– Tisztelt képviselőtársaim, ideje megvitatnunk egy problémát, ami negyedszázaddal ezelőtt megoldatlanul maradt. Ez pedig az ország neve.
– Elnézést, képviselő úr, ezt a problémát megoldottuk, pontosabban elődeink megoldották. Az ország neve Česká republika. Hol itt a gond?
– Nincs neki rövid neve, kedves képviselőtársam. Képzelje el, hogy összeakad egy nepálival… mondjuk egy diákkal a Károly Egyetemen, és folyton úgy kell emlegetniük a hazáját, hogy Nepáli Szövetségi Demokratikus Köztársaság. Az embernek elfárad bele a nyelve.
– De hát a bársonyos válás óta így hívják a Cseh Köztársaságot. Mert ugye ha kettévágtuk azt a szót, hogy Československo, ők vitték Slovenskót, a Česko olyan, mintha itthagyták volna nekünk csonkán ezt a fél nevet.
– No igen, képviselő úr, csakhogy a bársonyos válás óta egy emberöltő telt el. Nem függhet az ország neve az idők végezetéig attól, hogy mi volt 1990-ben.
– Macedóniát mindmáig Volt Jugoszláv Köztársaságnak hívják.
– Igen, mert a görögök dührohamot kapnak attól, hogy Macedónia, mert nekik is van egy ilyen nevű tartományuk. Még senki se szólt nekik, hogy az irániak is éppen elég bolondok, mégse hisztiznek folyton attól, hogy Azerbajdzsánnak ez a neve, pedig nekik két ilyen nevű tartományuk is van.
– Eltértünk a tárgytól.
– Igen, elnézést. Tehát javaslom fontolóra venni az ország nevének megváltoztatását. Česko, angolul Czechia, németül Tschechien, franciául Tchéquie, lengyelül Czechy, magyarul Csehország, és így tovább.
– Miért pont most?
– Értesítést kaptunk, hogy Attila elkezdte tanulni a nyelvünket, és idegesíti, hogy az országnak nincs rendes neve.
– Hm. Mikor?
– Már a múlt nyáron, csak hát az ügymenet meg az átfutási idő, ugye.