A kérődző bulldog

Tűnődtem pár napig, mielőtt nekiálltam megírni ezt a történetet. Érdemes ezzel szarakodni? Annyi ilyen zaklatós sztorit láttak már ennek a blognak az olvasói, minek még egy? Aztán arra jutottam, hogy ebben is lehet némi tanulság. Meg hát miért ne? Úgyis ott ül a gépe előtt és naponta ránéz a LAttilaD.orgra, hogy meg-e jelent már róla a cikk, mert akkor ő most sikoltva kénkövülhet meg, és az milyen jó lesz.
  Szóval az úgy volt, hogy a Facebook értesített Kapjatok már az agyatokhoz című cikkünk ott közzétett példányának évfordulós mivoltáról, én pedig megosztottam. Az enyém, amint Yoda mester megmondta. Jó, meg volt osztva. Valami idő múlva jön egy hozzászólás.

de hát nincs is gyereked

Ez volt a hozzászólásnak az úgynevezett szövege. Hát ilyet ugye ettünk már, sima belekötvényfaktor, hogy Attila hátha ugrik. Jó, mondtam, hát kapjon egy reakciót, ingyen van.

Ezt ide akartad írni?

Zölddel írom a saját szövegemet és sárgával az övét. Egy blogoldal nickjével kalimpál, nevezzük Exkluzívnak (ha már van ilyen, akkor bocsi, nem az az, de nem tudtam jobbat kitalálni), honlap is van hozzá, és egyébként elég masszívan TERF. Ez a rövidítés angolul van, Trans-Exclusive Radical Feminist, vagyis olyan feminista, aki kizárja a transzneműeket; állítólag egy elnyomott csoport jogaiért harcol, valójában az a célja, hogy elnyomhasson egy másik csoportot, mert csak. De hát ez mindig így megy, a rasszizmust fajvédelemnek címezik, és vannak még hasonlók.
  No, szóval kapott egy reakcicót, adja elő magát. A válasz részben borítékolható volt, részben viszont meglepett.

"Én nem pofázok bele, hogy ti hogyan nevelitek a gyerekeiteket, cserében ti nem pofáztok bele, hogy én hogyan nevelem a gyerekeimet." Igen, erre. Döbbenten olvasom a fontoskodóan keserű posztjaidat, és jelzem, hogy amit az Anita nevű személlyel folytatsz, illetve annak publikálása érzelmi bántalmazás.

Az volt kábé borítékolható, hogy aki azért jön, hogy belém kössön, az a második megnyilatkozását is ezzel a céllal és ebben a manírban fogja megírni, oké, itt nincsen semmi rendkívüli. Az legalább ugyanannyira borítékolható volt, hogy ki fog választani egy részletet a szövegből és abba köt bele. Történetesen az inkriminált cikknek van egy másik részlete is, amibe viszont én kötök bele, így utólag, mert ővele beszélgetve nem láttam értelmét fölemlíteni. Idézem:
  Figyelmeztetlek benneteket, hogy aki ezen a ponton elkezd velem pofázni, annak be kell mutatnia nekem a papírjait.
  1. Tökéletesen árjának kell lennie négy generációra visszamenőleg.
  2. Minden genetikai betegségtől tökéletesen mentesnek kell lennie.
  3. Két független, nemzetközileg akkreditált szakértő szerint ÉPELMÉJŰNEK kell lennie.
  Azért írtam más színnel, mert a beszélgetésünkben nem hangzott el. Minek? Bemutatta volna a papírjait? Pedig ha az egyik mondatomat ennyire komolyan veszi, akkor tessék szépen a többivel is ugyanezt tenni. De nem, a beszélgetés egy cikk nyomán kezdődött, de a cikkről nem szól, nincsen köze hozzá. Ez csak egy szimpla hétköznapi (illetve hétvégi) zaklatás.

Ami nem volt borítékolható, az az, hogy kikapok amiatt, amit Anitával művelek.
  Nézzétek, gyerekek. Én nem érzem tökéletesnek magamat, ez a blog többek között erről is szól. Van hibám szép számmal – kinek nincsenek? A körülöttem levők részben elfogadják ezeket, részben tanácsokat adnak, hogy hogyan változzak meg. Istók zicsi próbálkozom vele. De éppen azért, mert vannak hibáim szép számmal, nehezen viselem, ha olyasmit vetnek a szememre, amiben nem érzem hibásnak magam. Szó se róla, természetesen ha kiderülne, hogy az, amit Anitával teszek, az érzelmi bántalmazás, rohannék bocsánatot kérni, sőt ha a dolog olyan horderejű, akkor nyilvánosan megkövetném (mint jó Szabó Lucát annak idején, bárha tán olvasta se). Totál frankón.
  De ki a zöldkurutty az az Anita?!
  Ez nem derült ki a szűkre szabott közleményből. A nevet megváltoztattam, de az eredetiben is olyan név állt, amihez nekem nincsen lövésem. Persze hogy ismerek egy-két Anitát, éppenséggel egy sincs, akit közelebbről, de hát mit tudhatom én, hogy melyikkel műveltem tudtomon kívül valami rongálványt? Vagy mi van, ha félrehallotta vagy félreolvasta a nevet, és igazából valami hasonló, Marika, Manitu vagy Ödön? A rosszat attól még megcsináltam, mennék bocsánatot kérni vagy amit még lehet, de kihez?
  Hát föltettem néhány kérdést.

1. És közben kémkedsz utánam? Vagy honnan szödsz bármit az én gyerekeimről?
2. Ha fontoskodóan keserűek, ne olvasd őket. Nem kötelező. „Exkluzív”, azoknak, akit érdekelnek.
3. Az idézett mondat történetesen tetszés szerint olvasható úgy, hogy „én” az Láng Attila D. meg úgy is, hogy általános alany, a többségi társadalom en masse.
4. Ki az az Anita és mit folytattam vele? Nem is rémlik ez a név, de ha hibát követtem el, örömmel kijavítom.
5. És te ki vagy? Ha már névsort állítasz össze a gyerekeimről, előbújnál az álneved mögül?
  Válasz nem érkezvén, kicsit nézelődtem, megtudtam, ki van a blog mögött – megtudtam a fentieket a TERF-ről –, és írtam megint.

No. Kiolvastam a blogod bemutatkozóját, és most már pláne nem értem. Ott egy értelmes ember van. Ha te vagy a Sally Bowles, akkor mit kötsz belém a gyerekeimmel?
Anitát még mindig nem tudom.
  (Igen, TERF, de ettől még értelmes ember. A legelvakultabb nácik és kommunisták között is voltak intelligensek.)

Rákerestem Anita nevére a Facebook-posztjaimban és a blogban is. Semmi eredmény. Énszerintem ez egy troll, srácok. Bánom is én, hogy van neve. Láttam már épp elég trollt, akinek volt. Két óra alatt nem sikerült megmagyaráznia, hogy ez a lefölényeskedés miből van, nem is fog már jelentkezni. Úgyhogy a lényegig pláne nem fogunk eljutni: hogy a homofóbia elleni küzdelemben mi a jelentősége, hogy kinek van gyereke és kinek nincs.
  Jött egy válasz egy ismerősömtől.
  igen, néhány ismerősöm életét már sikeresen megkeserítő troll, hadd üdvözöljelek a klubban. internetnyelven troll, konyhapszichó nyelven nárcisztikus, a saját nyelvén Rendkívül Fontos Véleményvezér
  Ezt értem. De ki az az Anita? És honnan szed ő infót az én gyerekeimről?
  hát mivelhogy év nem csinálok ilyet, hát honnan is tudhatnám
  Persze, a kérdés neki szól – még mindig. Az oldalán is megkérdeztem, és csináltam képernyőfotót, mert most nyilván törli. Akkor megy ki a blogba.
  Törölte. Tröllölte.
  Később kiderült, hogy nem, csak a Facebook nem mutatta.

