Bokaszkóp 2.0 varrattalanítás
Ímé mondom néktek az eleji.
S eljött az augusztus 22., mikor is mennem kellett felfele a Jánosba, hogy megszabaduljak a varrataimtól.
A műtét óta nem vettem fel cipőt, mert az idei el van cseszve, de még inkább azért, mert a bokámon funkciót teljesítő öltések nem nagyon akartak elférni a milliméterre rám szabott lábbeliben. Még akkor sem, ha az az eddigi másfél tucatnyi jól sikerült egyike is lett volna... ez a mostani meg még töri is a sarkam. Bakker. De ez egy másik mese...
Szóval, meghirdettem a fészen, hogy elnyerheti bárki gyönyörű mosolyom, s cserébe csak annyit kell tennie, hogy a Kelenföldi pályaudvar Volán buszvégétől felfuvarozna engemet és Magdát -önkéntes s dalolós segítségemet.... hálám üldözi...- a János tetejibe, az Ortopédiára. Nos, sok jelentkező nem akadt -nem népszerű a mosolyom? cö!-, de hálás szívvel örökítem meg Tardi Grada kedves személyét, aki bevállalta ezt a macerát érettem, mert mint mondja, egy szalagsérülés nyomán átérzi már, mekkora gond lehet az akadálymentesítés hiánya. Én sosem, és senkinek sem akarom így megmutatni ennek a lényegét, de tudom, hogy aki ezt egyszer megtapasztalja, nos, annál valóban kézzelfoghatóvá válik ez a téma. (Mindig mondom, a potentátot, pl most aktuálisan tarlós_'azakadálymentesítésluxus'_pityu* főpolgiságát, csak egyetlen napra kötelezném, hogy töltse kerekesszékben! De úgy, hogy jusson el reggel a munkahelyére, ott létezzen, tegye amit tennie kell, majd hazafelé menjen el egy boltba -jó, ez utópia, de hagy már, lécci...-, aztán menjen el a rendelőbe -ez is, na de télleg mán...- és menjen haza, otthon pedig mondjuk használja a fürdőszobát... de így, és másnap beszéljünk! Na?)
Tehát ott tartok, hogy a nyolcas busszal... nem is, tehát beletömködtem a lábam a cipőbe, igyekeztem minél kevésbé összenyomorgatni az amúgy már rőzsévé száradt varratokat -szám szerint kettő darabot... cö...kettő, most komolyan?! Ezért volt ez nagy felhajtás??? Cö...-, majd kikétmankóztam a nyolcas buszhoz. Örömmel láttam, hogy alacsonypadlós érkezik, de mire a megállóhoz ért, kiderült, csak mintha... hiszen a biztos ami zicher miatt egy lépcső azért volt.... elkalandoztam? cö... esmét mondom...
Mivel terveim közt szerepelt e napra az ElsőKönyvkölcsönző meglátogatása is, így nem vittem könyvet az útra, hanem a Csillagszálló -http://www.oltalom.hu/cikk.php?id=100&lang=hu&mid- egy példányát. Már olvastam, de tökéletesen ép lévén, gondoltam, ha Imre -egy hajléktalan barátom, aki a Deák téri aluljáróban posztol s ott árulja ezt a folyóiratot- a "helyén" lesz, egy kicsiny összeg mellett visszaadom neki ezt a lapot, hátha ismét el tudja adni valakinek. (Én nem venném zokon ha olyat kapnék, amit már olvasott valaki s visszaadott neki, hogy pénzzé tegye...) S most, ahogy a buszon újra átlapoztam, kiderült melyik az a könyv amelyet mostantól meg akarok szerezni. Potozky László: Éles. (Kell ez nekem? Már meg is van: https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/eles)
S nem mellesleg BéDéKá írásai is olvashatók e számban s egy meghatározást nagyon megjegyeztem -jól van na... nincs agyam, tehát csak igyekszem megjegyezni, de azt nagyon, na-, mely így szól: ÖNREZGŐ WEBRÁTOR. Ez tökéletes.
Egy alkalomra emlékszem, mikor találkoztunk egy blogter-bulin. Emlékszem a mosolyára, talán a szemüvege csillogására és a figyelmére ahogy hallgatta a válaszaim, mikor kérdezett valamit tőlem.
