A kevesebbet tudó Palm
Elgondolkodtam egy kicsit. A Palm ugye nem tud annyit, mint a PC, ezért még mindig használunk PC-t is. De vegyük már számba, hogy miben és mennyivel tud kevesebbet. Ebből még kisülhet valami hasznos.
A szoftveres részével hamar végzünk: írni kell programokat, és már sincs gond. De azért kicsit részletezzük. A különböző formátumok kezelése okozza a legtöbb gondot. Jelenleg például nem lehet megnézni PNG képeket, sok weboldalnak szétesik a szerkezete, egyes videóformátumok nem működnek stb. Azt hiszem, el fog jönni egy kor, amikor a számítástechnikusok egyik fontos tevékenysége lesz mindenféle régi file-formátumhoz konvertereket írni és futtatni. Emlékszik még valaki az LBM, FLC és ChiWriter formátumokra? A gépek igen, rejtőznek még ilyen file-ok a régi archívumok mélyén, és némelyiket érti még valamelyik modern program, ismer hatszáz formátumot, ez is köztük van. Aztán a cég feladja a supportot vagy tönkremegy, és a program lassan elmerül a süllyesztőben.
S itt jön a bibi. Ha a Palmok vagy bármiféle új platform átveszi az uralmat, akkor a régi programok automatikusan feledésbe merülnek, csak az a kisebbség nem, amit portolnak. Nem biztos, hogy lesz például ACDSee a maga rengeteg avétos formátumával. Szoftveroldalról tehát nem az a kérdés, hogy mivel tud a Palm kevesebbet. A következő kérdések vannak:
Mikor várható, hogy hardverben a PDA-k fölzárkóznak? Amikor megteszik, leáldozik-e a PC-k csillaga? Ha igen: mennyi információ létezik ódon, félig feledésbe merült formátumokban? Mennyit érnek ezek? Melyiket érdemes megmenteni a megfelelő konverter megírásával?
Lássuk a hardvert. Kezdjük belül. A processzorok lassúbbak, de mivel a megmozgatandó adatmennyiségek is kisebbek, a TX jóval gyorsabban dolgozik, mint a 98 vagy az XP az én 2,8 GHz-es procimon. Márpedig ez az, ami számít, nem a puszta szám.
A memória kisebb (TX: 128 MB, PC: határ a csillagos ég, az enyém konkrétan fél giga), de az összehasonlításhoz ez kevés, mert a két gép máshogy használja. A PC-n a RAM csak operatív memória, ahogy a számítógépek őskora óta mindig. Palmon a memória egyúttal file-ok tömegének lakóhelye, ami háttértár nélkül is működteti a gépet. Így Palmon az operatív memória sokkal kisebb a fizikainál (nálam például e percben 77,1 MB, mert amit csak lehet, kártyán tartok). Ugyanakkor viszont a Palmnak nincs szüksége ekkora operatív tárra. A memóriában tárolt programfile onnan indul, ahol tárolom, nincs operatív terület és RAM-disk, amik között másolni kellene. Több megás programok vígan futnak akkor is, ha a szabad memória jóval kisebb, mint a program. Azt lehet mondani, hogy a PC-nek sose elég a memória, a Palmnak meg igen.
A háttértár az első, ahol a Palm vereséget szenved, méghozzá nagyot. Az én wincsim százszor akkora, mint a Palmban levő kártya, és sokkal gyorsabb is. A lemaradást persze enyhíti, hogy a wincsi kapacitásának jókora részét a programok használják föl, a Windows és a rajta futó alkalmazások hírből sem ismerik a helytakarékosságot – a Palm kártyáján viszont gyakorlatilag minden kilobyte-tal én gazdálkodhatom. De még így is nagyon nagy a különbség, a wincsin megengedhetem magamnak a helypazarlást, ritkán használt, nagyméretű dolgok szétdobálását, a kártyán nem.
Itt mindenképpen fejlődésre van szükség, ami történik is. A Palm nem lesz konkurense a PC-nek, amíg a kártyák kapacitása tíz giga fölé nem megy, az áruk pedig tízezer forint alá nem esik. Ami persze nem jelenti azt, hogy amikor ez bekövetkezik, akkor a Palm garantáltan a PC versenytársává válik.
