A dévanagári írás rejtelmei 2.

Most már az összes mássalhangzót megismertük; foglaljuk össze őket egy táblázatban.

A táblázat használatához nem szükséges, hogy az olvasó tudja, mit jelentenek a baloldalt és felül kiírt fonológiai szakkifejezések. De ha az olvasó mégis tudja, akkor el kell mondanom, hogy ismereteim szerint a nem retroflex. Minden forrásom a retroflexek közé sorolja, ugyanakkor nem az IPA-beli retroflex r hang jelével írja, hanem közönséges [r]-nek.
  Térjünk vissza megint a magánhangzókhoz. A k segítségével bármivé át tudjuk változtatni a mássalhangzók beépített magánhangzóját, de nem tudunk magánhangzót előállítani mássalhangzó nélkül. Ha ma készítene el valaki egy ilyen írásrendszert, alighanem bevezetne egy néma mássalhangzót, amire ugyanúgy rá lehet illeszteni a kat, és az jelezné a magánhangzót mássalhangzó nélkül. A dévanagári írás készítői nem ezt tették. Az összes magánhangzónak van egy önálló alakja is, amiket közönséges betűk módjára használunk. Például apa.
  A következő táblázat bemutatja az összes magánhangzót mindkét alakban; azokat is, amiket az előző fejezetben kihagytunk.

Az és betűk magánhangzónak számítanak. A szanszkritban és rokon nyelveiben a szillabikus r és l hang hétköznapi dolog. Ismert a csehben, a szlovákban és a délszláv nyelvekben, mint például krk (nyak), sőt a szlovákban a hosszú változatok is megvannak: kŕkať (brekeg), stĺp (cölöp). A latin átírásban használt alsó pont egyszerűen azt jelzi, hogy szillabikus mássalhangzóról van szó, nehogy összetévesszük őket a rendes r-rel vagy l-lel.
  Már csak az kell, hogy a mássalhangzókat is le tudjuk írni magánhangzó nélkül. Erre szolgál a () nevű vonalka a betű alatt: .
  A eltávolítja a magánhangzót, így a betű csak egy mássalhangzót fog jelenteni. Például csak, haj, bab.
  Úgy tűnik, hogy most már mindent le tudunk írni. Például medve, alszik. A baj az, hogy ezeket nem így írják!
  A dévanagári szövegben csak szó végén találunk virámákat. Az írás legérdekesebb jellegzetessége az, hogy mássalhangzó-torlódás előfordulásakor „elfelezi” a betűket: leveszi róluk a függőleges vonalat. Például + = A vonal hiánya mutatja, hogy mássalhangzó-torlódás van. A torlódás utolsó mássalhangzójának megvan a vonala, hiszen a torlódás után megint magánhangzó következik.
  Ha csak egy mód van rá, még az elfelezős módszert sem használják, hanem inkább ligatúrát csinálnak.
  Egy mássalhangzó-torlódást háromféleképpen lehet leírni:
  – virámával:
  – elfelezett betűvel:
  – ligatúrával:
  A legszebb és leghelyesebb módszer a ligatúra, de a technikai lehetőségek sokszor nem teszik lehetővé. Írógépen elfelezett betűket használnak; ezen a képen az olvasó egy hindi írógép billentyűzetét láthatja, a két középső sor billentyűi jórészt egész és elfelezett betűket tartalmaznak. Számítógépen általában kiteszik a virámákat. Az Autor¹ GraphText szolgáltatása sem boldogul a ligatúrákkal, sőt az elfelezett betűkkel sem, csak kirakott virámákat tud. Ebben a cikkben ezért más módszerrel állítom elő a ligatúrákat.
  A ligatúra összekötött betűt jelent. A latin betűk között is akad: æ, œ, ß (ami eredetileg az ſ és az s összetétele). A dévanagári írás imádja őket. Ezrével vannak ligatúrái, két, három, négy, sőt öt mássalhangzóból.
  Nézzük meg először a geminált, vagyis hosszú mássalhangzókat. Ezek többféle módszerrel keletkeznek.
  Az első betű elfelezésével: (Az ilyenek, hogy „phpha”, nem azt jelentik, hogy p-h-p-h hangokat kell ejteni, hanem hogy a ph hangot hosszan, vagyis pph-t, csak azt akartam, hogy egyértelműen megkülönböztethető legyen a ph + ph és a p + ph.)
  A két betűt fölfűzve ugyanarra a függőleges vonalra:
  A két betűt egymás alá írva (ezeknek nincs függőleges vonaluk):
  Speciális módon összekapcsolva őket:
  Nézzünk rájuk egypár példát. koppan, nyammog, messze, agg, hájjal, vagy lassan, lobban, sakk, loccsan, szennyes, hall, csitt, dunna, varr. Mint látható, a ligatúrák is ugyanúgy kaphatnak kat, kerülhet alájuk bármi, szükség szerint.
  