Még elég sokáig kellett várnom, hogy válasz jöjjék. Addig végeztem egy kis nyomozást, hogy voltaképpen ki is ez az egyén. Ennek része volt, hogy megkerestem két ismerősét, avagy mit tudhatom, hogy ismerősei-e az illetők, az egyik posztjának hozzászólói között voltak. Ennek megfelelően szólítottam meg őket. Az egyik nem válaszolt, le is tiltott, ez nyilván egy barátnő. A másikkal nyúlfarknyi, semmitmondó beszélgetést folytattunk, annyi volt a közlendője, hogy személyesen nem ismeri és nem tud segíteni. Jó. Megköszöntem, szia-szia, mentem a dolgomra. De a kettő közül legalább az egyik szólt neki, mert egyszer csak megjelent Sally és a válaszai. Innentől sűrűsödött a nemzetközi helyzet.

Akit a névnapján felköszöntöttél, meg nyúlvétkor, könyved is elküldted, de nem áll veled szóba, és erről posztot írsz. Meg még valaki, aki törölt nem tudom, hány éve, és szóba sem áll veled. Azon mit nem értesz egyébként, ha valaki töröl? (Hú, most én vagyok a nap eseménye? Senki más nem kérdez rá ezekre? Meg a társkeresőre, meg az "kirak anyósom a házból" panaszra?)
  (Történetesen a nap eseménye egészen másvalami volt. Átlag negyedévente röndölünk a pizzériából, és aznap pont ezt tettük. Én a sült kumpi mellé szerettem volna plusz majommézet, bele is tettem a kosárba, megérkezik, nezöm, kecsöp. Annyira nincsen vele bajom, de az a kecsöp, amit alapkiépítésben adnak hozzá, nekem bőven elég, a majommézet viszont sokkal jobban szeretem. Hát mo’om, fölhívom a céget, igazán kedvesek… néha… biztos kicserélik. Csak előbb persze ránéztem a számlára. Ott is kecsöp van. Azt számítógép írja. Hát, mondom, baszki, ennyire szenilis nem lehetek. A baj az, hogy de. És mielőtt Sally elfakad ríva, hogy ha az volt a nap eseménye, miért nem írtam meg – hát itt írtam meg, ni.)
  Hát akkor megvan, hogy kicsoda „Anita”. Régi olvasóink már tudják. Csak ott nem a valódi neve szerepelt, és ebből kábé az is megvan, hogy mely posztokat olvashatta. Az is világos, hogy melyikeket nem, mert akkor többet tudna, és ezt a buta kérdést a valaki általi törlésről nem tette volna, akkor tudná, hogy nem ez történt.
  Viszont nincs meg, hogy mire kellett volna rákérdezni. Van olyan ismerősöm, aki azóta már többször, átlag kéthetente megkérdezte, hogy minden rendben van-e a lakhatási problémánkkal, csak mit tesz Ahura Mazda, ezt privátim szokta tenni, és nem szalad Sallyhez beszámolni róla.

Értelmes ember vagyok, csak rákérdeztem pár momentumra, ami a nyilvános posztjaidban szerepel.
  Nyilvános posztokban emlegetted őket, vagy valakit, akit lányodnak tekintesz. Egy vörös rózsa volt a képen. Kérlek, ne hergeld ellenem az ismerőseidet, és ne írogass a hátam mögött az oldalam követőinek. Köszönöm.
  Itt is vannak rönyörékes mozzanatok. Hergeltem ellene az ismerőseimet volna? Hoppjuliska. Bevádol érzelmi bántalmazással, és én hergelem az ismerőseimet. Ez így szerintem nem ildomos. És… ne írogassak a háta mögött az oldala követőinek? Mi lesz a következő, névsorba szedi, hogy kinek írhatok és kinek nem? Felnőtt emberek. Én is az vagyok. Egyikünk sem áll az ő fennhatósága alatt. Majd ha valaki közülük rossz néven veszi, akkor aszerint reagál – így is történt, a két hölgy közül az egyik letiltott, rossz néven vette, láttunk már ijedt, seráfütty. A másik meg nem vette rossz néven.
  De legfőleg. Mi köze őneki ahhoz, hogy én kit emlegetek nyilvános posztban, vagy akárhol, az Aszahi Simbun címoldalán? Őrzőm ő énnekem avagy? Netán Anitáé?

Nem töröltem semmit. Nyugodtan kirakhatod a blogba, de ne hergelj ellenem lincselést. Ennyire nem unatkozhatsz.
  Itt most valami félődés van, tess’ mondani? Mert ijesztés az nem volt. Legalábbis én őt nem ijesztettem meg, nem volt mivel. Ő bevádolt, hogy bántalmazom Anitát. Meg én se ijedtem, mert tudtam, hogy nem.

"Két óra alatt nem sikerült megmagyaráznia, hogy ez a lefölényeskedés miből van" Nádas Pétert olvastam és ebédet főztem, remélem, nem baj.
  (Imádom amúgy, amikor valakinek remekül jut ideje zaklató írásokat alkotni, de amikor meg kellene magyarázni a bizonyítványát, akkor hirtelen nem ér rá.)

Minden csak onnan tudható rólad, amit a neten nyilvánosan megírsz, bárki elolvashatja, véleménye lehet és meg is írhatja – elég rég publikálsz, gondolom, tisztában vagy ezekkel. Az Exkluzív az én blogom címe (kopirájt 20** óta), nem a tiedé. Ez itt nem is blog.
  Nem tudom, miért érdekes, hogy egy Facebook-üzifal blog-e, de sok minden van itt, amit nem tudok.
  A következőt – ugyanitt, az oldalamon – az ismerősömnek írta, akit nevezzünk Lillának, ámbár férfi, mert följebb lilával írtam a sorait.

Nem vagyok troll. Fogalmam sincs, ki vagy. Mindig a saját véleményemet írtam, sosem rejtőzködtem, és nem a balhé, hanem a meggyőződésem miatt tettem szóvá dolgokat. Lehet, hogy nem volt min digitális érthető. És nem tartottam be az illemszabályaitokat, "a mi kutyánk kölyke" szokást. A ráncok ellen fekvő pózban kényszeresen szelfiző, mérgesen fintorgó, Dániából kioktató, napi 10-15-öt posztoló Marira gondolsz? És ti beszéltek kedvességről meg párbeszédről? Amit ti műveltek, abból négyharmad lesz nemsoká.
  Ha az olvasó ebből ért valamit, akkor okosabb nálam. Én még a többes számot se.

"Az idézett mondat történetesen tetszés szerint olvasható úgy, hogy „én” az Láng Attila D. meg úgy is, hogy általános alany, a többségi társadalom en masse." Ezt értem, és részben meg is magyarázza, csak elég dühítő azoknak, akiket fegyelmezgetsz, és akik valóban nevelnek gyereket.
  Mer mér? Kit fegyelmezgetek én, mikor, hol? Én időnként írok egy cikket. Ezt lehet elolvasni vagy nem elolvasni. A benne foglaltakra ki-ki vér- és hőmérséklete szerint reagál. Éppenséggel lehetséges úgy is reagálni, hogy „igenis, Urunk, így teszünk”, de ez az én írásaimmal még nem fordult elő és nagyon remélem, hogy nem is fog. De ha cikket írni az fegyelmezés, akkor tessék – ő is ír cikkeket.

