Luci' átzavart a hídon...

...és ketten -Nyuszi és [ht]- lelkesen asszisztáltak ehhez...

Fogalmam sincs az idõrendrõl, a helyekrõl, a részletekrõl, egyszerûen annyira elfáradtam, hogy most mozdulni sem tudok.

De, hogy az elején kezdjem, tegnap nagyon magam alatt voltam -nem különleges helyzet, csak mondom- úgyhogy gyakorlatilag az utolsó utáni pillanatban kezdtem készülni, mégis vagy 20 perccel korábban kinn voltam a busznál, mint az indulási ideje.
Csakhogy éppen állt benn egy kocsi én meg felszálltam. Aztán persze odafenn, ültömben jöttem rá, hogy csak remélhetem, hogy ez odamegy ahová én szeretném... hát, most se vagyok normálisabb, mint valaha voltam, ezt meg is írtam Dittelyányomnak az messze Írhonba, de legyezõs barátnémnak nem mertem ezt jelezni, csak annyit közöltem, hogy úton vagyok, nehogy szívrohamot kapjon szegény, hogy már megint milyen ostoba kalandokba keveredem..
Szóval vagy 20 perccel korábban értem az Etelére, mint azt megbeszéltük, úgyhogy elõ kelett kotornom egy ronggyá gyûrött rejtvényt a mütyûrnyi hátizsákomból, mert már a pad mintázatát ezerszer megszámoltam és csak nem telt az idõ a megfelelõ sebességgel... De egyszercsak ott volt értem a lelkiismeretes õrzõm, akire azon nyomban rá is bíztam magam, merthogy én 30 méteres távon is el tudok tévedni.
Nem tudom hová mentünk, csak azt tudom, hogy kávézni kezdtünk s éppen belemerültünk volna a kemény problémák megtárgyalásába (természetesen nem kímélve neveket, személyiségeket, idõpontokat, helyzeteket felsorolva... ki-ki érdeme szerint került említésre, ugye), mikor megcsörrent a telefonom.
Óóóó... ha tudom... 24 órás kanosszajárás kezdete volt...
Gyerekem hívott -Egyeske, ki itthon volt-*, hogy bedobtak egy cetlit, miszerint irgum-burgum**, 8 napon belül kikapcsolják az áramot.
A kávéskanál kiesett a kezembõl.
Fogtam egy Segafredo-s*** kis alátét-cetlit, s lejegyeztem rá az elmû infó telefonszámát, mely gyerekem kezében, a cetlin feltüntetve állt.
(Gyanítottam, hogy megvan nekem ez a szám, hisz a tavlyi évet gyakorlatilag végigveszekedtem velük az alkalmazotti áramdíj kedvezmény miatt (mert özvegyi jogon ez nekem jár, nem méltányosságból, nem mert én okos, szép és kedves vagyok, vagy buta, nyomorék és kötekedõ, hanem jogszabályba írtak szerint ez jár, és pont), de tudva agyi allátottságom, igen nagyon öröltem annak a cetlikének, biztos ami ziher alapon.)
Következõ mozzanat a kapott szám hívása volt, közben barátném nekilátott igen guszta krumplikupacának elfogyasztásához és pedig néha kortyoltam egyet-egyet kávámból, csak mert a szék karfáját szanaszét kapartam már idegességemben... Persze - éveket társalgott velem az automata, miszerint ezt meg amazt itt intézhetem, ilyen meg olyan hõcserélõ bizbaszt itt rendezhetek, regisztrálni amott tudok.... aztán megszakadt.... *%°°&#^^...½½...
Újra... ismét - éveket társalgott velem az automata, miszerint ezt meg amazt itt intézhetem, ilyen meg olyan hõcserélõ bizbaszt itt rendezhetek, regisztrálni amott tudok.... de ekkor egy fiatalember -élõ, igazi, real ember!!!!!!- szólt a telefonba, én nagyon megörültem s nyomban elõ is adtam a bajom, azzal együtt, hogy sajnos kóddal nem tudom magam azonosítani, mert egy kávéház teraszán ülök éppen, csak a hír váratlan voltára való tekintettel fordultam hozzájuk, de ízibe, úgyhogy kérdezzen bármilyen személyes adatot,s azok alapján engedjen a rendszerbe... nem teheti... ha nem tudok kódot, akkor ágyõ!
Nabazmeg...
Letettem a teflont és meredten néztem a velem szemben türelmesen várakozó boszorkányos barátnõmre... Ittam ismét egy korty kávét, majd kimért mozdulatokkal emeltem újfent dologra telefonom. Egyeskéhez elsõ kérdésem ez volt: "Van áram?" s miután erre kedvezõ választ kaptam, folytattam, keresse meg a kódot, ami a számlán vagy ezen a cetlikén szerepel, mert anélkül semmit nem tudok intézni.
Néhány perc múlva hívott is és diktálta a kért adatot, én persze a cakkos szélû papírkára írtam ezt is -most jut eszembe, baris notesz ott lapul mikrohátizsákomban! mért nem abba írtam? rejtély!!!- lejegyeztem s be is kereteztem, hogy nehogy bármivel összekeverjem s még azt kértem Dorkától, hogy a csekk-kupacból keresse ki az ELMÛ-s darabokat, s mondja be nekemaz azokon szereplõ összegeket. 4 ilyet talált a legutóbb -szombaton- befizetett csomagban.
ELMÛ... bakker... - éveket társalgott velem az automata, miszerint ezt meg amazt itt intézhetem, ilyen meg olyan hõcserélõ bizbaszt itt rendezhetek, regisztrálni amott tudok.... majd egy hölgy végre szóba állt velem. Bemondtam a kódom, nevem... kérdezte, illetve nem is, mondta, felsorolta a címem, születési helyem, idõm, telefonszámom -adat egyeztetés címén (??????????)-, majd kérdésére elõadtam a helyzetet s kérdeztem, hogy mégis hány nap az átfutás mire a postán feladott pénzem oda kerül, ahol a helye van.
Érdekes... szombaton 13:06-kor könyvelésre került az általam befizetett összeg. Nocsak, akkor mi az a göthös cetli amivel a szívrohamot hozták a gyerekemre s rám? Ja, az nem számít... de mondom a kettõ között jelentõs idõbeli eltérés van s nem a felszólítás javára! Ja, ezt nem érti hölgy. Se. De a nevem alatt a rendszerben szerepel ~21000 Ft-nyi túlfizetés, amibõl már a következõ számlára felhasználtak ~hetet, de a többit postázzák nekem. Nem írják jóvá? Kérdeztem naivan. Nem, vissza kell adniuk, postázzák, vagy bemehetek érte egy irodájukba s ott a kezembe adják.
Némileg megnyugodtam. 
Némileg. (Hívtam gyerekem -biztos ami tuti elsõ kérdésem: "Áram van?"-, s megnyugtattam, hogy el van boronálva a dolog... Nos, mint kiderült, azért nem ennyire egyszerû... de áram van, na...)
Ezután -a vad özvegy, egyedülálló, határozottan intézkedõ, nagyhangú amazonból átlényegülve a buliba igyekvõ korosodó, dagi nõcivé- elindultunk a tutiba...
Persze nem találtunk oda... elõbb egy szimpatikus úr segítségét kértük, mert amit célnak néztünk arról kierült, hogy nem az (már nem "nem cél", csak nem miénk...), aztán egy önkéntes csapódott hozzánk s terelt ki a már zárás alatt álló piac területérõl, miközben utat mutatott a tuti felé.
Nem az elsõk voltunk, de nem is az utolsók. Összesen halvány fogalmam sincs, hányan jöttünk össze (tán 12-14-en? hö... talán, a nagyságrend mindenesetre szerintem megállja a helyét), de új arcokkal is találkozhattam és persze a szívemnek kedves kemény mag is képviseltette magát, bár, ott némi hiány is mutatkozott, mely ûrt záros határidõn belül ki kell tölteni (Marky, Bóvica, Mali, hogy csak hármat említsek most).
Ittunk bort, ettünk palacsintát, kielemeztük Kósza haját, egyesek kék körmét, mások nyakláncát, bizonyos emberek barátnõit illetve azok nemét, a memória s az idõ viszonyát, a mentõsök karrier lehetõségét, a középkorúak tanulási hajlandóságát, némely baba hiányát a jelen eseményrõl, majd négyesben indultunk azzal a határozott céllal, hogy ki-ki megy és nyugovóra tér. Csak közben volt iksz kilométer távolság, nomeg egy folyó.



