Abszurd alak - filmen

Szombaton csak azért nem a VÍKEND vagy EVEREST lett a mozizásunk tárgya, mert a kezdési idõpontjaik nem feleltek meg, ugyanis egy hirtelen ötlettõl vezérelve kerestünk egyáltalán mozit, s ott már filmet. Tehát nem készültünk, nekem elõzõ nap eszembe jutott, hogy esetleg, de nem beszéltük meg, így azt sem néztem meg, hogy mit játszanak hol meg mikor, úgyhogy abszolút légbõl kapott ötlet volt.
Így maradt az Abszurd alak, amirõl és egy szót sem hallottam addig, pedig akár érdekelhetett is volna, hiszen WA az WA. UGYE.

Már ment a film, mikor rádöbbentem, hogy ki is a fõszereplõ, s onnantól már nemcsak a cím ígérete -mely eleve csábító volt-, hanem JOAQUIN PHOENIX általam nagyon bírt s régen látott személye miatt is kecsegtetõ volt.



/Nekem etalon pasifej ehunnan, ni/

S nem csalódtam, sõt. Minden perccel nõtt bennem az elégedettség, az a régen tapasztalt érzés, miszerint "igen, ez olyan woody-s...és milyen jó!!" (Jut eszembe, woody-s... a minap ismét láttam a ZOMBIELAND-et, melyben egy másik Woody csillogtatja meg vérmacsó mosolyát...)
Szóval, ahogy pörögnek -inkább lassan gyöngyöznek- az események -nem is, nem események, csak képek-étzések, laposüvegek, depresszív filozófia-monológ részletek-, úgy teljesedik ki az az igazi -nem objektív mércén, nem értek ehhez se,. csak számomra-, az igazi Woody Allen-féle modern kori reménytelenség. A_depresszió maga.




Aztán jön egy fordulat, mely felrázza az életunt filozófia-professzort és értelmet ad a laposüveg-univerzumnak.
S nekem ettõl a pillanattól AZ IDEGENEK A VONATON járt agyam helyén, ami persze nem tökéletes átfedés, hiszen itt nincs meg a "viszonzás gesztusa", mely hiány talán magában hordozza a legvégsõ, liftmentes jelenetet.

Egy szó mint száz, az ABSZURD ALAK megéri a pénzét. Még akkor is, ha a kedvezményes nyomorékjegy is rettenetesen drága.

abszurd_alak_filmen