Dörzsmarok
Ilyenkor elképzelem zsenikémet a számítógép mögött, amint ül, vár és lelkesen dörzsöli a markát, hogy ő mennyi rengeteg pénzt fog keresni. Mert attól, hogy a Facebook elkezdett engem reklámokkal bombázni – volt eddig is elég, de azokat még szűrte az Adblock –, énnekem okvetlenül muszájlagos ingerenciám fog támadni arra, hogy valamit műveljek biotechnológiával Santa Cruzban (ezt nem értettem), vásároljak villámgyorsan egy quadcoptert ötven dollárért, megnézzem Havasit a Symphonic Aréna Show-ban, de lehet, hogy a helyszínt hívják Havasinak vagy az egész show neve Havasi Symphonic Aréna Show, ez nem derült ki, vegyek programozós dzsekit és pinkfloydos pólót, és egyáltalán, öntsek pénzt a tölcsérbe számolatlanul, őneki meg majd kiömlik a másik végén.
A dolog három technikai részleten bukik meg. 1. Mindazokra a holmikra, amiket el akar adni, nekem nincsen szükségem, a helyekre, ahol pénzt szeretne kaszálni belőlem, nem tudok és nem akarok elmenni, egyszóval nem vagyok motiválva arra, hogy ővele üzleteljek. 2. Ha mégis találna valamit, amit esetleg megvennék, akkor sürgősen meggondolom magam, amint megtudom, hogy milyen költségek rakódnak az ő árujára, mert ő abból indul ki, hogy a postaköltség negyvenhárom cent közelre és kilencvenhét cent távolra, de másfél dollárért már Alaszkába is elviszik. Atlanti-óceán nem létezik, más kontinensek nincsenek, de ha mégis lennének, az se gond, hát akkor nem másfél dollár, hanem tíz. Csak az nekem már háromezer forint. 3. És ha véletlenül lenne olyan áruja, ami kell is, megfizethető is, és történetesen a házhoz szállítás se tétel, avagy netán annyira kell, hogy ez már nem számít, akkor – nem kellhet, mert nincs pénzem. Itt bukik el az egész. A legszebb csodaholmiért pontosan ugyanannyit tudok kifizetni, mint három rozsdás rajzszögért, teljes pontossággal kereken semennyit.
Emiatt dől össze az egész gondosan fölépített terv, ami nemcsak hihetetlenül jövedelmező volt, de fantasztikusan egyszerű is, árut reklámozunk, ezt Attila megveszi, és mi bődületesen gazdagok leszünk. Mert Attila szimplán baszik nyelvtanulást ajándékozni, nem vesz afrikai zenét, féreg és humán papillómavírus elleni csodaszert, nájtrájderes dzsekit nájtrájderes bögrével, francia bulldögöt ábrázoló nyakláncot, céges számlázást megkönnyítő szuperprogramot, se olyat, amivel a fotóin gyönyörű szép fiatal lánnyá változtatható. Az egész kurva zsibvásárból Attilát nem érdekli semmi, és a töke tele van azzal, hogy a Facebook egy nap alatt zugpiaccá változott, ahol minden szemetet a termékké alakított felhasználóba kell tuszkolni, aztán számolni a szépséges bankjegykötegeket.
Hát lófaszt, gyerekeim. Nem veszünk semmit, tessék továbbmenni. Húzzátok le magatokat a vécén, ugyanitt vécékefe hihetetlen árengedménnyel, csak most!
Update. Cikkünk megjelenése után néhány órával a reklámok eltűntek. Velünk már a Facebook se mer ujjat húzni.