Néha előfordul, hogy jó lóra teszek; nem gyakran. Ha az, amit látok, egy folyamat része, és nem csak esetleges, akkor énnekem ez a folyamat tetszik. Akkor a NANDO egy csapat tüneményesen éneklő kislányból átalakulóban van valami rendkívül érdekes, jelentős dologgá.
Először is tisztázzunk valamit. Az, hogy egy dal miről szól, a szövegíró felelőssége. Ő írta bele, az énekes csak elénekli. Ugyanakkor az énekes mégsem „csak” elénekli. Hangját, arcát, nevét adja hozzá, és ő azt a számot kiválasztotta, hogy el akarja énekelni. Ez a választás általában tudatos és összefüggésben van a szám tartalmával. Ezért mondjuk egyes számokra, hogy Koncz Zsuzsáé, holott nem ő szerezte a zenét, nem ő írta a szöveget, és tételesen már az Illés is előadta őket, Bródy szólóban is – de Koncz Zsuzsa változata lett a legismertebb. Tárgyunkkal összefügg Ieva polkája is, aminek közismert neve Loituma-polka, pedig a zene nagyon régi, a szöveget Eino Kettunen írta, a Loituma csak átdolgozta, de ők tették nemzetközileg ismertté.
Ha egy számot egy adott énekes vagy együttes ad elő és senki más, akkor őhozzájuk fog kötődni. A most tárgyalandó két szám közül az egyikkel ez a helyzet, a másikkal határozottan nem.
A Zibsnī zvaigznes aiz Daugavast Keita 2012-ben énekelte el, ezért a felelőssége elég korlátozottnak mondható. Engem ettől a daltól konkrétan kilel a frász, és lehet, hogy egyszer majd nem leszek hajlandó meghallgatni, már most is kizárólag ezen az egy felvételen viselem el, mert megőrülök Keita hangjáért, és ez a legjobb szólófelvétele. Hogy hány más felvétel van erről a dalról, nem tudom, mindenki előadta már, aki Liepājától Alūksnéig énekelni tud, ez Lettország nemzeti büszkesége, ez már elég, hogy kileljen a frász (bármely ország nemzeti büszkeségével ez a helyzet), de ráadásul a katonákról szól, akik ülnek a hóban, nézik a csillagokat a Daugava fölött, és sírnak az anyukájuk után, nem tudva, mikor ér véget a háború és mikor mehetnek haza, hadd ne fordítsam le az egész borzalmat. Természetesen bármely országnak tökéletesen megfelelne nemzeti büszkeségként, ha a Daugava helyére egy helyi folyót teszünk, és mondjuk afrikai országok számára a hó helyett sivatagot írunk. Éppen ez a baj vele. Hogy semmi sincsen, ami lett nemzeti büszkeséggé tehetné. A lengyel himnusz például tele van a konkrét lengyel történelem részleteivel, még inkább, mint a magyar. A lett himnuszban csak annyi van, hogy Isten, áldd meg Lettországot, ahol a lett lányok virágzanak, a lett fiúk énekelnek, táncoljunk boldogan. Ugyanis amikor írták, még nem tudták, hogy a lett lányok is énekelnek, méghozzá milyen szépen. Térjünk is vissza Keitához.
A Zibsnī zvaigznes aiz Daugavas választása nem Keita felelőssége. Egy nyolcéves gyerek nem hoz politikailag motivált döntéseket, ha mégis, az sokkal nagyobb baj, mint elénekelni egy teljesen ártalmatlan tartalmú dalt, ami semmilyen valóságos politikai mondandót nem hordoz. Csak engem kilel tőle a frász. Őneki ezzel semmilyen baja nem lehetett, gyönyörű szépen elénekelte, természetesen minden szavát értette, és semmi rosszat nem talált benne.
De azóta négy év telt el. Ma már tudatosan választanak, főleg ha a téma nem olyasmi, mint a háború, amit a lett iskoláslányok azért mégsem ismerhetnek – hanem olyasmi, amit nagyon is. És ha jól értettem, akkor már választani se kellett, mert Jānis Ķirsis és Guntars Račs ezt a dalt már nekik írta.
November huszadikán jelent meg, én először egy tévéinterjúban hallottam, ahol Rūta Dūdumával együtt szerepeltek, főleg ő beszélt, a kislányok még elég elfogódottak voltak. Meghallgattam – nem nagyon tetszett. Zeneileg sem, és az Ieva-polka után úgy éreztem, ők ennél többre, jobbra is képesek, de nem tetszett a videó sem, amin ők nem is láthatók, csak egy állóképen… és hát Keita hangja. Ő énekel szólót benne, és ez a hang már nem az a hang. Azóta megjelent a Ritenis, amit publikálása után másodpercekkel már hallottam, és azon is ez a hang van.
Keita hangja megváltozott.
Ez éppoly drámai, tragikus veszteség, mint Szekfű Tüncsié, és mégsem az. A régi hang úgy szólt, mint a fuvola. A csillagos dal mellett a másik, ahol legszebben szól, a Dziesma par raibo pasauli (Dal a tarka világról) a Velniņi című musicalből, amit ugyanabban az évben énekelt el a lett rádió Jaunās zvaigznes (Fiatal csillagok) versenyén, két felvétel is van róla (és egyikhez se jutott olyan operatőr, aki boldogul Keita higanygőz mozgásával), de nekem ez a kedvesebb, mert itt kétszer is kihagy a megtámasztás és falzettet fog. Ettől ő még úgy tökéletes, ahogy van.