Nos, ott tartok, hogy megérkeztem varratostul, busszal a Kelenföldi pu Volán buszvégére, ahol Magda es várt és Tardi es, így e három szál -én vagyok a hibádzó, ugyi- összatnálkozván, Tardi jóvoltából nem tömegközlekedve hanem kényelmesen elterülve az autó anyósülésén, indultunk a Diós árok felé. (Néha Tardi megpróbálkozott a mit sem sejtő sofőrök reménykedő kérdésével felém, miszerint jó irányba megyünk-e, de rá kellett világítanom azon egyszerű tényre, hogy az én agyam helyén a tájékozódás, mit olyan, nem foglal teret egyáltalán. Szóval, mindenben óriási segítség vagyok, ugye... UGYE??!!!... de sajna ebben nem..., így kénytelen volt a dzsípíeszre hagyatkozni... de ripsz-ropsz odaértünk!) Köszönöm Tardi!
Bementünk, mármint Magda meg én, és leadtam papírkám a bájos, mindig jókedvű édes adminisztrátornak... aki csak azért nem pofozza fel a betegeket, mert azzal csak kipirosodna a tenyere s a nélkül is éppen elég szörnyű az élete szegény párának...
Első körben kinn vártunk, majd Zsuzsi -Kötözős Zsuzsi- szólt ki az egyik vizsgálóból, s szaladtam is hozzá. Rögvest mondtam, hogy jódmacerám van, úgyhogy helyette kaptam valami piros csípős löttyöt -szerintem csilikivonat volt- mert még most is csíp. Cö. Kiderült, hogy az én felkészülésem a két varratra, alábecslés volt, mert sajna három volt összesen. Hát, ezt én nagyon zokon vettem.... mondtam is, hogy én csak kettőre készültem, mi ez a vircsaft, hogy most hármat akar elvagdosni??? Na, erre mondta Zsuzsi: "Márti, nem mindegy, hogy most ezerkétszázhatvannegyedik vagy ezerkétszázhatvanötödik az eddig utolsó?" Erre én: "Áh, én ennek a felére sem emlékszem, sőt, mert akkor még a jégmezőmön bolyongtam!"
Mosolygott csak, s visszacsomagolta a lábam. (Szeretem Zsuzsit. Köszönöm!)
Újra kiültem a tolóágyamra -mármint nem az enyém, csak arra tudok leülni, mert az elég magas nekem- és vártam. Magda hozott nekem kávét, de nem tudtam meginni, mert Tanár úr elrikkantotta a nevem -ő tudja, hogy kint szoktam ülni, és érti is az okát, nem úgy, mint a fentebb említett eü-személyzet, áldott legyen a lába nyoma is..-, én pedig futottam.
Nem is kellett a vizsgálóágyig elmennem, most csak az irodában egy karfás széken ültem, s ott nézte meg a lábam Tanár úr. Ő vette le a zoknimat is -majd fel is adta, mert most mondta, hogy emlékszik: "Márta mondta: a lába ott van, Márta meg amott!", és tényleg, az első két évben, míg nem volt zoknihúzóm, nem hordtam zoknit -csak ha valaki rám adta, s tudtam, hogy valaki le is tudja venni rólam. S azóta is, ha nem volt nálam e nemes szerkezet, akkor ezt hangoztatom... Kérdezte, hogy fáj-e, mondtam, hogy nem, sőt, egyik nap reggel, kimentem a konyhába, elkészítettem a kávém, leültem a nappaliban az asztalhoz s ráeszméltem, hogy egy bottal mentem ki.... Mondtam azt is rögvest, hogy úgy beparáztam, hogy azonmód vissza is szaladtam, s becseréltem az egy botot két mankóra, de mindebből csak egy a tanulság: nem fáj!! Örömmel konstatálta.
Ám a kattogás megmaradt. Azt mondja, megpróbálta lecsiszolni azt a csontkinövést ami miatt van ez feltehetőleg, de -nem nagyon értettem az okot- sajna nem sikerült. Ám a fájdalom, az a folyamatos nyomás és az éjszakai, a terhelés utáni, nyugalmi időszakban zajló fájdalom megszűnt. Persze majd akkor derül ki igazán, ha már terhelhetem. Amire nem is kell sokat várni, hiszen ezen a héten még mankó, de hétfőtől akár egy bot is engedélyezett. Elkészítette a papírkám Tanár úr, s kaptam egy receptet is, mert kértem, hogy enyhébb dózisú fájdalomcsillapítót szeretnék, mint a Contramal 100, mert azt gondolom, egyszerűen már nincs olyan erős fájdalmam, ami ezt indokolná. Contramal 50-re kaptam recipét. Hö.
Kis várakozás után kinn megkaptam a papírkámat s mehettünk is.
