Hrdaja

Hetek óta dolgozom a Nindán, de két kérdésre még mindig nem tudom a választ. Ez a kettő Ninda és a cselekmény. Egy regénybe cselekmény is kell, de nekem csak Ninda van. A képernyőmön a dokumentum ikonja az a fénykép, azzal a kifejezéssel, amiből Ninda született, és igen, éppen itt van az a kérdés, hogy – várjunk csak. Nem tudom biztosan, hogy mit nem tudok: hogy kicsoda Ninda, vagy hogy micsoda Ninda.
  De lehet, hogy egyiket sem.
  Műfaja szerint galaktikus eposz lenne a könyv, az a galaktikus eposz, amit mindig is szerettem volna megírni, de legelsősorban is itt lebeg az a hatalmas kérdőjel, maga Ninda. Ez máskor annyira egyszerű volt. Most nem tudok semmit. Nincsen cselekményem, és nem tudom létrehozni, vagyis de, csak semmi értelme, amíg magát Nindát meg nem fejtettem, de ehhez nekem magamnak is adeptussá kell válnom és megismernem a gondolatot, amely nem létezik Ninda nélkül, de Ninda sem létezhet a gondolat nélkül, mert egymást definiálják.
  Róka fogta csuka.
  Ninda abból a fényképből született, amit megtettem a dokumentum ikonjának, és abból, hogy a forma üresség és az üresség forma. Mert ez van a fényképen, ó, Sáriputra! Menj át a túlsó partra! Amikor átmentem a túlsó partra és onnan néztem vissza Nindára, értettem, miért van Ninda ott velem a túlsó parton. Hogy tökéletesítsem a bölcsességet. Pradzsnyápáramitá. De ezt a bölcsességet nem lehet még tökéletesíteni, mert még föl sincsen találva.
  De hogy bonyolultabban fejezzem ki magam: szeretnék megírni egy galaktikus eposzt, amiből hiányzik a galaktikus eposzok két fő kelléke: az örökös háború, öldöklés, kegyetlenség, valamint a vallásos misztikum. Ez a két kellék feltehetően elengedhetetlen tartozéka a műfajnak, és én a fejembe vettem, hogy ezek nélkül fogok galaktikus eposzt írni.
  Mert ezekkel nagyon könnyű. Fogunk egy csomó bolygót, megrakjuk őket hadakozó ellenfelekkel, és nézzük, mit csinálnak. Esetleg jó komplikált politikai szövevényekkel, amikben elvész az olvasó.
  Mert Asimov mégiscsak megcsinálta ezek nélkül, és ha neki sikerült, sikerülhet nekem is.
  És mert erre kényszerít, hogy megismerjem Nindát. Mert nem tudok még róla semmit, és az üresség forma. „Tudom, hogy szörnyszülött vagyok” – mondta Késes Szent Alia, és ezt nem akarom. Formát akarok adni az ürességnek. Át akarom változtatni az Élet Vizét és kérdőjelet akarok rajzolni Avalókitésvara szavai mögé. A forma valóban üresség? Az üresség valóban forma?
  Akkor tegyünk róla! Lépjen színre Lí-Nindaran, a Három Elme. Ezt ebben a pillanatban fogalmaztam így meg, pedig a gondolatot még nem is ismerem.
  És ha később sem ismerem meg, akkor kudarcot vall a könyv és velem együtt Ninda.
  Meg kell akadályoznom a dzsihadot.

»»»»»»