7./'12 - Jézus bolt, rebarbara macera õsasszony módra...

...és örökbefogadás, hogy el ne felejtsem.

Ahogy itt már kommentben utaltam rá, tegnap valahogy nem voltam a topon -öregnéniségemre rátett még megfáradt legó-alkatrészeim sora, mely fájdalom mikor csúcsot ér, vonzza magával a lankadhatatlan hányingert, s jó ismerõsök lévén, ez a kín s én magam, tudjuk, nincs mit tenni, ki kell bekkelni oszt jónapot-, mely állapot az alvás nélkül töltött éjszaka után egy iszonyú nyûgös reggellel folytatódott -nem is értem, hogy bír ki Ditte-, enni nem tudtam, kávéról szó sem lehetett, kortyonként jeges víz, néhány szem málna, ez volt a maximum amit megengedtem magamnak, s még ez sem volt kevés a gyomromnak.
A minap a texoban -talán- láttam rebarbarát, s Ditte, látva rajtam az örömöt, beadta derekát és vettünk egy csokorral, mondván, süt majd nekünk rebarbara tortát, vagy pitét, vagy valami rebarbarás izémizét. (Ezen növény is egyike az olyasmiknek, amelyekkel én csak írországi kiruccanásaim alkalmával szoktam találkozni -Emesénél találkoztam elõször ezzel-... például, rák, vagy rizstej..... vagy a_zóceján, ugye... höhö...)
Csakhogy Dittelyányom õsasszonnyá lett idõközben, s errõl engem vagy nem tájékoztatott -ami nem valószínû-, vagy konok fejem ezen információt kihullásra érdemesnek tekintette s idejekorán megszabadult tõle, így hozzám már nem jutott el...,tehát nem lehet ám csakúgy, akármilyen pitét vagy akármit csinálni, hiszen õsasszony-sorvezetõ kell ehhez, és nem lehet akármit belerakni. mert itt kérem rend van. No.
Szóval úgy esett, hogy megtaláltatott a recept -ennek a receptje, csak azt most nem találtam meg, csak a képet-, s el is készítette azt.
Mikor az kisült, indulhattunk is Tündéékhez Youghal-ba. Én ilyenkor félve kérdem Dittét, hogy én, mint csatolt állomány, nem leszek-e útban, de váltig állítja, hogy nem, úgyhogy megyek. Tünde s kisfia Zozi voltak otthon, a gyerekek nagyszerût játszottak, mi kifejezetten jót beszélgettünk -amíg én szokásomhoz híven be nem jelentettem igényem egy kis lustizásra, mert elgémberedett alkatrészeimet ki kellett nyújtani, ekkor ledõltem a nappaliban, õk pedig odatelepedtek körém és így beszélgettünk tovább- megebédeltünk, majd megettük Ditte õsasszony-sütijét. Nos, nekem az volt ma az elsõ szilárd táplálék a gyomromban -leszámítva néhány szem szõlõt- és azt kell mondjam, nem volt rossz. De engedtessék meg nekem, különösebben jó sem... A rebarbara érdekes jószág, paleo-macerával a tésztája meg valami éééérdekes képzõdmény lett, az íze kifejezetten jó volt, az állaga hagyott némi kívánnivalót maga után, de hát tudjuk, ne legyünk telhetetlenek...

Aztán még igyekeztünk elérni néhány turkálót, mert én be akartam nézni ezekbe, s egyikük a címben említett Jézus-bolt volt. Hmmm... a nénitõl engedélyt kértünk, s készítettem fotókat, holnap fel is teszem õket, mert a hely szelleme bizony komoly, na.
Íme:







Egy másikban vettem egy 1€-s fölsõt, így elégedetten távoztunk.
Onnan még bementünk egy cipõboltba, ahol a töpörtyûknek kellett sportcipõt és iskolai cipõt venni, én már ismét alig éltem -tán egy pillanatra el si aludtam, vagy valami olyasmi...-, de ott is a hely szelleme nagyon megfogott, s csak azért nem mondtam ki Dittének amit gondolok, ott a helyütt, mert az, eléggé érthetõ lett volna, s végképp nem akartam megbántani az eladókat.
A két kislánynak kihoztak 11 doboz cipõt -egy hölgy s egy úr volt az eladó-, s gyakorlatilag körbeugrálták õket, kedvesek, igazi kereskedõk voltak, nagyon tetszett nekem. És naná, a cipõboltosok ellenpontja Al Bundy jutott eszembe.





Hazaértünk, vacsora, ilyesmi, majd az én feladatom volt, hogy a listából filmet válasszak, amit hûen teljesítettem is. Bírtam bökni ismét egy életszerû helyzetekkel és párbeszédekkel teletûzdelt alkotásra, melyet én valamiért 1983-ra datáltam -kiderült 1975.-, de végignéztük, okosabbak lettünk tõle, Jóskák és Sanyik felõl kiképezõdtünk s átláthattuk az Örökbefogadás-hoz vezetõ út mibenlétét.

712_jezus_bolt_rebarbara_macera_osasszony_modra