Upload failed. Maybe wrong permissions?
Tegnap a két Ildi, kik közül egyik, a -ke kedveskedõ képzõvel különböztetendõ meg, vitt, intézett, segített. Aztán délután már csak egyikük, Ildike, maradt velem, hisz a másiknak bokros teendõi miatt mennie kellett, így Õ vitt be újra a városba. Szerencsésen elintéztük a dolgomat -közben folytattam egy kissé kényszeredett telefonbeszélgetést egy szívemnek igen kedves balekkal-, majd jöttünk hazafelé.
Aki járt már itt nálunk, az tudja, hogy a mi utcánk nem hangos a város zajától (legfeljebb a biztonsági szelep hangja zengi be idõnként az erõmûbõl), tehát városi szinten gyakorlatilag a zöld mezõn lakunk. (A kert mostanában maga a természet... dzsungel a javából...) Szóval kiszálltunk a kapu elõtt az autóból és fejvesztve szaladt elõlünk egy kicsiny, ám igen feltûnõ soklábú rovarka.
Sajnos ennél pontosabban nem tudom megmondani, hisz a neve az titok elõttem. De még a gugliban képet sem találtam róla, tán azért, mert hiába írom be neki aztat, hogyaszongya "piros pöttyös bogár" met ugye az a katica, netán a lábaknak híján lévõ, ám kerékkel jól ellátott kult autó.
Mária néni óráin tanultakra visszaemlékezve én nagyívûen ezt a lényt, a bogarak közé soroltam. De ez mit sem segített.
Ám ugye én határozott és kevés eszû nõci vagyok, és miután ez a kedvesnek látszó izéke csak úgy szaladt, hát azonnal azt mondtam:
- Te Ildike! Ez lesz a futrinka!
Mert ugye a józan ész, s a logika nekem ezt diktálta. Bájos kis bogárka, élénk piros háttal, fekete pöttyökkel meg lógattyúkkal (csápok, vagy mi a frász), és csak úgy inalt, és ez nekem csakis a futrinkával, mint olyannal fért meg az agyam helyén.
Nos, csodáltuk egy ideig épp az életét féltú organizmust és jöttünk be, hogy míg lefõ a kávénk, ellenõrizzük eme meggyõzõdésem helyességét a hálón.
Gugli, oszt beírtam, hogy futrinka. (Felmerült az az ötlet is, hogy emlékezetbõl berajzolom a kérdéses lényt a keresõbe, de ezt elvetettük, hátha zavarba jönne a rendszer mérhetetlen tehetségemtõl.)
Osz akkor ilyen rémisztõ izék gyöttek elõ:
Merthogy õ lenne a futrinka. Cccccccccccccc...
Ekkor fakadt ki Ildike a címben citált mondattal, s utalt Bálint Ágnes meséjére, mely gyermekkorunk fontos eleme volt (óóó, kedves gyerekeim! az biza még a múlt században volt! Ti még akkor nem is éltetek tán...).
Erre, ni:
2008-07-22
~~DISCUSSION~~
Hogy lehet így elnevezni egy utcát??
Pláne egy mesében!!! Mondá volt Ildike, mikor rákerestünk a hálón a futrinkára.
De hogy is volt ez?!
Tegnap a két Ildi, kik közül egyik, a -ke kedveskedõ képzõvel különböztetendõ meg, vitt, intézett, segített. Aztán délután már csak egyikük, Ildike, maradt velem, hisz a másiknak bokros teendõi miatt mennie kellett, így Õ vitt be újra a városba. Szerencsésen elintéztük a dolgomat -közben folytattam egy kissé kényszeredett telefonbeszélgetést egy szívemnek igen kedves balekkal-, majd jöttünk hazafelé.
Aki járt már itt nálunk, az tudja, hogy a mi utcánk nem hangos a város zajától (legfeljebb a biztonsági szelep hangja zengi be idõnként az erõmûbõl), tehát városi szinten gyakorlatilag a zöld mezõn lakunk. (A kert mostanában maga a természet... dzsungel a javából...) Szóval kiszálltunk a kapu elõtt az autóból és fejvesztve szaladt elõlünk egy kicsiny, ám igen feltûnõ soklábú rovarka.
