TEPrev - 33.

A könyvtár-büfé-tornaterem komplexumban összeakadtam az igazgató fõorvossal, én csak illedelmesen köszöntem, õ pedig nekem szegezte a kérdést:
-Hol tart?
Zsigeri válasz:
-Kistarcsán! -hogy mér' pont ez ugrott be, halovány dunsztom sincs.
De folytattam is, normálisra váltva:
-Cili szerint nagyon jól, még minimum két de lehet, 4 hétig nem terhelhetem, de a mozgások jók, ezt Cili mondja, nem én. Én azt mondom, hogy nem fáj és ez a primerhez képest nagy elõrelépés.
-Ez a helyes! Mennyi idõs?
-Négy hetes volt tegnap.
-Akkor jó munkát, két hét múlva egy röntgen és aztán döntünk, hogyan tovább.

Tehát ennyi iránymutatásom van legalább.

Egy adalék még.

Néhány napja lakatlan volt az ötödik ágy a szobában, tegnap jött rá egy néni. Kedves, de demens, és nagyon nehezen is mozog.
Ráadásul, talán korának megfelelõen, nagyon alacsony is. Tán nincs száznegyven centi magas.

Mikor beköltözött -a családja hozta- nem tudott felmenni az ágyára, család rögvest kiszúrta az én ágyam, ami vagy 25 centivel alacsonyabb, mint az övé, s mivel láttak engem, mondták, hogy nekem az, neki meg ez lenne jó, tehát cseréljünk. Mondtam, hogy "Itt rend van! Nem cserélgetünk és nem emelgetünk ágyat!" s hozzátettem, hogy ezt én a nõvérektõl kaptam meg, mikor ugyanezzel az alapvetõ és evidens ötlettel álltam elõ annak idején.
Térültek-fordultak, egyszer csak eltûnt mindenki, majd kivágódik az ajtó és beront a nõvér -utána a rokoni kis csapat-, ujját rám emelve, éles hangon kárálja:
-Megint ezzel jön? Ha ágyat akar csereberélni, arról a fõnõvérnek tudnia kell!!!
-Ohhohhhóóóóó!!!!-és pofán röhögtem lelkes eü alkalmazottat- én tájékoztattam gyanútlan újonnan érkezõket, hogy itt rend van. 
Közben már a látogatók is mondták, hogy én elmondtam a megváltoztathatatlant, õk mégis azt hitték, a beteg az elsõ.
Nõvér felhúzott orral lelépett.

Én meg azóta is röhögök. De nagyon. Bassza meg.

teprev_33