Upload failed. Maybe wrong permissions?
Elõrebocsátom, hogy semmit sem tudok.
Amúgy sem, ebben a témában meg -a gazdaságban- pláne analfabéta vagyok, de érezni érzem, hogy valami nem jó. És ez, ez a valami, iszonyúan szorongat azzal a tudattal, amit általános iskolás koromban szedtem fel, s amiben egy alacsony, gátlástalan szobafestõ szerepel.
Nem jó. Nem jó.
És ezt nem csak én érzem, hanem érzik azok is, akik egyenruhába bújtatnak kisgyerekeket és szemellenzõs felnõtteket, kihasználva az õ ilyetén érzésüket, megtámogatva a valahová tartozás biztonságával.
Látom az ellenségkeresést. Látom, hogy bárkit, aki valamiért kilóg a zömbõl, a többségi társadalomból, azt üldözni kell... vagyis nem üldözni, nyíltan semmiképpen... ámde a már-már deklaráltan ilyetén elveket valló csoportokat támogatni, nos az már kezd magasabb körökben is elfogadottá válni.
Jogos-e vagy sem? Egyértelmûen nem jogos.
Egyszerû? Mindenképpen.
S akkor már nem a dagonyával kell foglalkozni, amibe lassan beleragadunk, nem a válsággal, ami fenyegetõ ugyan, oly annyira, hogy kézzelfogható de mégsem mérhetõ ahhoz, hogy megvan minden bajunk okozója!
Ráadásul szép számú, zárt csoport, külsõ rasszjegyei elég szembetûnõek, életmódja különbözik nagyon is a többségétól.
Anyu 1937-ben született. Nagyival, pláne Tatival sosem beszéltünk konkrétan azokról az évekrõl, de egy-egy elejtett mondatból, nyarak mezõhegyesi látogatásai alatt az mindenképpen kiderült, hogy minden elmondható az életrõl Nagylakon a '30-as években, de az nem, hogy könnyû lett volna.
Nem félek. De tudom, hogy ez az idõszak remek táptalaj a hittérítõknek s ennél sokkal nagyobb baj, hogy az elején felvázolt megalomániás, önzõ, egoista elmebetegeknek is.
Mert sokan vannak akik kezdik elveszteni a hitüket. A hitüket a munkába, a jövõbe, a politikába, az önerõbe vetett hitüket.
Nem akarok olyan világban élni, ahol újra megtörténhet az, ami a '30-as évek világválsága után következett.
Bízom benne, hogy többen vannak azok az emberek, akik EMBEREK, akik nem bújnak egyenruhák mögé, hanem bíznak magukban annyira, hogy a szegénység réme sem tántoríthatja el õket a jótól.
Nekem ez a világválság:
John Steinbeck : Érik a gyümölcs
Néhány cikk:
2008-11-03
~~DISCUSSION~~
'30-as évek... ma
Mentségemre legyen mondva: 10% agyam van, ráadásul a vezérhangya, aki/ami gyakorta elindul, a világon semmiféle gátlással nem rendelkezik.
Most éppen azon parázik, hogy rémlik nekije valami válság emlegetsée, ami halovány, sötét képeket ídéz fel, vándorló, éhezõ, kilátástalan emberekrõl világszerte.
Elõrebocsátom, hogy semmit sem tudok.
Amúgy sem, ebben a témában meg -a gazdaságban- pláne analfabéta vagyok, de érezni érzem, hogy valami nem jó. És ez, ez a valami, iszonyúan szorongat azzal a tudattal, amit általános iskolás koromban szedtem fel, s amiben egy alacsony, gátlástalan szobafestõ szerepel.
Nem jó. Nem jó.
És ezt nem csak én érzem, hanem érzik azok is, akik egyenruhába bújtatnak kisgyerekeket és szemellenzõs felnõtteket, kihasználva az õ ilyetén érzésüket, megtámogatva a valahová tartozás biztonságával.
Látom az ellenségkeresést. Látom, hogy bárkit, aki valamiért kilóg a zömbõl, a többségi társadalomból, azt üldözni kell... vagyis nem üldözni, nyíltan semmiképpen... ámde a már-már deklaráltan ilyetén elveket valló csoportokat támogatni, nos az már kezd magasabb körökben is elfogadottá válni.
Jogos-e vagy sem? Egyértelmûen nem jogos.
Egyszerû? Mindenképpen.
S akkor már nem a dagonyával kell foglalkozni, amibe lassan beleragadunk, nem a válsággal, ami fenyegetõ ugyan, oly annyira, hogy kézzelfogható de mégsem mérhetõ ahhoz, hogy megvan minden bajunk okozója!
Ráadásul szép számú, zárt csoport, külsõ rasszjegyei elég szembetûnõek, életmódja különbözik nagyon is a többségétól.
Anyu 1937-ben született. Nagyival, pláne Tatival sosem beszéltünk konkrétan azokról az évekrõl, de egy-egy elejtett mondatból, nyarak mezõhegyesi látogatásai alatt az mindenképpen kiderült, hogy minden elmondható az életrõl Nagylakon a '30-as években, de az nem, hogy könnyû lett volna.
Nem félek. De tudom, hogy ez az idõszak remek táptalaj a hittérítõknek s ennél sokkal nagyobb baj, hogy az elején felvázolt megalomániás, önzõ, egoista elmebetegeknek is.
Mert sokan vannak akik kezdik elveszteni a hitüket. A hitüket a munkába, a jövõbe, a politikába, az önerõbe vetett hitüket.
Nem akarok olyan világban élni, ahol újra megtörténhet az, ami a '30-as évek világválsága után következett.
Bízom benne, hogy többen vannak azok az emberek, akik EMBEREK, akik nem bújnak egyenruhák mögé, hanem bíznak magukban annyira, hogy a szegénység réme sem tántoríthatja el õket a jótól.
Nekem ez a világválság:
John Steinbeck : Érik a gyümölcs
Néhány cikk:
A '29-30-as gazdasági válság Németországban
2008-11-03
~~DISCUSSION~~
| ← Hétmérföld | Idõ → |