Park

Nem telepített, hanem települt. Mert van különbség, méghozzá lényegi.

Hiányzik. Hiányzik a hely.

ITT, az ötödik szülinapom replikája olvasható -melynek eredeti megjelenése 2008-ra datálható, hiszen a park elsõ napjától ültem a padomon és mondtam a magamét-, aztán még néhány év és elengedtem.

Ezt is megírtam akkor, de most nincs cérnám kikeresni, legyen elég annyi, hogy átbillent a mérleg a felfokozott várakozásról a na_bazmeg_mit_csinált_a_sok_idióta_náci_a_parkban-ra, s ehhez nem volt kedvem.

Ma felmerült a fészen -hol másutt?-, hogy a régi, stabil parklakókat újra össze kellene rántani s csinálni egy helyet, ahol jól érezzük magunkat.

Mi kellene ehhez?

Nos, hát mi. Mármint mi, bloggerek. Mi, bloggerek, akik mondani akarunk valamit, s azt mondjuk is, nem basztatni akarunk mást, de ha vitás kérdés merül fel, nem hátrálunk meg, ám harciasságunkban nem megyünk el az agresszióig.
Még a verbális agresszióig sem.
Az én speciális kitételem ehhez, hogy még kvázi viccesen sem emlegetjük a másik családját, szeretteit, de tudom, ez csak az én gumicicám. Bár, tény, hogy ebben az egyben nem engedek.
Nem érdekes ki mirõl ír. Énblog, politika, bármilyen tematikus jegyzet, a közösség a fontos.
Az, hogy a másik véleménye érdekel, érdekel akkor, ha megtisztel a jelenlétével és elmondja nekem azt. S ez ugye, a virtuális térben meg is történik, akkor is, ha én az ágyamban ülök, felpolcolt lábakkal és csak olvasok.
S teszi ezt más is, vica versa.

Aztán kell egy hely.
Egy hely, ami alkalmas a közösségi létre. De nem egy arckönyv, hanem egy blogportál, ahol bizony a fõoldalon ríltájmban követhetõek az újonnan megjelent jegyzetek, s ahol van egy fiók -szintén a fõoldalon-, melyben látható azonnal a kommentek pörgése is, a portál teljes mélységében.
Ehhez szervesen hozzátartozik, hogy kell egy minimális szintû moderáció is, de ez már pláne túlmegy az álmodozáson.

Gondolom, ez iszonyat meló, mármint ezt elkészíteni, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ettõl lesz élõvé egy blogportál. 

Szóval, hiányzik. Hiányzik a hely, az emberek, a blogom, az érzés, a barátságnak s akár többnek is hitt kapcsolatok... hiányoznak az emberek. Nem konkrét személyekre gondolok, hanem a hangulatra. Persze lehet, hogy arról is szó van, hogy a blog, mint olyan, idejétmúlt, anakronisztikus dologgá vált, s én -ahogy szoktam- ezt nem veszem tudomásul.

Mert még mindig ülök a padomon, lábam lógatva s mesélve magamnak, hiszen a vélemény számít...


/Logó ehunnan ni/

park