Katt!

Szombaton este álltam vala a szobámban, az ágyam mellett, léptem egyet, és nocsak! Ottan maradtam de mozdulatlanul, ám!

Léptem egyet és nyomorult lábam -melyet kifejezetten szeretek, s mérhetetlenül büszke vagyok rá, hogy ott van a helyén, csak minõségi besorolása szerint ez a megnevezése-, egészen pontosan a lábszáram, hallható szinten azt "mondta": KATT! 
S persze ezzel egy idõben éles fájdalmat produkált egyetlen pontra koncentráltan.
Ott álltam és nem mertem továbbmenni, figyeltem a régen nem tapasztalt mértékû nyilallást a lábszáramban és éreztem, ahogy a félsz lassan de biztosan kúszik felfelé a gyomromban majd jeges marokkal kezdi szorongatni a torkom...
Nagyon sokáig az "eredeti" csonthiányt -mely 25 cm-es volt a sípcsontomban- alig 1,5-2 centisre redukáltam, illetve errõl volt az utolsó dokumentáció, s ezt a kis -legalábis a negyedméterhez képest kicsi- szakaszt éreztem is. Aztán már majd egy éve nem volt olyan, hogy tapasztaltam volna a hiánynál fellépõ ... nem is tudom pontosan megfogalmazni, hogy mit.. nyomást? szúrást? valami kellemetlen "nincs_rendben_minden" érzést, úgyhogy most mondhatni inamba szállt a bátorságom.
Akkor éjjel nem mertem ráállni, másnap is és utána is csak nagyon óvatosan jártam, mert minden lépésnél éreztem azt a valamit. Mára konszolidálódott a helyzet de nem vagyok nyugodt. Holnap már el merek menni a dokiig és megnézetem, mondja azt, hogy hüjepicsa vagyok és fölöslegesen aggódom.



Nos, ez a felvétel nem az én lábamról készült, de a térdben lévõ csavarokat leszámítva (nekem onnan bõ 5 hónap után eltávolították a bennlévõ kettõt, hiszen az akadályozta volna a mozgást) kb. ugyanez a kép. A velõûrszeg egészen a lábszáram alsó harmadáig ér, ahol szintúgy néhány csavar tartja azt a helyén.
Innen van a kép, ahol olvasni is lehet a dologról, már ha valaki bírja az ilyesmit és nem szaladt világgá már az elbeszélésem elején. :)

katt