergelve a kedélyeket, hogy ne arra figyeljünk, ami fontos lenne.
Ne adj ég, ne azt csinálják õk, a képviselõink, ami a dolguk lenne!
Hihetõ, ha azt mondom, hogy kezd telelenni a hócipõm?
← madárijesztõ | Zsibong anyanyelvemen → |