Miért mondtad, hogy Burma?

Graham Chapman azért mondta, hogy Burma, mert elfelejtette a szövegét, de lett is belőle szinte már közmondás. A valódi Burmával csak később kezdődtek a bajok. Mondhatni, a burmai rezsim is elfelejtette a szövegét, és ezért ha ma valaki Burmát mond, rendszeresen kijavítják, hogy az Mianmar. Vagy Myanmar. Vagy Mjanmar. Ezt úgy igazából nem tudja senki.
  Akkor kezdjük a végén: hogy hívják ma azt az országot, amely India keleti nyúlványa és Thaiföld között fekszik?

Burma.

Két fonetikai jelet fogok használni, az ə-t, ami svá hangot jelent (e és ö között), és az à-t, ami egy mély hangsúlyú á hang. Minden más magyar kiejtés szerint van.
  A történet a következő. Az ország rövid neve eredetileg Bəmà, burmai írással ဗမာ (az első kis gyöngyszem B betű, a bə szótag jele; a második M, megtoldva a mély hangú Á-t jelentő kis körívvel). De ezt nem így írják, ez olyan, mintha a Batthyány teret Battyányi térnek írnám. Úgy írják, hogy မြန်မာ, ami áll először is egy M-ből, amit körbefog egy széles, nagy ív, az R-et jelentő ékezet (igen, ékezet); ezt követi a lelógó szárú N betű, fölötte a viráma félkörével (ettől az N betű jelentése nem nə, csak n); végül a már látott mà szótag. Tehát Mrənmà. Ejtsd Mjəmà!
  Szóval van egy írott alak (Mrənmà), aminek van egy kiejtése (Mjəmà) és van külön egy kiejtett alak (Bəmà). Csoda, hogy ötezer kilométerrel távolabb élő emberek nem ismerik ki magukat?
  Mrənmà annak a népnek a neve, amely 849-ben királyságot alapított Pagan (Bagan) városában. A név a burmai fonetikában átváltozott Mjənmàvá, valahogy úgy, ahogy a szét igekötőt is d-vel ejtjük abban a szóban, hogy szétdobál. A Mjənmà aztán tovább alakult, kiesett belőle az N és a J, majd az M átváltozott B-vé. Így lett Bəmà.
  Ez hétköznapi, természetes nyelvfejlődés, ami a világon mindenhol így zajlik, más-más változásokkal. Az a név, hogy magyar, két törzs nevéből keletkezett, az egyik neve körülbelül manycs, a másiké er volt. Ha nincsenek a hangváltozások, akkor mi most Manycseruruszág lennénk (az ország voltaképpen az uradalmat jelentő uraság átalakítása). Megtörténhetett volna, hogy már Magyarországot mondunk, de még mindig Manycseruruszágot írunk, sok nyelvben vannak ilyen archaizmusok, a legismertebb az angol. Csak kezdő nyelvtanulók ejtik ki a K betűt a knight szóban, mindenki más tudja, hogy az néma. Régen nem volt néma, úgy ejtették, hogy kneht. Németül ma is így ejtik (viszont megváltozott a jelentése, nem lovagot jelent, hanem szolgát, fiút).
  Az angol helyesírás roppant hagyománytisztelő, a nyelvtanuló nyög bele. Hát a burmai helyesírás is hagyománytisztelő. Régesrég Bəmàt mondanak, de még mindig Mrənmàt írnak, amit Mjəmànak olvasnak, de Bəmànak ejtik.
  És akkor jöttek az európaiak, akik ezt még tovább csavarták. Miután a burmaiak burmai írással írnak, ami a bráhmi íráscsaládba tartozik és rajtuk kívül teremtett lélek nem tudja elolvasni, kellett egy latin betűs átírás. Az ə hang ismerős több európai nyelvben, csak egyiknek sincs rá olyan betűje, ami ezt jelenti és semmi mást. Először a hollandok próbálkoztak azzal, hogy Birma. (Volt még rengeteg változat, de mindegyik a Bəmà közelítése volt és nem a Mjəmàé.) A japánok, amikor bábállamot alapítottak Burmában, hivatalosan Bama nevet adtak neki, de a Birma nevet írták át saját szótagírásukkal, Biruma lett belőle – pedig az r itt csak egy írásjel, ami arra utal, hogy nem Bima, hanem Bəma. 1948-ban az ország független lett és latin betűkre, angol módra Burma alakban írta át a nevét, ahol az r szintén csak egy írásjel (ámbár angol ember a Buma alakot is úgy ejtené, hogy Bəma, de úgy nyilván túl egyszerű lett volna).
