Magyar hangja: Alveoláris Frikatíva

Az IPA egyes konkrét hangjaival való ismerkedést legjobb azokkal a hangokkal kezdeni, amiket legjobban ismerünk: az anyanyelvünk hangjaival.

zöngétlen bilabiális plozíva

zöngétlen alveoláris plozíva

zöngétlen veláris plozíva

  Jobbra láthat hármat közülük az olvasó. Ilyen táblákon fogom bemutatni az IPA jeleit. Minden tábla három információt tartalmaz: az IPA-jelet jó nagyban, képként, alatta a „műszaki leírást”, valamint egy MP3-as hangfelvételt, amit rákattintással kap meg az olvasó. A hangfile-ok a University of Victoria honlapján levő Linguistics IPA Labből valók. A mássalhangzókat így ejti: „pa apa”, „ta ata” stb., hogy szókezdő és magánhangzók közötti helyzetben is halljuk.
  Három mássalhangzót tehát már láttunk, ezek a magyar nyelv zöngétlen plozívái. Ezekkel könnyű dolgunk van, mert a magyar helyesírás ugyanazokkal a betűkkel jelöli őket, mint az IPA.
  Ha az olvasó néhányszor egymás után elmondogatja, hogy akkor megfigyelheti, hogy egyre hátrébb kattan a szájában. A -t úgy ejti, hogy két ajkát összezárja, aztán szétnyitja. A -t úgy, hogy nyelve hegyét a felső fogsora mögé illeszti, aztán elveszi onnan. A -t pedig úgy, hogy valahol a szája hátsó részében egy kattanó hangot kelt. Ez az, amit úgy hívunk, hogy a képzés helye. A bilabiális, a alveoláris, a pedig veláris.

zöngétlen labiodentális frikatíva

zöngétlen alveoláris frikatíva

zöngétlen posztalveoláris frikatíva

  Nézzünk még három hangot, hasonlítsuk őket össze egymással és a fenti három hanggal. Magyarok, vigyázat: az IPA az betűt a magyar sz hang (mint szösz) jelölésére használja. A magyar s hangot (mint sós) az IPA-ban egy nyújtott S képviseli: Ha sárgával írok, az mindig IPA szerint olvasandó.
  Ha az olvasó most az hangokat mondogatja, megfigyelheti, hogy hol áramlik ki a levegő. Az -nél a felső fogsor és az alsó ajak között (labiodentális), az -nél ugyanott, ahol az imént a -t képezte az olvasó (alveoláris), az nél pedig egy kicsivel hátrébb (posztalveoláris). Ez tehát megint a képzés helye.
  Ha viszont a sorozatot az sorozattal hasonlítjuk össze, akkor megfigyelhetjük, hogy az első sorozat kattan, a második viszont folyamatosan engedi ki a levegőt. Ez tehát a képzés módja: az első csoport három plozíva, a második csoport három frikatíva.

zöngés bilabiális plozíva

zöngés alveoláris plozíva

zöngés veláris plozíva

  A harmadik csoport a zöngétlenek és zöngések közötti különbséget mutatja. A hangok mondogatásával az olvasó ugyanazt fogja észlelni, mint a esetében, egyre hátrébb kattan – ha viszont a két csoportot hasonlítja össze, akkor érzékelni fogja, mit jelent a zöngésség.
  

zöngés labiodentális frikatíva

zöngés alveoláris frikatíva

zöngés posztalveoláris frikatíva

  De lehet, hogy az összehasonlítás könnyebb a frikatíváknál, ezért az ő zöngés párjaikat is mutatom. Az IPA jele a magyar zs mint zsír hangot jelenti. Ezek az zöngés párjai, érdemes felváltva mondogatni a pár tagjait és figyelni a különbséget.
  

zöngés bilabiális nazális

zöngés alveoláris nazális

zöngés palatális nazális

  A harmadik csoport a nazálisok. Mindhármat érezhető orrhangon ejtjük, egyébként viszont nem nagyon különböznek a plozíváktól. Az IPA a magyar ny mint nyanya hangot betűvel jelöli: az n bal oldali lába kifelé görbül.

zöngétlen palatális plozíva

zöngés palatális plozíva

zöngés palatális approximáns

  Az rokonsága, a többi palatális következik. A két palatális plozívát az IPA furcsán jelöli: -vel írja a magyar ty mint tyúk hangot, és -vel, vagyis fordított f-fel a magyar gy mint gyógyul hangot. „Kárpótlásul” viszont a harmadik palatálist ugyanúgy írja, mint mi, holott ez szokatlan az angoloknak (akik dzs-nek olvasnák), a franciáknak (akik zs-nek), a spanyoloknak (akik h-nak) stb.

zöngés alveoláris trill

zöngés alveoláris laterális approximáns

zöngétlen glottális frikatíva

  Az utolsó három mássalhangzó következik. Ezeknek is ugyanaz az írásmódja IPA-ban, mint magyarul, nagy gondot tehát nem jelenthetnek.
  Persze az olvasó most felfigyel: utolsó három? Ez nem volt az összes magyar mássalhangzó. Tényleg nem, de a maradék már nem tartozik az IPA táblázatába. Ezek a c, cs, dz és dzs hangok, amik affrikáták.
  Az affrikáta a plozíva és a frikatíva összekapcsolása, ebben a sorrendben. Először teljes zárat képezünk, például a c esetében egy hanghoz való alveoláris zárat. Aztán ezt megszüntetjük, de nem hirtelen (mert akkor lenne ), hanem fokozatosan, hagyva a levegőt kiáramolni, s így létrejön egy frikatíva. Az IPA ezért az affrikátákat két hangnak tekinti. Tehát c = vagy (az összefüggést jelölve) cs = vagy dz = vagy és dzs = vagy A kapcsolójelet szabad kitenni vagy elhagyni, lehet alul vagy felül, ahogy tetszik. Én el fogom hagyni.
  Az, amivel itt foglalkoztunk, már nem fonetika, hanem fonológia: az a tudomány, ami egy adott nyelv (vagy nyelvcsalád, nyelvcsoport) hangtanát tanulmányozza. A magyar nyelv hangtanát vizsgáltuk. Ezt pedig úgy célszerű, ha még két fogalmat megbeszélünk: a fonémát és az allofónt.
  Fonéma az, amit a nyelv egyetlen hangnak tekint. Például a magyar nyelvben egyetlen fonéma van (a fonémákat perjelek közé tesszük). Ez nem azt jelenti, hogy minden hangot egyformán ejtünk – nem ejtjük mindet egyformán, de a magyar beszélő egyformának érzi őket.
  Allofón az, amikor egy adott fonémának többféle kiejtése van. A magyar fonémának például két allofónja van: máshogy ejtjük a német és máshogy a csenget szóban. Az IPA más-más jellel írja le a kétféle n-allofónt, de mi magyarok egyformának tekintjük őket. Ugyanezt a kétféle n-et az angol két különböző fonémának tekinti, és rájuk bízza, hogy például a sin (bűn) és sing (énekel) szavak között különbséget tegyenek.
  A magyar mássalhangzó-fonémákat tehát most megismertük. Ábécérendben, IPA-val leírva: (Az ly ma már fonémát jelöl a köznyelvben.) Az allofónokkal később találkozunk, amikor az őket jelentő IPA-betűkkel megismerkedünk.

»»»»»»