Karácsony - börtönben

Nem tetszett az ébredés ma.
Persze lehet, hogy ma sem...  de ma különösen. Nem örültem a reggelnek.

Igazán az ünnepeket nem szeretem, de ezt nem jó hangoztatni, vagyis ezt még kevésbé szeretem –már ennek a hangoztatását-, de most hozzátartozik az egészhez.
Reggel 7 volt, mikor kidobott az ágy, hiába akartam még visszamenekülni oda, ahol csak a 10%-om nem is tudatos még 10%-a mûködik, az is csak az életfunkciók fenntartása végett él, de engem kivesz a valóságból. Nem hagyott.
Nem engedte a karácsony.
 Nem engedte az olajkályha emléke, nem engedte az egomi mûvház fenyõváró, gyerekõrzõ karácsony délelõttjeinek árnya, Zsolti szeme, ahogy a fagyos utcáról bekukucskáltunk a majd a föld szintjén kezdõdõ ablakunkon, az egy szobánkba, ahol már Anyu feldíszítette a fát, de mi azt nem tudtuk, hiszen ezért kellett boldog játékkal töltenünk a délelõttöt messze otthontól, hogy mire hazaérünk, jé, itt járt a jézuska... nem engedte a bevásárlások képe, mikor már ketten szerveztük a negyedtucat gyerekünknek az ünnepet. Nem engedte a fa alatti összeölelkezés az egymásra mosolygás a néma, mélyen egymás szemébe nézés, és a tudat, az „így van ez jól” emléke... nem engedte, a szép, a teljes, az igazi, a valóság képe...
A valóságé, ami 9 éve olyan, amilyen. Hiányzik egy darabja. Egy jó nagy darabja. 
A legmeghatározóbb darabja.

Úgyhogy felkeltem. Kimentem a fürdõszobába, lezuhanyoztam, de elõbb még kivettem a húsokat a fagyasztóból, amiket persze este elfelejtettem. (Mondjuk 3-ig fenn voltam, mert a limfizét ugyan idõlegesen rendbe tették, az összes többi részem viszont ódákat zeng, és ettõl -nyilván a hangerõtõl- aludni nemigen tudok.) És csak ezután mentem zuhanyozni. Mire ezen túl voltam kezdtem …. kezdtem.
Kaja, sokféle –vagy viszonylag sokféle- meg miegymás.

Aztán hazajött Egyeske és átvette a konyhát. Én csak ültem és szóval tartottam, míg õ robotolt a karácsonyi ebéddel, aztán meg is terített, nekem csak le kellett ülnöm és hagynom, hogy kiszolgáljon. Addigra Ketteske és Hármaska is csatlakoztak, így együtt ettünk. Nagyon jó volt.
Meg kell jegyeznem, hogy a Sweppes Körte & Lime cucca, ihatatlan… de azt nem Dorka, még csak nem is én csináltuk…

Dorka le is szedte aztán az asztalt, de nem álltunk fel, hanem elkezdtünk Monopolyzni.
Így, mind a négyen.

Mikor hozta Dorka a dobozt én mondtam, hogy na engem lehet megtanítani közben, mert gõzöm sincs, még arról sem, hogy mire is kéne emlékeznem játékszabály ügyben, de megnyugtattak, hogy sebaj, kikapni így is remekül megy majd. Hát, jakérem…
Hosszú játék. És annál is hosszabb a közben a kényszerbõl –de mikor nem az? kérdem én, ugye- a börtönkockán töltött idõ, melyet hogy, hogy nem, én minden körben kifogtam…. Bakker. Ott dekkoltam, miközben a trió –szebbnél szebb okos lányaim- nyargaltak körbe, földgömbbel, hintóval, vagy duplaszárnyú repülõgéppel, én meg a cséplõgépnek látott, de igazából antik gõzmozdonyommal körrõl-körre csücsültem a hûvösön.
Így is csak második lettem, majd a következõ csatát aztán meg is nyertem! Hiszen nem mentem sehová, csak mikor éppen kicsit –egy fél környit mondjuk, míg újra a sittre irányító kockára nem léptem- szabadlábon voltam, az addig fel nem élt pénzembõl mindig újabb ingatlant vettem, s azok használatáért járó díjak, szépen befolytak. Vagyis semmit nem tettem, csak vártam. Ez a receptem.

S bejött.

Most megyek és eszem egy szelet diós-kakaós kuglófot, amit a piros sapiban sütöttem.

Boldog karácsonyt!

karacsony_bortonben