Upload failed. Maybe wrong permissions?
...s kissé megtörve, de lelkesedésem nem feladva, ugyebár!?
A múlt hét eseményei a roki élet lassú folyását meghazudtoló módon kezdtek összecsúszni, s igencsak kacifántossá válni, olyannyira, hogy sajna már nem is emléxem a valós kronológiára, de kérem, tessen betudni ezt kicsiny agyam teljes hiányának... Ezért csak a szombat eseményeire fogok szorítkozni.
Hát, kérem, bokros teendõim folytán három napig nem tudtam leülni a géphez, vagyis teljesen kiestem a parkom életébõl. De gondoltam, 72 óra nem jelenthet nagy zûrt. Aha... Talán jobb, hogy nem lottózom... (ilyenekbõl látom, bakker, puszta pénzkidobás lenne!) Szombaton reggel -mármint nekem reggel, olyan 10 óra felé- felkeltem s mint rendesen, a szokásos körök után itt kötöttem ki. És mit találtam? Eztetet, ni, ihol e...
Fejvesztve igyekeztem csatasorba állítani dolgaimat, hogy minden megfeleljen terveimnek: felutazásom, ottani szíves fogadtatásom (é.: minimum 1 fõ lelkes blogger várjon rám), majdan éjszakai szállás kerítése. Kezdett körvonalazódni a dolog, így Emmával -roki barátnõmmel- elindultunk Érdre, munkamegbeszélésre*. Az éjszakai szállás ügyében több ígéretet is vettem... mint a késõbbiek mutatják, komolyan vettem, de nem kellett volna. És az csak egy dolog, hogy én így jártam, de ezért pályázat kiírása volt kénytelen zajlani a POLO PUB-ban, mely gyõztese elnyerte az én alkalmi szállásadóm megtisztelõ címet...
De ne rohanjak ennyire elõre! Néminemû telefonos rábeszélést igényelt a dolog, hogy Mó kedves, ott legyen (ahol lennie kellett) a bulin, mely esedezés olyan jól sikerült, hogy még a fogadóbizottság szerepét is magára vállalta az Etele téren. (Nyilván varázslatos személyiségem az oka ennek...:)
Leszálltam a buszról és ott, helyben földbe is gyökerezett a lábam (meg a mankóm), hisz egy merõ jég volt minden. Némi várakozás után megérkezett Mó, aki az útviszonyoknak megfelelõen tyúklépésben közlekedett, s épp ezért (nomeg az én eleve tömegközlekedést kizáró testfelépítésem miatt) hívtunk egy taxit.
Immáron szokássá válik, hogy ha BlogterBuli, akkor mi ketten vagyunk az elsõ vendégek. :)
Azonnal rokihoz méltó kihívással szembesülhettem, hisz szépen faragott csigalépcsõn kellett felküzdenem magam az asztalunkhoz.
Nem is kellett sokat várnunk, meg is jöttek a többiek. Aki nekem meglepetést okozott, az Szamárfül. Hát, igen. Rosszak lennének az ilyetén receptoraim?
Vagy nem?
Aztán eccercsak megkaptam a hírt, miszerint az egyik lehetõség az éjszakai szállásomra, sajna semmissé vált, de ekkor még nyugodtan kikértem a második forralt borom, hisz még mindig volt egy eshetõség a tarsolyomban.
Ment az épületes társalgás, melybe belevegyült némi betûszók értelmezése, valamint ott jelen lévõ és nem jelen lévõ bloggerek, megosztán kinek milyen érdeklõdési körei és miegyéb megvitatása. (Részletekrõl kéretik nálamnál komolyabb bloggerek házatáján kereskedni, én ezekben a témákban, ugye, csak legfeljebb mûkedvelõ lehetek!)
Aztán megkaptam a második hívást, melyben lemondódott ismét egy lehetõség... Kezdtem lélekben azonosulni a hithû hajléktalanokkal, s készítettem felfele az egómat a fagypont alatti hõmérséleten eltöltendõ elõttem álló éjszakához.
Leraktam a telefont, s néztem kifele a fejembõl igen esdeklõen, s közben feltevém az ominózus kérdést: "Mégis kinél fogok ma aludni?"
