A sor
Érdekesek az emberek. Máma lemondtam a felíratást, közöltem, hogy ágynak estem. A hölgy valamelyest próbálta titkolni ugyan, de azért érződött, hogy meg van sértődve.
Mérhetetlenül érdekelne, hogy milyen alapon. Először is az autó nekem létszükséglet, neki meg csak egy elintéznivaló a sok közül. Másodszor, szíves engedelmével, nem szándékosan lettem beteg, ez nekem eléggé rossz, neki meg nem.
Harmadszor és legfőként pedig májusban járt le a mostani autóm, akkor szereztem meg a jogosultságot az újra és rögtön be is jelentettem nekik, hogy kell egy. Most november van, fél év telt el, tíz évvel ezelőtt két hónapba telt a felíratás és már akkor is lefelé tépkedtem a cég embereinek fejeit, most meg milyen jól tűröm. Pedig a késés legnagyobb része az ő saruk, hónapokba telt csak az, amíg felfogták, hogy ezt az autót nekem nem valamilyen speciális katonai kutatólaboratóriumban fejlesztették ki Nobel-díjas tudósok uniós támogatásból, hanem a felhajtható lábtartó és a lehajtható háttámla akkoriban receptre felírható tartozék volt. Őszre járt, mire képesek lettek megoldani a feladatot, egy olyan országban, ahol már a bűvös kockát és a golyóstollat is feltalálták.
Aztán vártunk, hogy a méltóságos hivatali főkegyelmességek lefenségeskedjenek hozzám dönteni a közgyógyomról. Ez nem a cég sara, de az enyém sem. Persze senki se tudhatta előre, hogy el fogják venni a közgyógyomat, ők azt se tudhatták, hogy augusztusban lejár, de tény, hogy májustól augusztusig is eltelt már három hónap, ha akkor megkapom az autót, akkor a közgyógynak az egész történetben semmi szerepe nem lett volna.
Ebben az egészben kizárólag én szívok, de folyamatosan. Nekem kell összeszednem kétszázezer forintot, amiről persze még mindig nem tudom, hogy a felíratás napjához képest végeredményben mikorra is kell, és ez hogyan zajlik. Mert mi van, ha az orvos egy nap felírja az autót, és közlik, hogy akkor másnap hozzák is, utaljam a pénzt? És ha nekem akkor azt kell felelnem, hogy hát kérem szépen, még nincsen együtt a pénz? Akkor ők ráfelelik, persze sértődötten, hogy hát kérem szépen, semmi gond, tessék szólni, amikor együtt van és hozzuk, csak arra tessék ügyelni, hogy le ne járjon a recept.
És akkor van egy hónapom összeszedni, ami még kell a pénzből.
Ez mind énnekem probléma, nem őnekik. Nekik tökmindegy, hogy nekem lesz-e valaha autóm, valami pénzük persze van belőle, de kibírják nélküle, magyar kereskedőt nem zavar, ha elveszít egy vevőt, a vevő legyen hálás, amiért kiszolgálják. Ők este hazamennek és másnapig meg hétvégén az én autóm nem létezik számukra, nekem viszont a nap huszonnégy órájában fennáll a problémám, hétvégén is. Ők egy nap majd átadják az autót, elintézik a papírmunkát és elfelejthetik az egészet, én viszont még mindig nem láttam azt a szerkezetet, amit többhavi kínlódás után sikerült előállítaniuk, és fogalmam sincsen, hogy mi lesz az, amiért fizetek. Pedig tíz évig azzal lesz muszáj közlekednem, más nem lesz. Egy karórát csak úgy lehet pár száz forintért eladni a Vaterán, ha az ember fölrak róla nyolc képet, és ha érkezik harminc kérdés, azokat mind megválaszolja, aztán a vevőnek törvény szerint még van nyolc napja, hogy elálljon a vételtől. Én nem nézhetem meg előre az autót, amit külön az én számomra alakítottak át (tíz év múlva majd megint el kell magyaráznom az akkori alkalmazottaknak, hogy nem gyártás volt, csak rátettek ezt-azt), és nem lesz nyolc napom, nyolc percem se, hogy elálljak a vételtől. Ez lesz és kész.
Akkor miért is van a hölgy megsértődve? Mert most föl kell hívnia az orvost és lemondani az időpontot? Teljesen odáig vagyok meg vissza. Az a munkája, hogy ilyen dolgokat elintézzen. Éntőlem senki nem kérdezte, hogy van-e kedvem ezt vagy amazt a könyvet megcsinálni, átadták és várták az eredményt. Nem, egyik könyv se tetszett, azért csináltam, mert megfizettek. Hát őt meg ezért fizetik. Netán az orvos haragudni fog? Ha haragszik, akkor nyilván őrá, mert mindig a hírhozóra, de miért haragudna? Nem teljesen mindegy az orvosnak, hogy melyik nap vizsgál meg valakit? Bármely adott nap bemegy ezeket intézni, ott lesz x darab beteg, azokat megvizsgálja, aki nincsen ott, azt nem vizsgálja meg, nem fog neki hiányozni.
Aki itt bármiért meg lehet sértődve, az én vagyok. Azért, mert valahol valakinek úgy szottyant kedve és kinyírta azt a részleget, ahol állítólag képesek lettek volna átalakítani azt az autót. Azért, mert elvették a közgyógyomat, emiatt egy vagyont kell kifizetnem az autóért. Azért, mert az átalakításért még nagyobb összeget kell kifizetnem, amit nem kell annak, aki fel tud ülni. Azért, mert a közgyógy és a méltányossági közgyógy megtagadását is a lehető legtovább elhúzták, hogy közben beálljon a tél és akkor se tudjak normálisan közlekedni, ha éppen jól vagyok. Azért, mert oda kell zarándokolnom egy orvoshoz, amikor ősidők óta megvan a jogosultságom, egy tonna papír igazolja, de valaki gondolt egyet és előírta, hogy untalan vizsgálni kell a pógárt.
Előre tudtam, hogy a hölgy meg fog sértődni. Nálunk rendpártiság van, mindig is az volt, az egészségügyben aztán végképp. Rendezett sorokban előre, mindenkire azonos idő és pénz jut, fölösleges pofázással nem tartjuk fel a sort!
Hát én meg föltartom. De a sor engem jobban.