Majomház, avagy ez, az?
Vannak írók, kiktől bármit, bármikor, korlátlan mennyiségben és akár ismételve is -ez utóbbi inkább azért, mert nincs agyam, ugye- boldog elragadtatással és akár hosszas -talematikus, de mégiscsak- elmélkedéssel fogadok.
Ezen írók egyike Kurt Vonnegut. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kurt_Vonnegut)
Nyilván a mainstream amit elsőre felidézek még én is tőle -a Bajnokok reggelije vagy az Ötös számú vágóhíd-, hiszen ezek annyira alapfeltevéseket feszegető cuccok, hogy még az én agysejt mentes agyam helyén is gyökeret vertek. S tán éppen ezért bármit boldog odaadással olvasok amit a nevével fémjeleznek.
Akár többször is. (Hisz mint mondottam volt, nincs agyam... így mindig, minden új élmény...)
Most ezt olvastam legutóbb:
Csak nekem nem ebben a kiadásban van meg, de azon a borító jobban tetszik. Tehát az enyém:
Egy novellás kötet, melyet 1968-ban adtak ki először New York-ban, nekem pedig a ’95-ös magyar kiadás egy példánya van meg. '52-től és a körüli termés van benne, több novella, de mindegyiket az átható vonnegut-hangulat kíséri.
Az egyik olyan erővel hatott rám, hogy nem is értem, elsőre miért nem jegyeztem fel a padomon. (Persze lehet, hogy az még előző életemben volt, s akkor még életem volt, nem padom…) De ezen is túllépek, ugye.... mert élni akarok... még...
A lényeg, hogy Harrison Bergeron megtelepedett néhai agyam helyén a légüres térben és azóta sem hagy békén. Van ilyen. S tudom, amíg a padomon le nem teszem, nem is fog odébb állni, szóval, musz megírnom.
Elolvastam a novellát és beleszerettem. Illetve, ahogy írtam, nem hagy békén, mert fontos dolgot feszeget, s pláne, ha a kronométeren odateszem, amikor keletkezett -1961.-, na az egy újabb csavart ad. Persze ha a jelen Magyarországán olvasom s értelmezem, akkor is. Sőt.
Nem találtam meg digitálisan elérhető formában a szöveget, így azt nem tudom kitenni, de nyilván ez csak az én hibám, mert nem létezik, hogy nincs fenn valahol… ám megtaláltam a filmet, mely ennek nyomán készült.
Íme:
A film valóban után gondolás, legalábbis nekem, hiszen sokkal erőteljesebb lenyomata van a számomra például a táncosnőkre aggatott súlyoknak vagy az arcot elcsúfító maszkoknak, mint amekkora hangsúllyal ezek a filmben megjelennek. Az alapvetés ugyanaz, csak a hangsúlyok máshová esnek.
Vonneguti bemutatása, pontosabban kiforgatása az egyenlőségnek. Hiszen ahogy elhangzik: „minden ember egyenlő” s ez a születés folytán nem valósul meg, hiszen vannak akik szebbek, vannak akiknek a hangja andalítóan búgó, vannak akik mozgása kecses… s ezeket a méltatlan előnyöket, melyekkel mások nem rendelkeznek, folyamatosan hárítani, ellensúlyozni kell. Ahogy a túl magas IQ-t is. Hiszen nem lehet, hogy valaki logikusan, gyorsan, ékes asszociációkat szabadon alkalmazva használja értelmét, miközben mások éppen elérik az átlag képességszintet.
Nos, ennyi vázlat után kezd összeállni bennem az, amit le akarok írni. Az, jelesül, hogy csak állok és toporgok egy helyben némileg zavartan s kapkodom a fejem 2017. júniusában is, mert látom, sokaknak fingja sincs az esélyegyenlőség és egyformaság, vagy asszimiláció és integráció, vagy haladás és törtetés szavak jelentéséről és e párokon belüli talán nem egyértelmű –még most is és ettől toporgok, de rettenetesen-, de nagyon is lényegi különbség felől.
Napok óta rágódom, s tudom, már annyira sem működik az agyam –mert én wazze, megkaptam a busztól az esélykiegyenlítőmet-, hogy legalább magamnak megfogalmazzam ezt, tehát ideteszek néhány képet.
Persze nagyon elszántak ezzel is vérre menően vitatkozhatnak, hiszen a dobozon álló legkisebb szemmagassága így feljebb kerül a doboztalanénál… de ebbe most nem vagyok hajlandó belemenni. Főként mert ez maga a fasság… és igyekszem irodalmi stílusnál maradni.
Ezzel szemben a jelen Magyarország realitása ez:
És igen, nem tudok elszakadni a gumicicámtól. A jelen narancsrezsim dúlásától, akkor se, ha most erről a tehetséges, logikusan és önállóan gondolkodó ifjúról, Harrison Bergeron-ról akarok írni.
Mert nálunk az kap „esélykiegyenlítő” súlyokat, aki eredendően hátrányból indul. Például a leszakadó, ipar és mezőgazdaság terén sem átszőtt, infrastukturálisan múlt évezredi állapotokkal, gyakorlatilag haldokló régiók, akár –jó eséllyel- iskolázatlan lakói nem jutnak semmihez. Semmihez, amihez egy budapesti, értelmiségi házaspár, egyházi gimnáziumban tanuló gyermeke alapvetésként.
S nem a vonneguti módszer kell ide megoldásként, mert nem fékezni kell a haladást, hanem biztosítani az esélyeket arra nézve, hogy aki nem született egy budai villába, hanem mondjuk egy borsodi zsákfalu, legutolsó vályogviskójában a nyolcadik gyermekként, neki is nyitva legyen -és elérhetően nyitva!!!- a lehetőség legalább az érettségiig! Nem, nem szívem, nem mehet el 16 évesen napszámba, mert ezt a jelen rezsim megengedi neki, s mert ha nem megy, a szülei éhen halnak, mert a rezsim rájön (tudom, álmodozom..), hogy ha alattvalókat gyárt, az elmebeteg vezír közvetlen környezetét kivéve már egy lépcsővel alatta a társadalmi piramisban csakis impotens, önállóan gondolkodni, hasznos munkát végezni képtelen massza van, mely legfeljebb vegetál. S mely voksolásra felhasználható. De semmi másra.
Ám e vonneguti novella arra tökéletes, hoyg minderre rávilágítson. Ha képes értelmezni az azt olvasó.
A film ezt a vonalat gondolja tovább. Mondom, olyan, mintha most olvasnám ezt először, de lehet, mikor valóban először olvastam, csak az akkor még létező agyamban tárolt történelmi párhuzamok ugrottak elő, most pedig maga a jelen.
Lesz még köztársaság? Vagy a golyó a megoldás?
S ha igen, kinek szánva?
/Közben ráleltem egy –szerintem kicsit önhatalmúan kiforgatott- fordításra, naná, egy vérjobber blogon: (http://mandiner.blog.hu/2010/07/18/harrison_bergeron_kurt_vonnegut_1961) De az eredetiben nem 2081. az évszám, hanem 2018.!!!!!!!!!! Óriási különbség!!!/
Ha van hozzá écád és hallgatsz rám, valamint mondjuk felidéznéd e novellát, vedd ki a könyvtárból, vagy kölcsön adom neked! Csak kölcsön, mert könyvet nem adok öribe, csak ha azt annak is szántam, de sajátom soha. Tehát ha esküszöl, hogy visszaadod, kérd!!
2017.07.05., 15:41
~~DISCUSSION~~
| ← Hálaadás | Bokaszkóp 2.0 → |