Láss csodát! Bóvicának megesett rajtam a szíve, s vállalva annak ódiumát, hogy a földön kell aludnia, befogadott. Mit befogadott? Még vendég fogkefét is kaptam, meg frissen fõzött teát... meg amire csak vágyhat egy szívesen látott vendég! (Nagyon szégyellem magam, és nagyon köszönöm, Bóvica! És tetszik a jelenlét-jelzõ piros pilács az ajtófélfán!!:)
Reggel (höhö... reggel??!!) próbáltunk taxit hívni, de mindenhol azt a választ kaptuk, hogy sajna most egy kocsi sincs arrafelé. Már azon töprengtem, hogy kénytelen leszek átjelentkezni Bóvicához, hisz tavasz elõtt én már nem jutok ki a házból, mikor visszahívott a FõTaxi, hogyaszongya egy másik társaságtól szereztek nekem autót, cirka 5 perc és ott is van értem. Na, én csak cipõtlenül voltam, de Bóvica még igencsak pendelyben, s kénytelen volt szegény gyorsan-gyorsan felöltözni, hisz sajna engem le kellett kísérnie az autóhoz. Merthogy én a lifttel sem boldogulok, oly nagyon. (Látod, Bóvica, ezt kezdtem el mesélni ott!)
Lent már várt a taxi, ami egy tisztes jégpálya közepén állt, de hõsiesen elértem odáig (ismét köszönet a hathatós, önfeláldozó segítségért, Bóvica kedves!), majd irány az Etele tér.
Mondhatni sz fagytam, mert én nem vagyok hozzászokva a mászkáláshoz, de szerencsésen hazaérkeztem. Persze, itthon sem tudtam egy tapodtat sem haladni a buszmegállótól, de hívtam egy bartnõmet (naná, õ is szegény... wow... csak a baj van velem, tudom), aki jött is értem.
Ja! Luciferina említett valami nagyon érdekes, s figyelemreméltó dolgot, valami 19. kapcsán, s miután rögvest mondtam is amit mondtam, hát kénytelen volt beleegyezni... Még visszavonható, hisz nem ultimátum, illetve az, de a tét, ami ennek kapcsán forog azon kotzkán, hát nem lényeges... Persze annak mindenképpen az, aki elmondhatatlanul imád engem, mint minden rokik közt a legtalemábbat...
*: ha elérek odáig, megírom az EZ VAN-ban, hisz ennek -a péntekkel egyetemben- ott a helye.
Nomeg a mai napnak is, hisz ma lenne az elsõ napja a Nappali kórház-ban eltöltendõ 3 hetemnek, csakhogy az útviszonyok marhára nem engedik, hogy odajussak.
2008-01-07
~~DISCUSSION~~
Megkésve bár...
...s kissé megtörve, de lelkesedésem nem feladva, ugyebár!?
A múlt hét eseményei a roki élet lassú folyását meghazudtoló módon kezdtek összecsúszni, s igencsak kacifántossá válni, olyannyira, hogy sajna már nem is emléxem a valós kronológiára, de kérem, tessen betudni ezt kicsiny agyam teljes hiányának... Ezért csak a szombat eseményeire fogok szorítkozni.
Hát, kérem, bokros teendõim folytán három napig nem tudtam leülni a géphez, vagyis teljesen kiestem a parkom életébõl. De gondoltam, 72 óra nem jelenthet nagy zûrt. Aha... Talán jobb, hogy nem lottózom... (ilyenekbõl látom, bakker, puszta pénzkidobás lenne!) Szombaton reggel -mármint nekem reggel, olyan 10 óra felé- felkeltem s mint rendesen, a szokásos körök után itt kötöttem ki. És mit találtam? Eztetet, ni, ihol e...
Fejvesztve igyekeztem csatasorba állítani dolgaimat, hogy minden megfeleljen terveimnek: felutazásom, ottani szíves fogadtatásom (é.: minimum 1 fõ lelkes blogger várjon rám), majdan éjszakai szállás kerítése. Kezdett körvonalazódni a dolog, így Emmával -roki barátnõmmel- elindultunk Érdre, munkamegbeszélésre*. Az éjszakai szállás ügyében több ígéretet is vettem... mint a késõbbiek mutatják, komolyan vettem, de nem kellett volna. És az csak egy dolog, hogy én így jártam, de ezért pályázat kiírása volt kénytelen zajlani a POLO PUB-ban, mely gyõztese elnyerte az én alkalmi szállásadóm megtisztelõ címet...
De ne rohanjak ennyire elõre! Néminemû telefonos rábeszélést igényelt a dolog, hogy Mó kedves, ott legyen (ahol lennie kellett) a bulin, mely esedezés olyan jól sikerült, hogy még a fogadóbizottság szerepét is magára vállalta az Etele téren. (Nyilván varázslatos személyiségem az oka ennek...:)
Leszálltam a buszról és ott, helyben földbe is gyökerezett a lábam (meg a mankóm), hisz egy merõ jég volt minden. Némi várakozás után megérkezett Mó, aki az útviszonyoknak megfelelõen tyúklépésben közlekedett, s épp ezért (nomeg az én eleve tömegközlekedést kizáró testfelépítésem miatt) hívtunk egy taxit.
