Egy mondat ragadt meg bennem és bármennyire is akarom eltemetni, rendre előbújik így nem tudok megszabadulni tőle. Muszáj ide kitennem és szabadjára engednem.
/CSK1 ehunnan, ni, de hová lett O'Neill ezredes???/
Szóval nézem az utolsó részeket, miközben baromira le vagyok maradva a történetben, elég csak annyit említenem, hogy Teal'c-nek haj nőtt a fejére, és például -ahogy apró betűvel szedtem is már- eltűnt O'Neill, aki már tábornokká is lett-, és van benne valami új csajszi, akit mintha korában láttam volna, hogy másik galaxisból érkezett, Vala Mal Doran, ha jól tévedek -most mondta Jacksonnak, aki meg amnéziával küzd, hogy mik vannak!!?-, de ez mind nem érne térfoglalást kicsiny agyamban, ellenben Vala egy mondata, annál inkább.
A párbeszéd, melyben ez elhangzott, arról folyt, hogy a Goa'uld-ok nem jók, nem szabad nekik behódolni, hazudnak, kihasználnak, leigázzák a náluk alacsonyabb rendű fajokat, vagyis nem istenek, hanem hamis istenek, így a vallás, mely őket követi, ebből következően hamis vallás.
Nos, ezen pörgök. Hogy is van ez? A Goa'uld-ok idõnként megjelennek, semmi mást nem mondanak, mint annyit, hogy mi jobbak vagyunk, mint ti, ezért engedelmeskednetek kell, s ezért maximum az életeteket hagyjuk meg.
Míg az isten mit mond? Imádj, a földi lét szenvedés, de majd megkapod érte a jutalmad odaát. Én nem jelenek meg előtted, bárhogy is imádsz, amit el is várok, különben tüzes pöcökkel bazgerál a csak erre a célra tartott árulóm, az idők végéig. Kit persze szintén nem láthatsz, de el kell hinned, hogy létezik, s rettegned is kell tőle, mert ő a rossz, míg én, míg én vagyok a makulátlan jó, tehát csak rajtad múlik, hogy a mostani szenvedéssel megváltod-e a végtelen nyugalmad a felhők fölött.
Bizonyíték? A szavam. Hiszen feletted állok, így nem kételkedhetsz bennem.
/Hamis vallások hiteles tárháza... ehhh/
Nos, a Goa'uld látható, nem kertel, nem szarozik. Isten nem látható, nem mutat semmit, ellenben egy gigászi üzletág épül erre a téveszmére.
Akkor melyik is a hamis vallás?
← Zenema - nem mindegy, már megint | Küldetésem van → |