Insomnia sok.sok
...igen, sokpontsok, mert a kettő_pont_nulla az lenne a tesztverzsön, ugye, de ebben ez már a nem kettedik, de nem is tudom hányadik és már nem gondolom, hogy ez javulni fog ám nagyon bízom benne, hogy így marad. Legfeljebb.
Nagyon kell megírnom a Vikingek-dolgot, de egyrészt emésztenem kellett a dolgot, aztán, mire már soso összeszedtem a magamnak megfelelő szinten, rájöttem, hogy egyszerűen nincs annyi időm egyhuzamban, amikor neki tudnék veselkedni ennek a számomra irdatlan mennyiségű adatnak/cuccnak, tehát elodáztam. Aztán meg szaladnom kellett.... és napok óta mást se csinálok...
Kedden a hajnali 8-as busszal mentem fel székes fővárosunkba, illetve majdhogynem azon által Budakeszire, az OORI-ba.
Felfelé nem tudtam szállítást szervezni magamnak, pedig ez az út elég gyilkos nekem, de mennem kellett. Miattam.
Úgy terveztem, hogy délelőtt bemegyek Sanyihoz -mert ő éppen itt van s nem kell Hevesig elmennem, hogy meglátogathassam-, aztán onnan megyek át az Auróra házba, ahol Tömegközlekedési kerekasztal beszélgetés lesz, az akadálymentesítés témájára kihegyezve. Szerencsére ismét -a tőlük megszokott szinten- nagyon rendesek, készségesek voltak a Támogató szolgálatnál, így ezt az átutat be tudták vállalni, tehát fél 3 körülre beszéltük meg a találkozást velük, hogy összeszednek Sanyinál és visznek át, ahol is el akartam mondani, hogy az akadálymentesítés nem kizárólag a kerekesszékeseket érinti, s nem kizárólag a számukra életbevágó fontosságú... tudom, ez a gumicicám... de
Előzménye ennek, hogy az előző két éjszakát ébren szenvedve töltöttem. Olyan se alvás se ébrenlét módon, mert elaludni nem voltam képes, de olvasni, filmet nézni -most még 'Z' kategóriás horrort sem- sem, sőt, még Diablózni sem tudtam. Így csak szenvedtem... feküdtem az ágyban és vártam a reggelt... Aztán a következő éjszakát meg még egy tényezővel terhelten, a bokám ordibálásával bírtam gabalyítani, tehát ismét egy, insomnia birodalomban töltött éj... (Filmileg: http://lattilad.org/vicky/doku.php/talema/blog/insomnia
És: http://lattilad.org/vicky/doku.php/talema/blog/ha_nagy_leszek_ejjelior_leszek?s[]=insomnia)
Tökkirály az ilyen, csak éppen maximum heti egyre vagyok hitelesítve, de az, hogy ha már kettő, az egymás után is legyen, na az már több a soknál. Nem volt mit tennem -...közelebb vihettem a medencét a házhoz...-, reggel egy müzli és egy kávé, aztán hajts a buszhoz... Tipegtem a szerencsére 0° feletti, tehát nem fagyos időben, mert itt nincs hó/jég eltakarítás -meg akadálymentesítés, de van kibaszott drága kocka és kibaszott drága zenélő szökőkút... mert itt ez a vezérelv...- a buszmegállóhoz, s most igen lassan bírtam csak menni, mert a kialvatlanságtól igen nagy frekvencián zizegtem...
Ééééés boldogan fedeztem fel, hogy végre munkába álltak a szeptemberi kérdésemkor kapott infó szerint várhatóan decemberi üzemkezdéssel járatba kerülő alacsonypadlós buszok. Most, február elején. De ez nem baj... jobb későn, mint nem. Ha már...
Kelenföldön Magda várt, onnan már kísérettel mehettem, Deák -a 49-es, nem alacsonypadlós villamossal-, majd metró, a Moszkváig, aztán 22-es busz és begyalog a megállótól a hortobágynyi távolságra -csak éppen nem olyan lapos úton- lévő OORI-ig. (Ott, ha már úgyis gyalog voltam, bementem a Nappali Kórház épületébe, és ismét megköszöntem, hogy átállítottak a botokra, és elmondtam a bokám... jaj, jutecembe fel kell hívnom Tanár urat...)
Ahogy gyalogásztunk az intézet területén belül -ahol szintén nincs hóeltakarítás...- Magda felhívta Sanyit, hogy üljön vigyázzban a bejáratnál és szorongasson egy kávét nekem, mert ha nem.... ha nem, akkor is megyünk, na.
Szegény, tényleg ott szobrozott, és kihullott a haja mire az én tempómban odaértünk.
Sanyi elmesélte a fejleményeket az állapotával kapcsolatban amik szintén felvetnek néhány általános kérdést és ez is csak_az__egyik_gumicicám, a politika, mert ezek egyértelműen politikai döntéseket feszegetnek és finoman jelzem: a retkesqrvafelmenőjét mindnek, akiknek befolyásán múlik ez....
Ismét kávéztunk, vettünk egy sütit, aminek csak egy sarkát tudtam megenni, beszélgettünk... és olyan dél felé úgy éreztem, egyszerűen lefordulok a székről... közben még a lábszáram-bokám-lábfejem is begörcsölt, és előkotortam a gyógyszertartalékaim, és gúnyvigyorral konstatáltam, ugyan fájdalomcsillapító is és izomlazító is van a táskámban, ám ez utóbbinak csak a buborékfóliája van meg, de azt gondosan a táskámban hurcolom... bakker.
Engem ott szeretnek. S ezt nem ragozom tovább, de most is jelét kaptam ennek.
