Upload failed. Maybe wrong permissions?
Elfáradtam.
Hol is kezdjem? Tán a reggelnél, ugye.
De nem is megy ez így, már most nyilvánvaló, hiszen egyrészt ki vagyok, mint a liba, másrészt talán a részletek ad hoc jellegû összeszedése kevésbé fontos, mint a nap teljes lenyomata összességében.
S az annyi, hogy ez egy jó nap volt.
Talán sokkal elõremutatóbb is, mint arra gondolni mertem.
Nem, ez sem jó így. Hiszen eszembe nem jutott bármi is, mikor mentem a Moszkva tér felé, pörögtem nagyon azon, hogy mégis mit keresek ott, biztos, hogy velem akar találkozni?
Például.
De ugye, az ilyesmi nekem nem szokott különösebb skrupulusokat okozni, így nagyvonalúan tovalendültem e kérdés felett -ahogy ugye tenném ezt légtornászként is-, csak mentem s nemhogy az ebbõl adódó bármi járt volna eszem helyén, hanem próbáltam elküzdeni az adott, épp elõttem tornyosuló feladatokat. Jelesül például, hogy hogyan szólítám majdan meg, s minthogy ezen kérdésnél azonnal el is akadtam, már el sem jutottam a következõ, nagyon is kézenfekvõig, hogyaszongya mirõl fogunk beszélgetni, nem lesz-é ez a találkozó közhelyes hümmögések láncolata néhol megszakítva kínos csendekkel... De mint mondtam, nem vagyok egy megfutamodó tyúk, sokkal inkább a vak ló -ugye, ha már itt tartunk- leírás jellemez sokszor, hiszen ha már felmérni is képtelen vagyok a tétet, hát feladni meg aztán végképp ki van csukva.
És láss csodát! Nemhogy kínos, de megkockáztatom, hogy semmilyen csend sem volt. A megszólítás korábban megugorhatatlannak tûnõ akadályát -Zoli állítása szerint legalábbis- élhetõen vettem, és ostoba kérdéseimre adott készséges válaszaiból ítélve, nem voltam rá végletesen amortizáló hatással.
Egy szó, mint száz elfáradtam. Ja, és még egy, így már két szó, mint száz -sõt- köszönöm.
Mert néha felfelé megy a hullámvasút, amibe bõ tíz éve ültem.
Csütörtök?
2012-03-26
~~DISCUSSION~~
Jó nap
Elfáradtam.
Hol is kezdjem? Tán a reggelnél, ugye.
De nem is megy ez így, már most nyilvánvaló, hiszen egyrészt ki vagyok, mint a liba, másrészt talán a részletek ad hoc jellegû összeszedése kevésbé fontos, mint a nap teljes lenyomata összességében.
S az annyi, hogy ez egy jó nap volt.
Talán sokkal elõremutatóbb is, mint arra gondolni mertem.
Nem, ez sem jó így. Hiszen eszembe nem jutott bármi is, mikor mentem a Moszkva tér felé, pörögtem nagyon azon, hogy mégis mit keresek ott, biztos, hogy velem akar találkozni?
Például.
De ugye, az ilyesmi nekem nem szokott különösebb skrupulusokat okozni, így nagyvonalúan tovalendültem e kérdés felett -ahogy ugye tenném ezt légtornászként is-, csak mentem s nemhogy az ebbõl adódó bármi járt volna eszem helyén, hanem próbáltam elküzdeni az adott, épp elõttem tornyosuló feladatokat. Jelesül például, hogy hogyan szólítám majdan meg, s minthogy ezen kérdésnél azonnal el is akadtam, már el sem jutottam a következõ, nagyon is kézenfekvõig, hogyaszongya mirõl fogunk beszélgetni, nem lesz-é ez a találkozó közhelyes hümmögések láncolata néhol megszakítva kínos csendekkel... De mint mondtam, nem vagyok egy megfutamodó tyúk, sokkal inkább a vak ló -ugye, ha már itt tartunk- leírás jellemez sokszor, hiszen ha már felmérni is képtelen vagyok a tétet, hát feladni meg aztán végképp ki van csukva.
És láss csodát! Nemhogy kínos, de megkockáztatom, hogy semmilyen csend sem volt. A megszólítás korábban megugorhatatlannak tûnõ akadályát -Zoli állítása szerint legalábbis- élhetõen vettem, és ostoba kérdéseimre adott készséges válaszaiból ítélve, nem voltam rá végletesen amortizáló hatással.
Egy szó, mint száz elfáradtam. Ja, és még egy, így már két szó, mint száz -sõt- köszönöm.
Mert néha felfelé megy a hullámvasút, amibe bõ tíz éve ültem.
Csütörtök?
2012-03-26
~~DISCUSSION~~
| ← Macska vagyok... vörös macska | Apropó Bömbi → |