Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






Politikai világképünk aktuális kérdéseiről

Miután sokadszor is az arcomba vágták bűnömet, szeretnék leszögezni néhány dolgot. Az adott erre apropót, hogy éppen azon a rangon marakszik pár ember, hogy kinek legyen majd joga az „ellenzék” vezéreként leborulva gratulálni az Etyeki-dombság Géniusza, a Stadionok Atyja, az Örökös Miniszterelnök sokadik földindulásszerű győzelméhez. (A földindulásszerű győzelem kifejezést egy régesrégi netes magánbeszélgetésben tanultam, ahol megfenyegettek, hogy majd megnézhetem magam a jobboldal FÖLDINDULÁSSZERŰ győzelmét követően. Így volt írva, csupa nagybetűvel. A választás után nem hallottam többé erről az öntelt honkeblűről, talán öngyilkos lett, mert Gyurcsány nyert.)

Tehát leszögezni való dolgok sorban.
  1. A rendszer miatt panaszkodni emberi jog. Még csak nem is állampolgári jog, a külföldiekre is kiterjed. Nekem és az olvasónak is joga, sőt emberi kötelessége panaszkodni amiatt, hogy Észak-Koreában ártatlan embereket, családokat, gyerekeket zárnak koncentrációs táborokba, noha semmi közünk Észak-Koreához, állampolgárságunk sincs. Jogunk és kötelességünk panaszkodni az „iszlám állam” és a tálibok gyilkosságai miatt, a rohingják és a tuszik lemészárlása miatt, hadd ne soroljam. Ha mi nem tesszük meg, nem teszi meg senki, mert ők hiába teszik, őket meggyilkolják.
  2. Szavazni nem kötelező. Voltak és vannak országok, államrendszerek, ahol kötelező volt szavazni, benne volt a törvényben. Volt, ahol fegyveresek jöttek, összefogdosták az embereket és vitték „szavazni”. Ma Magyarországon nem ez van. Szavazni jog, de nem kötelesség. Ha a polgártársad arra szavazott, aki neked nem szimpatikus, viseld el. Ha nem szavazott, azt is viseld el. Vagy szavazz olyan politikusokra, akik kötelezővé teszik a szavazást. Esetleg olyanokra, akik kötelezővé teszik a szavazást arra, aki neked szimpatikus. Amíg ez nem történt meg, nincs jogod kritizálni más felnőtteknek a szavazáson kifejtett álláspontját. Ha viszont megtörténik, az bűncselekmény, és egy bűnös államrendszer léte nem legitimálja állampolgárainak bűneit – ez a nürnbergi per tanulsága –, tehát akkor se lesz jogod kritizálni, hogy valaki hogyan szavaz, ha az államrendszer egyébként előírja a szavazás módját.
  3. Létezik egy gondolatmenet, aminek én a HÁP nevet adtam: Háromszoros Áldozathibáztatás Politikában – de egyébként nem a saját találmányom, olvastam valahol. Amikor valaki szóvá teszi, hogy a választáson miért úgy cselekedtél, ahogy, akkor közölni kell, hogy háromféleképpen lehetett dönteni, és a háromféle döntésre az alábbi válaszokat szoktuk kapni (ki melyiket), amikor később szót merünk emelni, hogy valami nem tetszik:
  
  a) Arra a pártra szavaztál, amelyik megnyerte a választást? Örülj neki! Ezt akartad! Még mit jártatod a pofád?!
  b) Arra a pártra szavaztál, amelyik elvesztette a választást? Hát ilyen a demokrácia! Nem tetszik? Mit jártatod a pofád?!
  c) Nem szavaztál egyáltalán? Nem nyilvánítottad ki a véleményedet, amikor kérdezték? Most meg még jártatod a pofád?!

4. Nos, a politikában nem akkor nyilvánítunk véleményt, amikor kérdezik. Ha ezt tennénk, akkor soha nem nyilváníthatnánk véleményt, mert soha nem kérdezik. A választáskor sem, a választás egy cirkusz, függetlenül attól, hogy becsületes vagy csaláson alapul-e, a választás arról szól, hogy melyik jelölt tud szebben vigyorogni, hatásosabb szólamokat mondani, szebbre kisuvickolt jelképeket lobogtatni. A hangzatos ígéretek nem valósulnak meg, és ha a választást nyert politikus megint nyer ugyanazokkal az ígéretekkel, akkor sem valósítja meg őket. Sok ígéret eleve úgy hangzik el, hogy az ígérőnek fogalma sincsen, hogy hogyan valósítaná meg őket, ha meg kellene – de hát nem kell, mert a választóknak semmi más lehetőségük nincsen a számonkérésre, csak az, hogy a következő választáson nem őrá szavaznak. Ami nem számonkérés, de még csak nem is szankció, csak a népszerűség elvesztése.
  5. Politikai véleményt akkor nyilvánítunk, amikor véleményünk van. A történelem számos nagy formátumú politikai gondolkodót ismer, akiknek fennmaradtak műveik az azokban leírt véleményükkel – de hogy kire szavazott Periklész vagy Morus Tamás, az már, azt hiszem, nem nagyon érdekes. De a „kis formátumú gondolkodó”, vagyis az utca emberének véleménye is fontosabb, mint a szavazata.