Nagyon rosszul voltam. Megfenyegettem Sanyit, hogy ő kinn marad a büfénél én meg befekszem az ágyába és kialszom magam, de aztán már jóformán beszélni sem tudtam... szóval, mikor aztán jöttek Zsuzsiék, hogy átvigyenek a beszélgetésre, muszáj voltam nem odamenni, hanem haza. Egyszerűen nem bírtam. Már arra sem emlékszem, hogy Magdát hol tettük ki, de valahol kitettük, ez tuti, mert haza nem jött... én meg itthon bedőltem az ágyba és megpróbáltam aludni. Persze ez délután nem sikerült, megint csak a határon lebegtem, de bármi másra képtelen voltam. Este annyira felkeltem, hogy éjszakai módba állítottam magam és lefeküdtem, 9 körül el is tudtam aludni. Egyszer még fel kellett kelnem -olyan asszem fél 1 körül-, de vissza tudtam aludni.
És háromnegyed egykor ébredtem. A /24-es beosztás szerint: 12:45-kor. Azért ez szép teljesítmény! És már nem zizegtem, amit igen nagy megelégedéssel konstatáltam. Rácsodálkoztam ugyan az időre, mert azért ez meglehetősen formabontó, még tőlem is, de jelen helyzetben ez igen üdvözítő megoldásnak tűnt, tehát nem törpöltem rajta tovább. Azt gondoltam előbb: "Na, sietnem kell, hisz 2-től torna, de még pont elkészülök.", osztán: "Ma nincs is torna, hiszen szerda van, tehát nem megyek sehova. Még jobb!". No, ahogy ezt a talemaszintű gondolatmenetet végigvittem meg is szólalt a teflonomba zárt mekkmester.
Hogyaszongya Zsuzsi -a Támogató Szolgálat sofőrje-, most indlnak, azért szólnak időben, hogy el tudjak készülni, még ide meg amoda be kell ugraniuk, de mondjuk félóra múlva ott vannak értem.
Hö.
Ott álltam a fürdőszobában, a tükör előtt, pizsamában és lassan kezdtem megérteni a helyzetet.
Hinnyemondom... talematikus expressz-re kapcsolva készültem, s ismét és nagyon és nem is tudom elég nyomatékosan mondani, hogy mennyire, hálásan nekik azért, mert ezt bevállalják értem, mert ha ők nem írnak be engem rendszeres szállításra minden hónap második szerdájára az OORI-ba Túlélőklubra én ma sem tudtam volna felmenni. Pedig ez nekem fontos. Nagyon. Szóval nagyon köszönöm!
És elkészültem.
Igaz, már itt vártak a ház előtt -nem vallották be, mióta, pedig kérdeztem...- mire leértem és elindultunk.
Remek időben értünk oda, még Sanyival is tudtam beszélni egy kicsit és kezdődött a klub.
Jó hangulatú volt, bár nem voltunk sokan.
Utána pedig megint Balázs nyakára akaszkodtam, aki -így is kerülnie kellett, de- levitt a Moszkváig, így a legmacerásabb etaptól megkímélt, amit szintén és ismét nagyon köszönök neki.
Onnan metró a Deákig, majd 49-es -nem alacsonypadlós- villamos Kelenföldig. Mely utóbbi mint oly sokszor, megállt a feltételes megállóban Kelenföld előtt, de én nem szálltam le, mert ezt egyszer tettem meg, és akkor is, mikor én a féltávnál jártam utolért a villamos, tehát ezt nem játszom meg többet... bár, mint utóbb kiderült, most beértem volna, ugyanis 17 percet állt ott, míg tovább indulhatott. Hö... ez van.
Beállt, lekászálódzam, elkocogtam a liftig, onnan a sárga buszvégig, és amint befordultam a beállókhoz, látom, hogy szállnak fel a battai buszra és indexet villog a sárgafény... plánehö.. extra kocogásra váltva tettem egy próbát, mert ugye jegyet venni kötelező előre.... ám most ha megteszem, már ezt nem érem el, csak az egy óra múlva indulót. Gondoltam, ha nem enged fel főnök, akkor is max egy sétányit bukhatok, míg visszaevickélek a váróig, de ha nyerek, az sokat ér nekem. És főnök nagyon rendes volt. Ezen a vonalon tényleg rendesek a sofőrök, s ezt már sokszor mondtam.
Ugyan a busz magasépítésű volt az elsőbbségi helyet elfoglalta egy bóbiskoló szőke -akit felkeltettem és legalább arra rábírtam, hogy az egyik ülésről méltóztasson a rápakolt táskáját elvenni, de a célirányos kérdésemre, miszerint "Ön sérült?", már csak egy fejlehajtott horkantást kaptam válaszul, hisz biztosan már aludt is...-, de így időben hazaértem.
Már csillogott az aszfalt a fagyhatáron lévő hőmérséklettől, de még nem csúszott el a botom, így biztonsággal hazatipeghettem.
Itthon már semmit sem csináltam... persze ha azt a fél TwinPeaks részt nem számítjuk, és reggel majdnem 9-ig aludtam.
Nem zizegek, nem fájok, élek. Túlélek.
Hurrá.
Sanyi március elsejéig van benn az OORI-ban, jó lenne még egyszer meglátogatni, mert Túlélőklub csak 8-án lesz, így a fix szállítással nem tudom egybekötni ezt a luxus-utat, de majd törpölök. (Hevesig eljutni meg nagyon-nagy macera, na.)
Tehát insomnia
Megvagyunk már, mi ketten, insomnia meg én, csak arra kapacitálom drágám, hogy maximum heti egy alkalommal időzzön nálam. S ha így lesz, jóban leszünk.
2017.02.09., 09:52
~~DISCUSSION~~
| ← Engem szeretnek | Vikingek → |