Sajnos ennél pontosabban nem tudom megmondani, hisz a neve az titok elõttem. De még a gugliban képet sem találtam róla, tán azért, mert hiába írom be neki aztat, hogyaszongya "piros pöttyös bogár" met ugye az a katica, netán a lábaknak híján lévõ, ám kerékkel jól ellátott kult autó.
Mária néni óráin tanultakra visszaemlékezve én nagyívûen ezt a lényt, a bogarak közé soroltam. De ez mit sem segített.
Ám ugye én határozott és kevés eszû nõci vagyok, és miután ez a kedvesnek látszó izéke csak úgy szaladt, hát azonnal azt mondtam:
- Te Ildike! Ez lesz a futrinka!
Mert ugye a józan ész, s a logika nekem ezt diktálta. Bájos kis bogárka, élénk piros háttal, fekete pöttyökkel meg lógattyúkkal (csápok, vagy mi a frász), és csak úgy inalt, és ez nekem csakis a futrinkával, mint olyannal fért meg az agyam helyén.
Nos, csodáltuk egy ideig épp az életét féltú organizmust és jöttünk be, hogy míg lefõ a kávénk, ellenõrizzük eme meggyõzõdésem helyességét a hálón.
Gugli, oszt beírtam, hogy futrinka. (Felmerült az az ötlet is, hogy emlékezetbõl berajzolom a kérdéses lényt a keresõbe, de ezt elvetettük, hátha zavarba jönne a rendszer mérhetetlen tehetségemtõl.)
Osz akkor ilyen rémisztõ izék gyöttek elõ:
Merthogy õ lenne a futrinka. Cccccccccccccc...
Ekkor fakadt ki Ildike a címben citált mondattal, s utalt Bálint Ágnes meséjére, mely gyermekkorunk fontos eleme volt (óóó, kedves gyerekeim! az biza még a múlt században volt! Ti még akkor nem is éltetek tán...).
Erre, ni:
/Ennek helye ehun van e/
És, hogy Fighter kolléga dicsõségét öregbítsem, ide is teszek egy részletet a Futrinka utca lakói címû mesébõl:
Ugye igaza van a barátnõmnek?! Hát, hogy a búbánatba lehet elnevezni egy mesebeli utcát egy ilyen bogárról? Avagy -megfordítva- hogy a málinénitérgyekalácsába lehet ilyen kedves neve egy ilyen aaaaaaaaaaallatnak????
.......................................................................
Közben megtaláltam -egyrészt a hálón, másrészt emlékeim rajtett zugában- egy szót, s annak emlékét, ahogy azt kimondja egy magas, vékony férfi, kezében egy levélkével, a mellette álló, alig egy méter magas copfos, szoknyás kicsilánynak:
- Bodobács.
S mindketten lehajolva, térdüket behajlítva állnak a parkban s áhitattal szemlélnek egy olyan valamit, amit az én szemem igazából meg sem látna.
Csaba kiegyenesedik, a levélkével Berta orrát simítja végig, majd azt mondja:
- Menjünk, Anya már vár minket!
Ugye igaza van a barátnõmnek?! Hát, hogy a búbánatba lehet elnevezni egy mesebeli utcát egy ilyen bogárról? Avagy -megfordítva- hogy a málinénitérgyekalácsába lehet ilyen kedves neve egy ilyen aaaaaaaaaaallatnak????
.......................................................................
Közben megtaláltam -egyrészt a hálón, másrészt emlékeim rajtett zugában- egy szót, s annak emlékét, ahogy azt kimondja egy magas, vékony férfi, kezében egy levélkével, a mellette álló, alig egy méter magas copfos, szoknyás kicsilánynak:
- Bodobács.
S mindketten lehajolva, térdüket behajlítva állnak a parkban s áhitattal szemlélnek egy olyan valamit, amit az én szemem igazából meg sem látna.
Csaba kiegyenesedik, a levélkével Berta orrát simítja végig, majd azt mondja:
- Menjünk, Anya már vár minket!
2008-07-22
~~DISCUSSION~~
hogy_lehet_igy_elnevezni_egy_utcat
| ← Vendégváró hangulat | Mindjárt! → |