Itt lassan kezd befigyelni az ilyen szélhámerek technikája. (Ezt a szót most alkottam „azon sürgiben” a szélhámos és a széljobber összevonásából. Fogadjátok szeretettel.) A technikát a teniszlabdaágyúhoz tudom hasonlítani, amit sportolók használnak, de uszkár olvasóinknak is tudom ajánlani: egy nagy tartálya van, ami teniszlabdákat tartalmaz. Ezeket a gép sorozatban vagdossa a képedbe, és az a dolgod, hogy visszaüsd őket. Nomármost a gépet halál nem érdekli, hogy eltaláltad-e a labdát, egyáltalán a közelébe találtál-e, vagy rég lesétáltál a teniszpályáról, csak elfelejtetted kikapcsolni. Az vagdali ki a labdákat, amíg futja a készletből, te csinálhatsz akármit.
  No, a szélhámer ettől annyiban különbözik, hogy nagyobb a tartálya.

Értem. Nos, a kéréseidre azt tudom felelni, hogy én nem hergeltem ellened a követőimet, te írtál ide hozzászólásokat, és ha erre valaki reagál, arra reagál, amit te írtál. Ez egy. Amint látom, a hátad mögött az oldalad kedvelőinek írogatás sikerrel járt, hiszen valamelyik (kettőnek írtam) szólt erről neked, amire válaszul végre megtudhattam, hogy miről van szó. Ez kettő.
Van néhány félreértés. Az egyik Anitával kapcsolatos. Őt ugyanis nem Anitának hívják. Ezért nem értettem, hogy kiről van szó. Egy másik félreértés is ővele kapcsolatos. Te azt hiszed, hogy most érted ezt a történetet „Anita” és énközöttem, mert olvastál minimum egy posztot. Nem, nem érted, a történet kilencvenkilenc százalékáról fogalmad sincs. A harmadik félreértés még mindig „Anitával” kapcsolatos. Ez pedig az, hogy én őt érzelmileg bántalmazom. Mivel nem áll velem szóba, erre még módom sincsen, ha akarnám sem tehetném. A negyedik félreértés „Anitával” kapcsolatban az, hogy te azt hiszed, hogy ehhez az egészhez közöd van. Nem, nincsen. Ezért az előző hármat nem fejtettem ki bővebben, ugyanis nem tartoznak rád.
Az ötödik félreértés pedig az a pont, ahonnan elindultunk. „De hát nincs is gyereked.” Nem igazán áll össze, hogy ha olvastad a „kirak az anyósom a házból” posztot, akkor hogyan feledkeztél meg időközben az ő létezésükről. Hogy nem a vér szerinti gyerekeim? És akkor nem kell fedél a fejük fölé?
A hatodik félreértés az, hogy azt hiszed, hogy közöd van az életemhez. Nincsen. Nem tartozik rád, hogy milyen a kapcsolatom „Anitával” vagy bárki mással, hány gyerekem van és miért, semmi sem tartozik rád az életemből. Szemlátomást elég régóta olvasgatod az írásaimat, minimum öt éve, hiszen a társkeresésre is emlékszel – ez igazán megtisztelő, csak nem jogosít föl arra, hogy információkat gyűjtögess rólam és azokkal visszaélj. Most ezt tetted. Az én kérésem az, hogy ez az első és utolsó eset legyen, hogy a személyes adataimhoz piszkálj. Nincsen hozzá fenyegetés, hogy „de mi lesz, ha”, ez csak egy kérés.
Ez itt az én oldalam. Ezt olvasni nem jog, hanem lehetőség.
Lillának írt szavaidra, mivel az én oldalamon írtad. Ha nem a balhé, hanem a meggyőződésed miatt jelentetted ki, hogy nekem nincsenek gyerekeim és bántalmazom „Anitát”, akkor nagyon nagy baj van a meggyőződéseddel. Engem vádolsz azzal, hogy másokat fegyelmezek, de kémkedsz utánam, információkat gyűjtesz rólam, és miközben ezt a mondatot leírtam, megjött a piros rózsás linked, amiben megemlékeztem Anita-napról. Sosem fogod megtudni, mi köze Anita-napnak őhozzá.
A valamilyen dániai Marival való problémádat, kérlek, a valamilyen dániai Marival beszéld meg, ámbár ezek után lehet, hogy az igazi neve Géza és New Yorkban él.

A valamilyen dániai Mari (megváltoztattam) egy ilyen teniszlabda. Kilőtte, és a továbbiakban nem érdekli, hogy mi van ezzel a dologgal. Lesz még több is.

"nem hergeltem ellened a követőimet" – dehogynem, azonnal kommentek sorát írtad, spekuláltál, az egyik unatkozó-nyüzsgő liberálfacebookhuszár (istenem, hogy én ezektől mennyire viszolygok!) rá is harapott, és engem személyemben gyalázni kezdett, becsületsértésig menően. Ez a ti liberalizmusotok meg elfogadásotok, hogy azt csak ti követelitek, aki belekérdez valamibe, az troll meg nárcisztikus. Egy másiknak készségesen fordítottál a külön, sárga poszt alatt (amelyik egyébként nem szellemes). Kiraktad a Nagy Eseményt külön sárga posztba is, hátha lesz valami cirkusz.
Én csak azt kérdeztem, amit. A rólad szóló cikkekben nem szerepel, hogy te (saját vagy jogi kötelezettséggel járó) gyerekeket nevelnél. Ha mégis, akkor tévedtem és elnézésedet kérem.
  A következő teniszlabda a libsizés, a széljobberek (meg szélballerek) egyik kedvenc vesszőparipája, csak engem nem érdekel, mert nem vagyok liberális. Sok évvel ezelőtt még azt hittem magamról, lőgérezhetnek efféle írásaim is a neten, de nem. Hogy mi vagyok ehelyett, az most nem érdekes, de esetleg kérdezzétek meg Nindát. Ő jobban tudja.
  Általában kétféle troll van. A monotroll, aki egyszer behörred valamit egy poszt alá, és soha többé nem hallasz róla – és a multitroll, aki visszacsámbukál és megmagyarázza. Még azt is, hogy ő nem troll.
  A sárga posztról majd külön beszélünk.

"hátad mögött az oldalad kedvelőinek írogatás" mi ér meg neked ennyit? Hogy írogass és hogy ilyen körülményesen magyarázd meg a sunyiskodást? Miért nem nekem írtál? Mit gondoltál, ő majd kibeszél engem? Hogy képzeled?
"te írtál ide hozzászólásokat" EGYET írtam, az öt szóból állt, konkrét kérdés (azaz, állítás; cáfolható) volt. A habot már ti vertétek.
Bocs, akkor megkérdezem konkrétan: van neked olyan gyereked, akinek a neveléséért felelősséggel tartozol? Ha nincs, akkor hülyén hat, hogy "ne pofázzanak bele, hogy nevelem". Ennyit akartam észrevételezni.
  Hát ugye kettőt írt, egy volt öt szóból, „de hát nincs is gyereked”, a másik meg a vádról, hogy bántalmazom Anitát. Istenem, nem tudhat mindenki kettőig számolni.
  Én írtam két hölgynek egy-egy kérdést, persze ugyanazt másoltam le kétszer, ez volt a „mi ér meg neked ennyit”. Meg némi olvasgatást csináltam a Facebook- és weboldalán. Ő hónapok óta olvassa a posztjaimat, emlékszik még a társkeresésre is. A válasz már hullik is ki a nyílásból: neki szabad kémkednie utánam, hiszen ő a Rendkívül Fontos Véleményvezér, Lilla pontosan eltalálta. Nekem őutána nem szabad kémkedni, én csak szegény Anita Rendkívül Fontostalan bántalmazója vagyok.

