Köszönöm, Nigella!

Pazar ötlet volt, hálám örökre üldözni fog!
S arról nem beszélve, hogy magamra mennyire de mennyire büszke vagyok, hogy ezt a blikfangot nem felejtettem el!!

Nos, de megint akkor kezdem az elején. Borzasztó hír, de nem ehetek cukrot. Mert pöfeteg lesz tõle a lábam, bakker. (Meg csokit, fagyit, édességet, banánt és szõlõt sem... broááááá...) De ez így nem maradhatott, úgyhogy felírattam nemcukor cukrot a diétámra, s azzal sütök néha sütit. Naná, mufft. Ugye.
Mert az -hogyúgymongyam- nem ráz...

Nigella nekem nagy kedvencem. Már írtam is róla, hogy mit szeretek benne, miért köt oda a tv elé, mikor látom tenni-venni a konyhájában, és most már konkrét oka is van rajongásomnak. S ez egy ötlet, mely talán mindenki másnak egyértelmû, de nekem akkor is olyan, mint egy villámcsapás, vagy tudom is én. Na.
Vagyis, mikor összecibálom a tésztához az alapanyagokat, legyen az akármilyen muffin is, abból lesz egy viszonylag lágy, folyós massza, melyet bele kell adagolni a muffintepsibe gondosan elõre bekészített papírkapszlikba. Na, ja. Aki ügyes, annak ez biztos nem okoz gondot, de nekem ilyenkor a talpam is görcsbe rándul, hogy ne dzsuvázzak össze mindent a mélyedések, sõt, de még a tál és a tepsi  között megtett úton is/se. hö. De görcs ide, igyekezet oda, rendre minden alkalommal pontosan követhetõ a tészta útja kiindulási helyétõl az érkezési oldalig. Nos, kedvenc Nigellám erre adott egyszerû de nagyszerû, briliáns ötletet.

S ez nem más, mint a fagyikanál!!! Ha ezzel merem ki az adagot a tálból, majd teszem bele a kapszliba, akkor sokkal kevesebb eséllyel taknyolom össze a mindenséget az értékes és finom és fontos és csábító tésztával.



/Ilyen patyolat maradt az én tepsim is, csak nincs fényképmasinám, na/

Annyira, de annyira ügyes okos szép és kedves vagyok, hogy ezt nem felejtettem el!!

És most megyek, eszem egy cukormentes, édes, finom, dagi muffint!

koszonom_nigella