Upload failed. Maybe wrong permissions?
Na, itt akkor rögvest magyarázkodásba kell kezdenem, ugyi!?
Sokk: mihez képest... mert ugye én kevés eszû roki, képzeltem egy világvégi falucskát, ahová elmegyek (én, nomeg a többi blogger...:), ott elleszünk két napot, beszélgetünk, nevetünk, majd visszatérünk vasárnap, s ez a kirándulás legfeljebb az "ilyet is megéltem" fiókba kerül majd a komódomban. Na, ehhez képest inkább úgy csapódott le, miszerint: "ilyen az igazi élet". Nyugalom, akarás, tetterõ, jókedv, odaadás.
Normális kerékvágás: mihez képest... mert ugye én kevés eszû roki, teszem itt a dolgom, ami egy anyuka kedves kötelessége -természetesen beleértve a hálón való jövés-menést is, mely nélkül már-már el sem tudom képzelni az életem-, persze hozzátéve annyit, hogy a roki-lét korlátait nem kikerülve (pláne nem átugorva, netán kerítésmászva... ugye, ugye? azt azért senki sem bánja, hogy én a szombat éjszakai ilyetén eseménybõl kimaradtam?!... hehe... leginkább én nem bánom...), de mostantól ismét a megszokott kerékvágás, melyet én, itt, most normálisnak tartok. Csakhát eddig is tudtam, hogy ez valahol sántít... és most már biztos is vagyok benne.
EZ, van.
AZ, meg a normális. :))
De hogyan is volt? Uhhh... próbálom 10%-om olybá munkára fogni, hogy abból valami érthetõ kronológiai sorrend hámozódjon ki, mert azt szeretném, ha minden erretévedõ boldogtalan olvasó átérezné eme kettõ nap sûrûségét...
Tehát, ennek szellemében kezdeném a péntek délutánnal. Mely során már-már eluralkodott rajtam az a kényszerképzet, mely szerint én egy blogszféra méretû összeseküvés áldozata lettem. Itt ültem a gépnél (naná), szobámban az összekészített hétvégi pakkom; gyerekeim hozzászoktatva a gondolathoz, miszerint anyátlanul tölthetnek két teljes napot (Hármaska biztonságos barátnõs felügyelet alá helyezve, mert Õ még nem akkora, hogy akár nõvéri szemek áldásos felvigyázására merném bízni. Mer' én egy ilyen paratyúk vagyok, na!!); és ahogy telt-múlt az idõ egyre inkább azt éreztem, hogy ismét -legjobb esetben is- 10%-om áldozatává váltam, merthogy nem is lesz semmiféle kiruccanásom nekem, csak én azt hittem!!
Aztán egyszercsak Egyeske álomittas hangon közli velem (merthogy jól megérdemelt suli utáni sziesztáját élte éppen a szobájában), hogy alighanem értem gyött a busz, ami megállt a kapuban. Gondolom, látszott is rajtam a megilletõdöttség, mikor aztán kimentem a házból...
Egy szó, mint száz (ha így folytatom igencsak maratoni lesz ez a post) röpke majd' 4 óra alatt oda is értünk a ('z általam még) sosem látott vidékre. Elgémberedett tagokkal kikecmeregtem a buszból, s jött a sokk elsõ részlete:
ilyen fogadtatásban rokinak még nemigen volt része, mint ami minket, bloggereket várt akkor este Drávapiskiben!
Mosolygós arcok ameddig a szem ellát, nóta, harmonikaszó, pálinka, áradó szeretet.
...
Na, itt adja be a kulcsot a 10%-om. És azt mondja, hogy képtelen ennyi infót idõrendileg helyesen kezelni, úgyhogy innentõl szemezgetni fogok. Pedig, pedig! Ááááá, kéretik az arra alkalmas szürkeállományok dolgozzák már fel ezt a hétvégét pontosan! Érdeme, csak én nem felelek meg ennek a kihívásnak (sem)! Bocsi...
...
