Vége a civilizációnak
Szóval össze fog omlani a civilizáció, nincs mese.
Végy egy doboz ostobaságot, mosd meg, csöpögtesd le, tedd tányérba. Fújd le habbal, és máris kész az ostobaság habbal. Ízlés szerint díszítheted.
1. Attól, hogy nem tanítják a folyóírást, a gyerekek még tudhatnak kézzel írni is, folyóírást elolvasni is. Nekem tanították, de soha nem tanultam meg, évekig kézzel írtam a regényeimet, golyóstollal, nyomtatott betűkkel, és mégis életben maradtam. Ez tehát marhaság.
Az eddig élt írástudó emberek 90%-a semmiféle folyóírást nem ismert. Vagy azért, mert még nem találták fel, vagy azért, mert az ő írásrendszerükben ez egyáltalán nem létezik. A középkorban a latin ábécét nem folyóírással írták, hanem különféle kurzívokkal: – a kurzív ma már mást jelent, hogy akkor mit jelentett, a képeken látható.
A bráhmi írásokban nincs folyóírás. A kínaiban van, de csak egy maroknyi kalligráfiaművész tudja őket leírni is, elolvasni is. Amikor egyfajta folyóírást nagyszámú írástudó ismert, akkor abból rögtön kialakult a hiragana, és az rögzült mint nyomtatott ábécé. Az arabban csak folyóírás van, ott se merül föl ez a probléma.
Attól, hogy valaki nem ír folyóírással, még van egyedi aláírása. Nekem is van.
De tessék már nekem megmondani, miféle varázslat az aláírás? Mit tud az, amit más technika nem tud? Birtokomban van egy köteg irat, amiken több tucatszor szerepel az aláírásom, és még valakié. Első blikkre látható, hogy mindkét ember aláírását ugyanaz a kéz írta, elég odapillantani és látszik, jókora mennyiségű írás van az iratokon ugyanattól a kéztől, nem kell írásszakértő. A hivatal megtehette volna, hogy gyanakodni kezd és kér egy olyan aláírásmintát, ami egyértelműen tőlem származik. Egészen másmilyen lett volna.
Megmondom, mire jó az aláírás: felmenti a hivatalnokot a gondolkodás kényszerétől. Ha aláírok egy papírt Ladislav Ambruz néven, szó nélkül elfogadják, mert elég rápillantani a kezdőbetűkre, stimmelni fognak, és nem menekülnek sikítva, pedig az egy sorozatgyilkos. Történetesen Tendzing Norgajt is aláírhatok, azt is el fogják fogadni. Csak azt nem fogadják el, ha nincsen semmilyen aláírás.
Úgyhogy ha egyszer emberek tömegeinek nem lesz egyedi aláírása – aminek bekövetkeztében akkor se hiszek, ha nem tanulnak folyóírást –, akkor valószínűleg nem változik semmi. Ha mégis, akkor a változás az lesz, hogy a papírok bűvöletében élő bürokratáknak újfajta varázslatot kell kitalálniuk, és azzal már kevésbé lehet majd csalni.
Michele Hanson hülyeségeket beszél; érdemes az eredetit is elolvasni. Az a része teljesen rendben van, hogy újra és régire egyaránt szükség van, én is nagyra értékelem a régi könyvek illatát, miközben szinte kizárólag Palmról olvasok, és már legfeljebb bevásárlólisták kedvéért veszek elő golyóstollat. De Hanson azt is kivenné a kezemből, és emeltyűs töltőtollat adna helyette. Miért nem mindjárt nádszálat és agyagtáblácskát? Mert az ő gyerekkorában a tyűstoll volt a módi? De ugye kinevette a dédijét, amikor fertőző betegségre penicillin helyett ráolvasást alkalmazott?
