Nem gondoltam volna…

…hogy kimegy a firnire. Szaisz hívására?! Hogyhogy? Miért? Hogy van ez? Elpusztíthatatlannak hiszi magát? Nirn illiar miért nem lett volna jó? Az nem Szaisz?
  Nem, ezt most én sem értettem, de ő egyszerűen kijelentette, hogy megy. Senki sem érti, egyedül talán Szinensi, de még nem tudom, hogy valóban ért-e bármit, vagy csak tökéletesen bízik Nindában. Annyit tudok, hogy nem eshet baja, hiszen a csoport még csak a távoli jövő, csakhogy vigyáznom nekem kell ám rá. Mondjuk azt igazán nem mondhatom, hogy gyakran keveredik bajba. Ez a második eset négy év alatt, de hát a derkunra persze föl voltak készülve, sokszor előfordult már, elő is fog még. Az nem az én felelősségem volt. De az, hogy kimegy a firnire egy herriben…
  No persze, szindor gyerek, értem én. Mert ő ott van otthon, mi?
  Nem, ezt nem veszem be ilyen könnyen. Vagy értelmetlen vakmerőség volt, vagy most mutatkozott meg ismét, másféle formájában, hogy – – –

Nem, ez nem játék és nem vicc. Ha adhatok egy tanácsot kezdő íróknak: soha ne akarjátok irányítani hőseiteket. Persze nektek kell mozgatni a szálakat, hogy az események úgy bonyolódjanak, ahogyan a cselekmény szempontjából kívánatos, de ha valamit a fejükbe vesznek, akkor igenis hagyjátok nekik megcsinálni, úgy, ahogy ők akarják. Nem csecsemők. Önálló akarattal bíró emberek. Némileg mégis olyanok, mint a gyerekek: ők döntik el, mit fognak csinálni, de a mi vállunkon van a felelősség. Ha megoldhatatlan élethelyzetbe kormányozzák magukat, nem az ő regényük megy tönkre, hanem a miénk. És nekünk kell aztán kínlódni vele, hogy rendbehozzuk. Nem nekik. Ők csak állnak és várják, hogy mi megoldjuk a helyzetet.
  Ninda is meghozza a maga döntéseit, én pedig nem tehetek mást, mint hogy figyelek és leírom, ami történik.

»»»»»»