Nézd, én nem vagyok liberális, ezért erre a szóra én nem ugrom. Ez nem liberalizmus, hanem józan ész. Kimondtál két dolgot, hogy nincsenek gyerekeim és bántalmazom Anitát, és ezzel nagy lelkinyugalommal elvonultál Nádas Pétert olvasni. Mire számítottál? Hogy azt fogom mondani a gyerekeknek, hogy dikh mán, ti tényleg nem léteztek, és most elvonulok Anitát bántalmazni, majd jövök?
Igen, ha valaki megkér, hogy fordítsak le neki valamit, akkor le szoktam fordítani. Ha ilyen jól ismersz, ezt hogyhogy nem tudod? Vagy éppen azt, hogy nem vagyok liberális?
  Itt a liberális teniszlabda megszűnik létezni, ja, ha nem liberális (vagy tagadja), akkor ezzel nem lehet uszítani, lépünk tovább, keresünk másik labdát. Az se teniszlabda többet, hogy a sárga poszt alatt egy magyarul nem értő ismerősöm fordítást kért, és lefordítottam neki a sárga poszt szövegét meg hogy miért írtam. Nem lehet vele uszítani, lépünk tovább.

"a történet kilencvenkilenc százalékáról fogalmad sincs" annyi világos, hogy valakinek, aki nem akar veled szóba állni, és kiskorú (volt még akkor), ezt felrovod. És kiírod nyilvánosba. Hacsak nem fikció. De annak is para.
  Neked is írtam, de eltűnt. Azóta sem láttam viszont. Van róla képernyőfotó.
Sunyiskodás? Lehet. Nem tudom, mit kellett volna tennem, amikor éppen megvádoltak az összes ismerősöm előtt, hogy bántalmazok valakit, akiről fogalmam sincs, hogy kicsoda. Ha te tudod, hogy mit tettél volna hasonló helyzetben, akkor okosabb vagy nálam.
Bocs, a konkrét kérdésre, hogy milyen gyerekem van, az a változatlan válasz, hogy nem tartozik rád. Akárkinek akármikor elmondok a gyerekeimről bármit. Neked nem.
  Nem, nem róttam fel neki. Ami neked a történetből világos, az pont az a része, amelyik sosem létezett. Ez itt a para. Amit költesz belőle.
  " Hogy nem a vér szerinti gyerekeim? És akkor nem kell fedél a fejük fölé?" De, kell, habár, a fedél biztosítása két értük felelős szülő dolga, te pedig egyébként sem keresel pénzt, ahogy a panaszaidból látom, csak anyós perelésével gondoltad ezt (?). Az eredeti posztban nem fedélről volt szó, hanem (jóindulatúan írom) értékrendbeli nevelésről. Ami neked nem dolgod és nem is vagy rá kötelezhető. Ha az árokról meg a közgyógyról, kocsi állapotáról tudhat vadidegen, akkor talán én is mondhatok ennyit. Ha zavaró, először is elnézésedet kérem, megmagyarázom: számomra nagyon durván, közügyszámba menően problematikus, amit és ahogy írsz, több ponton is, és a részletekkel nem itt, a te személyes oldaladon, hanem három független portálon találkoztam. De törölhetsz, és még egyszer elnézést kérek, ha ez zavaró neked. vagy én törlöm, készséggel. Ha nem törlöd, és írsz még terjengős csűrcsavar kommentből húszat ingert keresve, akkor bizonyítékot nyert a sejtésem, hogy ti iszonyatosan unatkoztok.
  Régi olvasóink tudják, hogy miért színhülyeség, amit anyós pereléséről itt összehaborkál, kezdve ott, hogy nem akartam beperelni, mert nem volt miért, és ha mégis beperelem, nincs miből „pénzt keresnem ezzel”, hiszen neki sincs, bár lenne, máris meg lennének oldva olyan problémáink, amikről Sally nem értesült. De nem mindegy, hogy miről szólt ez a történet? Nekünk arról, hogy ki akartak űzni minket az utcára, neki csak egy teniszlabda. Hozzám vágja, a többi őt nem érdekli. Régi olvasóink azt is tudják, hogy a gyerekekkel kapcsolatban ez miért színhülyeség.
  Még az „ingert keresve” részére megjegyezném, hogy ez is egy kedvelt teniszlabda. Más is használta már. Én ingerszegény környezetben élek (ő így döntött), tehát bármit írok vagy csinálok, az azért van, mert ingerekre van szükségem (ő így döntött). Ez annak az ikerpárja, amikor egy nőnek alapvetően nem lehet igaza, mert „persze most fog menstruálni, azért mond ilyeneket”. Férfiakra ez nem alkalmazható, tehát akkor „ingert keres”. Mellékes és hanyagolandó, hogy ő jött énhozzám… „ingert keresni”.

Akkor beszélhettünk volna a közügyszámba menően problematikus dolgaimról, nem arról, hogy kik a gyerekeim és hányan. Végig nagyon érdekelt volna, hogy milyen összefüggés van aközött, hogy valaki undorodik a homofóboktól és hogy van-e gyereke, de mostanára odáig jutottunk csak, hogy kiderült, hogy ki az az „Anita”.
Kik azok a „ti”? A felséges többest én csak „mi” formában ismerem.
Nem törléssel kell jóvá tenni, ha baromságot csinálunk, hanem gondolkodással.
  Ezekről persze nem beszélhettünk, a homofóbok eleve nem lehetnek téma egy homofóbokról szóló cikk alatt, mert nem kommilfó. Vagy nem tudom, miért. Így döntött a Rendkívül Fontos Véleményvezér.

"Szemlátomást elég régóta olvasgatod az írásaimat, minimum öt éve, hiszen a társkeresésre is emlékszel – ez igazán megtisztelő, csak nem jogosít föl arra, hogy információkat gyűjtögess rólam és azokkal visszaélj. Most ezt tetted. Az én kérésem az, hogy ez az első és utolsó eset legyen, hogy a személyes adataimhoz piszkálj. Nincsen hozzá fenyegetés, hogy „de mi lesz, ha”, ez csak egy kérés.
Ez itt az én oldalam. Ezt olvasni nem jog, hanem lehetőség." Nyilvános kiírásokat olvasni és azokat értelmezni nem kémkedés. Nem gyűjtögetek információkat. Válaszolnom is lehet. Mutasd meg, hol van az írva, vagy te mit tettél azért, hogy ne szabadjon ilyet. Vagy kérj meg, hogy ne írjak, csak akkor ugye elveszne az értékes gumicsont, amit most vihetsz blogba, új posztokba. (Ne vidd. E is csak kérés.)
Azt csak megszoktad, hogy csak te beszélsz önhelyességed tudatában, más meg nem reagál. Most ez változott: valaki belekérdezett, mire is ment a kommentözön, posztolás, hát mögötti írogatás (két olvasónak! ez nagyon ciki, de van jogod hozzá, természetesen, csak mindig para, ha férfi ismeretlenül ír nőnek). És de, olvasni, értelmezni és írni jog, nem csak lehetőség (olvasd el a Facebook szabályzatát). Ami kevésbé, az a lefotózott és újrapublikált kontent(részlet), amit pont te lengettél be fenyegetően.
Az agresszív reakciód elgondolkodtat.
  Nem gyűjtöget információkat, de 2023 márciusában még emlékszik az én 2016 decemberében indított társkeresési akciómra, noha valójában nem ismer. Most sebtében szedett össze rólam egy csomó félinformációt, de ez nem gyűjtögetés.
  Hol van írva, hogy mit tettem ez ellen? Semmit sem kellett tennem, le van írva a törvényben. 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról. Ennek 5. §-a szerint
  (1) Személyes adat akkor kezelhető, ha
  a) azt törvény vagy – törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben, különleges adatnak vagy bűnügyi személyes adatnak nem minősülő adat esetén – helyi önkormányzat rendelete közérdeken alapuló célból elrendeli,
  b) az a) pontban meghatározottak hiányában az az adatkezelő törvényben meghatározott feladatainak ellátásához feltétlenül szükséges és az érintett a személyes adatok kezeléséhez kifejezetten hozzájárult,
  c) az a) pontban meghatározottak hiányában az az érintett vagy más személy létfontosságú érdekeinek védelméhez, valamint a személyek életét, testi épségét vagy javait fenyegető közvetlen veszély elhárításához vagy megelőzéséhez szükséges és azzal arányos, vagy
  d) az a) pontban meghatározottak hiányában a személyes adatot az érintett kifejezetten nyilvánosságra hozta és az az adatkezelés céljának megvalósulásához szükséges és azzal arányos.
  De én nem hoztam nyilvánosságra a gyerekeim életkorát, kilétét, nem közöltem, hogy Anita kicsoda, és az adatkezelés célja kizárólag az volt, hogy engem támadhasson. Ezeket az adatokat Sallynek nem volt joga felhasználni, és erre a célra semmilyen adatot nem volt joga felhasználni.

