Ehunnan e.
6. -04.17. szerda
Délelőtt hazament két szobatársam. Mindketten Tanár úr betegei, "sajnálom", hogy már hazamentek, viszont így sokat haladtam a könyvvel.
7. -04.18. csütörtök
Reggel kiosztották a menetrendet az új betegeknek, az itt lévő kettő közül az egyik -egy fiatal lány- gerincsérv műtétre kapott előkészítést, a másik, egy olyan 70 körüli iszonyatosan morgós, mindennelbajvanésmindenneldirektnekiártanak beteg pedig térdprotézis műtétre.
Utóbbi keserűségét tökéletesen meg lehet érteni, de váltig állítom, hogy ezzel leginkább magának árt az ember, de ez nem választás kérdése.
Folyt mindkettejüknek az infúzió, utóbbi katétert is kapott s vártak a sorukra. Jött a nagyvizit, tőlem csak rákérdezett Tanár úr, hogy jobb-e, mint az átgipszelésnél, dicsekedtem, hogy tegnap nem is kellett egy fájdalomcsillapítót sem kérnem, s már ment is tovább.
Az előkészített hölgynek viszont azt mondta, hogy lebetegedtek a műtősnők, elmarad egy csomó műtét, például az övé is. A fiatalé, a gerincműtét viszont nem, de a térd igen.
Na, onnantól persze csak mikor nem volt benn személyzet úgy káromkodott és szidta a világot, hogy simán túltett rajtam is, még mikor csúcsrajárok is e téren. Értem. Megértem.
Pusztán szerintem ez alapvetően egyéni döntés kérdése. Nyilván ha ez egyszerű lenne, senki nem dühöngene, mégis azt gondolom, hogy amin nem tud változtatni az ember azt vagy elfogadja -ez esetben bassza meg, akkor megnézek még 200 részt az Izaurából... vagytökömtuggya...- vagy dühöngök és az amúgy is magas vérnyomásom sikerül az egekig tornásznom hátha legközelebb is "sikerül elérni" egy negatív tapasztalatit, hiszen az egész világ ellenem van.
Mindig megállapítom, hogy baromi szar lehet így élni.
Na mendegy.
A hétvégére -vasárnapig, mert akkor ügyeletes az osztály- ketten -az éppen most műtőbe induló gerinceskével leszünk ketten.
5 körül hozták a vacsit-én egész nap majd éhen haltam, pedig amit értem a szekrényemből felfaltam- ezért kiültem. Ez egy többlépcsős folyamat.
-jobb oldalon nőtt, most bő kéttucatodszor műtött okos-erős lábam, mely egy tonnás gipszben van, leemelem a szánkóról
-ezzel uszkve párhuzamosan a bal oldalon nőtt -nem kevésbé okos-erős de más hadakútjajárt- lábam átemelem a köztes párnán, mely távtartóként funkcionál a csípőTEPek, így a lábaim között és az útban lévő szánkón
-közben bal kézzel kapaszkodom az "álomcsapdámba"
-jobb kézzel pedig segítek az ezen oldali lábamnak
-mindezek megkoronázásául egy kecses mozdulattal kifordulok az ágy szélére
HUH. Leírni is sok. Csinálni meg musz. H9h9!
Gipszes lábam most alig bírom el, a térdem-csípőm kicsit méltatlankodik is, és tilos lógatni.
Van itt egy stoki, arra kell feltenni, ha kiülök.
Most is így történt. Közelebb húztam az asztalt és elkezdtem dőzsölni. Egy db keménytojás, egy mini vaj és egy zacsi fűrészporkenyér.
Egyszer csak azt értem, hogy leesett a lábam a stokiról.
Baszki...
...és még sorolhatnám, amiket a térdem emlegetett.. kibaszottul megrántottam...
Ezzel elbasztam a drogmentes napokat... hát ez van... de nem csináltam bajt... remélem (ha nem cserélte volna ki kedves emberke az ágyam, és azon ülök miközben ez történik, a padlón csattant volna a gipsz... bele sem gondolok...)
10 körül jött az esti vizit, addigra bedagadt megint a lábfejem a gipszbe, s ezt mondtam is a meglehetősen dekoratív, magas, mély hangú, őszes hajú, bő 40-es -bár lehet az 20 is... tudom én??- ügyeletesnek. Még végig sem mondtam, benyúlt a talpam mellett a gipsz két oldalába
"Itt?" kérdezte.
"Igen" mondám.
TIK -és kilazította.
"Máshol jó?", de közben mér a fásli alatt matatott és beleakadt az ujja a varratba. Na, bakker... onnantól világszép doki ide, átható tekintet oda, boldogan láttam volna a hátát távolodni az ajtókeretben...
Viszont a lábam megnyugodott már pár perc múlva.
Reggelre hajmosást terveztem, de éjjel fél 3-kor felébredtem és reggel 7-kor tudtam csak visszaaludni.
Zizegtem, pörögtem és folyton az járt a fejemben, hogy ez Bérczesi Robi miatt van...
Most értettem meg, miközben millió kérdőjel ébredt bennem.
2019.04.25., 15:29
~~DISCUSSION~~
← Bokamacera - 1. és tényleg | Bokamacera - folytatás plusz → |