Engem szeretnek

Reggel indultunk, Itthon már Ketteske levitte az emeletről az összekészített nagy batyut, melyben Sanyinak egy kis létfenntartó-kvkexcigistb-csomag volt, és némi ruha még, mert a lépcsőn való cíg nem nekem való, tehát amikor ideért a Támogató Szolgálat értem, nem kellett felmenniük a pakkomért, csak betették azt és már indulhattunk is.
  Heves előtt még be kellett mennünk székes fővárosunkba, mert ott egy jó nagy rakás létfontosságú holmit kellett összeszednünk. Hiszen az otthonban, ahol Sanyi, ez a barátom él, folyamatosan szűkölködnek alapvető holmikban s ez az adomány most nagyon-nagyon jólesett nekik. (Önző egy dög vagyok, de nekem meg az esett nagyon-nagyon jól, hogy ez rajtam keresztül valósulhatott meg…. s ez csak a dolog emocionális oldala, ez, hogy rám bízta ezt Zsóka, és el tudtam intézni, és ezzel könnyebbséget, sőt, talán örömet is szerezhettünk így az intézetnek s benne főleg az ott élőknek. Ám a dolognak van egy nagyon is kézzelfogható része is, mert ebből a –mondom, ráadásul hatalmas adag, vagy 6 zsáknyi ruha és vagy nemtommennyi doboz felnőtt pelenka- kupacból már a bepakolásnál elkülönítve, direkt nekem címezve kaptam egy szatyornyi szebbnél-szebb sálat –meleg, gyönyörű… „müzliszerű” a kedvencem egyébként…- és egy láthatóan kitisztíttatott bekecset. )

Ez jutott erről eszembe, amint már a hazaúton megnézhettem a bekecsem… (A képen a bekecsem ujjas ikertesója látszik, s az éntesóm, Öcsém, akin szintén olyan bunda van, melyhez hasonló bekecsünk is volt...) Itthon aztán nosztalgiától és meghatottságtól fátyolos, öregnénihez méltó tekintettel felpróbáltam és kiderült: mintha rám öntötték volna, és persze ettől még inkább meghatódtam. Hmmm….

Én csak ültem az kisbuszban amíg megpakolták a hátsó részt, s többször elhangzott, hogy nem biztos, hogy be fog férni minden, mert akkora a kupac, de nagyon ügyesek voltak és a négyzet-milliméternyire telített járművel indulhattunk Sanyihoz.
  Fogalmam sincs, hogy merre mentünk, sőt azt sem tudtam, hogy igazából ez mekkora távolság. Pedig már vagy negyedik alkalommal volt szerencsém abban, hogy az alapítvány segítségével eljutottam Sanyihoz, de azt eddig marhára nem néztem meg, hogy hány kilométer is van Batta és Heves között. (Mikor aztán hazaértünk, Zsuzsi megnézte s elmondta: ~130 km, a teljes hossz, ha egyenesen jövünk, Hevestől Százhalombattára. Odafelé még ugye bementünk a pakkért, de még jó, hogy csak egy helyet kellett érintenünk, de az nagyon megérte…. köszönjük.)
  Szóval, ott tartottam, hogy Pestről elindultunk és ahogy távolodtunk lett egyre télibb a környezet. Heves előtt aztán, a kis s még kisebb falvakon át (pl Boconád -https://hu.wikipedia.org/wiki/Bocon%C3%A1d, s megjegyzem a falu honlapján az EBH referens elérhetőségi, s az alapelvek, melyek okán felmerülhet a hatósági eljárás a nyitólapon szerepelnek!!!! Ez nagyon tetszik nekem! ... s persze eleve nagyon tetszik a falu neve.... egyszerűen maga a jókedv...) haladtunk, gyönyörű, dérrel, hóval fehérre festett, lombtalan, télbe fagyott fasorok, végtelen, szemkápráztatóan fehér szántóföldek, az út két oldaláról beintegető, alagutat képező fák, melyekről most nem falevelek, hanem hatalmas hópamacsok hullottak alá… gyönyörű volt.

(Ez nem ott készült, mert persze elfelejtettem most fotózni, de a látvány,szinte egy az egyben ilyen volt. Tehát innen ez, e: https://juno.hu/magazin)

