Kacifántológia (Pirítós)
Újfajta háborúság zajlik a fogyatékosok eddig is sokszorosan megosztott társadalmában. Ezúttal nyelvi háborúság osztja őket két táborra. A fogyatékosok egy része (épekkel karöltve) nyelvművelő lobbit hozott létre, és nyakatekert, kacifántos kifejezéseket próbál ráerőltetni a sokat szenvedett emberekre. Néhány éve már tart ez a folyamat, most azonban, az Esély című tévéműsor 2004. április 15-i adását látva, elérkezettnek látjuk az időt, hogy billentyűzetet ragadjunk és elmondjuk gondolatainkat.
Először is következik az ominózus riport szövege.
Rappai Nándor
A De juRe Alapítvány az MTI-ben sajtótájékoztatót szervezett a sajtó munkatársainak: hogyan is kell használni helyesen, korrekten a fogyatékossággal élő emberekkel kapcsolatos kifejezéseket.
Riporternő
A De juRe Alapítvány kiadott egy füzetet, amely a helyes szóhasználatot ajánlja a fogyatékkal élő… vagy fogyatékos emberek számára… jól használtam a kifejezést?
Kálmán Zsófia, a De juRe Alapítvány elnöke
Hát szerintem egyiket sem. Van olyan magyar szó, hogy fogyaték, de mást jelent. Tehát ez a fogyatékkal élő… a fogyaték az valami, ami nincs, azzal nem lehet élni. A másik a fogyatékos, azt pedig bántónak érzik azok az emberek, akik valamilyen fogyatékossággal élik az életüket. Sérült ember, azt szívesebben elfogadják. Változik a társadalom, változik a nyelv, a gondolkodásunk változását tükrözi a nyelv. S mi ezt a folyamatot szerettük volna egy kicsikét elősegíteni. Tudatosítani az emberekben azt, hogy mi az, amit ma már nem lehet használni, nem elfogadott, nem elfogadható, s mi az, amit ajánlunk, ha nem is annyira pontos kifejezés, de legalább nem bántó, nem sértő, nem megalázó. Tehát ilyen kifejezéseknek a használatát javasoljuk mind a sajtó, mind pedig a társadalom részére.
Dóra Kriszta kuratóriumi tag
Volt egy nyelvhasználati kerekasztal-beszélgetés néhány hónappal ezelőtt, amin szintén részt vettek sérült emberek, és annak is a… néhány kifejezése az ott megállapodottak szerint van benne ebben a kiadványban. Maguk a sérültek sem tudják, hogy mit és hogyan mondjanak. Ennek egyik oka, én azt hiszem, az, hogy… hogy amíg nem tudjuk elfogadni a saját magunk helyzetét, azt, hogy ez egy kerekesszék, és azért kerekesszék, mert gyorsan, flottul, normálisan lehet vele közlekedni, és azért nem tolókocsi, mert nincsen szükségem arra, hogy engem bárki is taszigáljon… illetve… azért nem fogyatékossággal élő, mert én a családommal élek, a gyerekeimmel, a párommal, mindegy, mit mondok, és azért fogyatékos, illetve sérült, mert történt valami, akár a születésénél, akár életében, bármelyik szakaszában, ami egy sérülés, ez egy állapotot hordoz, az állapottal kell tudni együttélni, és amíg ez így nem fog bekövetkezni, addig nem fogják maguk a sérültek sem azt mondani, hogy sérült vagyok, hanem azt fogják mondani, hogy igen, én fogyatékossággal élek. Azt hiszem… azt hiszem, mindenféleképpen segítségre lesz ez a kiadvány. Hiszen nem töméntelen mennyiségű információt tartalmaz, hanem a mindennapokban rendszeresen használt kifejezéseket tartalmazza csupán. Itt csak a nagyon konkrét mozgáskorlátozottságról, látássérültségről, tehát… nagyon konkrétan megmondja azt a négy-öt kifejezést, amit… amit igazából szeretnénk hallani.
Eddig a riport, amelyből a fogyatékos közember megtudhatta, hogy ő mit érez bántónak és mit gondol a dolgokról. A Pirítós nem szeretne most azzal jönni, hogy már tavaly nyáron megjelent egy írásmű Tolókocsi vagy kerekesszék? címmel, ami egyértelműen a tolókocsi terminus technicus mellett foglal állást, elvégre a De juRe Alapítványnak nem kötelessége az utca emberének véleményét figyelembe venni, amikor arról dönt, hogy az utca embere mit szeretne hallani.
