A magányos roki elvárásai

Csak mert erre sehol sincs utalás, pedig ez a faj is létezik. S bizony -amint volt 'szerencsém' ezt konstatálni- egyre többen is vagyunk.

Az apropó: Mi kell a hímnek

Csak mert erre sehol sincs utalás, pedig ez a faj (mármint a lelkében talán egész, ám testében 'hiányos' roki) is létezik. S bizony -amint volt 'szerencsém' konstatálni- egyre többen vagyunk.

Akkor megkísérlem összeszedni a gondolataim ezzel kapcsolatban. Tény, hogy a helyzet, amiben élek, nem fér bele egyetlen hétköznapi sémába sem. Az is tény, hogy az elvárásaim is speciálisak. Sõt, az is, hogy nem vagyok egy egyszerû tyúk -még akkor sem, ha leszámítom a rokiságot. S ha mindezt 'feldolgozzuk', értelmezzük, akkor a kapott eredmény is csak nagyon távolról fogható a teljes képhez, mely 'talema' álnéven leledzik.

Elsõként tisztázni szeretném, hogy 'honnan jövök'. A hátterem, az alap, ami miatt azt érezhetem, amitõl tudom, hogy rokiként, özvegyként végig tudom ezt csinálni, az a régi életem. Ami 1984. 09. 20-tól, 2001. 11. 18-ig tartott. Ha ragaszkodom a tényekhez, illetve ha pontos akarok lenni, akkor az elsõ dátumot kell korrigálnom, mégpedig: 1989. 11.18. (Ennek a magyarázata pontosabban benne van a Füzet-ben, nem akarok fárasztani senkit, csak a lényeg: akkor szerelt le a katonaság után az almám másik fele. Az elsõ dátum a "Kék az ég!" ideje, tehát a kezdete az életemnek. Akkor 14 éves voltam.) Mindent magkaptam, megismerhettem a szerelemnek azt a szintjét, amit tényleg nem tudok másképp leírni, mint hogy megtaláltam az én almám másik felét.  A 'minden' ezen túl és ezen belül is értendõ. Egyszerûen nem tudom megfogalmazni pontosan, hogy annyira egyszerûen érthetõ legyen, ahogyan én átlátom, átérzem ezt. A teljesség, mint olyan, az élet bajaival, a napi gondokkal együtt, a balhékkal, a családi kötelékekbõl adódó ilyen-olyan macerák, minden megoldható volt annak tükrében, hogy Õ van nekem és én vagyok Neki. Tudtam én is, és Õ is, hogy bármit dönthetünk, akár külön-külön is, egészen biztos, hogy csak olyan mellett tesszük le a voksunk, ami a másikunknak is tetszik, illetve egyetértünk a másikkal. Na, ez most megint érthetetlen lett egyrészt, másrészt meg erõsen olyan sziruposnak tûnik nekem. Pedig, hát az életünk minden volt, csak éppen 'szirupos leányálom' nem. Baj mindig adódott, és igazán mély tragédiákból is kijutott. De az életünk teljes volt. (Hiszem, hogy Csabáé is...Köszönöm!)

Szóval, csak azért írom most ezt, mert én megkaptam a teljességet. Tudom milyen biztonságban, minden tekintetben tökéletes egységben élni. Aztán azt is meg kellett tanulnom, hogy éppen ennek okán képes vagyok felépíteni magam, felnevelni a gyerekeinket, egész emberként élni rokiként, és nem felejtve azt ahonnan jövök, építkezni a múltból.

A Füzet-ben az is benne van, amikor rájöttem, hogy nem leszek én mindig nemtelen. Akkor most rátérek az 'elvárásaim'-ra. (Mert ugye ez lenne a lényeg itt. Bocsi, de gondolom, el sem jutott idáig senki.) Szóval, általánosságban mondom, a rokiknak, fõként egy túlélõ rokinak, mik az elvárásai:

Elsõsorban a megbízhatóság. Mindenekelõtt a 100%-os megbízhatóság (az sem árt, ha okos).

Aztán fontos, hogy ne érezze magát a roki kiszolgáltatottnak az egésszel szemben.

Az is fontos, hogy ne akarjon többet, mást, más minõséget, mint a roki túlélõ.

Nehéz ez. Társam van. De nincs itt. Tehát, nem olyan kell az ilyen tragédia túlélõjének, aki teljes egészében része az életnek. De ez az egészeknek nem érthetõ, tudom. Kár volt belekezdenem. Bocs.

Ha már ennyit körmöltem, nem törlöm ki, nem hagyom, hogy az enyészeté legyen...

a_maganyos_roki_elvarasai_1