Upload failed. Maybe wrong permissions?
Õ sem küzd kevesebb és barátságosabb mumusokkal, mint én.
Idõnként beszélünk telefonon, idõnként találkozunk, idõnként én ott alszom nála és olyankor dvd-zünk, meg átbeszéljük a világ fontos dolgait...
A tegnapi (illetve csak tegnap csúcsosodott ki a dolog, sokkal korábban kezdõdött ez a nihil) bajom sem ismeretlen elõtte, s ez nálunk, rokiknál valami olyasmi, na, mindegy, jobb is, ha nem emgyek ebbe bele, úgyse értené más rajtam kívül...
Szóval, tegnap, itt ültem és rendeztem soraimat, vagyis igyekeztem úgy csinálni, mintha... kommenteltem, msn-en próbáltam dumálni... de folyamatosan kuszálódtak összefele a dolgok a fejemben...
Néha sírtam, néha kerestem a billentyûket...
Aztán nyílt az ajtó.
Én -ahogy szoktam- kiszóltam, hogy "Ki az?"
Nem jött válasz, de lehet, hogy csak nem hallottam, mert egészen más zaj ütötte meg a fülem...
Mással össze nem téveszthetõ monoton kopogás...
Hát, felpattantam s rohanvást igyekeztem ellenõrizni, hogy valóban az van-e, amit én gondolok...
Emma jött nagylányával, Kamillával.
Nagyon kedvesen fogadtam õket, mert nemhogy mondjuk azt mondtam volna, hogy "De jó, hogy látlak!" vagy "Mennyire örülök nektek!" vagy valami hasonló... neeem, dehogy én a hozzám méltó keresetlen kedvességgel kiböktem a következõt (miután a meglepetéstõl már újra kaptam levegõt): "Hát ti?"
(Kell még valamit magyaráznom magamról?)
Emma -biztonságosan lecövekelve a folyosón, s letámasztva egyik mankóját, hogy legalább egy keze szabadon legyen- közölte: "Hozzád jöttünk!", s ezzel az elánnal már nyúlt is lánya felé, aki a kezébe nyomott egy gyönyörû csokor sárga gerberát.
/Kép innen, ni/
2007-08-14
~~DISCUSSION~~
Roki együttérzés
Emma.
Õ is roki.Õ sem küzd kevesebb és barátságosabb mumusokkal, mint én.
Idõnként beszélünk telefonon, idõnként találkozunk, idõnként én ott alszom nála és olyankor dvd-zünk, meg átbeszéljük a világ fontos dolgait...
A tegnapi (illetve csak tegnap csúcsosodott ki a dolog, sokkal korábban kezdõdött ez a nihil) bajom sem ismeretlen elõtte, s ez nálunk, rokiknál valami olyasmi, na, mindegy, jobb is, ha nem emgyek ebbe bele, úgyse értené más rajtam kívül...
Szóval, tegnap, itt ültem és rendeztem soraimat, vagyis igyekeztem úgy csinálni, mintha... kommenteltem, msn-en próbáltam dumálni... de folyamatosan kuszálódtak összefele a dolgok a fejemben...
Néha sírtam, néha kerestem a billentyûket...
Aztán nyílt az ajtó.
Én -ahogy szoktam- kiszóltam, hogy "Ki az?"
Nem jött válasz, de lehet, hogy csak nem hallottam, mert egészen más zaj ütötte meg a fülem...
Mással össze nem téveszthetõ monoton kopogás...
Hát, felpattantam s rohanvást igyekeztem ellenõrizni, hogy valóban az van-e, amit én gondolok...
Emma jött nagylányával, Kamillával.
Nagyon kedvesen fogadtam õket, mert nemhogy mondjuk azt mondtam volna, hogy "De jó, hogy látlak!" vagy "Mennyire örülök nektek!" vagy valami hasonló... neeem, dehogy én a hozzám méltó keresetlen kedvességgel kiböktem a következõt (miután a meglepetéstõl már újra kaptam levegõt): "Hát ti?"
(Kell még valamit magyaráznom magamról?)
Emma -biztonságosan lecövekelve a folyosón, s letámasztva egyik mankóját, hogy legalább egy keze szabadon legyen- közölte: "Hozzád jöttünk!", s ezzel az elánnal már nyúlt is lánya felé, aki a kezébe nyomott egy gyönyörû csokor sárga gerberát.
Ez itten csak illusztráció, csak a hangulat kedvéért.
(Továbbra sincs meg az adatkábel.)
(Továbbra sincs meg az adatkábel.)
"Hogy végre vidámabb legyél!"
Vagy valami ilyesmit mondott, de sajna erre már nem emléxem pontosan, mert -bakker- ezen a ponton átvettem a virágot és görcsösen sírni kezdtem.
Na, hülye vagyok, vagy hülye vagyok?
Emma meg egy ilyen tyúk. Aki elvisel engem, minden nyûgömmel.
Vagy valami ilyesmit mondott, de sajna erre már nem emléxem pontosan, mert -bakker- ezen a ponton átvettem a virágot és görcsösen sírni kezdtem.
Na, hülye vagyok, vagy hülye vagyok?
Emma meg egy ilyen tyúk. Aki elvisel engem, minden nyûgömmel.
/Kép innen, ni/
2007-08-14
~~DISCUSSION~~
| ← Depresszió | Vendég, és emléxel? → |