Szenyó

Hölgy nemigen kapott szikrát. Szépen végigmöntünk a mindönkéken, mipénzek micsinálnak mivé a micsoda, majd kibökte, hogy ugye neköm ezökről mögvannak a határozataim. Persze, mo’om, bár mittomén már, hogy hol vannak, kit érdeköl. Hát akkor ha be volnék alázatos egy bankfiókba somfordálni ezökkel, mert ezt tölöfönön nem löhet elintézni. (Akkor mi a frászról beszéltünk mostanáig?) Mo’om, ez nem mögy, mert 123 kilométer a legközelebbi bankfiók és nem mögy az autóm. Hát de ha később. Hát mo’om, ja, akkor bemék, csak az egy másik banknak lösz a fiókája. Mermér? Elmo’om neki a húszévös szönyózást mög a tízmillió kártérítési követölést. „Rohadt állatok a kollégáim, még ekkora faszokat, direkt még én szégyöllöm magamat, uram” – na ez nem hangzott el. Mo’om, gondoltam, adok még egy esélyt a történetnek, másik banknál ugye amúgy se löhet folyószámla-hitelöm egy évig, hát ha itt se löhet, akkor ebből itt elég. Még mögpróbálta, hogy hát ha később bele-e tudnék-e mönni egy banki fiókába, mo’tam, ja, akkor bemék egy Raiffeisenhöz. Mögköszönte, letöttük, eltőtt tíz perc, azóta ül a számítógépe előtt és a fejét fogi.

»»»»»»