Leereszkedtünk a főbejáratig, majd kék busszal bementünk a
Elkattogtunk a WestEnd-ig, mire odaértünk én köpni-nyelni nem tudtam, mert annyira elfáradtam, így első utunk egy sajtburgerhez meg egy kávéhoz vezetett bennünket. Onnan tova a könyveshez.
Felírtam magamnak három könyvet, melyek bármelyike ha elibém kerül, gyöhet. Netán kettő is.
Oszt erre mit látok??? Na, mit??? Hát a közepit a MrMercedes-Aki_kapja_marja-Agykontroll trilógiának, melyet bárhol néztem a hálón, mindenhol csak előrendelhető volt, de egy darabot sem találtam belőle. Itten meg itten volt,teljes valójában, előttem.
Nem tehettem mást -mint közelebb vittem a medencét a házhoz.... ugye? Bocs, fáradt vagyok...CheviChase...-, mint elmartam... höhö..., de még ennél is ajjajabb, hogy ott feküdt, pontosan ez alatt glédában az A szolgálólány meséje.
(Kép innen: https://www.szukits.hu/science-fiction/3442-margaret-atwood-a-szolgalolany-meseje-konyv-003431.html)
Éppen most nézem a sorozatot. És valami elképesztő. (Jut eszembe,nálam azt hiszem, ez a jelző a plafon, amikor valaminek -könyv, film, zene- a méltatásába kezdek.) Ám azt nem tudtam, hogy ez létezik regényben is, így most ez nagyon meglepett. Leginkább azért, mert felkészületlenül ért. Nem gondoltam, hogy négyezret bele kék feccölnöm ebbe. Vagyis "csak" háromezerkettőt. Bakker.
Így az Aki kapja marja gyött velem, a szolgálóleány meg ment Magdával. Mert szerintem az neki is tetszik, kicsit sem horror -tehát a világ normális népségének is tetszhet-, ám valami olyan elképesztő társadalom-képet mutat, hogy ihaj!!! Disztópia. S ezt nekem meg köllött néznem a szótárba benne. Jóvanna... nincs agyam, de van guglim!!!
Tehát Magda elolvassa majd osztán használtkönyv áron -Antikvár Áron a becses neve, ugye- általadja nékem. Hálám üldözi ezért is!
Oszt mán csak kicsiny mozgólépcső, nem alacsonypadlós villamos, majd virtuálisan alacsonypadlós -egy lépcső azért volt, s a rokihely is lépcsős üléspárnál kijelölve- busszal haza.
Ahogy cammogok a buszmegállóból, már a lakóparknál járok, mikor megszólal a teflon. Kiháromszögelem magam, majd felveszem -még eszembe jutt, hogy most miért nem hagyom, hogy csörögjön, mindjárt otthon vagyok,majd visszahívom...-, s Edit az -minden gyógytornászok leggyógytornászabbika-, mondván,most aztán mér is nem mentem tornára?
Öööö.... eme elmés választ tudtam csak leszögezni. Majdan sarkonfor és indulás vissza a megállóba, ami mögött a zesztéká leledzik, hogy az utolsó negyedórát még eltölthessem ottan. (Ja, tettem három lépést, majd rágyöttem, sokkal jobban járok, ha nem arra, hanem amarra menek, és otthon felpattanok a mocira és azzal suhanok vissza. Így es tettem.)
Még sikerült elcsípnem 10 percet a félórámból, megittam egy kávét -mert Edit szeret engem, na- majd, ha már úgyis ott voltam, felmentem a házinénimhez, gondoltam leadom a zárómat meg az ambuláns lapokat, hogy iktathassák a történetem aktuális fejezeteit. 177-es rajtszámommal, igencsak ráértem. Kicsit olvastam -a még meleg Akikapjamarja-t, aztán elajándékoztam a sorszámom egy hátrébbi versenyzőnek s eljöttem. Én holnap délelőtt is el tudok menni. Na.
Itthon vagyok. Holnap már érheti víz a varratok helyét, és nem fáj a bokám. Kaland az élet!
* 2017. a metrófelújítás tervezett büdzséjét meg kellett kurtítani -nyilván mert az_a_szemét_eu, s ekkor az akadálymentesítés tervét s az erre szánt keretet törölték. S ezt magyarázandó tarlós_'azakadálymentesítésluxus'_pityu közölte: "...a luxuskiadásokat törölték csak a tervből".
2017.08.22., 18:24
~~DISCUSSION~~
bokaszkop_2.0_varratmentesites
| ← Én hülye... | Én hülye... de legalább önazonos → |