Hell-es szív
Tegnap kaptam egy levelet az iwiw-en, amiben egy megtisztelõ kérés szerepelt. Most megkísérlem összeszedni a gondolataim.
Mostanában valamiért nem mûködik rendesen az iwiw-es értesítõm, úgyhogy csak idõnként, ha valami sugallat arra int, be szoktam nézni és ellenõrzöm, hogy sajna a kutya nem kíváncsi rám... :)
Ezt tegnap este is megtettem, mielõtt Hármaskával belekezdtünk volna valami eszement film nézésébe (Csillagközi invázió, vagy mi a búbánat, mondhatni D kategóriás remekmû...), s közben egy teljes üveg almás gyerekpezsgõ elfogyasztásába...
Hát, mit mondjak? Meglepõdtem... Már nem a filmen, hisz nem vártam jobbat, hanem az iwiw-en... Volt 5 függõben lévõ kapcsolatom, és vagy 6 levelem... hogy mik vannak??!!
Az egyik levél mondhatni felkavart. Olyan, mint mikor a kavics belecsapódik a réges-régen nyugalomban lévõ, sötét vízû tóba... Elolvastam, de akkor nem volt idõm válaszolni (amit még most sem tettem meg, de ami késik... ugyebár?), mert sürgõs pezsgõzési kötelezettségem volt, de vigyorogtam nagyokat... Még a film sem tudott rontani a hangulatomon.
A feladója egy tanár, aki abban a középiskolában tanított, ahová én jártam és ahol érettségiztem. Engem nem tanított, de tudtam, hogy Õ "A SEBI TANÁR ÚR", s ezek szerint én sem voltam ismeretlen a számára. Erõmûgépész tagozatra jártam, vagyis b-s voltam (ami tök normális, ugye? egy diák legyen "bés"...:), Õ pedig a bányászokat oktatta, ha jól emlékszem õk voltak az a-sok. (Alighanem jól emlékszem, ha mégsem, hát... 10% :) Õ igazán szívén viseli iskolánk emlékének gondozását... Mert már csak az emléke létezik, hisz bezárták, illetve összevonták azt Esztergom egy másik gépészeti szakközépiskolájával. (Izé! Tanár úr! Ha zöldségeket beszélek, kérem legyen kíméletes velem, de feltétlenül javítson ki, akár itt alant egy komment formájában! Köszönöm! :)
Arra kér, hogy ha van emlékem a középiskoláról, írjam meg azt, esetleg azokat, teszi ezt azzal a kiegészítéssel, hogy ha esetleg az az idõszak nem tartozik a kellemes emlékûek közé, akkor tekintsem semmisnek a felszólítását.
Azt kell mondjam, hogy nekem a középiskola egészen mást jelent, mint az érettségihez vezetõ utat, vagy a szakma elsajátítását; mert az igazi életem kezdetét jelenti. Itt-ott a Füzet-emben is elõfordul a Hell (még eddig nem mondtam volna? Hell József Károly Nehézipari Gépészeti Szakközépiskola ), hisz az a 4 év olyan lenyomatot hagyott, aminek részletei még az agylágyulás után is felszínre kerültek. Ennek több oka is van:
1. Végre nem voltak nõnemû osztálytársaim (borzasztóan hangzik ez, tudom, de én soha nem jöttem ki a lányokkal, legfeljebb egy barátnõm akadt mindig, a többséggel viszont feszt egymás agyára mentünk).
2. Olyat tanulhattam, amihez kedvem is volt. Szakrajz (volt nekem igazi rajzasztalom! Anyu szerválta egy irodai selejtezés alkalmával), mûhelymunka, hegesztés (imádtam, de ebben annyira béna voltam, hogy csak na!), esztergálás (ezt szerettem és talán elviselhetõ minõségben is csináltam), és a sok szakmai tárgy. A mûhely és a nyári gyakorlatok hangulata pedig utánozhatatlan.
3. De a lényeg, amiért soha nem felejtem el: ott találkoztam össze az almám másik felével. Az Õ életútja kellene a suli honlapjára. Hisz Csaba ... hisz Csaba Csaba...
Úgy jelentkezett a suliba, hogy meg sem kérdezte a szüleitõl, õ egyedül eldöntötte, hogy ilyesmit akar tanulni, s mikor Koós tanár úr egyszer valamilyen okból az õ általános sulijában járt -pályaválasztási elõadást tartott a nyolcadikosoknak-, eldöntötte, hogy oda fog járni. Esztergomba, a Hellbe.
Valaki mondja, hogy létezik véletlen!! Körberöhögöm....
Aztán egy évvel késõbb, már én is ott voltam a "bében", ahogy kell...
Érettségi után elkezdett dolgozni itt, a battai erõmûben, mely akkor még a DHV nevet (Dunamenti Hõerõmû Vállalat) viselte (ma már DERT; Dunamenti Erõmû Részvénytársaság). Kezdte a tápházban, gépészként. Aztán elvégezte -három mûszak és egy aztán két gyerek, meg egy macerás feleség mellett- a technikus minõsítõt, s ment elõre, ahogy kell. Blokk kezelõ lett az AB-részen. Aztán átkerült a G részre, a gázturbinához, még mindig három mûszakban. Majd elérkezett a harmadik gyerekünk születése, és az is, hogy Csaba lett a gázturbina üzemvezetõje. Ekkor már három gyerek, egy kutya, az említett macerás feleség, és annak majd 90 éves nagymamája jelentették számára a szûk családot.
Elkezdte a fõiskolát. Mert úgy gondolta, hogy az nem árthat... Ráadásul neki minden adottság a rendelkezésére állt ehhez, agyilag.
Nem volt lehetõsége befejezni. A jég, a busz, a sors... most a kerítés túloldalán vár. Majd megyek, de még dolgom van. Nála okosabb embert nem ismerek most sem.
Hogy engem hogyan volt képes elviselni, sõt szeretni, nos, az máig rejtély nekem, de inkább nem töprengek ezen. Elfogadom, mint a napsütést, vagy a gravitációt. Ezzel teljes a kép...
Tõle, általa vagyok az, aki. Köszönöm!
És ha már most így került szóba, köszönöm Hell! :)
2007-01-07
~~DISCUSSION~~
| ← Folyamatosan rágódom... | Az én olvasatomban... → |