Ennek megfelelően a kérése, hogy ne vigyem a történetet a blogba, hátrányt szenved a másik szempont mögött, ami miatt mégiscsak ide kell hoznom. Nem mintha értékes gumicsont lenne. Se nem értékes, se nem gumicsont. Egy gumicsontot elég hosszan lehet rágcsálni – ez egyetlen blogcikknél nem ér többet. És aligha fog bekerülni a száz legjobb cikkem közé. Még az első ezerbe se.

Mindig para, ha egy feminista olyat ír a feminizmus jegyében, amit más feministák parának tartanak. Az, hogy „mindig para, ha férfi ismeretlenül ír nőnek”, az nagyon para. Nem ismeretlenül írni nőnek, hanem azt állítani, hogy ez para, az a para. Ez olyan, mint amikor légitársaságok elültetik az egyedül utazó gyerek mellől a férfi utast, mert hátha pedofil. Mi történik, ha férfi vagyok és ismeretlenül írok nőnek? Messengeren megerőszakolom?
  Bármilyen feltételezés van Sally „mindig para” állítása mögött, azt a magam és a többi férfi nevében kikérem magamnak. Van ország, ahol embereknek a nemük miatt a legkülönbözőbb dolgokat nem szabad, például autót vezetni, egyedül járni az utcán és hasonlókat: Szaúd. Éppenséggel azok az emberek a nők.

De akkor miért írsz ki ilyeneket? 😮 Én úgy láttam, passzív-agresszíven felróttad, játszottad a sértődöttet, hogy nem kaptál reakciót a köszöntéseidre, könyvajándékodra, és az illető egy 18 év alatti lány volt.
  Várjál, hol is van írva… az emberi tisztesség szabályai íratlanok, igen, ez kétségtelen. Akkor erre bizony nem tudok válaszolni. Azokat megsértetted, de nincsenek leírva.
Nekem nincsen szükségem gumicsontra, bocsika. Abból sem tudok neked gumicsontot csinálni, hogy akiket megkerestem, azok milyen neműek voltak. Nézte a fene. És abból sem, hogy most te vagy az úttörő, a Legeslegelső, aki visszabeszél. Hát nem. De ha te lennél, annak se lenne jelentősége.
Nem értettem a fenyegető belengetést, mivel fenyegettelek én meg téged?
  Hogy miért írok ki ilyeneket és játszom-e a sértődöttet – de hiszen erre már kaptál választ. Nem tartozik rád. Bárki másnak most megadtam volna a választ. Neked nem.
  Elismered, hogy egy olyan nevű személyről írtál nyilvános posztot, akit Anita-napon köszöntöttél? Ez egy fontos téma. Nagyon furcsa, hogy letagadtad.
  Miért fontos téma? Mert ő egy Véleményvezér?

Semmi okom rá, hogy letagadjam. Ha már nem létezne az a poszt, akkor se tagadnám le, hiszen nincs miért. De hogy miért tettem, az nem tartozik rád.
  Kis türelmet, nemlétező gyerekeket etetek…
  Nem biztos, hogy ugyanazt értjük mi ketten az emberi tisztesség szabályain. Ezt ne erőltesd rám tehát. És még az sem biztos, hogy a közösen vallott szabályokat ugyanúgy alkalmazzuk, vagy hogy nincsenek a saját személyünkkel kapcsolatban vakfoltjaink. Nekem is lehetnek. Így maradnak a Facebook elvei, lehetőségei, és mindent szabad, amit nem tilos. Ez a biztos. Vagy magyarázd el, mit vársz el.
Manipulatívnak és nárcisztikusnak tartom a reakcióidat (érdekes, hogy Lilla épp engem vádol ezzel, csak mert valaki valahol nem tudott érvelni). Csak neked, ugye, szabad.
  Természetesen ezek után nem jöhet szemrehányás e blogcikk miatt, hiszen „mindent szabad, amit nem tilos”. Nem jöhetett volna, de igen, jött, itt pár sorral lejjebb.

Nem értem a válaszodat, tereled a szót. Igen, egész nyugalommal szoktam lecsukni a laptopot és mást csinálni. Gyakran teszek ilyet.
  Melyik válaszomat nem érted?
  Nem derül ki, teniszlabda volt, írtam egy halom választ, akármelyikre gondolhatott, de leginkább egyikre se. Lényeg, hogy leírhassa, hogy én terelem a szót.

"Nem értettem a fenyegető belengetést, mivel fenyegettelek én meg téged?" Hogy lefotózod, hiába törlöm, és megy a blogra, azzal. Ami viszont törvénytelen, nekem azt mondták. Meg: miért éri meg neked?
  Nekem meg azt mondták, hogy egész nap esni fog az eső, erre tessék, süt a nap. Az én szövegszerkesztőmben tizenhárom sor a különbség itt a cikkben aközött, hogy „mindent szabad, amit nem tilos” és hogy „megy a blogra, ami viszont törvénytelen”. Blogot írni törvénytelen? Akkor elég súlyos visszaesők vagyunk mind a ketten.
  Ó, szegénykém arra gondolt, hogy én majd ki fogom írni az ő nevét, címét, törzskönyvi számát.
  Mert nem is olvassa a blogomat.