»»»»»»

 



Születésnap

Persze tény, hogy felnövését megelőzően Illés Bori világképe elég nehezen elviselhető, nagyjából hiányzik ugyanis belőle minden, ami kompenzálná kamaszos dacát, örök sértődöttségét, értelmetlen követelőzését. De ha ellentétes oldalnak tekintjük a világ vele szemben álló normális folyását, ott sincsen minden rendben.
  Scholzékat kiteszik, mert csirkét nevelnek Eperjes Benjámin hajdani otthonában, és leszerelik a műemlék kilincseket. Pontosabban anya mint házfelügyelő ezeket jelentette a tanácsnál és most Scholzékat kiteszik. Tetszik érteni: nem az a baj, hogy csirkét nevelnek egy belvárosi bérház emeleti lakásában, hanem hogy az anno brekeke Eperjes Benjámin otthona volt. Még inkább a kilincsek: ha normál házgyári kilincsek lettek volna, anyának eszébe nem jut bejelenteni.
  Hát most mi a fontosabb, az ember vagy a kilincs? Mit tudjuk mi azt, hogy a műemlék kilincsek milyenek voltak és miért szerelték le, lehet, hogy fölsértette a tenyerüket, lehet, hogy jó pénzt kaptak érte, tökmindegy. A hatvanas évek szemlélete az volt, hogy akinek kiutaltak egy lakást, köszönje meg és ne ágáljon, de még ebbe sem illik bele, hogy aztán azt a lakást féltve óvja, mint drága kincset. Igen, Scholzék mocskosan éltek, de akkor legyen az a baj, nem az, hogy műemlék. Akkor tessék a műemlék házat a műemlék kilincseivel meg a „mint a csipke” korlátjaival eltenni spirituszban és mutogatni a turistáknak, de ne lakjanak benne. A Tadzs Mahalban sem lakik senki. És azért marad fenn (remélhetőleg megóvott állaggal), mert gondoskodnak róla. Akkor gondoskodjon róla a tanács. De ha kiadja lakóknak, akkor vegye tudomásul, hogy laknak benne, és az állagmegóvást a saját szájuk íze szerint teszik.
  Apa ragaszkodása a Boriska-copfokhoz, a halott kishúga emlékére. Tessék? Komolyan azzal kell kínozni egy gyereket, hogy egy számára ismeretlen halott emlékére adott módon kell viselnie a saját tulajdon haját? És ha a megboldogult Boriska naponta arról beszélt volna, hogy orvos, zenész, tanácsi főelőadó akar lenni, akkor Borinak szenvedélyesen kellene készülnie erre a pályára, mert apa így kívánja? Iskolaköpeny vagy kötény, ez az előírás beleillik a hatvanas évek világképébe, ezen a regény 1962-es megjelenésekor sem ütközött meg senki, meg a digitalizált 1976-os harmadik kiadás idején sem. A nyolcvanas években kezdett ez feloldódni, és mára épeszű szülő nem szól bele a tizennégy éves lánya öltözködésébe, előírásokkal semmiképp, legfeljebb tanácsot ad. De a copfviselet követelménye 1962-ben is túlzás volt, Szabó Magda tudatos túlzása persze, ő mindig mindent nagyon gondosan megszerkesztett.
  Illés Károlynak egyébként semmiféle joga nincsen beleszólni a lánya öltözködésébe sem, hiába az a korszellem, hogy a szülőknek ehhez joguk van. Neki nincs, és anyának sem. Tessék először is nevelni azt a gyereket, mert az lehet, hogy a gyerek jelleme sajátlag adott és sokat alakít rajta a környezet, az iskola, a barátok, de egy annyira domináló nevelésnél, amit Illésék adnak a lányuknak, egyértelműen a szülők hibája, hogy a gyerek ilyen lett – és nem az ő dicsőségük a változás, ami bekövetkezett. Világosan értésünkre van adva, hogy Stefi mindent megenged a gyereknek, apa pedig ráhagyja. Van még kérdés? Illés Károly kemény, határozott ember, kivéve a lánya nevelését, azt valahogy karácsonyeste tudja kezébe venni, pont amikor a lánya már felnőtt és többé nem nevelhető, csak ezt apa még nem tudja. Miért nem akkor volt kemény és határozott, amikor először észlelte, hogy a lánya Auer Szilviával barátkozik, vagy esetleg amikor már korábban, az önző, üresfejű libasághoz vezető út első lépéseinél? Nem vette észre? Nem akart konfrontálódni Stefivel? Hát ki annak a gyereknek az apja?
  A mód, ahogyan Szilvia helyett Jutka barátsága felé akarja orientálni a lányát, komikus lenne, ha nem lenne kétségbeejtő. Elég legyen az Auerékhez való mászkálásból! Mikes Jutkával barátkozz! Hát ettől aztán nagyon éppen várható, hogy Bori háromszázhatvan fokos fordulatot csinál és rohan Jutkához. Kiadunk egy utasítást, a végrehajtását nem ellenőrizzük, de elkönyveljük, hogy megoldottuk a problémát.
  Az lehet, hogy Szilvia alapvetően csak egy számító, önző kis ringyó, de Bori a barátnőjének tekinti. A gyerek barátságait nem tépjük szét. Apa „megoldása”, hogy ráparancsol a lányára, eleve nem volt megoldás, ettől csak az várható, hogy pláne Szilviával fog barátkozni, de ha valódi megoldást találna, akkor jön az elv, hogy a gyerek barátságait nem tépjük szét. Tessék ezt nekem elhinni. Átéltem. Részese voltam egy barátságnak, aminek a másik szereplője gyerek volt, és láttam, hogy milyen kárt tettek a lelkivilágában. Ma is látom, csak rá kell néznem a Facebook-profiljára.
  Illésék soha nem nevelték a gyereküket. Ezt Auer Szilvia tette, először félrenevelte – ha őrajta múlik, Boriból valami nulla egyéniség lesz, olyan, mint ő maga, egy Galambosné, akit senki kutyába se vesz, aztán valaki más felesége, meg megint valaki másé, de sem ő maga nem lesz soha egy ember, sem egy embernek a felesége, csak magához hasonló vagy magához hasonítható nulláknak lesz a felesége mindig –, aztán pedig ránevelte az igazságra és valódi embert csinált belőle. De hát ezt nem Szilvia tette, ő csak meglopta.
  Bori felnövése semmi másnak nem köszönhető, csak a saját intelligenciájának. És még azt sem a szüleitől örökölte.