Összeismerkedtünk a Hanter által bemutatott 190 cm magas Mali Zolival (aki ráadásul színizom, mint tudjuk) aki a motorja, nomeg Margit nénivel, aki -nekem, kívülállónak mindenesetre úgy tûnt- a lelke a falunak. Elsõ esténk az evés majd a világmegváltás szellemében telt. Úgy készültünk, hogy korán nyugovóra térünk, hisz reggel korán kellett (volna) kelnünk, mert MaliZoliék kiszemeltek egy derék sertést, melyet rituális gyilkosság áldozataként késõbb hurka s ilyenek formájában kívántak viszontlátni.
Hát, politizáltunk, persze. Érdekes mód, semmi durvaság, néhány szélesebb gesztust leszámítva, semmi bulvárlapos szintû megfogalmazás, esemény nem történt, csak mindenki elmondta a véleményét... persze, jócskán megtámogatva azt pezsgõ, pálinka, s bor utánpótlásával.
Azt mondtam, szemezgetek, úgyhogy most ennek szellemében a következõ a siklósi várba tett kirándulásunk. Oda sem akartam menni, mert gondoltam, roki létemre semmi keresnivalóm egy vár közelében, hisz ha más nem is, én tisztában vagyok a képességeimmel... de ez csak szájtépés, lényeg a lényeg, mentem. Sosem jártam még ott, de érdemes volt (na, hogy még hányszor sütöm el ezt az egyéni szófordulatot ebben a postban, miszerint ez aztán érdemes volt!...).
Aztán felavattuk Drávapiski elsõ köztéri szobrát, hiába ellenkeztem, MaliZoli engem szemelt ki e nemes feladatra, így Kristály mellett lépdelve (megküzdve a szegéllyel, ami mankóval azért nem egyszerû feladat), majd kioldva a szalagot, immáron szabad utat engedve neki a lepel lerántásához napvilágra kerülhetett Kossuth Lajos szobra, melyet azon melegében Évi és Lenin meg is koszorúztak a bloggerek nevében. (S Évi ezzel kiérdemelte a "koszorúslány" utónevet!!) Aztán ormánsági néptáncbemutatót láthattunk, s a csoport legidõsebb tagja egy imponálóan életerõt sugárzó asszony hangot adott köszönetének a csoport segítéséért a polgármester felé. Azt hiszem, nem vagyok különösebben érzelgõs típus, mégis... nem tudom... egy súlyos pillanatra a sírás fojtogatott a dolog felemelõ volta miatt. (Öregszem, vagy mi? Esetleg ritka az ilyen esemény, ami egy közösség életét ennyire kitárja felém? Hmmm...)
Nem tudom, mondtam, hogy nem tudom pontosan az idõrendet, valahol mindig ettünk, mert nem hagytak minket egy percig sem ilyen süti, olyan sült, amolyan perec, pogácsa nélkül... sõt, valamikor szombat folyamán is volt nekünk igazi ebéd, sülmalaccal, párolt káposztával és mindennel ami ilyenkor dukál. (Lehet irígykedni, van mire!!)
Aztán (na, ezt is már hányszor mondtam??!!), elmentünk Villányba. Hát, én még nem voltam ilyen környéken (illetve lehet, hogy voltam elõzõ életemben, de agyam kiszórta ezeket az emlékeket, ha voltak is ilyenek), úgyhogy nagyon tetszett a fõutca, ahogy gyakorlatilag egymásba értek a pincék. Persze be is tértünk ide meg amoda, hoztunk is madárlátta kóstolnivalót a szûkösebb idõkre számítva. (Merthogy ugye nem megyünk mindennap arra a környékre, "dekárdekár"...)
Én aznap este igen korán (kb. 10-kor) kidõltem, mert nem vagyok én hozzászokva az ilyen duhajkodásokhoz, de hallomásból tudom, hogy a politizálás például gesztusok terén igazán kiteljesedett. Megaztán olyan információk is eljutottak hozzám, miszerint a pesti blogger olyan fajta, akinek nem jelent akadályt egy fakerítés, legyen az akár bezárva is, ha annak a másik oldalán van a szállás! (Vállalkozó szellem a blogger, ugye?!)