De haladjunk sorjában. Kálmán Zsófia szót emel a fogyatékkal élő kifejezés ellen, aminek a Pirítós is nagyon örül, éppen csak az a helyzet, hogy ezt a nyakatekerten szépelgő kifejezést azért kell most üldözni, mert néhány évvel ezelőtt valaki felülről ránk oktrojálta, és azóta van. Parancsuralmilag elterjesztett kifejezés, ha valaki fogyatékost mondott, akkor Ügyeletes Zseni jött és kijavította, hogy az nem fogyatékos, hanem fogyatékkal élő, amire mindenki megszeppent, mert ugye politikailag korrektek akarunk lenni, és gyorsan elfelejtette a tisztességes magyar szót. A fogyatékkal élő egyébként édestestvére az olyan kifejezéseknek, mint elintézésre kerül (ahelyett, hogy elintézik), beruházást eszközöl (ahelyett, hogy beruház), avagy, ha már itt tartunk, annak is, hogy kettőezernégy. (Talán az olvasó is megfigyelte, hogy a tévében ötödik éve egyebet sem hallunk, mint a kettő szóval kezdett aktuális évszámokat, holott a magyarban a képzett számnevek elején és belsejében a két- előtag használatos, a kettő csak önállóan, a 2 számnév kifejezésére, illetve képzett számnevek végén fordul elő: 12, 22, 142. A kettő használata azért terjedt el, mert a két és a hét hasonló hangzású szavak, könnyű őket összecserélni. No de engedelmet. Ha a tévében azt hallaná az olvasó, hogy valamilyen intézkedés kétezeröt májusában lép hatályba, ugye nem legyintene, hogy á, ez még csak ötezer év múlva aktuális?) Kálmán Zsófiának és az alapítványnak teljesen igaza van a fogyatékkal élő kárhoztatásában, éppen csak ezt a szót nem kellene üldözni, ha erőszakkal bele nem plántálják a nyelvbe.
Nem így áll a helyzet a következő mondattal. „A másik a fogyatékos, azt pedig bántónak érzik azok az emberek, akik valamilyen fogyatékossággal élik az életüket.” Közölnünk kell a De juRe Alapítvány mindazon munkatársaival, akiknek tevékenysége eredményeképpen ez a felfogás bekerült az alapítvány koncepciókörébe, hogy a Pirítós szerkesztőségének több tagja saját testi állapotának megjelölésére a fogyatékos szót használja, a többi tag pedig ekként aposztrofálja előbbieket, akik még soha emiatt meg nem bántódtak. Többen ismernek továbbá közülünk fogyatékosokat, akik úgyszintén ezt a szót használják, és soha meg nem fordult a fejükben, hogy ez bántó volna. Kálmán Zsófia ezen mondatát tehát mint a mai magyar valóságtól tökéletesen elrugaszkodott, akadémikus álláspontot kell kezelnünk, amely íróasztal mögötti, magányos fejtegetések eredményeként születhetett.
„Sérült ember, azt szívesebben elfogadják.” Ezen a ponton már kissé megoszlik a szerkesztőség véleménye. Megtalálható körünkben az a vélemény, hogy a sérült és a fogyatékos egymással felcserélhető fogalmak, azaz érzelmi-eszmei töltésük azonos; de akad olyan vélemény is, amely szerint a sérült bántó, és nem helyes a fogyatékosokra alkalmazni. (Az az elgondolás azonban, hogy a sérült szót preferáljuk a fogyatékossal szemben, teljes értetlenségünkkel találkozott.) A vitát végül egy ötlet oldotta meg: rákerestünk a sérült szóra a Népszabadság Online legfrissebb híranyagában. Elvetve az olyan kifejezéseket, mint „a választók joga nem sérült”, a következő találatokat kaptuk:
Nigériai diákra lőttek Budapesten. „A lövéseket a sérült lakása előtt adták le”. Mivel a nigériai diák tudtunkkal nem fogyatékos (s reméljük, hogy az aljas támadást követően sem válik azzá), a szó itt egyértelműen „támadás sérültje, támadás következtében megsérült személy” jelentésű.
A magyar utasért az EU-ban már a tb fizet. „Ennek egyetlen feltétele, hogy a sérült hosszabb időt szándékozzon az adott tagországban eltölteni.” A cikk nem fogyatékosokról szól: a külföldön balesetet szenvedők ellátásával foglalkozik. Itt tehát „baleset sérültje” a szó tartalma.
Család, erőszak, iskola. „…szakértők foglalkozhatnak a sérült gyerekekkel.” A kontextusból kiderül, hogy a szó jelentése itt „családon belüli erőszak következtében testileg vagy lelkileg bántalmat szenvedett”.
Ámbár vizsgálatunk nem mondható reprezentatívnak, szúrópróbának bízvást beválik, s arra az eredményre vezet, hogy a sérült szó jelentése a mai magyar nyelvben „baleset, támadás, erőszak következtében testi vagy lelki károsodást szenvedett (személy)”. Ha ezt a szót használjuk a fogyatékos szinonímájaként, akkor tévesen jelöljük meg azokat, akik nem ilyen okból fogyatékosok, hanem veleszületett rendellenesség miatt.
Erre persze cáfolatul következnek Dóra Kriszta szavai: „sérült, mert történt valami, akár a születésénél, akár életében, bármelyik szakaszában, ami egy sérülés”. Ez azonban nem így van, mert vannak genetikai eredetű rendellenességek is, amik nem a születéskor fejtik ki hatásukat, hanem már jóval korábban, esetleg már a fogantatás előtt eldőltek. A szerkesztőség azon tagjai, akik ilyen rendellenességek miatt lettek fogyatékosok, úgy érzik, hogy ők nem sérültek, mert nem szenvedtek sérülést: sem baleset, sem támadás nem érte őket, egyszerűen van egy öröklődő génhiba.