»»»»»»

 



Nem ehetsz kolbászt, tettek ellene

Nos, miután – említettem itt följebb – én egy öttől kilencéves korig terjedő kislánnyal rendszeresen ettem virslit, ő kecsöppel, én mustárral, és annyira büdösül eszünkbe nem jutott az a baromság, hogy ebben akármilyen szexuális utalást lássunk, hogy ezt a szokásunkat egyetlen meseregényemben, a Gabi és a manóban is megörökítettem, én nem kérek ebből a vénkisasszonyosan prűd, agyonszexualizált, gyerekgyűlölő vadiszlám hisztiből, amit Nem tehetsz róla, tehetsz ellene csinált egy bazi ártatlan kolbászreklámból. Ha valaki akar valamit, privátban megtaláltok, az oldal látogatását beszüntetem.

Ezt írtam pár napja az említett alapítvány Facebook-oldalára, miután ez a kép jelent meg rajta:
  ntrteakolbasz.jpg
  Az alapítvány csak annyit árult el, hogy ő meszelte le a gyerekek arcát, de a többit már azoktól kellett megtudni, akik védelmükbe vették a NTRTEA pellengérre állító akcióját. Történetesen valamivel többen a kolbászárudát, de a legnagyobb számban azok voltak, akik szerint a reklám gagyi, bárgyú, ehhez hasonló jelzőket használtak – de hát ez csak egy kolbászreklám!
  Utóbbiak közé tartozom.

A baj az volt a kolbászreklámmal, hogy két hímnemű egyén egy-egy csokor kolbászt nyújt át egy-egy nőneműnek, és az egyik páros gyerek. És ugye a szlengben a kolbász azt is jelenti, hogy fasz. És el a szexualitással a gyerekeink habtestétől és egyébként is hagyjuk azt meg a hanyatló Nyugat ópiumának, igen?!
  A kolbász azonban egy élelmiszer. Konkrétan tisztára mosott disznóbélbe vagy műbélbe töltött, apróra vágott vagy darált húsból és szalonnából készült, sóval, általában fűszerpaprikával és egyéb fűszerekkel készült húskészítmény. Egy kolbászáruda oldalára kirakott kolbászról csak az asszociál a szexre, akinek tökéletesen elmentek otthonról. Egy olyan vadiszlám, mint Abdullah al-Mutlaki.
  Ez valódi gyerekellenes diszkrimináció, gyerekgyűlölet. A gyerek innentől nem ehet kolbászt, virslit, szalámit, hiszen hátha lesznek majd, akik erről fasszociálnak. Sajátos módon a NTRTEA fasszociatívjai csak a kislányt aggódják halálba, a kisfiú nem akkora probléma, holott ugyebár egy kisfiúnak sincsen licenciája szexbe bocsátkozni, és neki sajátlag nincsen is fasza. Fütyije van. És aki azt hiszi, hogy csak a kislány omlik össze lelkileg, ha tudomást szerez a NTRTEA által elkövetett megszégyenítésről, az még nem látott kisfiút.
  Lemeszelték az arcukat, mint a bűnözőkét, pedig ők nem tettek semmi rosszat, de most jöttek valami vadidegen bácsik-nénik, és valami disznósággal vádolják őket. Pedig ők csak modellt álltak-térdeltek egy vicces reklámhoz. Ha elég idősek, hogy értsék a NTRTEA által a dologba passzírozott kényszeráthallást (ha nem azok, majd azok lesznek), akkor felfogják azt is, hogy konkrétan mi a vád, és esély van, hogy nagyon hosszú időre pszichés gátlás alakul ki bennük a kolbásszal szemben.
  Mert a NTRTEA meg akarta őket védeni egy olyan ellenségtől, ami nem létezik.