Reggel pedig hivatalosak voltunk egy hajókirándulásra, mely értelmét Kószának igyekeztem elmagyarázni, mármint egyáltalán a hajókázás, mint olyan számára tökéletesen hiábavaló idõtöltés -köbö a zabhegyezéssel egyenértékû-, mondván a folyónak az a dolga, hogy folyjon, oszt jónapot! (Ennyi aggyal ennyi megjegyzésére telik. Ha ennél bõvebb érvrendszer tartozik a dologhoz, kéretik az illetékesnek ezt kiegészíteni!!) Láttuk a kárókatonák drávaparti telepét, a folyó mentén az összefüggõ erdõt, melyhez hasonlót és talán gyerekkorom óta nem láttam ilyen hosszan (pedig viszonylag sokat hajóztam, hisz Apu évtizedekig, míg meg nem rokkant, hajós volt a Dunán).
Még elsétáltunk a leendõ Látás Centrum és Rehabilitációs Központ számára kijelölt telekhez.
Mondtam, hogy csak csapongok, ugye?
Szóval nekem ez olyan volt, ami kellett. Na, ezt jómegaszontam, mi? Drávapiski nyugalmat áraszt. Ugyanakkor benne van az élet. Az a lehetõség, ami nekem régóta meggyõzõdésem: elég egy jó ügy, hozzá egy jó ember, aki tenni akar, s a többiek csatlakoznak hozzá.
Mert Drávapiski kis hely, s messzirõl, innen, a blogszférából pláne kicsinek tûnik, pedig, pedig egyáltalán nem az. Mert amint kinyitom a szemem, többet láthatok, mint amit a száraz adatok sugallnának.
Némi magyarázat még hiányzik innen.
'a zügynök'
2007-10-15
~~DISCUSSION~~
Ügynökök ha összejönnek!
Avagy: messzirõl nézve a nagy dolgok is kicsinek tûnnek... pedig, pedig!!
Nyisd ki a szemed! De ha ez kevés, látogass el Drávapiskibe, hogy közvetlen közelrõl megtapasztald azt a fajta nagyságot, ami rám elemi erõvel hatott!
Na, itt akkor rögvest magyarázkodásba kell kezdenem, ugyi!?
Sokk: mihez képest... mert ugye én kevés eszû roki, képzeltem egy világvégi falucskát, ahová elmegyek (én, nomeg a többi blogger...:), ott elleszünk két napot, beszélgetünk, nevetünk, majd visszatérünk vasárnap, s ez a kirándulás legfeljebb az "ilyet is megéltem" fiókba kerül majd a komódomban. Na, ehhez képest inkább úgy csapódott le, miszerint: "ilyen az igazi élet". Nyugalom, akarás, tetterõ, jókedv, odaadás.
Normális kerékvágás: mihez képest... mert ugye én kevés eszû roki, teszem itt a dolgom, ami egy anyuka kedves kötelessége -természetesen beleértve a hálón való jövés-menést is, mely nélkül már-már el sem tudom képzelni az életem-, persze hozzátéve annyit, hogy a roki-lét korlátait nem kikerülve (pláne nem átugorva, netán kerítésmászva... ugye, ugye? azt azért senki sem bánja, hogy én a szombat éjszakai ilyetén eseménybõl kimaradtam?!... hehe... leginkább én nem bánom...), de mostantól ismét a megszokott kerékvágás, melyet én, itt, most normálisnak tartok. Csakhát eddig is tudtam, hogy ez valahol sántít... és most már biztos is vagyok benne.
EZ, van.
AZ, meg a normális. :))
De hogyan is volt? Uhhh... próbálom 10%-om olybá munkára fogni, hogy abból valami érthetõ kronológiai sorrend hámozódjon ki, mert azt szeretném, ha minden erretévedõ boldogtalan olvasó átérezné eme kettõ nap sûrûségét...
Tehát, ennek szellemében kezdeném a péntek délutánnal. Mely során már-már eluralkodott rajtam az a kényszerképzet, mely szerint én egy blogszféra méretû összeseküvés áldozata lettem. Itt ültem a gépnél (naná), szobámban az összekészített hétvégi pakkom; gyerekeim hozzászoktatva a gondolathoz, miszerint anyátlanul tölthetnek két teljes napot (Hármaska biztonságos barátnõs felügyelet alá helyezve, mert Õ még nem akkora, hogy akár nõvéri szemek áldásos felvigyázására merném bízni. Mer' én egy ilyen paratyúk vagyok, na!!); és ahogy telt-múlt az idõ egyre inkább azt éreztem, hogy ismét -legjobb esetben is- 10%-om áldozatává váltam, merthogy nem is lesz semmiféle kiruccanásom nekem, csak én azt hittem!!
