TEPrev - 29

Reggel –péntek lévén- nem volt kiírt gyógytornám, Cili mégis jött, hogy fél 9-kor vár a tornateremben, tehát mégis volt tekergetés. Most keskeny ágy jutott –mindig egy frászban vagyok, hogy leesem róla-, és most csak 30-as sorozatokat kellett teljesítenem… csak éppen azokból mondjuk hármat-hármat. Öööö… de túléltem!! (Persze kifelé jöttömben annyira nem mûködött a lábam, hogy mindenben megbotlottam, de most még az emelés is ment. Rá is kérdeztem, hogy ez csak illúzió, vagy valóban így van, s de bizony. Hehe… Megkértem arra is, hogy a merev bokám miatt kínlódó lábfejem masszírozza át kicsit, meg is tette és javasolta, hogy mondjam el dokinak.)
Mikor aztán volt vizit, elmondtam a fõorvosnak aktuális sirámaim -bokám/lábfejem egy ideje sikoltozik, de mától már nem nagyon akar vinni engem...és a kimenõim- azonnal kiírtak egy mágneskarikát nekem, miután ellenõrizték, hogy nem, egyáltalán nem mozog, tehát tök merev a bokám, ahová rögvest el is kellett szaladnom. Kimenõs engedély megadva -csak be kell tartani az ukázt: egyedül nem lépcsõzni, nincs tömegközlekedés, autóban hátra döntött ülés, kinyújtott láb, párna alattam...

Felmentem a büfébe, ittam egy kávét és ettem egy durvamálnás sütit, majd tespedtem.
Délután jött egy Scrabble-társ, Jani, mert egyszer beszéltük, hogy nem megyek ki többet a rámpa alkalmatlansága és a szék-lehetelenség okán, õ meg most akkor úgy döntött, kerekesszékel megsétáltat a parkban.
Örömmel engedtem eme kívánságának.
Elmentünk egészen a sorompóig –ami mint észrevehettük nem kódos, mert jedi mutatványomra is kinyílt-, visszafelé pedig a parkoló fölötti padokig –ahol Gyõzõékkel beszélgettünk-, s amíg bírtam ülni, ott dumáltunk.
Eleinte másik Jani is jött velünk, de õ –akár én, most kezdõ mankós és ennyit nem tud menni- félútnál lecsatlakozott kedves társaságunktól.

A szobában ketten maradtunk, mert egyik ágykedd óta üres, másik két szobatárs meg hétvégére hazament, így este kettesben beszélgettünk, aztán megnéztem egy TrónokHarca részt és próbáltam aludni.

Most is meg kellett állapítanom, hogy ez az ágy, kurváradebaromira nem emberbarát…
Jut eszembe, a szakszemélyzetre itt erõsen ráférne egy érzékenyítés. Szóhasználatuk, egyáltalán fogalmaik a sérült lét körülményeirõl kritikán aluliak. Mindennapos kifejezések:
- tolószék,
- féllábú.
- nyomorék.
Ezek, amiket én hallottam. És ehhez az elsõ nap megkapott válasz az ágymagasság emelésére vonatkozóan: „Ez nem baleseti, itt nem emelgetünk ágyat!”, teszi teljessé a képet, vagyis kétség nem férhet ahhoz, hogy itt mi a fontossági sorrend.

teprev_29