Szóval vége a civilizációnak, „as we know it”? Üsse kavics. Ami jó volt belőle, az úgyis megmarad, én most már szívesen vennék egy új civilizációt, a régivel túl sok a baj. De miért ne lennének naplók? Attól, hogy Anne Frank töltőtollal írta a sajátját, más már nem is írhat mással? Samuel Pepys meg libatollat használt, akkor már menjünk vissza oda. Hanson kapálózhat, ahogy akar, naplóíró programok tökmelegei léteznek minden elképzelhető platformra, akár privát naplót akar az ember, akár nyilvánosat, vagyis blogot.
Miért ne létezne személyes érintkezés? Tagja vagyok egy online csoportnak, amely a neten jött össze, a tagok többsége sose látta egymást élőben, de egy találkozót már szerveztünk, és alakul egy újabb. Más online közösségekben is olvasom, hogy szerveznek találkozókat, ámbár nem csinálnak semmi olyasmit, amit ne lehetne online is megtenni (ellentétben mondjuk a LUGnettel, akik ugye olyan dolgokat alkotnak, amit csak élőben lehet igazán megmutatni).
Nem, a net nem a személyes érintkezést szünteti meg, csak kiteljesíti azt, amit a telefon elkezdett. (Hanson bizonyára nem kárhoztatja a telefont, mert volt a gyerekkorában. Élt volna csak Magyarországon!) Tudok érintkezni emberekkel anélkül, hogy találkoznék velük. Ez a földtörténet legnagyobb találmánya, és tökéletesíteni kell, nem az orrunkat húzni.
Attól, hogy van autó, még rengetegen járnak biciklivel, pedig az autó gyorsabb és kényelmesebb. Hanson hazájában ötven éve minden üzletembernek van faxa és telefonja, mégis minden cégnél értekezlettel kezdik a napot, és állandóan konferenciákra járnak. Attól, hogy be lehet rohanni egy épületbe és fél perc alatt bekapni egy kurukuru szusit, bizony nagyon sokan ma is főznek.
És egyáltalán: mi köze az emberi érintkezésnek a folyóíráshoz?
Ami pedig a finom motorikus mozgásokat illeti, az emberiség valaha majomiság volt. Rémlik valami? Fák, banán, liánok… A finom motorikus mozgások folyóírás nélkül fejlődtek ki. A folyóírás legfeljebb ha pár száz éves, az írás maga talán hatezer. Ha nem lettek volna finom motorikus mozgások, akkor nemhogy írni nem kezdhet el az emberiség, hanem az íráshoz szükséges eszközöket se tudja előállítani.
2. És ha összedől a civilizáció, akkor mi van? Tessék mondani, hány civilizációt ismerünk, ami összedőlt – úgy a közelmúltban?
Egy évszázaddal ezelőtt Európában a viktoriánus kor virágzott. Maga Viktória nem élt már, de halála után még tizenhárom évig gyakorlatilag ugyanaz a világ volt. Az urak gentlemanek voltak, a hölgyek dámák. Úriember nem dolgozott, úrihölgy végképp nem. Vasárnap pláne, vasárnap a kisfiúk öltönyben, a kislányok kikeményített ruhában ültek és unatkoztak. Aki nem hiszi, hogy az egy komplett másik civilizáció volt, olvasson sok Lucy Maud Montgomeryt, nézze meg a regényeiből készült filmeket, nagyon fognak tetszeni, éppen azért, mert az egy letűnt világ.
Nemsokára száz éve lesz, hogy azt a világot elsöpörte az első világháború. Az egyik következménye az volt, hogy a nőknek muszáj lett dolgozni, mert a férfiak a fronton voltak vagy már nem is éltek, következésképpen szabad is lett nekik dolgozni, és a tétlen úrhölgy helyébe a „modern, dolgozó nő” fogalma lépett. Tessék megnézni a harmincas évek filmjeit, Tolnay Klári, Turay Ida, Szeleczky Zita egész sor modern, dolgozó nőt játszott el, az akkori világból merített, közismert típusokat. Úriembernek is illett már dolgozni, azokat meg Jávor Pál, Ráday Imre, Kabos Gyula elevenítette meg. Aki még mindig nem dolgozott, az az uraság volt, minimum gróf. Hogy az mennyire más civilizáció volt, azt pedig a Rokonok lapjain örökítette meg Móricz. (Az is ott van, hogy mennyire ugyanolyan volt, mint a mienk.)