Aztán egyszercsak Egyeske álomittas hangon közli velem (merthogy jól megérdemelt suli utáni sziesztáját élte éppen a szobájában), hogy alighanem értem gyött a busz, ami megállt a kapuban. Gondolom, látszott is rajtam a megilletõdöttség, mikor aztán kimentem a házból...
Egy szó, mint száz (ha így folytatom igencsak maratoni lesz ez a post) röpke majd' 4 óra alatt oda is értünk a ('z általam még) sosem látott vidékre. Elgémberedett tagokkal kikecmeregtem a buszból, s jött a sokk elsõ részlete:
ilyen fogadtatásban rokinak még nemigen volt része, mint ami minket, bloggereket várt akkor este Drávapiskiben!
Mosolygós arcok ameddig a szem ellát, nóta, harmonikaszó, pálinka, áradó szeretet.
...
Na, itt adja be a kulcsot a 10%-om. És azt mondja, hogy képtelen ennyi infót idõrendileg helyesen kezelni, úgyhogy innentõl szemezgetni fogok. Pedig, pedig! Ááááá, kéretik az arra alkalmas szürkeállományok dolgozzák már fel ezt a hétvégét pontosan! Érdeme, csak én nem felelek meg ennek a kihívásnak (sem)! Bocsi...
...
Összeismerkedtünk a Hanter által bemutatott 190 cm magas Mali Zolival (aki ráadásul színizom, mint tudjuk) aki a motorja, nomeg Margit nénivel, aki -nekem, kívülállónak mindenesetre úgy tûnt- a lelke a falunak. Elsõ esténk az evés majd a világmegváltás szellemében telt. Úgy készültünk, hogy korán nyugovóra térünk, hisz reggel korán kellett (volna) kelnünk, mert MaliZoliék kiszemeltek egy derék sertést, melyet rituális gyilkosság áldozataként késõbb hurka s ilyenek formájában kívántak viszontlátni.
Hát, politizáltunk, persze. Érdekes mód, semmi durvaság, néhány szélesebb gesztust leszámítva, semmi bulvárlapos szintû megfogalmazás, esemény nem történt, csak mindenki elmondta a véleményét... persze, jócskán megtámogatva azt pezsgõ, pálinka, s bor utánpótlásával.
Azt mondtam, szemezgetek, úgyhogy most ennek szellemében a következõ a siklósi várba tett kirándulásunk. Oda sem akartam menni, mert gondoltam, roki létemre semmi keresnivalóm egy vár közelében, hisz ha más nem is, én tisztában vagyok a képességeimmel... de ez csak szájtépés, lényeg a lényeg, mentem. Sosem jártam még ott, de érdemes volt (na, hogy még hányszor sütöm el ezt az egyéni szófordulatot ebben a postban, miszerint ez aztán érdemes volt!...).
Aztán felavattuk Drávapiski elsõ köztéri szobrát, hiába ellenkeztem, MaliZoli engem szemelt ki e nemes feladatra, így Kristály mellett lépdelve (megküzdve a szegéllyel, ami mankóval azért nem egyszerû feladat), majd kioldva a szalagot, immáron szabad utat engedve neki a lepel lerántásához napvilágra kerülhetett Kossuth Lajos szobra, melyet azon melegében Évi és Lenin meg is koszorúztak a bloggerek nevében. (S Évi ezzel kiérdemelte a "koszorúslány" utónevet!!) Aztán ormánsági néptáncbemutatót láthattunk, s a csoport legidõsebb tagja egy imponálóan életerõt sugárzó asszony hangot adott köszönetének a csoport segítéséért a polgármester felé. Azt hiszem, nem vagyok különösebben érzelgõs típus, mégis... nem tudom... egy súlyos pillanatra a sírás fojtogatott a dolog felemelõ volta miatt. (Öregszem, vagy mi? Esetleg ritka az ilyen esemény, ami egy közösség életét ennyire kitárja felém? Hmmm...)