Életem legnagyobb tragédiáját az okozta, hogy valaki meg akart védeni egy gyereket egy olyan ellenségtől, ami nem létezett. Nekem ezért a továbbiakban nincs helyem a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Alapítvány oldalán.

»»»»»»

 



Régítés

Tegnap született új találmányom. A nevét is magam ihlettem „azon sürgiben”.
  Hoztam egy oldalt az Angariból, amiben most nem a tartalom a lényeges, hanem a külalak. Szándékosan nem kicsinyítettem, akkorának jelenik meg, amekkorának az olvasó böngije ábrázolni tudja; kattintásra egészen kinagyul.

angarifeher.jpg

A Lauma tavaly augusztus 13-ai megjelenésével kezdődően minden új könyvemet PDF-ben adom ki, a régieket pedig átalakítom erre. Így néznek ki, mint az Angari a fenti képen. Nekem tetszik, hogy a könyv külalakját nem a felhasználó böngije szabja meg, hanem olyan, amilyennek én szeretném látni.
  Azaz mégsem egészen, mert például éjszakai olvasáshoz ez a hófehér kellemestelen, én az EbookDroidban érintésre definiáltam az inverz megjelenítést, éjszakánta sokkal jobb. De már engedelmet, én már alig veszek a kezembe papírkönyvet, hacsak nem azért, hogy beszkenneljem, de egypár százezer oldalt azért csak elolvastam papíron, és azok a legritkább esetben ilyen hófehérek. Már csak azért is, mert a könyvnyomasztó papír elég hamar sárgulásnak indul, én pedig nemigen szoktam vadonatúj könyveket olvasni – pénzem sincsen rájuk, és a régiek jobban is érdekelnek meg jobban is tetszenek, nekem mint valaha még nyomdásznak a nyomdai minőség fontos, és az sokat romlott a digitális nyomdászat megjelenésével a rendszerváltás környékén. Tudom, mert részt vettem benne.

Siv Widerberg

SZERELEM

  
Sten-Malténak nagy, vörös és elálló
füle van.
Nekem tetszik
a nagy vörös és elálló
fül.
Tótfalusi István fordítása

Hát nekem meg a megsárgult-megbarnult lapú könyvek tetszenek. Ilyet is tud az EbookDroid, szépia tónusnak hívja, semmi bajom vele, szépia, nem csúnyia – csak éppen nem több egy kicsi sárgításnál.
  No, kipróbáltam, hogy mi lesz, ha egy könyvlapot ráteszek egy világosbarna háttérre. Az is klassz volt, igazán. Csak köze nincsen a papír illúziójához. Egy megsárgult papírlapnak textúrája van, az nem egy homogén felület. Szerettem volna ezt utánozni. Némi kísérletezéssel sikerült sárgásbarna textúrát adni a papírnak, amitől hipp-hopp – még mindig nem történt semmi, nem volt papírszerű. Akkor kitaláltam, hogy a széleit sötétítsük meg, és ettől már sokkal papírabb lett. De igazán az segített, amikor a szélét még meg is égettem egy kicsit.
  Hamarosan ebben a külalakban is letölthetőek lesznek a regényeim. A fehér is megmarad persze.

angariregi.jpg

»»»»»»

 



Neszidézet

„A neszidézet jobb, mint a neszkávé, mert még víz se kell hozzá.” (Láng Attila D.)

„Neszidézet az, amikor a mondandódat egyből saját magadtól vett idézet gyanánt fogalmazod meg, anélkül hogy lenne egy korábbi előfordulása, amit idézel.” (Láng Attila D.)

»»»»»»

 

↞korábbi cikkek | újabb cikkek↠

A blog mérete: 1944 cikk, 9 157 824 betű, 1 842 745 szó