Amikor viszont azzá lesz, akkor – vagy már előbb – meg kell jelenniük a PDA-ra (valószínűleg wifivel) csatlakozó DVD-lejátszóknak, hogy a lemezen tárolt rengeteg információ hozzáférhető maradjon. Floppyn gyakorlatilag nincs már adat, mindenki lemásolta lemezeit, amik valószínűleg nem is nagyon olvashatók már.
Az is lehet, hogy a PDA–wincsi interfészek fognak elterjedni. Már van ilyen, a slug, de kevesen ismerik, és nem közvetlenül a tenyérgépre csatlakozik, hanem egy közbeiktatott LAN-t igényel. El tudom képzelni, hogy LAN mindig lesz a PDA-k körül, mert logikusan következik az igényekből: ha egy családban több PDA van, azok még akarhatják ugyanazokat a wincsiket, tehát ugyanazokat az adatokat használni. (Munkahelyen a LAN adekvát.) De előbb-utóbb várható, hogy a PC-k kilépnek a játékból.
Térjünk vissza a Palm kisebb tudására. Képernyő. Itt még nem árt némi fejlődés, de a TX 320*480-as grafikája már a legtöbb célra jól használható. Természetesen 64k színben, amit a programok, a játékokat kivéve, egyáltalán nem használnak ki. Ez pedig baj. A hanghoz nem tudok hozzászólni, nekem csak mp3-hallgatásra kell, ahhoz jó. Nyomtató: bizony ideje lenne a közvetlen PDA-nyomasztó kapcsolatnak, egyelőre ez még nincs.
Ezek voltak az outputok. Az inputnál találjuk az első olyan tételt, ahol a Palm megoldása kétséget kizáróan jobb a PC-énél: a pozicionáló eszközt. A ceruzával egy pillanat alatt elérjük a képernyő bármelyik pontját, míg az egérrel hosszas manőverezgetésre van szükség (és végre nyugodtan tarthatunk sajtot a közelben). Ez persze csekélységnek tűnik, de másfél évtizeddel a GUI-k elterjedése után nem mondhatjuk, hogy közömbös volna, mivel mutogatunk a képernyőn.
Amit a Palm nyer a ceruzával, többszörösen elveszti a billentyűzetfronton. A myKbd a földtörténet legjobb onscreen billentyűzete, de nem versenyez az onplastic billentyűzetekkel. Jómagam valaha tizenháromezer „n”-t (kvázi byte-ot) szedtem óránként. Ezt Palmon képtelenség akár csak megközelíteni is, most például a tejpWriter tanúsága szerint 150 karakter/perc, azaz 9000 karakter/óra sebességgel írok. De ennek jókora része törlés és újraírás! Itt sokat ront az ember. És ha lenyomtam öt hibás karaktert, akkor ötször megnyomni a backspace-t persze hogy gyorsan megy…
Vannak persze külső billentyűzetek, de ezek sem alkalmasak se arra, hogy gyorsan írjunk, se arra, hogy sokat. Amíg olyan billentyűzetek nem jelennek meg, amik erre is jók, addig a tömeges szövegbevitel eszközei a PC-k maradnak. Tömeges szövegbevitelen persze nemcsak a folyamatos szövegírást kell érteni, hanem minden olyan tevékenységet, amihez sok billentyűt kell megnyomni. Például a programozást vagy bizonyos játékprogramok futtatását.
A jövő PDA-i olyan gépek lehetnek, amik teljes értékű számítógépek a zsebünkben, és mindenfélét össze lehet dugni velük – elsősorban rádióval persze. Ma is vannak bluetoothos billentyűzetek, headsetek; meg kell jelenniük a bluetoothos vagy wifis monitoroknak is, amikkel a kis palmok nagyképernyős gépekké változnak. Ma létezik egy felhasználói réteg, amely mindenhova notebookot hurcol magával. Ez várhatóan kétfelé válik majd: akiknek elég egy PDA kis képernyője és onscreen, esetleg összecsukható billentyűzet, illetve akik nagy képernyőt és/vagy komoly billentyűzetet igényelnek. Nekik jól jönnek majd az irodákban, tárgyalókban, várószobákban elhelyezett rádiós monitorok és billentyűzetek, netán nyomtatók, szkennerek, projektorok. Az adatokat és az alkalmazásokat pedig viszik magukkal a zsebükben.