Nem törvénytelen. Most a te érvelésedet használom: ami nem tilos, azt szabad. Mutasd meg, mi tiltja, hogy kiírjak valamit a blogomra.
  (tíz perccel később)
  Ha a csend most azért van, mert komolyan vetted és a törvényeket böngészed, akkor szeretnék szólni, hogy fölösleges, nincs benne ilyen…

Azt írtad, fogalmad sincs, ki az az Anita, és keresővel sem jött elő, pedig nem valami ősöreg poszt. Valami nagyon zavaros veled, úgy is, hogy tisztában vagyok vele és tiszteletben is tartom, hogy nem vagy köteles nekem ezeket megmagyarázni.
Viszont fura, hogy nem látta, jelezte senki, mennyire problematikus, ami rólad a nyilvánosságban megtudható.
De nem ér ez ennyit, nem fogok beleragadni.
  Gyorsan elő egy másik teniszlabdát! De most nem magát Anitát vágja hozzám, hanem hogy a téves név mellett nem voltam „hajlandó” felismerni, tehát énvelem valami zavaros. Nem nekem ír, hanem a közönségnek vetít demófilmet rólam. Ez a faszi zavaros! Problematikus! Hogyhogy nem jelezte senki?
  Nem jön le neki, hogy két válasz is lehetséges:
  a) azért nem jelezte senki, mert nincsen benne semmi zavaros és problematikus, csak ő szutymakol;
  b) de, jelezték, csak ő erről nem tud.
  Történetesen az a) eset áll fenn, de ha a b) lenne, akkor mi van? A világ nem úgy működik, hogy ha valaki valahol zavaros vagy problematikus dolgot észlel, akkor elrohan Sally Bowleshoz az Exkluzív blogra, és hivatalos bejelentést eszközöl a Rendkívül Fontos Véleményvezér Hivatalánál. Igen, másnak is volt már velem problémája, és jelezte. Néhány eset dokumentálva van itt a blogban. Ővele is volt már némelyeknek problémája, ő is dokumentált néhány esetet a blogjában. Nálam is említette, hogy perelik: itt van a következő idézetben. De én erről nem tudtam – de nem azért, mert én hálistennek nem vagyok Rendkívül Fontos Véleményvezér, hanem mert nem tartozik rám. Hát őrá se az én dolgaim.

Kiírhatod, de a posztoló/Facebook engedélye nélkül kivagdosni és újra közzétenni nem lehet. Nem keresem meg. Engem most egy ilyenért perelnek.

Bizonyára zavaros velem valami. Szerintem az, hogy elolvastál pár tucat Facebook-bejegyzést, ebből összeraktál rólam egy képet, és amikor szembesítelek a valósággal, arra próbálod a képedet ráhúzni. És nem illik rá. Mással is előfordult már. Velem is.
Anitát természetesen megtaláltam, többször is szerepel ez a név a blogban és a Facebookon is. Több különböző Anitáról esik szó benne. De egyikre sem illett rá az érzelmi bántalmazás. És még mindig nem állt össze, hogy te miért hiszed, hogy én őt bántalmaztam. Mármost én nem szeretem, ha azt hiszik, pláne állítják rólam, hogy elkövettem valami rossz dolgot, amit történetesen nem. Ha azt mondják (többen mondták már), hogy valamelyik regényem vacak, azt értem, lehet, hogy nem értünk egyet, de legalább értem, hogy miről beszél. „Anita” bántalmazásával kapcsolatban nem értem, hogy miről beszélsz, azóta sem, amióta kiderült, hogy kire gondolsz.
Nézd, ha írok blogcikket és ezért beperelsz, akkor legföljebb beperelsz. Nagy ügy. Ettől nem lesz helyes az, amit teszel.

Többek között az, hogy te folyton azt mondod ugyan, hogy „erre kérdeztem rá”, de te nem kérdeztél semmit. Te bejelentettél. Egyszer csak belép az oldalamra egy sült vadidegen, és kijelenti:
„de hát nincs is gyereked”
Én meg nézek ki a fejemből. Ki hótt mög? Mi van? Hogy kerül az elefánt a porcelánboltba? Hát fölteszek egy ártatlan kérdést, hogy mégis miről van szó, és ezt kapom:
„jelzem, hogy amit az Anita nevű személlyel folytatsz, illetve annak publikálása érzelmi bántalmazás.”
Nekem meg megfagy az ereimben a vér. (Nem, de jól hangzik.) Úristen! Mit tettem?! Hogy követhettem el ilyet, amikor Anita… Anita… miféle Anita? És itt ülök órák hosszat és kutatok az emlékezetemben valamiféle Anita után, akit én bántalmaztam. Érzelmileg vagy akárhogy. Ez nem vicces dolog, amikor az ember lépten-nyomon azt veszi észre, hogy egyre szenilisebb, és frankón vannak dolgaim, amikre nem tudok visszaemlékezni. Jó lenne orvoshoz vinni a fejemet, amíg még megvan, csak hát nem tudom megtenni. Ismerek én Anitákat, onnan tudom, hogy amikor leírom a nevet, akkor a Facebook felkínálja az Anita keresztnevű ismerőseimet, de hogy bántottam volna őket, arról nem tudok. De akkor kicsodát?
És órákkal később még mindig ott tartunk, hogy ámbár TE egyszer csak itt termettél az oldalamon és TE hamis állításokat tettél rólam, még mindig ott tartunk, hogy ÉN milyen rossz ember vagyok. És csodálkozol, hogy az egyetlen reakció, amit harmadik személytől kaptam, úgy szólt, hogy troll vagy meg nárcisztikus? Fogalmam sincs, hogy Lilla mit tud rólad. Én azt, hogy igaza van, tényleg troll vagy. És nem tőle tudom, hanem te magad demonstráltad. Láttál egytucatnyi posztot olyan dolgokról, amiket nem neked szántak, nem ismered a körülményeket, nem ismered a szitut, amiben születtek, nem ismered a szereplőket, a szó szoros értelmében belecsöppensz egy tévésorozatba a hatezer-nyolcvanhetedik résznél, és rögtön véleményt nyilvánítasz, bejelentesz, kinyilatkoztatsz.
Te kinek képzeled magad?
Hogy kicsoda vagy valójában, azt nem volt lehetőségem megtudni. Megkérdeztem, hogy te vagy-e Sally Bowles, akinek a neve jegyzi ezt az oldalt, de nem volt válasz, te jogot vindikálsz magadnak, hogy a gyerekeim nevét tudjad, de én a tiédet nem tudhatom. Egy Facebook-oldal neve alatt trollkodsz, dehonesztáló megjegyzéseket hintesz szét egy vadidegenről, és meg vagy sértve, amikor a vadidegen megkérdezi egy-két feltételezett ismerősödet, hogy ugyan ki a rosseb ez az alak. Engem vádolsz, hogy fegyelmezek másokat, de te engem fölszólíthatsz, hogy ne keressem meg az ismerőseidet? Milyen jogon utasítasz egy felnőtt embert, hogy kivel beszélhet más felnőtt emberek közül?
Te kinek képzeled magad?
Lilla szerint egy Rendkívül Fontos Véleményvezérnek. Akkor most már kezdhetnél egy kicsit véleményt vezérelni, mert eddig én még csak egy hisztiző seggdugaszt látok, aki összevissza dobál kijelentéseket. Most épp leírtad, hogy Nincsike kettő nem a saját gyerekem és nem gyerek. Na és? És ha a szomszéd lépett volna be? Neki is van Facebookja, olvashatja. Ő már megkérdezheti, hogy ki ez a fasz?
Én is szeretném tudni.

A „most épp leírtad” teniszlabda egy másik szálon van, bár az rövidke:

Erre belép a szobába Nincsike kettő és megkérdezi: „Ki ez a fasz?!”
  nem a saját gyereked, és nem is gyerek
  Ennek mi a jelentősége?

