Upload failed. Maybe wrong permissions?
Leküzdöttem magam az ötödik emeletrõl (Emma anyukáját hívtam segítségül, de még így is kis híján felborultam, hogy ennek oka eredendõ kétbalkezességem /...ez esetben inkább egyballábasságom.../, vagy a mindent elsöprõ mértékû fáradtság, nos, azt nem tudom megmondani, de tény, hogy kb egy paraszthajszálon múlt a dolog...
Az adódó kb 20 percet -míg átértünk innen oda- pihenésre fordítottam az autóban, közben felkészítettem Fazékot, hogy a végét járja erõtartalékom, úgyhogy jobban teszi, ha nem hergel, különben nem állok jót magamért és a végén mehetek egyedül haza...
Természetesen a múzeum körül egy árva parkolóhely sem volt, így valahol egy mellékutcában, kerékbilinccsel díszített autók közé, de felfestett parkolóhelyre álltunk, mindezt megtámogatva a rokikártyámmal, majd egy röpke túra árán visszasétáltunk a kiállításig.
Sokan voltak, de gond nélkül bejutottunk, a ruhatár kötelezõ, a telefonokat ki kellett kapcsolni, majd ezek elintézése után bemehettünk a képek közé. (Megjegyzem, több múzeumi alkalmazott is megállított, ki azzal, hogy kerekesszéket hol találok, ha úgy könnyebb; ki pedig azzal, hogy ott az õ széke, ha esetleg pihenni szeretnék...)
Borsos a beugró. Ez tény (nyugdíjas igazolvánnyal spórolhattam volna mondjuk a harmadát, de nem volt nálam, tehát egész személyként néztem meg! :), de szerintem mindenképpen megéri. Ez olyan egyetemes érték, amit nem lehet kihagyni, ha már egyszer idejött, elérhetõ távolságba (közelségbe) hozzánk.
Negyed négy körül kezdtük a túrát. A múzeum, elvileg 18 órakor bezár, mi e körül is jöttünk ki, akkor is úgy, hogy még simán rá tudtunk volna szánni vagy két laza órát, de ha menni kell, hát menni kell...
Egyetlen önarckép van kiállítva, s ezt meg is okolják az elején, mégpedig azzal, hogy sokkal beszédesebbek a csendéletek, vagy parasztfejek az önarcképeknél. Nos, Fazék görcsös röhögésre kapott ennek olvastán, mert az õ értelmezésében ez annyit tesz: "...nem telik több önarckép bemutatására, elégedjetek meg ezzel az eggyel és nézegessétek a többi képet!" Ha így van, ha nem, nekem mindenképpen meghatározó élmény volt. A képein látni az elmeállapotát, illetve a kór pillanatnyi térfoglalását a szellemében.
Iszonyú jól vannak megvilágítva a képek. Minden ecsetvonás tökéletesen látszik, s még a nagyon sötét képek is "élnek". Egyike ezeknek az kedvencem: Két levágott napraforgó címmel.
Egy szó, mint száz, érdemes megnézni, sõt, ha teheti az ember, meg kell néznie!
Mire hazaértem, épphogycsak a szobámig tudtam elbotorkálni, lányok ügyesen elrendezték a dolgokat, én meg az agyam helyén a képek emlékével igen gyorsan álomba zuhantam.
Megérte!
Van Gogh képei
Viszont amirõl biztosan lemaradok az a (M)érték kiállítás az Ernst Múzeumban... Sebaj! Lesz ez még így se! :)
2007-01-15
~~DISCUSSION~~
Csütörtök, totál nullára
Egyik esemény sem kisebb értékû a másiknál, de bizonyos értelemben annak a napnak a koronája a Van Gogh kiállítás volt.
A nap krónikája eddigLeküzdöttem magam az ötödik emeletrõl (Emma anyukáját hívtam segítségül, de még így is kis híján felborultam, hogy ennek oka eredendõ kétbalkezességem /...ez esetben inkább egyballábasságom.../, vagy a mindent elsöprõ mértékû fáradtság, nos, azt nem tudom megmondani, de tény, hogy kb egy paraszthajszálon múlt a dolog...
Az adódó kb 20 percet -míg átértünk innen oda- pihenésre fordítottam az autóban, közben felkészítettem Fazékot, hogy a végét járja erõtartalékom, úgyhogy jobban teszi, ha nem hergel, különben nem állok jót magamért és a végén mehetek egyedül haza...
Természetesen a múzeum körül egy árva parkolóhely sem volt, így valahol egy mellékutcában, kerékbilinccsel díszített autók közé, de felfestett parkolóhelyre álltunk, mindezt megtámogatva a rokikártyámmal, majd egy röpke túra árán visszasétáltunk a kiállításig.
Sokan voltak, de gond nélkül bejutottunk, a ruhatár kötelezõ, a telefonokat ki kellett kapcsolni, majd ezek elintézése után bemehettünk a képek közé. (Megjegyzem, több múzeumi alkalmazott is megállított, ki azzal, hogy kerekesszéket hol találok, ha úgy könnyebb; ki pedig azzal, hogy ott az õ széke, ha esetleg pihenni szeretnék...)
Borsos a beugró. Ez tény (nyugdíjas igazolvánnyal spórolhattam volna mondjuk a harmadát, de nem volt nálam, tehát egész személyként néztem meg! :), de szerintem mindenképpen megéri. Ez olyan egyetemes érték, amit nem lehet kihagyni, ha már egyszer idejött, elérhetõ távolságba (közelségbe) hozzánk.
Negyed négy körül kezdtük a túrát. A múzeum, elvileg 18 órakor bezár, mi e körül is jöttünk ki, akkor is úgy, hogy még simán rá tudtunk volna szánni vagy két laza órát, de ha menni kell, hát menni kell...
Egyetlen önarckép van kiállítva, s ezt meg is okolják az elején, mégpedig azzal, hogy sokkal beszédesebbek a csendéletek, vagy parasztfejek az önarcképeknél. Nos, Fazék görcsös röhögésre kapott ennek olvastán, mert az õ értelmezésében ez annyit tesz: "...nem telik több önarckép bemutatására, elégedjetek meg ezzel az eggyel és nézegessétek a többi képet!" Ha így van, ha nem, nekem mindenképpen meghatározó élmény volt. A képein látni az elmeállapotát, illetve a kór pillanatnyi térfoglalását a szellemében.
Iszonyú jól vannak megvilágítva a képek. Minden ecsetvonás tökéletesen látszik, s még a nagyon sötét képek is "élnek". Egyike ezeknek az kedvencem: Két levágott napraforgó címmel.
Egy szó, mint száz, érdemes megnézni, sõt, ha teheti az ember, meg kell néznie!
Mire hazaértem, épphogycsak a szobámig tudtam elbotorkálni, lányok ügyesen elrendezték a dolgokat, én meg az agyam helyén a képek emlékével igen gyorsan álomba zuhantam.
Megérte!
Van Gogh képei
Viszont amirõl biztosan lemaradok az a (M)érték kiállítás az Ernst Múzeumban... Sebaj! Lesz ez még így se! :)
2007-01-15
~~DISCUSSION~~
| ← Csütörtök, mely nullára visz + | Zajlik → |