Úgy szólt tehát, mint a fuvola, de mégis hiányzott belőle valami. Mint a népmese szerint a levesből a só. És most benne van. Lehet, hogy tizenkét éves korára Keita elvesztett néhányat a legfelső hangokból, talán egy egész oktávot, nem értek hozzá; de cserébe többet kapott néhány mélyebb hangnál. A hangja kitelik, színesedik, egészen egyedivé és amennyire sejteni lehet, különlegessé válik. Mármint persze mindenkinek egyedi hangja van, de legtöbbünk hangja nem igazán rendkívüli. Lehet, hogy az övé az lesz. Már most figyelemreméltó.
Majd beszélünk a többiek hangjáról is, Terēze például, aki a Traucējumsban még olyan kis bátortalanka volt, a Ritenisben már nagyszerű, lendületes szólókat énekel – de térjünk vissza az előző dalhoz.
Saulesbrilles. Napszemüveg. Egy vidám nyári dal, zeneileg is annak hangzik és a klip képi világa is ezt mutatja. De miért ad közre vidám nyári dalt a NANDO éppen novemberben, Rīgában, az északi szélesség ötvenhatodik fokán, ahol aznap hat fokot mértek, fújt a szél és esett az eső? Ennyit késett volna a kiadó?
Nem. Ha a NANDO csinál valamit, azt pontosan csinálja. Rīga plusz hat fokos hőmérséklete valóságos forróság volt ahhoz képest, ami a dalban van. Történetesen az időjárásról is szó esik benne, és Račs mintha tudta volna, milyen lesz az idő aznap, amikor a dal megjelenik, csak nem szó szerint értette.
Saule, kur tu esi, kur tu kavējies
vai patiešām lietus šodien nepāries
tas nekas, neviens nav no cukura
mēs tikai darām to, kas mums jādara.
Hol vagy, Nap, hol késel,
vajon ma már nem áll el az eső,
ez semmi, senki sincs cukorból,
csak tesszük, amit kell.
A fordítás az én művem, ámbár továbbra se tudok lettül. Ez tökéletes leírása lenne Rīga aznapi időjárásának, de hát nem erről van szó.
Uzliec saulesbrilles, lai ir krāsaināk
tas nekas, ja tumši mākonīši nāk
uzliec saulesbrilles, pasmaidi un ej
apkārt savai zemei, apkārt pasaulei!
Tégy föl napszemüveget, úgy színesebb,
nem számít, ha sötét felhők jönnek,
tégy föl napszemüveget, mosolyogj és menj,
mindenfelé, az egész világba!
Akinek még ez sem világos, annak a Reiks által énekelt – vagy inkább elbeszélt – rész adja meg a dal értelmét.
Visas mammas man pamāj,
visi skolotāji par mani priecājas,
un lai neredzētu manas asaras
manas saulesbrilles ir man priekšā.
Es ieeju skolā, kur neesmu bijis gadsimtu
un tā saule te vairs nav tik spilgta
bet no selfijiem man sāp actiņas
tāpēc es uzvelku saulesbrilles.
Un tas nekas, ka tava māte ir skarba
un viss, ko tu redzi tik ir mājas darbi
tici man, nemaz nav tik slikti.
Tu tikai uzliec saulesbrilles.
Az anyukák bólintanak felém,
a tanárok örülnek nekem,
s hogy ne lássák a könnyeimet,
rajtam van a napszemüvegem.
Bemegyek a suliba, ahol egy évszázada nem voltam,
és itt a nap se süt már annyira,
de nem szelfizek fájó szemmel,
hát napszemüveget teszek fel.
És nem számít az se, ha anyád szemétláda,
és nem látsz mást, csak házimunkát,
higgy nekem, nem olyan rossz.
Csak tégy fel napszemüveget.
2016. november 20-ával a NANDO belépett a társadalom átalakításáért folyó évtizedes harcba. Akkor is, ha erről ők még nem is tudnak. Akkor is, ha Guntars Račs maga sem tud róla, hogy ez egy harc, ő csak írt egy dalt a fiatalok problémáiról. Ők művészek, nekik az a dolguk, hogy dalokat írjanak és énekeljenek, a szociológus feladata megmondani, hogy ez hova vezet és mit okoz. Illetve mivel a szociológusok nem érnek rá – az enyém.
Egyetlen globális társadalomban élünk, egyetlen forradalom zajlik, aminek jelenségeit megfigyeltem 2012-ben és azóta sokszor, aminek része sok olyan híres fiatal, mint Malala Juszafzai és Nudzsúd Ali, és miriádnyi névtelen harcos, akiknek fogalmuk sincsen arról, hogy ők harcolnak. Ha a tíz és huszonöt év közötti korosztálynak csak egytizede vesz részt a harcban, az majdnem százszor annyi ember, mint a világ legnagyobb reguláris hadserege, a kínai. És őbelőlük mindenhová jut, ahol ember él a Földön.
Most már öt rīgai kislánnyal több, akik a maguk módján eddig is harcoltak, mert nem tudják, nem is tudhatják, hogy kell élni anélkül, hogy harcolnának, azt senki se tudja. Már régóta nem is lehet másképpen. Mēs tikai darām to, kas mums jādara, csak tesszük, amit kell. De eddig mindennapi életükben tették. Most már zenéjük is erről szól, s ha ezentúl is erről fog szólni, a gyerekek problémáinak szócsövei lehetnek. Olyan érzékeny, figyelmes szövegírók segítségével, mint Guntars Račs.
De a harc még hosszú lesz. A győzelemig még sokat fogtok szenvedni.
Jūs tikai uzlieciet saulesbrilles.
Csak tegyetek föl napszemüveget.