Ez a szál ennyi volt, másnapig, amikor letiltottam Sallyt, nem válaszolt, hogy mi ennek a jelentősége. De tényleg. Alkossunk táblázatot:

Jelöljük be, hogy ezek közül melyiknek van joga megkérdezni, hogy ki ez a fasz. A nem saját nem gyereknek nincsen, ezt bejelöltem egy X-szel.
  Mármint mer mér?
  Igen, felnőtt. Száztizenhét éves mélyvízi repülőmérnök, amatőr hegyi búvár. (Az adatokat megváltoztattam.) És egyszer csak belép a szobába, rám villogtatja szőke szemét, végigsimít kék haján (az adatokat megváltoztattam), és megkérdezi: „Ki ez a fasz?!” (A kérdést nem változtattam meg.)
  Ámbár liberális nem vagyok, nálam is érvényben van a Könnyített Kérdezési Rendszer. Miszerint az űrlapokat, amiken a folyamodónak fel kell tüntetni, hogy mit szeretne kérdezni, majd amikor ráütötték a nagypöcsét, akkor fölteheti a kérdését, mi nem használjuk. Akárki egyszerűen belép és kérdez!
  Hopponháp.

Én nem mondtam, hogy perellek (engem perelnek), csak jelzem, hogy tilos, és ne élj vissza azzal, hogy alószínűélleg nem foglak perelni. Amekkora garral te őrjöngsz, hogy más "belebarmol" a (nyilván színvonalas) műveidbe... komolyan, nem értelek, iszonyúan egózol vagy nagyon félsz valamitől, vagy eltorzultál, erőszakosan válaszolsz. Én nem értem, de látom, hogy élvezed, ahogy így nekiemesel, nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy férfi (kettő is...) esett nőnek. Nálam senki nem esett neked, nem minősítettek, nem is fog, pedig odarángattad a sérelmedet. Nagyon para, hogy ennyit nem lehet kérdezni, és megerősített a gyanúmban.
És igenis számít, mit gondolnak rólad idegenek, nem véletlenül panaszkodsz folyton, kint vannak az adománykérő számlaszámaid is. Ha tényleg nincs közöm meg satöbbi, akkor nem válaszolgatnál előfitogtatva meg szót cs (itt megszakad a hozzászólás)

Igen, szoktam egózni. Akkozni ritkábban, ártyázni gyakrabban.
  Röviden: hüjevagy.
  Belép valakinek az oldalára mint Rendkívül Fontos Véleményvezér, lenyilatkozványt manifesztál arról, hogy az illető egy hazug bántalmazó, majd előkelően tovalejt, csak azért nem mondhatom, hogy a naplementébe, mert fényes délben volt. (Ha nem jön az értesítés egy vagy két hölgytől, hogy megkeresett engem ez a nemisnőazijen faszi, rólad kérdezősködött, mitakarezmámeg, akkor soha nem hallottam volna többé róla, ami nem egy veszteség, csak nem tudtam volna meg, hogy ki az az Anita. Azért jött vissza, hogy rendre utasítson, mit képzelek én, leveleket írni, mint egy ember.) Szóval belép valakinek az oldalára, lenyilatkozza a degradálvány, tovatröllög, és akkor ez az izé itten nekiáll szájalni vele? Hát ez egy férfi! Hogy merészeli kérem?!

Már szóltam, hogy nem tilos, szerintem ezt a részét hanyagoljuk. Majd ha a bíróság mondja, annak elhiszem.
A műveim színvonalát is hanyagoljuk, teljesen mindegy, hogy milyenek, nem játszóterei másnak. Megint elolvastál egy posztot, tudom, melyiket, a Private gúnynéven átalakított Sophie-ról szólót.
Az „Exkluzív” nem női név, ezért a nemünket is hagyjuk ki a történetből. Ha akarom, azt hiszem, hogy téged Kiskunfélegyházi Ágoston Balambérnak hívnak. Titkolod a kilétedet, bármit hihetek. Ugorgyunk.
Nem élvezem. Utálom ezt csinálni. De elkezdtél rágalmazni a saját oldalamon. És igen, számít, hogy mit gondolnak rólam, pontosan ezért beszélünk.
Nem én estem neked. Te – jöttél – ide – az – én – oldalamra – két – hazug – állítással. Fogod?
Nem kérdések voltak. Állítottál valamiket.

A fő szálnak itt a vége, erre már nem jött válasz.

Van egy mellékszál is. Még abban az időben, amikor az Anita kilétére és más részletekre vonatkozó kérdésekre vártam a választ, kiírtam egy sárga posztot a következő szöveggel:

Közöltem a gyerekekkel, hogy nem léteznek. Valószínűleg Nincsike lesz a becenevük.

Hogy merészeltem? Az egyik válasz az, hogy azt írok az oldalamra, amit akarok, és nem az érdekelt, hogy „lesz-e cirkusz”, hanem ezt az elmés gondolatot akartam megörökíteni, mert azt hittem, hogy lesz annyi esze, hogy visszajön és törli a faszságát! Annyi eszet már nem feltételeztem, hogy bocsánatot kér, csak annyit, hogy szó nélkül törli.
  Még ennyi se volt.
  No, ez alatt a poszt alatt egy magyarul nem tudó ismerősöm fordítást kért, megadtam neki, elmondtam, hogy miért írtam ezt, mert általában nem szoktam visszaélni a nyelvtudásomból fakadó előnyömből, történetesen tanítom az anyanyelvemet. Aztán mialatt hosszú választ írtam neki a fő poszt alatt, a sárga poszt alá írta ezt:

Nem akarnak a reakciók érkezni. 😃
Lehet, hogy tévedtem, valóban vannak gyerekeid, de ami a neten (cikkekben) fent van rólad (cikk), az nem utal erre. Hanem azt írtad, hogy valaki törölt (ennek évfordulójáról emlékeztél meg!!!), és ezt nem vetted tudomásul.
Kérdezheted (jogos, én is meg szoktam kérdezni azoktól, akik az én személyes dolgaimat firtatják, pedig ők nálam sokkal kevésbé intelligensek), hogy mi közöm ehhez, nem különösebben sok, csak itt van a neten, rákérdeztem.
  Az imént megírtam a választ. Ennyire sürgős volt? Én több órát vártam a te válaszodra. Remélem, ízlett az ebéd és tetszett Nádas Péter.
Változatlanul tévedésben vagy. Nem „nem különösebben sok” közöd van a személyes dolgaimhoz, hanem semmi. Zéró. Nuku.
  Oké. Csak tudd, hogy elég para ez, és nem is én kérem számon. Nem egészen magánügy az ilyesmi.
  Milyesmi?
  Az, amit homofóniának nevezel, magánügy?
  HomofóBia? Akkor magánügy, ha négy fal között csinálják. Miért?
  Mi az az „ez”, ami eléggé para?

Hát ezekre se jött már válasz. Mivelhogy, mint arról a fentiekben említés volt, az alatt a pár óra alatt, amíg ő az ebéddel és Nádas Péterrel volt elfoglalva, írtam az oldalára is. Ez volt, amiről azt írtam, hogy tröllölte, de nem, csak a Facebook órákig nem volt hajlandó nekem megmutatni. A posztot igen, mindenki más hozzászólását igen, a sajátomat nem.

Szia. Amint látom, időnként megtalálnak mindenféle zaklatók téged is. Sajnos ilyen világot élünk. Mondd, ennek köszönhetem, hogy az imént megtámadtál az oldalamon, statisztikát közöltél a gyerekeimről és bejelentetted, hogy én bántalmazom Anitát? Semmi gond, ha így látod a helyzetet, csak azt az egyet szeretném tudni, hogy honnan jönnek ezek a dolgok. És legfőképpen: ki az az Anita?
  Nem támadtalak meg. Ha ez neked támadás, akkor fel kéne nőni, illetve nem való neked az internet. Írtál számos nyilvános posztot, én elolvastam néhányat, és rákérdeztem valamire. Itt is jelzem, hogy ahol gyermekarcok, megemlített gyermekek vannak a kontentjeidben, az problémás.
  "statisztikát közöltél a gyerekeimről" :DDDDD
  Hol láttál gyermekarcot, ami nem publikus közlés megosztása?
  Ui. Ha a gyermekarc alatt az Amina címlapjára gondoltál, akkor szétröhögöm a fejemet.
  Szerintem át tudod nézni az idővonaladat nélkülem is. A kitételed szőrszálhasogatás, az én állításomban nem szerepelt.