Nem tudom, mondtam, hogy nem tudom pontosan az idõrendet, valahol mindig ettünk, mert nem hagytak minket egy percig sem ilyen süti, olyan sült, amolyan perec, pogácsa nélkül... sõt, valamikor szombat folyamán is volt nekünk igazi ebéd, sülmalaccal, párolt káposztával és mindennel ami ilyenkor dukál. (Lehet irígykedni, van mire!!)
Aztán (na, ezt is már hányszor mondtam??!!), elmentünk Villányba. Hát, én még nem voltam ilyen környéken (illetve lehet, hogy voltam elõzõ életemben, de agyam kiszórta ezeket az emlékeket, ha voltak is ilyenek), úgyhogy nagyon tetszett a fõutca, ahogy gyakorlatilag egymásba értek a pincék. Persze be is tértünk ide meg amoda, hoztunk is madárlátta kóstolnivalót a szûkösebb idõkre számítva. (Merthogy ugye nem megyünk mindennap arra a környékre, "dekárdekár"...)
Én aznap este igen korán (kb. 10-kor) kidõltem, mert nem vagyok én hozzászokva az ilyen duhajkodásokhoz, de hallomásból tudom, hogy a politizálás például gesztusok terén igazán kiteljesedett. Megaztán olyan információk is eljutottak hozzám, miszerint a pesti blogger olyan fajta, akinek nem jelent akadályt egy fakerítés, legyen az akár bezárva is, ha annak a másik oldalán van a szállás! (Vállalkozó szellem a blogger, ugye?!)
Reggel pedig hivatalosak voltunk egy hajókirándulásra, mely értelmét Kószának igyekeztem elmagyarázni, mármint egyáltalán a hajókázás, mint olyan számára tökéletesen hiábavaló idõtöltés -köbö a zabhegyezéssel egyenértékû-, mondván a folyónak az a dolga, hogy folyjon, oszt jónapot! (Ennyi aggyal ennyi megjegyzésére telik. Ha ennél bõvebb érvrendszer tartozik a dologhoz, kéretik az illetékesnek ezt kiegészíteni!!) Láttuk a kárókatonák drávaparti telepét, a folyó mentén az összefüggõ erdõt, melyhez hasonlót és talán gyerekkorom óta nem láttam ilyen hosszan (pedig viszonylag sokat hajóztam, hisz Apu évtizedekig, míg meg nem rokkant, hajós volt a Dunán).
Még elsétáltunk a leendõ Látás Centrum és Rehabilitációs Központ számára kijelölt telekhez.
Mondtam, hogy csak csapongok, ugye?
Szóval nekem ez olyan volt, ami kellett. Na, ezt jómegaszontam, mi? Drávapiski nyugalmat áraszt. Ugyanakkor benne van az élet. Az a lehetõség, ami nekem régóta meggyõzõdésem: elég egy jó ügy, hozzá egy jó ember, aki tenni akar, s a többiek csatlakoznak hozzá.
Mert Drávapiski kis hely, s messzirõl, innen, a blogszférából pláne kicsinek tûnik, pedig, pedig egyáltalán nem az. Mert amint kinyitom a szemem, többet láthatok, mint amit a száraz adatok sugallnának.
Némi magyarázat még hiányzik innen.
'a zügynök'
Miért is?
Mert úgy tartja kedvem. Aki érti, egészségére! Aki nem, az meg nézze el nekem ezt is, amolyan szokásos talemaságként, mint oly sok más egyebet!
Mindenesetre köszönöm MaliZoli és mindenki, külön kiemelve Margit nénit!!
A kép innen e, hehe
Mert úgy tartja kedvem. Aki érti, egészségére! Aki nem, az meg nézze el nekem ezt is, amolyan szokásos talemaságként, mint oly sok más egyebet!
Mindenesetre köszönöm MaliZoli és mindenki, külön kiemelve Margit nénit!!
A kép innen e, hehe
2007-10-15
~~DISCUSSION~~
| ← Én, a csábító! | Apocalypto → |