((Éjjel a Duna nekem. Kabin. A fém falakon átt hallom, ahogy szakadatlan csobog a víz, ahogy hullámzik alattam az ágy, ahogy valószerûtlenül mozdul nagyobbat a tér körülöttem, amint egy hajó elmegy az uszály mellett. Amint látom a fekete vízen felcsillanni a csillagokat és a hajók fényeit... Éjjel a Duna nekem. A gyerekkorom nyugalom-szelete.))

Köszönöm Luci'!, hogy átzavartál a hídon s köszönöm Nyuszi és [ht], hogy lelkesen asszisztáltatok ehhez!




*Ezen pontig bírtam ébren s ülve maradni pénteken, onnan már ma -azaz- szombaton jegyzem le. Ezt csak azért kell megjegyeznem, hogy méginkáb alátámasszam az ebben szereplõ tények labilis voltát, hiszen memóriámtól ismét fényéveket távolodtak a pontos események...
**Akkor nem ezek a szavak jutottak eszembe, ennél szikárabb, pontosabb és néhány rokont is felsorolva tett felszólítások záporoztak elmém helyén... (ja, és nem az én rokonaim...)
***Kéretik kijavítani, ha nem az volt, de nekem így rémlik, persze ezt tudjuk, mennyit ér.

/Kép innen/
.....

De ez csak az elsõ része ennek. Hiszen másnap (vagy aznap? tudom én???) mentem intézkedni, vagyis visszaváltoztam a vad özvegy, egyedülálló, határozottan intézkedõ, nagyhangú amazonná és tettem, amit tehettem. De ez egy másik mese. Meglesz még ma az is.
Remélem.

luci_atzavart_a_hidon