S most is, mint oly sokszor, eszembe jutott ismét Anyu, ahogy az ágyazás szertartássá nemesedett tevékenységét végezte, nap mint nap. Nagyon fázós lévén, a lepedő alá egy pléd és egy régi paplan került, arra a lepedő, majd a lába alá több, félbehajtott babatakaró, aztán a paplan, s arra még egy pléd. S míg ezt végezte, mindig elmondta, hogy mennyire együtt érez azokkal, akik hajléktalanként élnek, s ebben a hidegben is kénytelenek a szabad ég alatt –vagy behúzódva akárhová- átvészelni a napjaikat.
  Nekem most a cirkó miatt is ez fokozottan előkerült, s ez is olyan szelet, ami a címet igazolja s amitől meglehetősen zavarban vagyok, ezentúl azért is volt nagyon aktuális ez az emlékkép, mert Sanyi, akihez ha tudok, s a Támogató Szolgálat hozzásegít ehhez, elmegyek, szóval Sanyi pontosan így lett sérült.
  Kétláb- és a kezein, mindenujj-amputálttá.
  Mikor odaértünk, az intézet területe is be volt havazva, de tényleg, nem olyan városi hó szinten, hanem az utak mellett „feltornyozott” félméter magas hegyvonulattal, így lehetett egyáltalán autóval közlekedni. Sanyiék, tehát az ott élők, most kerekesszékkel, vagy akár motoros cuccal (EL-GO; vagy REHAB, vagy OTTO BOCK) nem nagyon tudnak kijutni a faluba, egyszerűen meg kell várni amíg kitavaszodik, vagy legalább enyhül az idő.
  Én kicsit billegális lévén, segítséggel jutottam csak be az épületbe s Sanyi addigra már ott várt minket, mi ketten bementünk a szobájába, Zsuzsiék pedig az intézet alkalmazottai segítségével kipakolták és benn elrendezték a cuccot.

Dél körül értünk oda, és meglepetésemre, mert hazafelé már nem kellett sehova sem bemennünk, fél kettőig beszélgethettünk.
  Így kávézhattunk boldog nyugalommal s persze végre bevehettem a fájdalomcsillapítómat is, mert ennyi ülés, összehajtogatott lábbal –a jobb oldalon nőttnek remek helye van, ám a másik /mely csak csípőTEPes, de az kétszer macerált…/ egy idő után határozottan szól, ha az ülésmagasság vs. lábtartás nem tökéletes neki, s most ez volt…
  Sanyi nagyon meglepett. Nagyon. Egyáltalán nem számítottam erre, sőt, hát meg sem fordult a fejemben, ám ő azt mondja, mikor csak hallotta, hogy ez lesz, már akkor tudta, hogy ezt akarja tenni majd. S, hogy sikerült meglátogatnom, így nem kellett szervezkednie, hogy postára küldje valakivel, hanem a kezembe nyomhatta.
  Én meg először nem is értettem… eleve azt nem, ahogy csak rébuszokban beszélt s egyszer csak a fiókjából kivett egy borítékot….
  Aztán megértettem. S mikor leesett, hogy mire készül, olyan szinten megdöbbentem, hogy ennek a mértékén is meglepődtem…
  Egyszerűen nem tűrt ellentmondást, én pedig azóta is el vagyok ámulva… Böske.

Még egy bögre kávét kaptam, beszéltem az intézményvezetővel is -biztosított róla, hgy most elzárták a holmikat és reggel Sanyi lesz az első aki majd válogathat belőlük és azt is mondta: nagyon köszönik,és én is mondom, mert én csak a küldönc voltam...-, és még tovább beszélgettünk kicsit Sanyival. Nem értem… akkor sem értettem, hogy miért én vagyok az egyetlen akivel jóban van Sanyi, mikor az első balTEP-em után újratalálkoztunk, s most sem értem, de elfogadom… csak rettenet, amikor elmondja, hogy mióta nem volt sem levél sem látogató sem egy telefon a családjától… de a lényeg nekem az, hogy Sanyi a barátom, és ezzel a rengeteg segítséggel tudom is tartani vele a kapcsolatot. És nagyon rosszul érzem most magam Böskeileg, de persze elfogadtam, hiszen egyrészt nem tűrt ellentmondást, másrészt, 190 HUF-om volt összesen…. csak nem értem.
  Mikor aztán elindultunk szikrázóan sütött a nap és a havas táj ismét ragyogó látvánnyal kényeztetett minket, ám, hogy ne legyen egyszerű velem ez sem, hát rosszul is lettem… nem részletezem, de nem hagyhatom említés nélkül ezt az epizódot.

Hazaértünk aztán, belőlem ez az út most annyit kivett, hogy aznap én már semmire sem voltam képes. A rosszullét okán a nem oly rég bevett fájdalomcsillapító sem tudott hatni… így minden bajom volt. Előző éjjel vagy egy órát ha aludtam így ez sem segített a jó teljesítményben, s erre jött még ez az amúgy nagyon sikeres és nagyon lélekemelő nap, így talán ezért korán el tudtam aludni, s fel sem ébredtem reggel 9-ig, mikor is Sanyi hívott, hogy megkérdezze, minden rendben van-e. Nos, kialudtam magam, és az előző nap igen határozott szeretet-löketétől nagyon is úgy éreztem, igen, minden rendben van.

Köszönöm!

2017.01.26., 18:18
  ~~DISCUSSION~~

engem_szeretnek