A sérült tehát helyesen fogyatékos.
Dóra Kriszta másik félmondata: „ez egy kerekesszék, és azért kerekesszék, mert gyorsan, flottul, normálisan lehet vele közlekedni, és azért nem tolókocsi, mert nincsen szükségem arra, hogy engem bárki is taszigáljon…” határozott ellenérzést váltott ki a Pirítós szerkesztőiben. Kifogásainkat pontokba szedtük.
1. Nem értjük, miért nem kerekesszék a sokmilliós Rolls-Royce, hiszen illik rá Dóra Kriszta leírása: gyorsan, flottul, normálisan lehet vele közlekedni. Továbbá bele lehet ülni és kerekeken gurul, a Pirítós tehát a maga részéről vindikálja magának a jogot, hogy a továbbiakban kerekesszéknek nevezzen minden gépkocsit, biciklit, vasutat és villamost. Azazhogy a gépkocsi két széket és egy kanapét tartalmaz, tehát a kerekes ülőgarnitúra is alkalmazható rá.
2. Nem értjük, miért ragad le Dóra Kriszta a tolókocsi szóösszetétel első részének tagadásánál, miszerint nem kell tolni, miközben azt nem tudta megmagyarázni (és nemcsak ő, senki más sem, aki kárhoztatja ezt a szót), hogy miért nem kocsi, ha egyszer az.
3. Azt viszont a kerekesszék apostolai mindmáig nem voltak képesek és hajlandóak megvilágítani értetlen szellemünk előtt, hogy ha egyszer gyorsan, flottul, normálisan lehet vele közlekedni, akkor miért szék. A székek a magyar nyelv egész területén, ezt az egy szócsinálmányt kivéve, ülőbútorok, amelyeken helyet foglal ebédnél a család és levélírás közben a hivatalnok. Székekkel nem közlekedünk.
4. Nyelvművelőhöz méltatlan felelőtlenség, hogy Dóra Kriszta nyitva hagyott egy fontos kérdést; ez a kérdés bizonyára Dóra-féle taszigálási dilemma néven fog bevonulni a nyelvtudomány történetébe. Arról van szó ugyanis, hogy a kuratóriumi tagnak nincs szüksége arra, hogy őt bárki is taszigálja. Ez igen örvendetes. Egyáltalán nem kapunk azonban információt arról, mi történjék azokkal a fogyatékosokkal, akik nem tudják hajtani járművüket, hanem igenis taszigálni kell őket. (Furcsa szó ez a „taszigálni”, mintha nem lenne kereke az istenadtának, hanem négy gumivégű lábbal állna a linóleumon.) Avagy értsük úgy, hogy akit taszigálni kell, annak tolókocsija van, akit viszont nem, annak kerekesszéke? Problémás folyton kérdezősködni:
Fogyatékos: Elnézést, át tudna segíteni az úttesten?
Járókelő (két dinnyét visz a hóna alatt): Én sajnos nem, de egy pillanat… (másik járókelőhöz) Bocsánat, uram, át tudná segíteni az úttesten ezt a… (fogyatékoshoz) Elnézést, kell önt taszigálni?
Fogyatékos: Igen.
Járókelő (másik járókelőhöz): …ezt a tolókocsis urat?
A Pirítós szerkesztőségének az a meglátása, hogy a De juRe Alapítvány egy erőltetett, hivataloskodó, papírízű, a magyar nyelv szellemétől és a szavak általánosan ismert jelentésétől elütő, csakazértis-lenyeletjük-veletek alapon álló nyelvhasználatot akar rákényszeríteni a fogyatékosokra és az épekre. Ilyen nyelvhasználat azonban a magyar nyelvben már van, ránk kényszerítette az állambürokrácia. Külön alapítványt fenntartani arra a célra, hogy az amúgy is megrongált nyelvet tovább rongálja – olyan pazarlás, amit egy ilyen kis ország nem engedhet meg magának. Éspedig nem anyagilag.
A magunk részéről inkább azt javasolnánk az alapítványnak, hogy foglalkozzanak azzal, amire létrejöttek: a fogyatékosok jogvédelmével. Honlapjukról is kiderül, hogy programjaikban szerepel az antidiszkriminációs fellépés, az akadálymentesítés keresztülviteléért folytatott küzdelem. Legyenek kedvesek ezt csinálni, nem pedig átvenni a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának feladatait. Különös tekintettel arra a tényre, hogy a Pirítósnak tudomása van olyan esetről, amikor az alapítvány mondvacsinált ürüggyel megtagadta segítségét egy jogsérelmet szenvedett fogyatékostól. Az nem az ő feladatuk, hogy a trappista sajtot átkereszteljék kakukkosórává.