A tények kedvéért leírom, hogy cikkek és egy videó szerint a kb. két-három éve megismert élettársadnak van három, már bőven huszon-harmincéves gyereke, őket nem kell már nevelni, és amikor kellett, te még nem ismerted őket. Tehát nincsen gyereked. A család iránti vágy nem jelent felelősségteljes vállalást. Jobban jársz, ha nem piszkálja meg senki a többi fura sztorit: hogy miért kellett ilyen helyzetbe hozni a médiában azt, akinek a házában húsz éve laksz, most ennyi plusz fővel, vagy hogy miért kell minden apróságról terjedelmes elmefitogtatást, erődemonstrációkat írnod, kommentekben kenegetve a valóságot fél napokat átveszekedned, közben a szegénység miatt publikusan sírni, amikor van szakmád, programozhatnál, fordíthatnál. A regények színvonaláról ne is beszéljünk.

Tényleg elképesztő, milyen "elesett" sztorikat dédelget a sok elfogadó, -fóbiák ellen küzdő, facebookfüggő, önmagától sírva meghatódó, megvénült értelmiségi.

Mindent elmondtam, amit gondolok, más/többet nem gondolok. Vitatkozni nem akarok.

Az utolsó teniszlabdazápor. Egész sorozat!
  1. Gyermekarcok. Bizonyára jött volna, hogy akkor nyilván pedofil vagyok, Gyurkó Szilvia is megmondta, és Sally Bowles az ő prófétája.
  2. Nézzem át én az idővonalamat. Ez a fensőbbséges leközlés, amikor az emberhez vágják: „A Föld lapos, olvassatok utána!” „De hiszen Hakapeszi doktor megmondta, hogy a P-vitamin gyógyítja a rákot, le van írva a neten!” Az ilyenekkel a kételkedőre hárítják a saját állításukért való felelősséget, ők állítottak valamit, de nem szolgálnak bizonyítékkal, tessék utánanézni. És ugye ha bárki most utánanéz az idővonalamnak és nem látja azokat a gyermekarcokat (az Amina címlapját leszámítva), akkor már ő maga talál magyarázatot, rivadtomban gyorsan töröltem őket.
  3. Tényeket közöl a családomról, amik történetesen nem egészen felelnek meg a valóságnak (személyes adat, hogy miben nem), de lényegtelen, hogy megfelelnek-e. Ő kérem egy Véleményvezér, és most ezt vezérelte. Kössek bele én és magyarázzam meg, ha nem így van.
  4. „Jobban jársz, ha”, közli, ami elég világos fenyegetés arra az esetre, ha valaki „megpiszkálja a többi fura sztorit”, és persze hogy még félelmetesebb legyen, nem teszi hozzá, hogy akkor mi lesz. Pedig érdekelne. Mert leginkább az, hogy kiderül, hogy végig hazudozott. Elolvasott (utolsó becslésem szerint) mondjuk féltucat Facebook-posztot meg találomra pár blogcikket, és ebből költött egy sztorit, amiben jól földbe döngöl egy ilyen véglényt, aki mer nem lenni TERF, sőt mer nem lenni nő.
  5. Fura sztori 1.: hogy miért kellett ilyen helyzetbe hozni… milyen helyzetbe? Nem tudja, mert látott egy videót, és ezzel kész, az ismeretei kimerültek.
  6. Fura sztori 2.: hogy miért kell nekem minden apróságról terjedelmes elmefitogtatást írni… és nyitva marad, hogy miféle apróságról. Persze ugye ami őneki apróság, az mindenki másnak is apróság kell hogy legyen, hiszen ő a Véleményvezér. Az, hogy nekem hátha fontos, nem merülhet föl.
  7. Én kommentekben kenegetem a valóságot, tehát görbe úton járok. Miben? Hogyan? Nem érdekes. Teniszlabda! Ő kilőtte, a többi nem érdekli.
  8. Sírok a szegénységről, pedig van szakmám. Jó tudni, hogy nekem van szakmám, most már így vénségemre. Én azt hittem, hogy nyolc általánosom van, de hát nekem programozói és fordítói képzettségem is van. Juhé! Megyek is munkát keresni, amint befejezem a cikket, csak az a feneség, hogy nemcsak papírom nincsen ezekről, de még csak nem is értek hozzájuk. Egy programot nagy kínkeservesen összeeszkábálok. Az Ördögöcskék fordításával kínkeserves lassúsággal haladok, az Angarit nagy örömömre átvállalták tőlem, nekem szörnyű lassan ment. Miért nem írt rögtön darukezelőt vagy merülőforralót?
  Ez egyébként azon az állításon kívül, hogy nekem van szakmám, azt is tartalmazza, hogy akinek van szakmája, annak van munkája is. Ez egy népszerű széljobber duma. Nem dolgozik? Élősdi! Hát mindenkinek jut munka, aki dolgozni akar! Hogy csak a nyilvántartott munkanélküliek 185 ezren voltak tavaly szeptemberben, és abban benne sincs az olyan muki, mint jómagam? Hát ménemdógoznak? Itt a széljobberek két válfajra oszlanak, akik cigányozni kezdenek, meg akik nem.
  9. A regényeim színvonala. Tipikus teniszlabda. Nem is olvasta őket, az is csak valami félmondatból lehet neki, hogy nekem vannak regényeim.
  10. Megvénült értelmiségi… hát ja, mondjuk őróla vannak fényképek az oldalán és szerintem kábé egyidősek lehetünk, de seráfütty. Az értelmiségit kösszép, de nekem még mindig csak nyolc általánosom van.

Hát így. Ő mindent elmondott, és vitatkozni nem akar. Egy fél délutánt átvitatkozott velem, de nem akar. Ő kinyilatkoztatni szeret. De mivel elmondott mindent – erre már nem válaszoltam. Letiltottam, és megírtam ezt a cikket.
  Sally Bowles lett a művészneve. Mert amit csinál, hogy minden létező módon megpróbál engem befeketíteni – gyerekek, bántalmazás, regények, munka, levélírás nőknek, és legfőképpen mindenféle „problémás”, „para” meg „fura” –, miközben egyetlen szót sem ejt az egész valódi céljáról, arról, hogy ő zavartalanul szeretné propagálni a gyűlöletbeszédet, és ellenére van, hogy léteznek a gyűlölvények mellett olyanok is, akik pártjukat fogják, ezért rám akaszkodik, mint egy bulldog, és másfél napon át kérődzi vissza, hogy nekem nincs gyerekem, mert akkor ezzel totálisan tacsekba küffesztette annak a legelején beidézett mondatnak a létjogosultságát, és máris el lehet diadalogni a naplementébe (nem érdekes, hogy fényes nappal van, és az sem, hogy ez csak a cikk egyetlen mondata, ha egy állítását tökön szúrtuk a gaznak, akkor az egész gazt tökön szúrtuk), el lehet büszkélkedni a leterített áldozattal – mondom én, hogy a HEGYI-k egy háborút vívnak, amiről senki más nem tudja, hogy létezik –; szóval ez, amit csinál, ez kérem egy kabaré.
  Amit pedig én erre reagálni tudok, azt a Ceremóniamester tudja a legkifejezőbben.

»»»»»»