Mai mottó

Woody Allen mondta. Mégis ki más?

"Ha mégis kiderülne, hogy van Isten, nos akkor sok jót azért nem tudnék mondani neki. Finoman szólva is alulteljesít."



/WA itt lakik/

Igazából a tegnapot akartam lejegyezni, mert megint rokihoz és ingyenélõ nyugdíjashoz méltatlanul jól éreztem magam, néhány csésze illatos tea, mogyorós keksz, kávé fogyasztása után jókedvû beszélgetés, majd Frei Tamás és Woody Allen "társaságát" élvezve koronáztam meg azt.
A Moszkva tér metró bejárathoz beszéltük meg a randit, Máriával, akivel már második éve együtt nyûglõdünk a nappali kórházban, s valamiért hagyja, hogy lógjak a nyakán.
Azt terveztük, hogy a Mammutban kávézunk egész nap, s közben az élet nagy dolgait beszéljük meg, felfedve a mélyebb társadalmi problémkat is. Ugye nemes cél?
Nos, az odautam is érdekesre sikerült, de ez csak a szokásos. Ugyanis buszsofõr nem hagyta, hogy az elsõ ajtón szálljunk le (egy bácsi szintén bottal evickélt az elsõ ülésrõl kénytelenül a busz vége felé, csakúgy mint én, mert okos, erõs sofõr nem nyitotta ki az ajtót, de sebaj, 17 hétig ne legyen ennél nagyobb öröme!), majd a metrón már iszonyú gyakorlattal állítok fel bárkit a kapaszkodó melleti helyrõl, de lám, amint meglátják a botom, mosolyognak és már ugranak is, ezen kívül ki is zavarok a nekem kellõ megállóban egy embert, hogy ne erissze el a metrót, míg én oda nem jutok az ajtóig, nehogy elinduljon a szerelvény, míg én küzdök a felállással... de megy ez mint a... tessen ide vérmérséklete szerint megfelelõ mondatrészt tenni, ami nekem eszembe jutott, nem illik monitorra...
Vagyis a Mammutba akartunk menni, oda, ahol múltkor májkrém ízû amerikai palacsintát ettem mascarponéval és salsának csúfolt málnaszörppel... de elcsábított Mária s egy szomszédos ici-pici teázóba mentünk. Tényleg pici, három asztalka van összesen, meg egy pult, és egy polc, dugig mindenféle taázós kellékekkel. A hely miliõje, s ehhezn szervesen tartozik az illat, ami uralja a helyet, fantasztikus.

Ott ültünmk néhány órát, a fontos dolgokat átbeszéltük, ugye, aztán rájöttem, hogy nincs mosdó a teázóban. Úgyhogy menekülõre is fogtuk, mert egy ilyen kihívást nem lehet semmibe venni az esetemben, mert öreg avgyok, ugye. Irány a szomszéd õslénye, ahol a vészhelyzet elhárítása után beültünk a Libri könyvesboltban a Frei Kávézó-ba.

Ott is eltöltöttünk vagy két órát, kávé különlegességeket ittunk és a megmaradt fontos témákat átbeszéltük még. Elkértem a hely menü-lap-ját, mert nagyon kellemes hangulata van annak a kiadványnak, éppúgy, mint a helynek magának.
Frei-t én még tv-híradós korában szerettem meg. Most is szimpatikus, bár a politikai szereplés felé kacsintgatása nem nagyon tetszik nekem, de remélem, ez csak egy botlás, egy talán megkerülhetetlen állásfoglalása egy ismert személyiségnek.
Ám a hely s a kávé, amit ott ittam, nagyon jó. Úgyhogy ez abszolút megfelel annak, amit én errõl az emberrõl a mosolya, s a tekintete után gondoltam.

mai_motto