Upload failed. Maybe wrong permissions?
Csütörtök, mely nullára visz +
Folytatom, hisz még nincs vége.
Az elõzmény .Ott tartottam, hogy összeszedtem minden pakkot, amire szükségem lehetett másnap. Aztán nekiszaladtam, hogy megírok egy levélkét Emmának, amit szándékaim szerint a csomagocskájába akartam tenni, azzal, hogy majd csak akkor olvashatja el, mikor én már nem vagyok jelen. (Gondoltam, ha berág rajta, legalább ne legyek kéznél...)
Igyekeztem összekaparni a gondolataim, s valahogy értelmes mondatokba önteni azokat, amolyan útravalónak szántam, egy gyakorlott túlélõtõl a zöldfülûnek... Persze, a szajkóm boldogan vette tudomásul, hogy ismét dolga van, s ennek megfelelõen diktálta is a szólamait, én pedig gondos "szajkó-gazdaként" le is írtam azokat... Éjjel fél 2 volt, mire elkészültem a levéllel.
Jött a reggel, két szélsõ iskolába, Fanni meg én a sofõrrel Pestre. Odaértünk a klinikára, már a recepción mondta az asszisztens, hogy szerinte nem mardhat Fanni, de várjunk meg egy orvost. Hát, mi sem számítottunk másra, már ami a várakozást illeti, úgyhogy nyugalommal vártunk, s bíztunk benne, hogy a "hivatalos" beutaló elegendõ lesz. Röpke egy óra unalom után elõkerült az osztályos asszisztens és szörnyûlködõ arckifejezéssel közölte, hogy nem maradhat a gyerek, hisz nincs ágy... "...kellett erre a kormányra szavazni..."- tette még hozzá... Ezután kérdeztem, hogy akkor ilyenkor mi van?? Azt mondta, hogy kerít nekem egy orvost. Újabb negyed óra várakozás után lekísért minket az ügyeleteshez. Õ is elmondta ugyanazt (politikai mellékzönge nélkül, szerencsére), és még hozzátette, hogy hétfõre beírja, felvételre. Reményemnek adtam hangot, s elmondtam, hogy ugye nem lesz ugyanez a történés akkor? Azt ígérte, nem. Menjünk nyugodtan, felveszik Fannit.
Megvártuk a sofõrt (aki közben erõmûves ügyeket intézett a városban) és indultunk tovább. Engem át kellett vinni a nagy B bötûs kórházba, lányomat pedig haza, Battára.
Csak kiszálltam a kocsiból az épület elõtt, felmentem a tucatnyi lépcsõn (mondanom sem kell, a zabszem azért a helyén volt, hisz korlát, mondjuk, egy szál sincs...), bementem, s az aulából felhívtam Emmát, hogy jó helyen járok-e. Megnyugtatott, vártam a liftek elõtt, s mikor jött két emberke, csatlakoztam hozzájuk, mert egyrészt tele volt az összes kezem, másrészt gyáva vagyok és nem szívesen használom egyedül a liftet.
Szerencsésen felkerültem az ötödikre, sõt, odaértem gond nélkül a szobához, s még a folyosón jártam, mikor egy nõvérke megállított: "Tettem Emma ágyához egy karfás széket önnek, menjen nyugodtan!". Hát, a hírem itt is elõttem járt!
Ez még jócskán délelõtt volt. Átadtam a pakkot, ami ronggyá szakadt, mikor a kórház elõtt szálltam ki az autóból, vagyis vizuális értékébõl igen sokat veszített a szállítás alatt... Beszélgettünk. Jó volt látni, hogy mennyire erõs, mennyire tisztában van a lehetõségeivel, a jövõjével... Elmondta, hogy mit fognak csinálni a lábával, mikor eljön a nyagymûtét ideje. Hát, nem semmi! Õ is lesz oly "drága", mint én a bennünk lévõ titáncuccok okán... Nem kérdeztem meg tõle, úgyhogy nem írom le, hogy pontosabban mit is csinálnak vele, hisz mégiscsak az õ lábája... Mindenesetre tessék drukkolni neki, hisz hétfõn, dél környékén, mûtik! A testõrségem ott van nála, s azóta már a zoknihúzó alkalmatosságom is, meg egy Van Gogh füzetecske is, amiket azóta küldtem be neki. Elõzõt a beszélgetésünkben felmerült roki-kiszolgáltatottság miatt, mert Õ még nem is hallott errõl az okos szerkentyûrõl, a másodikat pedig a kiállításon vettem neki, azért mert elpanaszolta, hogy Õ is megnézné azt, de nem valószínû, hogy amíg tart, olyan állapotba kerül, hogy kibírja az azzal járó tortúrát.
Lehetett vagy fél 3 mikor eljöttem tõle, hisz megérkezett Fazék, akivel meg akartuk nézni a kiállítást.
A nap vége :)
2007-01-14
~~DISCUSSION~~
| ← Csütörtök, mely nullára visz | Csütörtök, totál nullára → |