De elsöpörte a második világháború. Ami utána jött, egy sokkal felszabadultabb, szabadosabb, a háború előtt szocializálódott „öregek” szemében természetesen erkölcstelenebb világ. Tessék elolvasni a Zabhegyezőt, már szexet is emlegetnek benne! Folyton! És egy lázadó tinédzser van benne. Lázadni a harmincas években is lehetett, de először is tedd le az érettségit, kisfiam, és brillantinozd be rendesen a hajadat.
A második világháború utáni civilizációt talán még jobban megismerhetjük Fejér István Tudni illik, hogy mi illik című illemtankönyvéből, amely két évvel civilizációjának pusztulása előtt jelent meg. A jólnevelt ember természetesen öltönyt és fehér inget visel, a nem jólnevelt ember színes inget. Ma meg jószerivel senki nem hord inget, öltönyt is csak a politikusok. Az illemszabályok remek képet festenek arról a korról, hiszen az élet minden területét átfogják.
De az a civilizáció elpusztult 1968-ban. Egy darabig még vegetált ugyan, a vasfüggönyön túl csak pár évig, eminnen jóval tovább, de halálos sebet kapott és igazából már csak vergődött.
1935-ben egy amerikai cégnél a frissen diplomázott mérnöknek hallgass volt a neve. 1975-ben már csak addig, amíg az öreg mérnökök elmondták a véleményüket, aztán az övét is kegyeskedtek meghallgatni. 1995-ben már ők alapítanak cégeket. 1965-ben a tanárnak magától értetődően kijárt a gyerekektől a maximális tisztelet, sőt alázat. 1985-ben is kijárt, csak nem kapta meg. 1995-ben már nem is követeli.
A társadalom sorra dönti le a régiek által felállított tabukat, bálványokat, mindenféle sérthetetlennek kikiáltott totemet. És még mindig működik, még mindig társadalom. Ha Hansonnak igaza van – amit távol álljon tőlem feltételezni –, és csakugyan ledől a folyóírás bálványa, akkor uccu neki, de szaporán! Mi a fenének a gyerekeket folyóírással nyúzni, tessék mondani? Ezek csak bilevek. Semmi szükség rájuk, ki velük! Tökéletesen értelmes, kézügyes, írni-olvasni tudó, emberekkel érintkező és normálisan elbeszélgető, jóravaló gyerekek alkothatók anélkül is, hogy folyóírással kínoznánk őket, már megint nem gömbölyödik elég szépen annak az s betűnek az alsó kunkora, még egy oldalt teleírsz ezzel, addig nem kelsz föl az asztaltól, Pistike!
A régi oktatással egyébként is tele van a gaudeamusom.
– Agricolam… – kezdi a tanár.
– AGRICOLAM! – kántálja az osztály.
– …agricola…
– AGRICOLA!
…Agricolae, agricolarum, agricolis, agricolas, agricolis, így végig sorban.
– No még egyszer! Agricolam…
Holt költők társasága, itt van a képernyőn. A filmben pedig benne mindaz, amit a mai oktatási rendszerről tudni érdemes. Ehhez minek tanár? Húsz évig tanult és szép fizetést húz az iskolától azért, hogy szavakat kántáljon a gyerekeknek, ahelyett hogy felütnék a nyelvkönyv igeragozási táblázatát, ahonnan ezt sokkal könnyebben megtanulnák, sokkal rövidebb idő alatt; már ha ugye értelme lenne a dolognak, nem egy kihalt nyelvet tanulnának. Mi a fenének?