  Negyven évig ezt a nevet használta a világ. Persze kiejtették az r-et is, Burmának ejtették magyarul és még sok nyelven, más nyelveken Birmának, Birmániának, Barmának, Virmaniának (görögül). Senkiben nem merült föl, hogy az ur vagy ir betűkapcsolatot kicserélje valamire, ami jobban emlékeztet az ə hangra az ő helyesírásuk szerint. Pedig például a bolgárban az ъ betűt magától értetődően használják erre a hangra (Хари Потър, nem pedig Потер), de bolgárul is Birma (Бирма, Бирмански съюз).
  1989-ben a burmai katonai rezsim nekilátott megreformálni a latin betűs átírásokat, ámbár inkább az ország vezetésének módját kellett volna. Az akkori főváros aránylag sima ügy. Addig Rangoon volt a neve (a magyarban Rangun), ezt megváltoztatták Yangonra, hogy tükrözze ugyanazt az ejtésváltozást, ami Mrənmà–Mjəmà viszonylatban is végbement. Igazából Jàngòun a kiejtése (ò mély hangon), leírva pedig ရန်ကုန်.
  Hanem az ország neve… Az volt a szempont, hogy a hivatalos Mjəmà kiejtéshez igazodjanak és ne a köznyelvi Bəmàhoz, valahogy olyanformán, mintha a telefonkönyvet magyarul Távbeszélő-alállomások Előfizetőinek Név- és Címjegyzékének hívnánk, és megkövetelnénk a külfölditől is, hogy kizárólag így hivatkozzon rá. Ezenfelül az is szempont volt, hogy az országnév az összes kisebbségre hivatkozzon, ne csak a legnagyobb nemzetiségre, ámbár sehol a világon nem láttam olyan országot, ahol ez szempont lenne. (Pedig milyen érdekes lenne például Oroszországot elnevezni Rusznak és azt állítani, hogy így az országban élő százféle nemzetiség mindegyikére hivatkozik.) A rezsim szerint a Mjəmà az összes nemzetiséget tartalmazza, a Bəmà pedig nem, amivel a magam részéről óvakodom vitába szállni, hiszen nem értek hozzá; beérem azzal, hogy inkább jogokat kellett volna adni a nemzetiségeknek meg a többségnek is, nem névadással szőrözni. Az ellenzék egyébként is hangsúlyozza, hogy a Mjəmà nem képvisel semmiféle multikulturális előnyt, csupán a Bəmà archaikus helyesírása. Mintha a mi országunknak archaikusan Mahnjtchéwruuruusagh lenne a helyesírása, ami kiejtve azt jelentené, hogy Manycseruruszág, de mindenki úgy hívná, hogy Magyarország – és elvárnánk a külföldiektől, hogy az ő írásukban a harmadik helyett az első alakot próbálják reprezentálni, amiből például oroszul az lehetne, hogy Махнйтцхэврууруусагх, betű szerint szépen átírva, holott nincs benne se három h, se t, se v, ezek csak írásjelek voltak az archaikus magyarban.
  De józan ész tervez, diktatúra végez, tehát lett belőle Myanmar, ahol a szóvégi r a mély hangsúlyt lenne hivatott jelezni, de hát persze hogy mindenhol kiejtik azt is. Az elején pedig sokszor gondosan hangsúlyozzák az i-t, mi-an-mar (sok nyelvben így is írják, de van, ahol Mijanmarnak), amivel már tényleg teljesen félrecsúszik az egész. De Myanmar is csak angolul lett, az ország nevét burmaiul ugyanúgy írják (မြန်မာ Mrənmà, ejtsd Mjəmà), és ugyanúgy is ejtik (ဗမာ Bəmà), 1948 óta változatlanul. Az 1989-es határozat kimondottan a latin betűs átírásról szól.
  A magam részéről úgy gondolom, hogy az a rezsim, amely évtizedek óta terrorban tartja az embereket, nem intézhet kívánságokat a világ többi részéhez, hogy mit hogyan kelljen írni és mondani – még akkor sem, ha nyelvészetileg igaza van, ami távolról sem áll fenn.

»»»»»»