Immáron szokássá válik, hogy ha BlogterBuli, akkor mi ketten vagyunk az elsõ vendégek. :)
Azonnal rokihoz méltó kihívással szembesülhettem, hisz szépen faragott csigalépcsõn kellett felküzdenem magam az asztalunkhoz.
Nem is kellett sokat várnunk, meg is jöttek a többiek. Aki nekem meglepetést okozott, az Szamárfül. Hát, igen. Rosszak lennének az ilyetén receptoraim?
Vagy nem?
Aztán eccercsak megkaptam a hírt, miszerint az egyik lehetõség az éjszakai szállásomra, sajna semmissé vált, de ekkor még nyugodtan kikértem a második forralt borom, hisz még mindig volt egy eshetõség a tarsolyomban.
Ment az épületes társalgás, melybe belevegyült némi betûszók értelmezése, valamint ott jelen lévõ és nem jelen lévõ bloggerek, megosztán kinek milyen érdeklõdési körei és miegyéb megvitatása. (Részletekrõl kéretik nálamnál komolyabb bloggerek házatáján kereskedni, én ezekben a témákban, ugye, csak legfeljebb mûkedvelõ lehetek!)
Aztán megkaptam a második hívást, melyben lemondódott ismét egy lehetõség... Kezdtem lélekben azonosulni a hithû hajléktalanokkal, s készítettem felfele az egómat a fagypont alatti hõmérséleten eltöltendõ elõttem álló éjszakához.
Leraktam a telefont, s néztem kifele a fejembõl igen esdeklõen, s közben feltevém az ominózus kérdést: "Mégis kinél fogok ma aludni?"
Láss csodát! Bóvicának megesett rajtam a szíve, s vállalva annak ódiumát, hogy a földön kell aludnia, befogadott. Mit befogadott? Még vendég fogkefét is kaptam, meg frissen fõzött teát... meg amire csak vágyhat egy szívesen látott vendég! (Nagyon szégyellem magam, és nagyon köszönöm, Bóvica! És tetszik a jelenlét-jelzõ piros pilács az ajtófélfán!!:)
Reggel (höhö... reggel??!!) próbáltunk taxit hívni, de mindenhol azt a választ kaptuk, hogy sajna most egy kocsi sincs arrafelé. Már azon töprengtem, hogy kénytelen leszek átjelentkezni Bóvicához, hisz tavasz elõtt én már nem jutok ki a házból, mikor visszahívott a FõTaxi, hogyaszongya egy másik társaságtól szereztek nekem autót, cirka 5 perc és ott is van értem. Na, én csak cipõtlenül voltam, de Bóvica még igencsak pendelyben, s kénytelen volt szegény gyorsan-gyorsan felöltözni, hisz sajna engem le kellett kísérnie az autóhoz. Merthogy én a lifttel sem boldogulok, oly nagyon. (Látod, Bóvica, ezt kezdtem el mesélni ott!)
Lent már várt a taxi, ami egy tisztes jégpálya közepén állt, de hõsiesen elértem odáig (ismét köszönet a hathatós, önfeláldozó segítségért, Bóvica kedves!), majd irány az Etele tér.
Mondhatni sz fagytam, mert én nem vagyok hozzászokva a mászkáláshoz, de szerencsésen hazaérkeztem. Persze, itthon sem tudtam egy tapodtat sem haladni a buszmegállótól, de hívtam egy bartnõmet (naná, õ is szegény... wow... csak a baj van velem, tudom), aki jött is értem.
Ja! Luciferina említett valami nagyon érdekes, s figyelemreméltó dolgot, valami 19. kapcsán, s miután rögvest mondtam is amit mondtam, hát kénytelen volt beleegyezni... Még visszavonható, hisz nem ultimátum, illetve az, de a tét, ami ennek kapcsán forog azon kotzkán, hát nem lényeges... Persze annak mindenképpen az, aki elmondhatatlanul imád engem, mint minden rokik közt a legtalemábbat...
*: ha elérek odáig, megírom az EZ VAN-ban, hisz ennek -a péntekkel egyetemben- ott a helye.
Nomeg a mai napnak is, hisz ma lenne az elsõ napja a Nappali kórház-ban eltöltendõ 3 hetemnek, csakhogy az útviszonyok marhára nem engedik, hogy odajussak.
2008-01-07
~~DISCUSSION~~
| ← Mit jelent nekem? (A TÛZ HÁBORÚJA; r.: Jean-Jacques Annaud; 1981) | Kommunista szombat → |