  
  
  Ez a képsor azokat a kéttagú ligatúrákat mutatja, ahol a második betű stb. Ebből már egy szabály is leszűrhető: ha az első betűnek van függőleges vonala, akkor elfelezzük; ha nincs, akkor rendesen kiírjuk, és a második betű alája kerül. Kivétel a és a ahol más szabályok érvényesek. Íme azok a kéttagú ligatúrák, amik betűvel kezdődnek:
  
  Mint látjuk, a a betűk egy részéhez hozzákötődik, középső nyúlványát hozzájuk kapcsolva, más részüket viszont felülről „magához öleli”. Hogy mikor melyiket teszi, azt nem könnyű megállapítani – nekem legalábbis még nem sikerült szabályt megfogalmazni erről.
  A betűvel kezdődő kéttagú ligatúrák szabálya viszont olyan egyértelmű, hogy ezeket meg se mutatom. A betű egy másik betű előtt állva az összekötő vonal fölé rajzolt, jobbra néző kis ívvé változik: . Punktum.
  A -hoz hasonlóan működik jó néhány betű, ha ligatúra második helyére kerül, ezért ezeket nem mutatom külön, csak a kivételeket.
  – végűek: ;
  – végűek:
  – ;
  – végűek: .
  A következőket viszont teljes készletben mutatom, csak a korábban már látott geminátákat és a kezdetűeket hagyom el:
  – végűek:  
  – végűek:  
  – végűek:   
  – végűek:  
  Most pedig nézzük, mire kell figyelni, ha a ligatúra bizonyos betűkkel kezdődik. Ilyen betű a és amik közül elég az egyiket mutatni, abból is csak néhányat:
  
  A is szépen feleződik, kivéve ezeket az eseteket:
  
  (Ezeket a betűket több más betű is „bekebelezi”.)
  A sajátosan kötődik az utána álló betűhöz, nagyon oda kell rá figyelni. Ligatúrái: 
  Ligatúrák betűvel (persze a is ilyen, csak nincs ott a pont, sőt a és is így viselkedik): 
  Ez okozza, hogy dévanagári írással szépen elboldoguló számítógépet ritkán látni. Mert ha a harminchárom mássalhangzóból összeállítható kéttagú ligatúrák, magukat az alapmássalhangzókat, a felezett formákat meg a két garnitúra magánhangzót összeszámoljuk, az 1183 jel, és akkor még írásjelek, számjegyek nem is voltak. És még nem esett szó az olyan ravaszságokról, mint és
  De még mindig csak a lehetséges jelkombinációk töredékét vettük számba. A harminchárom mássalhangzóból matematikailag kis híján 36 ezer háromtagú, közel egymillió-kétszázezer négytagú és több mint harminckilencmillió öttagú kombinációt lehet összeállítani – a szanszkrit és a többi nyelv fonetikájának hála ezeknek csak egy töredéke létezik a valóságban.
  Legközelebb ezekkel foglalkozunk.

»»»»»»