Upload failed. Maybe wrong permissions?
Eddig jutottam délelõtt.
..................................................
Most már majdnem este van és lassan befejezem a napot. Közben sikerült elszakadnom a reggel jegyzett általános hangulattól. Nem csoda.
De akkor kezdem az elején, mert maga a történet nem ma kezdõdött, hanem tegnap. Illetve még sokkal elõbb, de az már a történelem homályába vész.
Tegnap dõlt el, hogy a korábban megbeszélttel ellentétben nem én megyek fel Pestre, hanem Ditte jön le ide hozzám, a két kislányával, Gerdával és DorkaZoival. Hiába, na ez a tyúk egy boszi, hiszen nem mondtam neki, de nem vagyok jól mostanában (a sebességem gyakorlatilag a gyöke az eddiginek, pedig már az is a nullához közelített) és egszerûen közölte velem, hogy nem megyek, hanem õk jönnek és punk tum.
Berta meglepetésbõl abszolút rendbe vágta a nappalit és a konyhát, úgyhogy ez a para sem állhatott az utamba. Ettõl még hajnali négykor felpattantak a szemeim és mintha reggel lenne teljes éberség lett úrrá rajtam. Úgyhogy megnéztem a DOQ-n valami helyes pszihopata vadmalacról szóló filmet, aztán mikor már tényleg reggel lett és Hármaska is elindult a suliba, felkeltem.
Türelemmel vártam és nem hiába! Dél körül ideértek.
Nyáron találkoztunk utoljára, mikor elbúcsúztunk Corkban a reptéren.
Nagyon fáradt vagyok, de nagyon jókedvem van. Most csak címszavakban:
- Gerda épp olyan kedves, okos nagylány, mint volt nyáron,
- Zoi ... nos Zoi nem is Zoi... vagyis, na. Megnõtt és szalad!!!! És ezt-azt mond is! És egyáltalán... Ilyet! Node illllyet!!
- Ditte a barátom.
De ha mindez nem lenne elég, akkor fogta magát és sütött nekünk egy kenyeret!
Nem is akármilyet, hagymás, gyönyörûséges, ropogós ... és ráadásul azt mondta, hogy nyugodtan hazudjam bele a világba, hogy én sütöttem.
De meg lehet nézni itt alant, és kérdem én: hát képes lennék én ilyen gyönyörûséges kenyérkét sütni?
És közben már kihült annyira, hogy fel lehetett vágni, úgyhogy már meg is kóstoltuk.
Nos, úgy gondoltam, hogy holnap, mikor megyek gyogyótornára, viszek belõle Editnek, ámde most erõsen kétségesnek látszik ez az elhatározás. Nem lennék meglepve, ha nem maradna belõle egy huncut falat sem, hisz valami elképesztõen finom.
Úgyhogy arra jutottam, hogy engedek az erõszaknak és innentõl azt állítom, hogy ezt bizony én követtem el!!!
De most megyek és alszom, mert totál kiütöttem magam.
(Köszönöm Ditte!)
2008-11-06
~~DISCUSSION~~
Idõ
Az van, de a cérnám nagyon fogy.
Eddig jutottam délelõtt.
..................................................
Most már majdnem este van és lassan befejezem a napot. Közben sikerült elszakadnom a reggel jegyzett általános hangulattól. Nem csoda.
De akkor kezdem az elején, mert maga a történet nem ma kezdõdött, hanem tegnap. Illetve még sokkal elõbb, de az már a történelem homályába vész.
Tegnap dõlt el, hogy a korábban megbeszélttel ellentétben nem én megyek fel Pestre, hanem Ditte jön le ide hozzám, a két kislányával, Gerdával és DorkaZoival. Hiába, na ez a tyúk egy boszi, hiszen nem mondtam neki, de nem vagyok jól mostanában (a sebességem gyakorlatilag a gyöke az eddiginek, pedig már az is a nullához közelített) és egszerûen közölte velem, hogy nem megyek, hanem õk jönnek és punk tum.
Berta meglepetésbõl abszolút rendbe vágta a nappalit és a konyhát, úgyhogy ez a para sem állhatott az utamba. Ettõl még hajnali négykor felpattantak a szemeim és mintha reggel lenne teljes éberség lett úrrá rajtam. Úgyhogy megnéztem a DOQ-n valami helyes pszihopata vadmalacról szóló filmet, aztán mikor már tényleg reggel lett és Hármaska is elindult a suliba, felkeltem.
Türelemmel vártam és nem hiába! Dél körül ideértek.
Nyáron találkoztunk utoljára, mikor elbúcsúztunk Corkban a reptéren.
Nagyon fáradt vagyok, de nagyon jókedvem van. Most csak címszavakban:
- Gerda épp olyan kedves, okos nagylány, mint volt nyáron,
- Zoi ... nos Zoi nem is Zoi... vagyis, na. Megnõtt és szalad!!!! És ezt-azt mond is! És egyáltalán... Ilyet! Node illllyet!!
- Ditte a barátom.
De ha mindez nem lenne elég, akkor fogta magát és sütött nekünk egy kenyeret!
Nem is akármilyet, hagymás, gyönyörûséges, ropogós ... és ráadásul azt mondta, hogy nyugodtan hazudjam bele a világba, hogy én sütöttem.
De meg lehet nézni itt alant, és kérdem én: hát képes lennék én ilyen gyönyörûséges kenyérkét sütni?
És közben már kihült annyira, hogy fel lehetett vágni, úgyhogy már meg is kóstoltuk.
Nos, úgy gondoltam, hogy holnap, mikor megyek gyogyótornára, viszek belõle Editnek, ámde most erõsen kétségesnek látszik ez az elhatározás. Nem lennék meglepve, ha nem maradna belõle egy huncut falat sem, hisz valami elképesztõen finom.
Úgyhogy arra jutottam, hogy engedek az erõszaknak és innentõl azt állítom, hogy ezt bizony én követtem el!!!
De most megyek és alszom, mert totál kiütöttem magam.
(Köszönöm Ditte!)
2008-11-06
~~DISCUSSION~~
| ← '30-as évek... ma | Történések → |