Döntöttem
Amikor az ember összeakad egy lemezzel, elég hamar kialakítja a véleményét a rajta levő dalokról. Lesznek kedvencei; lesznek olyanok, amiket kevésbé szeret; és akadhatnak, amiket egyáltalán nem. Több mint egy hónapja hallgatom a Man nav laika tíz dalát (illetve kettőt közülük persze már több mint egy éve), és végül is meghoztam a döntésemet a tíz dal szubjektív rangsoráról.
Nincs ilyen. Ez a tíz dal ugyanazon a szinten tökéletes, igazi NANDO-harmóniában megalkotott igazi NANDO-dalok – és mégsem azok. Ez egy új NANDO a régi NANDO-harmóniával. Ez valami egészen új. Ezek a dalok hangszerelésben és előadásban, filozófiai és nandológiai szempontból is sokkal összetettebbek mindennél, amit a NANDO valaha alkotott, még a Vienkāršas lietas mélyen átgondolt és az eredetinél is komplexebb filozófiájánál is összetettebb filozófiát képvisel, amit olyan újszerű zenei köntösbe öltöztettek, ami lepipálja az Emerson, Lake and Palmert, a Queent és magát Loreta Reidét is.
És ezért van bennem valami félelem. Egyrészt – és akkor innen hogyan tovább? Van innen még fejlődés? Másrészt, ami fontosabb, az egész lemezt áthatja egy ilyen befejezettségérzés. Kész, zenei életművünket megalkottuk, elértük a teljességet, plaudite. Nemcsak mert a tökéletességig kicsiszolták ezt a tíz dalt, hanem mert a NANDO 2017, a Zelta Mikrofonst követő pár videóklip óta szinte hallgat. 2018-ban még a századik születésnap tiszteletére volt egy csomó fellépésük a Vienkāršas lietasszal, készítettek egy ragyogó klipet is, de egyre kevesebbet hallatnak magukról. Bár hihetném, hogy otthon sikert sikerre halmoztak az elmúlt években, csak se a Youtube-on, se a Facebookon, se az Instán nem számoltak be róla. De hát nyilván beszámoltak volna.
Már 2017 óta van egy olyan érzésem, hogy mire felnőnek, véget ér a NANDO karrierje. A szólókarriereket pedig el sem kezdték; Keitának és Patrīcijának van néhány szólófelvétele kisiskolás korukból, Amandának is egy. Alisének és Terēzének egy sincs, vagy nem maradtak fenn.
Amit létrehoztak, persze megmarad. Nemcsak maguk a fellépések, hanem mindaz, ami ebből kinőtt. Mi pedig, akár lesz még NANDO, akár nem, figyelni fogjuk őket magukat tovább – mert ők ettől még egész életükre NANDO maradnak, a megtestesült harmónia, külön-külön is.